Körösvidék, 1924 (5. évfolyam) szeptember-október • 200-250. szám
1924-09-23 / 217. szám
Békéscsaba, 1924. szeptember 23. Kőrös vitték 3 hódoljon. A vigaszverseny első dija lett az övé, ami szép eredmény volt az adott helyzetben, Az elmúlt szombaton megismételte a galamblövő versenyt a békéscsabai vadásztársaság. Gyönyörű idő kedvezett a versenynek, de mégis kevés közönség előtt zajlott le, talán azért, mert nálunk még újszerű ez a sport. A helybeli gyalogezred tisztikara érdeklődött legjobban a verseny irányt, mely vitéz Rátvay ezredessel élén megjelent a katona zenekar szép játéka szórakoztatta a közönséget. Magát a versenyt Beliczey Géza mint versenybíró vezette s igen nívós volt. Első lett Szalay Imre, második Lédig Károly, harmadik Gally Géza városi tanácsnok. Eredményes razziát tartott a detehtivtestület szombat — A békésbánáti lelkészegyesület a napokban tartotta Battonyán évi közgyűlését, melyet nagyszabású hangverseny követte. Kiemelendő fényes pont volt Harsányi Pál esperes, hősök emlékszobránál tartott gyönyörű magas szárnyalású beszéde. Viktor János a vasárnapi iskolákról, Tantó József titkár a népmüvelődésről tartott előadást. — A Polgári-kör tagjainak figyelembe; ajánljuk, hogy könyvtárnyitás hetenkint kétszer történik, még pedig csütörtökön és vasárnap 5 órától 6 óráig. — A Békésvármegyei IskolánkivGli Népművelési Bizottság f. hó 18-án tartotta közgyűlését a vármegyeházán, melyen a távollevő alispán [helyett Szentkereszty Tivadar ügyvezető elnök, Békésvármegye kir. tanfelügyelő elnökölt. Több érdemleges határozat után kimondták a gyulai népfőiskolai tanfolyam megszervezését s az 1924—25. évi költségvetést tárgyalták le. — Országosvásár. Jászberény községben a legközelebbi országos vásár szeptember 28-án lesz. Tanulóleány felvétetik a Körösvidék-nyomdában. A csavargók, dologkerülők s egyéb kétes exisztenciák előkeritésére igen eredményes razziát tartott a város egész területén az államrendőrség detektivtestülete szombaton éjjel Szakáll József csoportvezető irányítása alatt. A razzia igen eredményesnek és szükségesnek bizonyult, amennyiben előállítottak négy egyént csavargás miatt, köztük három foglalkozásnélküli cselédleányt. Sikerült azonkívül leleplezni két kártyázó társaságot tiltott szerencsejáték miatt. Az egyik kártyázó társaságot a Békési-uton levő Lerner-féle korcsmában fülelték le, mig a másikat Gerő Lajos Andrássy-uti Korona-kávéházában. A csavargókat előállították, a kártyázó társaság tagjait pedig igazoltatás után szabadonbocsájtották s megindították ellenük az eljárást. A varsói diákolympiász. A fiatal lengyel állam fővárosába, Varsóba gyülekézett össze Európa diákifjusága olympiászra. Az ünnepélyes megnyitás e hó 19-én volt. Az első mérkőzés a lengyel és angol csapat futballmérkőzése volt, mely általános meglepetésre 3:2 (1 : 0) arányban végződött a lengyelek javára. — Bikaviadal Budapesten. Hirt adtunk már arról, hogy az ősz folyamán Budapesten nagyszabású bikaviadalok lesznek a F. T. C. pályáján eredeti és híres spanyol torreádorokkal és spanyol bikákkal. Már megérkezett Don Cousneló Éstrela, a torreádorok igazgatója, hogy személyesen vezesse az aréna építkezését. Eddig több mint 800,000.000 K-t emésztettek fel az előkészület költségei. Az a 22 darab spanyol bika pedig, mely a budapesti viadalokra felvonul, félmilliárdnál nagyobb értéket képvisel. — Luxus lóvásár. Felhívjuk az érdeklődő gazdaközönség figyelmét arra, hogy Budapest Tattersall és lóvásártelepének igazgatósága 1924. évi október hó 11-től 15-ig díjazással egybekötött tenyész haszonállati és luxusló kiállítást rendez a székesfőváros Tattersall telepén. Ezen a lókiállitáson és vásáron beszerezhetők melegvérű és hidegvérű