Körösvidék, 1924 (5. évfolyam) szeptember-október • 200-250. szám
1924-09-03 / 201. szám
Békéscsaba , 1924. szeptember 3. KSrösvitíék 3 A ZENDA! FOGOLY Rex Ingram rendezése 10 felvonásban szeptember 10-én és 11-én az Apolló Mozgóban — A volt 101. gy. ezred ez évi emlékünnepe szeptember 7-én lesz impozáns keretek között. A programm kidolgozását a Bajtársi Szövetség elnöksége eszközli. A Róm. Kath. Leársyegyesület gyűlése. Vasarnap délután 4 órakor a békéscsabai Róm. Kath. Leángegyesület gyűlést tart a leánygimnáziumban. A gyűlésre a tagok pontos megjelenését kéri ez Elnökség. — Kisgazdalfjak bálja. R Békéscsabai Kisgazda Ifjak Művelődési Egyesülete f. hó 20-án este 8 órakor a Széchényi ligeti pavillonban zártkörű táncmulatságot rendez saját könyvtárö, részben pedig szegénysorsu egyetemi haligatok javára. R meghivók a napokban küldetnek szét. — Értesítés. Értesítem azokat a főgimnáziumi tanulókat, akik ez év szeptember hóban, a budapesti ev. főgimnáziumban tartandó javitó érettségi vizsgálatra jelentkeztek, hogy a javitó érettségi nem szeptember 8-án, hanem szeptember 6-án (szombaton) lesz. Főgimnáziumi igazgató. — Az egyetemen megkezdődtek a beiratások. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen az 1924—25. iskolai év első szemeszterére ma, hétfőn kezdődtek meg a beiratások mind a négy fakultásra. Abeiratások megszakítás nélkül szeptember 17-ig tartanak, mig az előadások az egyes fakultásokon szeptember 22-én kezdődnek. Az egyetemi tanács minapi ülésén a tandijat 60 aranykoronában állapította meg. — A vármegyei közigazgatási bizottság rendes havi ülését, — tekintettel arra, hogy 8-án ünnep van, — 9-én kedden tartja meg. — Emberfeletti erővel dolgoznak az angolok már évek óta, hogy a scapaolovi tengeri ütközetben elsülyedt német flotta óriási értékű, hullámsírban fekvő egyedeit felszínre hozza. Londoni jelentés szerint most újra sikerült egy torpedózuzót kiemelni, melynek felbecsülhetetlen értékű felszerelésén csak lényegtelen hibákat okozott a csaknem nyolc évig tartó tengeri fürdőzés. Bíznak hozzá, hogy kitartó munkával felszínre hozzák mind a tizenegy elsülyedt hajót és a milliárdokra menő költségek sokszorosan megtérülnek a kiemelt kincsekben. — Az anyakönyvi hivatal aug. havi kimutatása. Az anyakönyvi hivatal kimutatása szerint augusztus hónapban született összesen 52 törvényes fiu és 49 leány, 6 törvénytelen fiu és 4 leány. Halvaszületett 1 fiu. Elhalt 24 férfi és 18 nő, házasságot kötött 17 pár. — Értesítés. Tisztelettel értesítem a nagyérdemű hölgyközönséget, hogy női divatszalonomban a munkát újra megkezdtem. Köpenyek, kosztümök és ruhák készítését a legjutányosabban vállalom. Szíves pártfogásukat továbbra is kéri Horváth Irma (róm. kath. templom mellett.) Tanulóleányok felvétetnek. — Érdekes lakodalom. Ritka szép lakodalomra gyül össze a rokonok és jóbarátok sokasága folyó hó 4 én Uhrin Pál és neje Kiiment Dorottya házában. A boldog örömszülőknek két gyermeke, — még pedig ikertestvérek — lép ezen a napon a házasélet útjára. Az ifjú párok: Hrabovszky Mihály ev. tanító és Uhrin Zsófia; Uhrin János és Beraczka Erzsébet. Esküvőjük délután 5 órakor lesz az evang. kistemplomban. — Egyetemi tanár és államtitkár pere. Sokan emlékeznek Gál István egyetemi tanárra, aki 1923. juniusában a békéscsabai Rudo ffőgimnázium