Körösvidék, 1924 (5. évfolyam) szeptember-október • 200-250. szám

1924-09-18 / 213. szám

Ara 1000 korona. Békéscsaba, 1924. szept. 18. Csütörtök V. évfolyam 213. szám Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, Szent István-tér 18. Telefon: 60. független keresztény politikai napilap. A szerkesztésért felel VIDOVSZKY KÁLMÁN főszerkesztő Előfizetési árak: Negyedévre 75000 K Egy hóra 25000 K. Egyes szám ára 1000 K amit a magyar középosztály szeretne A nemzeti talpraállás lassú: de fokozatos. Reménnyel, bizalommal tölt el mindenkit a normális életviszonyok visszatérésének látása és minden apró lépésnek egész szivünkkel örülünk, mert minden előre megtett lépés távolabb hagyja mögöttünk a kétségbeejtő pusztításoknak megrázó idejét ugy, (hogy felépít romjaiból egy-egy intézményt, melynek romjaiban való látása, a reménye vesztett csüggedésnek, egyúttal pedig a letargikus nemtörődömségnek volt a melegágya. A konszolidálás igenis halad előre és ezt örömmel állapítjuk meg annak ellenére, hogy őszintén megmondjuk nem halad olyan iramban, amilyent követhetne, ha a megértő áldozatkészség mindenkinek egyforma mértékben férne a szivéhez. Belső kényszernek kellene megnyitni a tehetősek erszényét, nem pedig a figyelmeztetés, a parancsszavának. Ez volna a tanúsága annak a kulturális fölénynek, amit annyira szeretünk hangoztatni, amire annyira büszkék, sőt elbizakodottak vagyunk. Őszintén fájlaljuk, hogy épen azok irtóznak a kényelmük és jólétük legparányibb részéről való lemondásnak még a gondolatától is, akiket minden áldozattól megkímélt a sors, sőt jólétüket gyarapította akkor, mikor széles rétegek kényszerű lemondása odáig fokozódott, hogy a vegetáció élet szükségleteit is csak minden idejük véksőkig megfeszített munkájával tudják előteremteni. Az önzésnek ez a formája egészségtelen és mondhatatlanul káros, mert olyan értékek pusztulását hordja magában, melyek pillanatnyilag nem láthatók, mikorpedig láthatóvá válnak, nem pótolhatók többé soha. A konszolidálódás tehát, amely már meglevő értékek pusztítása árán halad rövid lépésekben előre, olyan uton, melyen a romok helyreállítása irtózatos rombolás árán történik, csupán látszat, amelyre komoly törekvéssel építeni nem szabad. Nem különösen akkor, ha egy nemzet talpraáilitására törekszünk melynek érdekében minden alkotás csak ugy igazán értékes, ha évszázadokig is rendületlenül megálló biztos alapokon nyugszik. Panaszszó nélkül, megadással viseli Magyarországon kényszerű nyomorúságát a mindenéből kikopott tengernyi gonddal küzködő középosztály, melynek más országokban élő édes testvérei — hasonlíthatatlanul jobb viszonyaik megjavítása érdekében világkongresszuson tanácskoztak a minap. Határozataik olyan viszonyok perspektíváját nyitják meg előttünk, melyekről mi csak álmodhatunk, mint az elmúlt idők emlékeiről. És ma mégsem a régi viszonyaink visszaállítását követeljük elsősorban, hanem csak azt, hogy osztozkodjunk meg arányosan a súlyos terhek viselésén, hogy a középosztály ne megadással, hanem büszke örömmel viselhesse a maga keresztjét. Hogy szemmellátható legyen az, hogy az áldozatot valóban a nemzet érdekéért hozza és nem hiába. Hozzon a mienkéhez hasonló áldozatot mindenki csak egy rövid ideig, akkor felépíthetünk minden romot és megtarthatjuk a kulturfölényünkét ugy, hogy nem kell elpusztítanunk semmit, a keresztek pedig lényegesen veszítenek súlyúkból. (b) Meg mindig apponyi beszédéről irnik a külföldi lapok Temesvár, szeptember 17. A román impérium alatt álló sváb kisebbségek hivatalok lapja a Schvabische Volkspresse, párhuzamot von Apponyi Albert genfi felszólalása és Duca román külügyminiszternek e beszéddel kapcsolatban tett nyilatkozata közt. Apponyi iskolatörvények, amelyet egyáltalában nem szándékszik védeni, mert elhibázottnak tartja, nem ment annyira a kisebbségi iskolaügy elnyomásában, mint Angelescu és Theancu a maga iskola rendeleteivel Apponyi nemcsak hogy nem vonta meg a felekezetek iskolaalapítási, fenntartási és vezetési jogait, hanem állami segélyekkel gazdagon támogatta is azokat, még az oláh iskolákat is. Dúcának szóbanforgó nyilatkozatában Apponyiról mondott véleménye tehát önkéntelenül legélesebb elitélését jelenti Angelescunak. Pdris, szept. 