Körösvidék, 1924 (5. évfolyam) november-december • 251-298. szám
1924-11-27 / 272. szám
2 Kő rám vidék Békéscsaba, 1924 november 110 gás nem állhat meg. A jelölt igy soha sem tudja azokat a didaktikai fogásokat magáévá tenni, amelyekre szüksége volna a középiskolai tanári pályán. Igen fontos, hogy a tanár mentesítve legyen a napi gondoktól, mert csak harmonikus lelkületű ember képes azoknak a feladatoknak megfelelni, amelyeket a középiskolai tanártól elvárunk. Ezzel kapásolatosan kijelenti, hogy a javaslat csak akkor érheti el célját, ha megtudja oldani a főiskolai halgatók, tehát ezek között a tanári pályára készülő tanulók problémáját. A törvényjavaslat elfogadásával egy komoly lépést tesznek előre a magyar főiskolai oktatás terén. Kéri a javaslat elfogadását. (Helyeslés taps a jobb oldalon.) Elitált párbajozók Budapest, nov. 26. A mult év tavaszán ifj. Horthy István a kormányzó fia kardpárbajt vivott ifj. Kégli György földbirtokossal. A párbaj oka az volt, hogy Horthy István egy mulatóban összeszólalkozott a földbirtokossal. A párbajban mindketten könnyen megsérültek. A Budapesti Királyi ügyészség a párviadal vétsége cimén eljárást indított ellenük, a budapesti büntetőtörvényszéken dr. Vásárhelyi Béla ítélőtáblai biró tanácsa ma vonta felelősségre a párbajozókat és ifj. Horthy Istvánt 4 napi, Kégli Györgyöt két napi államtogházra Ítélte. — Ugy az ügyész mint a vádlottak megnyugodtak és igy az jogerős. A köztisztviselők decemberi fizetéselőleg ügye Budapest, nov. 26. Hire jár, hogy Bud pénzügyminiszter a Ház mai ülésén nyilatkozik azon tárgyalásokról, amelyek már hetek óta folynak a pénzügyminisztériumban a köztisztviselők decemberi fizetési előlegéről. Értesülésünk szerint a tanácskozások és számitások ezidőszerint is folyamatbantvannak még pedig ugy, hogy a miniszter mára várt nyilatkozata elmaradt. A köztisztviselők vezetőségének elnöksége ma délben a parlamentben fetkereste a minisztert és határozott választ kért tőle az előleg ügyéről, valamint a köztisztviselőket érintő égető kérdésekről. Megkegyelmeztek Natbuslus tábornoknak Az egy évi szabadságvesztésre itélt Nathusius tábornok ügye napok óta foglalkoztatta a német és francia politikusokat egyaránt. Mindkét részről azt a véleményt nyilvánították, hogy a javuló német-francia viszony szempontjából jóvátehetetlen hiba volna a bíróság ítéletét egyszerűen végrehajtani. A küszöbön levő német választásokat pedig kétségtelenül károsan befolyásolná az ítélet. Ma az ügyben a következő távirati jelentést kaptuk: Paris, nov. 26. Mint a hadügyminisztériumból közlik, a kormány elvben megkegyelmezettjNathusius tábornoknak. Erre vonatkozó hivatalos irat közvetlenül küszöbön áll. UJ rend a bankok elszámolásainál Budapest, november 26. Beavatott helyről nyert értesülésünk szerint november végén a kormány rendeletileg felhatalmazza a pénzintézeteket, hogy ügyfeleikkel való elszámolásuk esetén a végösszeget 500 koronánál kisebb tételeknél lefelé, 500-nál nagyobb tételeknél pedig felfelé 1000 koronára kerekitsék ki. Igy az 1000 koronás lesz a legkisebb értéket jelentő pénzegység a pénzintézetek elszámolásában. A pénzintézetek ezt a rendelkezést