tenyész, haszonállati és luxuslovak. Békésvármegyei m. kir. gazd. felügyelőség. — Festőszakosztály figyelmébe ! A békéscsabai ipartestület festő szakosztálya f. hó 24-én szerdán d. u. 6 órakor fontos ügyben értekezletet tart az ipartestület helyiségében. A tagok teljes számban való megjelenését tisztelettel kéri az elnökség. — A kozák lovasmutatványok rendkívüli |nagy érdeklődés mellett folytak le vasárnap délután az uj vásártéren. A született lovasok több igen érdekes és bravúros lovasmutatványt mutatott be a közönsé? legnagyobb elismerésére. — Herczeg Ferencz képes irodalmi hetilapjának, az Uj Idők-nek 39. számában folytatódik Rudolf Herezog érdekes regénye: Az élet dala. Közli a lap azonkívül Bónyi Adorján, Kertés Mihály és Török Frigyes elbeszéléseit, Surányi Miklós és Thoroczkai Wigand Ede cikkeit, Juhász Gyula és Terescsényi György verseit, Gács Demeter heti krónikáját, számos művészi és időszerű képet és a lap rendkívül népszerű rovatait, a szerkesztői üzeneteket és a szépségápolást. Az Uj Idők előfizetési ára negyedévre 80,000 K. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal. Budapest VI., Andrássy ut 16. — Talált tárgyak. Békéscsabán e hó 16-án egy női pénztárca, 29-én tárca és pénz találtatott. Az igazolt tulajdonosok átvehetik a rendőrségen. — Öngyilkos fiatal legény. Táncmulatság volt szombaton este az erzsébethelyi szövetkezetben, melyen részt vett Orvos András 21 éves V., Győri-utca 17. szám alatti gyári munkás is. A legnagyobb rendben folyt le a mulatság és Orvos is a látszat szerint igen jól mulatott egész a bál végéig reggel négy óráig. Ekkor hazament és a házuk udvari folyosójának egyik gerendájára felakasztotta magát. Csak másfél óra múlva, fél hat órakor vették hazzátartozói észre az öngyilkosságot, de már akkor rég halott volt Orvos András. Az ismerőseinek és hozzátartozóinak elbeszélése szerint szerelmi bánatába követte el végzetes tettét. Temetése hétfőn ment végbe nagy részvét mellett. Gépterembe segédmunkást állandó alkalmazásra felvesz a Körösvidék R.-T. nyomdája. — Ingatlanforgalom. Rz elmúlt héten a békéscsabai telekkönyvi hivatalban a következő ingatlanátruházások történtek : Faragó József eladta 204 négyszögöl területű szőlő és kert a beltelekben Kósa Márton és neje Zsiros Juditnak 150 mm. búzáért. Ozv. Antovszki Andrásné Kelle Ilona eladta I. Bánát-u. 48. sz. ház fél részét Zahorán György és neje Gábor Dorottyának 95 mm. búzáért. Bodollai (Bohus) Mihály, Bohus János, Bohus Pál és kisk. Szabó János Mihály eladták IV. Balassa-utca 6. sz. házat Araczki Mátyás és neje Kovács L. Erzsébetnek 235 mm. búzáért. Zimmer Kálmán 260 négyszöqölnyi udvar és kert a beltelekben Fináli Miklós és neje Grünbaun Eszternek 60 millió koronáért. Botyánszki János eladta VI. Perényi-utca 6. sz. házát Lavatka Ilonának 13 vagon búzáért. Knyihár Andrásné Lehoczki Mária eladta 741 négyszögölnyi kisréti szántóját Molnár Mihályné Kackó Honának 14 millió koronáért. Gortkó Mihély eladta 1 hold 600 négyszögölnyi sopronyi szántóját Gortkó Jánosnak 90 mm. búzáért. Gyebrovszki Emília eladta 2 hold 100 négyszögöl területi fenyesi szántóját Hrabovszki Mártonné Kovács Máriának 40 millió koronának. Farkas Mátyás eladta 1397 négyszöqölnyi kisréti szántóját ifj. Bohus Pál és Bohus Györgynek 42 millió koronáért. SPORT CsAK—Szarvasi Vasas 8 : 1 (4:0) Elég gyér közönség előtt folyt le a fenti csapatok bajnoki mérkőzése, amely mint előre látható volt, a CsAK fölényes győzelmével végződött. A mérkőzés nem nyújtott semmi különöst. A CsAK uralta állandóan a helyzetet, mig a Vasasok, bár minden energiájukat és tudásukat latba vetették, csak néha-néha tudtak szóhoz jutni. A CsAK eltekintve ; gyenge ellenféltől, elég elfogadható játékot