érettségi vizsgálatain volt kormánybiztos. Akkori szereplése nem valami jó emlékeket hagyott hátra az ifjúság és a tanári kar lelkében. Annakidején még újságban is érte támadás. Gál Istvánnak ugylátszik, másutt is van kellemetlen ügye. Böckh Hugó államtitkár rágalmazási pert indított ellene, mert egy közgazdasági folyóiratban súlyos vádakkal illette őt Gál István. Az érdekes per most folyik Budapesten. — Kinevezések. A vármegye főispánja a vármegyénél üresedésben volt irodasegédtiszti állásokra Haly Erzsébet, Gödry Ilonát és Domanek Máriát nevezte ki. — Uj világrekord a repülés terén. Londonból jelentik, hogy Prinzmead ezredes körülrepülte Ausztráliát és 22 napos repülőutjával, valamint a levegőben töltött 85 órával uj világrekordot állított fel. — Országos vásár. A legközelebbi országos vásár Körösladány községben szeptember 15 én lesz. — Házassági engedély. A m. kir. honvédelmi miniszter megengedte Dénes János honvédnek, hogy Gere Máriával házasságra léphessen. — Öt-hat ezer vagon szilvát exportálhat Bosznia. Az idei szilvatermés Boszniában jóval alatta marad a tavalyinak és az ottani kereskedők szerint évek óta nem volt olyan gyenge termés, mint az idén. Belgrádi jelentés szerint ez évben mindössze 5—6000 vagon szilva kerül majd exportra és ennek elsősorban Magyarország lesz a piaca, ahol feldolgozzák a boszniai szilvát és ugy továbbítják a távolabbi országokba. — Befejeződött az ÉME nyaraltatási akciója. Ismeretes a kecskeméti Ébredő Magyarok Egyesületének az az akciója, amely fővárost gyermekek nyaraltatását célozta. — Kecskeméten 20 kis gyermek élvezte boldogan az alfüldi élet gyönyörűségeit. Tegnap kissé fájó szívvel búcsúztak nemesszivü vendéglátóiktól. A vonat érkezésénél a Szegedről jövő kis nyaralók lelkesen megéljenezték az állomáson megjelent Héjjas Ivánt. — Fekete gólyák a Hortobágyon. A Hortobágyon egész tömegben jelentek meg a fekete gólyák. Debrecenből sokan mennek ki a Hortobágyra, gyönyörködni a ritka vendégekben. * Zongora oktatásomat szeptember 15-én újból megkezdem Reisz Mária Andrássy-ut 31. 3410 — Az első musteladás. Kecskemétről jelentik: Szombaton délelőtt egy szőlősgazda három hl. idei termésű mustot kinált megvételre az egyik ottani borkereskedő cégnek. A korán érő fajokkól szűrt mustot a kereskedő literenkint nyolcezer koronáért meg is vette. Tudomásunk szerint ez az első idei musteladás. * Értesítés ! Tisztelettel értesítem a nagyérdemű hölgyközönséget, hogy női divattermembe a munkát megkezdtem. Ruhák, kosztümök és kabátok készítését a legjutányosabban elvállalom. Ugyanitt tanulóleány felvétetik. Tisztelettel: Kunos Józsefné, Petrányi Zsuzsika Áchim L. András-utca 3. 3371 * Csillag Sára tisztelettel értesiti a t. hölgyközönséget, hogy őszi í és téli saisonját megkezdte. Raktáron tart a legújabb divat szerinti anyagokat és elegáns modelleket. — Jó házból való tanuló leányokat felvesz, melyre jelentkezéseket elfogad Békéscsaba II., Kiss Ernőucca 7. sz. alatt. 