mindenesetre örömmel fogják üdvözölni, mert sok felesleges és a mai viszonyok között már gyakorlati értékkel nem biró elszámolástól szabadulnak meg. Mi van ma? IS24. nov. 27., csütörtök R. kath.: Virgil hv. Prot.: Virgil Napkelte 7 óra 23 perckor, nyugta 16 óra 12 perckor (412). Holdkelte: 19 óra 48 perckor (éjjel.) nyugta 17 óra 20 perckor (d.;u.) , Este fél 7 és fél 9 órakor mozielőadás az Apolló Moziban. I Kiáltván; I Béhésvárraegye tanári boraihoz, tanítótestületeihez, elöljáróságaihoz, értelmiségéhez Abból az alkalomból hogyBékésvár\ megye Iskolánkivüli Népművelési Bii zottsága a felnőttek oktatására vo| natkozóan a vármegye minden isjco| Iájához, elöljáróságához és társadalmi egyesületéhez megküldte felhívását, a már igy megtiszteltekhez azzal az erős meggyőződéssel intézzük sorainkat, hogy ez lelkükben visszhangra és rokonszenvre talál. Mi a célunk? Ma a széthúzó társadalmi rétegeket semmi más egyesíteni, egy gondolatra hangolni nem képes, mint egy olyan önzetlen mozgalom: az ismeretterjesztés, melyre minden embernek szüksége van, hogy a lelki ellentétek áthidaitassanak, egységes közszellem jegyében a nemzeti egyetemlegesség érdekében valahára közeledjenek egymáshoz a különböző társadalmi osztályok. Mit tegyünk? Az iskola az értelmiség menjen el j azokhoz, akiket közeledésükben az I indokolatlan ellenszenv vagy álszé{ gyen esetleg a nincstelenség visszaI tart a közművelődéstől. Meg kell í győzni népünket arról, hogy a tudás | hatalom, de tudósnak senkisem szüj letett, a tanulás még öreg korban j sem szégyen. Szégyenne csak akkor i válik, ha nem ébred öntudatra. Milyen eszközök szolgálják a célt ? Erre a vármegyei Népmivelési Bizottság bővebb tájékoztatót már nyújtott s az érdeklöknek készségen ad újból. A munkálatok kőzüí az ismeretterjesztő előadások, analfabéta tanfolyamok, ifjúsági egyesületek karoltassanak föl. Kivitelben nem kérünk 'j nagy áldozatot csupán csak azt, hogy vasárnaponként, alkalmas időben egy két fél-fél órás időtartamú előadás | tartassék alkalmas helyen, énekszavalatokkal kisérve. Az ifjúsági egyesület analfabéta tanfolyam részére pedig hetenként 3—4 órás tanítás. Azután az ezeknek előre összeállított tervezete a megküldött vagy kérésre | megküldendő űrlapon a bizottság ci| mére (Gyula Kir. Tanfelügyelőség) bejelentetnék, akár tart igényt tiszi teletdijra akár nem. Kiáltványunkat a magyar nemzeti kultura érdekében a magyar emberekhez, a magyar értelmiséghez intézzük. Hivunk mindenkit országunk ; újjáépítéséhez a fundamentumot le[ rakni, ma még nem késő. Hisszük megértőkre találunk. A küzdelem életet, nyugalom halált jelent magyar hazánk számára. | Gyula, 1924. november hó. Dr, Daimel sk., alispán, elnök. Szentkereszty Tivadar sk , ügyv. elnök, kir. tanfelügyelő. Tantó József sk., titkár. Ipari továbbképző tanfolyamok í A szegedi kereskedelmi és ipar• kamarában hétfőn délután értekezlet ; volt az ipari továbbképző tanfolya| mok ügyében. | A kérdést Thiring Oszkár iparI oktatási főigazgató és Szíjgyártó Al| bert faipari szakiskolai igazgató ismertette. Előadták, hogy Szegeden az elektrotechnikai, a cipész- és ipitőipari tanfolyamok már megvannak, de szükség van