produkált. Különösen a csatársor volt elég igyekvő s ezúttal [ gólképes. A fedezetsor is nagysze- j rüen möködött, mig a közvetlen vé- | delem könnyelmű játéka következté- j ben az utolsó pillanatokban egy í góllal terhelték meg a Vasasok a ' csabai kaput. A gól öngól volt. A \ szimpatikus szarvasi csapat igyek- [ vően játszott. A CsAK góljait Kovács (3;, Knoll (2), Balogh (2) és Penyaska rúgták. VAC—Előre 2 : 1 (0 : 0) Bajnoki mérkőzés hijján az Előre a budapesti elsőosztályu VAC kombinált csapatával tartott barátságos mérkőzést. A mérkőzésről nem sok jót Írhatunk, mert az nemhogy barátságos jellegű lett volna, hanem inkább erősen durvulásra hajló. A játék folyamán általában véve egyenlő ellenfeleknek bizonyultak a csapatok. Az Előre volt a többet támadó mig a VAC veszélyes lefutásokkal próbálkozott. A vendégcsapat nem mutatott elsőosztályu formát megütő játékot, aminek talán erősen megtartalékoltsága volt az okozója. Az Előre ismét nem játszotta ki szokott formáját. Nagyban hozzájárultak ehhez a durvaságról már ismert Milyó és Dobrer, akik a helyett, hogy eredményes játékra törekedtek volna, durvaságra ragadtatták magukat. Különösen Milyó sportszerűtlen viselkedése még a közön- i séget is megbotránkoztatta, mikor az egyik vendégjátékost mellbe ütötte. Kevés igyekezettel az Előre könynyen megnyerhette volna a mérkőzést. Az Előre gólját Geschleht rúgta tizenegyesből. Orosházi TK—KAVE 1:0 (0:0) Az egyre fejlődő kereskedőcsapat egész a második félidő végéig tartotta az eldöntetlen eredményt. Bár az OTK volt fölénybe, a KAVE mégis szebben játszott. Magyarország—Németország 4:1 (2 : 0) A magyar csapat könnyen végzett Németország válogatott csapatával, A magyarok góljait Braun (2), Takács és Szentmiklósy rúgták. MOZI A titok. Egy minden tekintetben kimagasló és a legkényesebb igényeket is kielégítő film tölti be az Apolló Mozgó kedd és szerdai műsorát, melynek keretében Pierre Wolf világhírű színjátéka: A titok kerül műsorra. A párisi Gaumont gyár alkotása e film, melynek főszerepeit a Comedie Francaise kiváló színészei játszák. A film kiállítása azzal a gondossággal és áldozatkészséggel készült, mely a Gaumont filmeket általában jellemzi, tartalmi szépsége és érdekessége pedig e színjátékot hosszú ideig tartotta a budapesti Nemzeti Színház műsorán, melyben Újházi Ede aratta világraszóló sikereit. Futótűzként fog szétáradni a városban a film nagyszerűsége s minden bizonynyal a teljes megelégedés fogja kisérni minden jelenetét, hiszen tartalma is oly megkapó, a gyermeki és szülői szeretet méltatása s ez oly kedves és szivbemarkoló formában és módon kerül feldolgozásra, hogy nem egyszer a mély meghatottság fogja a "nézőteret betölteni. A slágerműsornak megfelelően a kisérő műsor (Párisi divatrevü) a legújabb ruha és kalapkreációkat mutatja be. ü Békésmegyei Gazdasági Egyesület A Debreceni Mezőgazdasági Kamara által rendezett tengeri termelési versenyben résztvett gazdatársakat felhívjuk, hogy a részükre a kamara által megküldött feljegyzési iveket pontosan kitöltve a versenyre termelt tenoeri tövekkel egyidejűleg most már Debrecenbe a kamarához küldjék be, ahol azok elbírálva és az október hó végén megtartandó tengeri kiállításon bemutatva lesznek. Ezen speciális tengeri kiállításra tekintettel, a tengeri termelési versenyre nem jelentkezett gazdák is jelentkezhetnek és a kötelező szabályok betartásával — melyek irodánkban is megtudhatók — e kiállításon termeivényeikkel részt vehetnek! Békésföldvár vasút állomás közvetlen közelében 3 hold szántóföld több évre bérbe adatik, melynek feltételei irodánkban megtudhatók, ahol egyben a bérleti szerződés is megköthető. k Mirinné Ma Karolina női divatterme BÉKÉSCSABA, VI. Szőlő-u. 39.