17. Az Ere-Nouverle közli, Basch Viktornak a sorbennei egyetem tanárának cikkét a genfi tárgyalásokról, melyben Apponyi beszédével foglalkozva azt irja, hogy Franciaországi szövetségesei a beszédet bizalmatlanul fogadták, Genfben pedig a beszéd a botrány bizonyos nemét idézte elő, Minket — mondja Basch — nem lehet elfogultsággal vádolni a magyar rezsimmel és a Habsburgok ügyét védő Apponyival szemben, de most az egyszer Apponyinak van igaza. Tallózás - a megyéből A békésmegyei régész és m. történelmi társulatról I. Így sodródtak bele a régészet és helyi történelem kutatásába olyanok is, kik másként ilyen célból soha sem vettek volna kézbe tollat és nem forgatták volna a földet, a poros aktákat, egyházi és községi ódön jegyzőkönyveket. Sok volna leirni, kiket, hol buzdítottak fel egy-egy felolvasásra, elég, ha csak például felhozzuk, hogy Csabán: Haan Lajoson és Zsilinszky Mihályon kívül Szemián Sámuel volt főjegyzőt, Békésen: dr. Hajnal István orvost, Szarvason: Benka Gyula és Sipos Somát, Orosházán: Győri Vilmos és Veress József volt evang. lelkészeket, Tótkomlóson: Gajdács Pál evang. lelkész (aki Tótkomlós történetét is megírta) és Tatay János volt gyógyszerész, Mezőberényben: Petz Gyula és id. Jeszenszky Károlyt s a költői lelkületű Bonyhay Benjámint, Gyomán: Garzó Gyula volt ref. lelkészt s igy végig az egész vármegyében minden írói munkára képes s a régészet > vagy a történeti mult iránt érzékeny- i séggel megáldott egyént bevették a « kutató és felfedező munkába. Igy vonták be az országoshirüvé \ fejlődött Karácsonyi János történetírót, ki akkor Körösladányban káplán volt s igy fejlődött előkelő, a 48-as megyei történet kutatójává Oláh György, a vármegye volt főügyésze is. Nem tudjuk kiben mi lakozik? de ha alkalmat adunk neki tehetsége megnyilvánulására, ha mintegy rákényszeritjük — hogy valami helyi tárgyat, eseményeket feldolgozzon, azzal mintegy kiemeljük a hétköznapiságból. Egy ilyen vidéki, helyi irodalmi társulat lelki ébresztő szent missziót tölt be s ez volna a hivatása a vidéki muzeumegyleteknek, de — sajnos — a békésmegyei és a csabai is elaludtak. Pedig most, sajnos mennyi izgató háborús, hadifogság, kommunizmus, megszállás stb. théma áll feldolgozásul rendelkezésre — a közeli múltból és mennyi kiaknázatlan még a távoli múltból ? E szerény közleménynek nem célja a Békésmegyei régészeti és müvelödéstörténelmi társulat működésének beható ismertetése — ez egy egész tanulmányt érdemelne. Ha kivonatosan foglalkoztunk vele, annak főoka az, hogy ennek 50 éves jubileuma alkalmából illő volt róla megemlékezni, mert hiszen a „békésmegyei" muzeum a mienk, csabaiaké is, annál inkább, mert legértékesebb részét az a gyűjtemény képezi, amit Haan Lajos évtizedek szorgos munkájával gyűjtött össze s ajándékozott oda és kiváló díszét képezi az az értékes, részben római és egyptomi gyűjtemény, amelyet megyei, tehát csabai általános közadakozás és részben a vármegyének anyagi hozzájárulásával néh. Haan Antal csabai származású, országosnevű festőművésztől — 1000 forintért megvettek. Másik oka a megemlékezésnek: Győry Vilmos két alkalmi versének közlési célzata és mostani alkalmi ideje. Győry Vilmos (született 1838. t 1885) kiváló író és műfordító volt. Költeményei s leginkább valláserkölcsi elbeszélései szép formájukkal és tartalmukkal tűntek fel a spanyol, svéd, francia irodalomból s az angolból Shakespeare fordításai classzikus szépségük és hűségükkel előkelő helyet vívtak ki nevének az irodalomban. 1862-től 1876-ig Orosházai lelkész volt, természetes, hogy ezen ujon keletkezett irodalmi társulatban részt kellett vennie s tényleg már az első „Évkönyv"-ben (1874-ben) megjelent egy mélyhatásu és tartalmú értekezése: A nők műveltsége társadalmunk alsóbb osztályában cim alatt. Szerény társulat, melynek 1874. évben 187 tagja volt, ezek között 6 alapító 100—100 írtjával, 92 rendes tag évi 3 frt, és 89 pártoló tag évenkénti 1 frt tagdíjjal, összesen mintegy 1500—1600 frt évi jövedelmével képes volt nemcsak régészeti tárgyakat beszerezni, hanem évenkint egy-egy kövér „Évkönyv"-et is kiadni. Fábry Károly (Folyt, köv.)