még az asztalosszakrajzot, az asztalosipari műhelygyakorlatot, a kárpitos- és diszitőipart, valamint a lakatos és vizvezetékszerelő ipart felölelő továbbképző tanfolyamok megszervezésére. Az értekezlet elhatározta, hogy a kamara felhívja a szegedi ipartestületet a tanfolyamok meghirdetésére. Az asztalosipari tanfolyamok 12, a többiek 8 hétig tartanak. Megszervezésükhöz • legalább 20 résztvevő jelentkezése szükséges. A 12 hetes tanfolyam tandija 25, a 8 hetes tanfolyam tandíja 8 aranykorona lesz. Elhatározta ezenkívül az értekezlet, hogy a kamara megkeresést intéz a kerületéhez tartozó nagyobb városok ipartestületeihez is hasonló tanfolyamok szervezése tárgyában. Amennyiben a tanfolyamokra elegendő jelentkező akad, a szegedi állami felsőipariskola igazgatósága, amely a kereskedelemügyi minisztertől megbízást nyert a szegedi kereskedelmi és iparkamara területén ily tanfolyami mok szervezésére kiküldöttje utján I intézkedik az egyes helyeken a tan» folyamok megszervezése iránt. Délmagyarországi baromfi-, galamb- és házinyúlkiállítás Gyulán A Délmagyarországi Baromfi-,Galamb- és Házinyultenyésztók Egyesülete Gyulán november hó 29—30 napján kerületi bemutató baromfi-, gal8tn- és házinyúl-kiállítást rendez a Gömbös-kert pavíllonjában. A kiállításon az ország minden részéből résztvesznek a tenyésztők s oly nagy számban jelentették be részvételüket, hogy a kiállítás rendezőségének nehéz feladat lesz a rendkívül nagy mennyiségű állat elhelyezése. A kiállításon beromfikat, viziszárnyasokat, pulykákat, valamint galambokat és nyulakat is nagy tömegben mutatnak be. Felhívjuk e helyen is a nemes baromfitenyésztés iránt érdeklődőket, főként pedig a gazdaközönséget, hogy el ne mulassza a kiállítást megtekinteni. A rendezőségtől kapott értesülés alapján közöljük, hogy a kiállításon külön gazdag eladási osztály is lesz, ahol bárkinek módjában lesz parlagi baromfiállományának feljavítására nemesvérü I kakasokat vásárolni. A kiállítás mindkét napon reggel 8 órától este 6 óráig állandóan nyitva lesz. j Csonka Magyarország — nem őrsiig, Egész Magyarország — mennyország I Uj rendelet a A hivatalos lap tegnapi számában jelent meg a pénzügyminiszter következő rendelete: Becslés utján foganatosítandó adókivetéseknek van helye, ha az adózó az általános forgalmi adót bélyegjeggyel rója le és fennforognak azok a körülmények, amelyek mellett készpénzben való fizetés esetén az adóalapot becslés utján kell megállapítani. Béiyegjeggyel való adólerovásnak minősül az az eset is, amikor az adózó a pénzügyi hatóság intézkedése folytán az adót készpénzben fizeti ugyan be, de adóvallomási iv beadására kötelezve nincs. Azok a körülmények, amelyek meli lett az adónak bélyegjeggyel való lerovásánál az adóalapot becslés utján kell megállapítani, a következők: a) ha az adó levonását a pénzügyi hatóság helytelennek vagy aggályosnak találja; b) ha az adózó forgalmi adólerovási (pénztári, bevételi) könyvet nem vezet, vagy nem szabályszerű módon vezet; c) ha az adózónak megfelelő könyvei, feljegyzései, levelezései egyáltalán nincsennek, vagy azok oly móDECEMBER 1-2 (HÉTFŐN KEDDEN) AZ APOLLÓ MOZGÓBAN OROF MONTÉ CHRISZTO! (IF VÁR FOGLYA)