3429 * Uj kalapszalon. Tisztelettel értesítem Békéscsaba és vidéke hölgyközönségét, hogy külföldi tanulmányutamról hazaérkezvén Jókai-utca 15. (Telefon-152) alatt kalapszalont nyitottam. Állandóan raktáron tartok eredeti bécsi és párisi modeleket dus választékban. Alakításokat, valamint hozott anyagból való készítést válla-, lok. Tisztelettel özv. Pollák Sándorné Markovits Ida. 3418 TANÜGY A békéscsabai ág. hitv. evang. el. iskolákban a pótbeiratások szeptember hó 1—6 napján lesznek, a tanítás pedig szeptember 8-án kezdődik. A tanyai iskolákban a tanítás szeptember hó 22-én veszi kezdetét. Igazgatóság. * A Szent László-utcai állami el. iskolában a pótbeiratások szeptember hó 1—2—3-án lesznek. A tanító szeptember hó 4-én kezdődik. Igazgatóság. A békéscsabai Irányi-utcai áll. elemi iskolában a pótbeiratások szeptember hó 1 és 2-án lesznek. A tanítás szeptember hó 4-én veszi kezdetét. A békéscsabai V. ker. (erzsébethelyi) rn. kir. áll. elemi népiskolában a pótbeiratások szemtember hó 1., 2., 3 án tartatnak. A tanítás szeptember 4-én kezdődik. Igazgatóság. ) A békéscsabai iparostanoncisí kólába való beiratások szeptember I hó 1—6 napján d. u. 5—7 óráig, továbbá szeptember 7-én vasárnap d. e. 8—10 óráig lesznek az iparostanonciskola tanácstermében. A kitűzött időben kivétel nélkül minden iparostanonc tartozik beiratkozni. Azok a tanulók, akik az 1925. év január 31-ike előtt felszabadulnak, valamint azok, akik az 1925. év február hó 1-je után lesznek tanoncokká egy aranykorona, a többiek 2 aranykorona tanszerdijat fizetnek. Az aranykorona ezidőszerint 17,000 koronájával van számítva. A tanítás szeptember hó 9-én veszi kezdetét. Beiratkozás a közs. kereskedőtanonc iskolába. A kereskedőtanonc iskolában a beiratások szeptember hó 3-án és 4-én d. u. 3—4 óra között tartatnak. Ezen idő alatt minden kereskedőtanonc tartozik beiratkozni, ellenkező esetben, ha a lörzslap nem állitható ki, a későn jelenlkezők pénzbirsággal sújtatnak. Tanszerdij 2 aranykorona. MOZI Az 50 éves férfi. Egy amerikai és egy francia film találkozik a szerda és csütörtöki műsoron. Az 50 éves férfi a francia kinematográfia remeke, mely egy orvostanár tragédiáját hozza vászonra. Pazar felépítésű és rendezésű, gyönyörű diszletezésü filmfelvételek keretében nyújtja szenzációs álakitásál André Nox a párisi Comedie Francaise illusztris művésze. A mindvégig lebilincselő tartalom a legszebb irodalmi élvezetet és szórakozást nyújtja s hogy a műsor gazdagsága és nivóssága még teljesebb legyen egy ötfelvonásos amerikai vígjáték a Kitty karrierje fog bővelkedni mulatságos helyzetjelenetekkel. Verne Gyula világhírű regénye: Utazás a föld körül 18 nap alatt szintén e héten és pedig szombat és vasárnap kerül műsorra. (A MTI békéscsabai fiókiának Jolontéso alapján e) Zürichben a magyar koronát 0-0069V2-el jegyezték Az aranykorona mai árfolyama dollárparitás alapján 15515-38 Valuták : I rtapo!. A, It. 342000-346000 Pol)*r 76850 Ft- fr. 4193 JOOMártra ÜST 3400-3418 Í00o. K.10805-1086S , .Sfti 377—380 Svokoi 2278-2297 1 Sv. ff.J 14355-14500 1 Dinár 966-987 L. Hl. Ezüst K. Ezüst 2 K Esüai tor. Ey.üat 5 K, Arany 10 K. Arany 811 K 6100 12200 16300 32000 170C00 340000 Gabonaáraki 78 kg. tiszavidéki 76 kg.-os tiszv. Rozs Tengert Takarmány írpa Sörárpa Zab Korpa 397500390000315000380000390000460000360000235000-402500 -395000 -320000 -385000 -420000 -480000 -380000 -245000 Ferencvárosi sertésvásár: Szabadvásfirt maradvány 2024 felh. — érk. 241, eladva 200 Arak: könnyű 23000—25000, nehéz 24500—27500. Uhrinné Tomira Karolina női divatterme BÉKÉSCSABA, VI. Szőlő-u. 39. Verne Gyula regénye: Utazás a föld körül 18 nap alatt szombatonés vasárnap