Körösvidék, 1924 (5. évfolyam) szeptember-október • 200-250. szám
1924-10-12 / 234. szám
4 Kör ón vidék Békéscsaba, 1924. október 31. — A mai footballmérk5zések. Ma délután csak a CsAK pályán l=sz bajnoki mérkőzés, ahol a CsAK játszik a Mezöberényi Törekvés csapatával délután félnégy órai kezdettel. A bajnokcsapat fölényes győzelmét várjuk. Az Előre mivel az OTK elleni mérkőzés elmarad csak tréningmérkőzést tart. — Megalakult a Rudolf főgimnázium Gyónl Géza önképzőköre. Titkárnak: Uhrin Mátyás VIII. o. t.-t, jegyzőnek: Szilvásy Bálint VIII. o. t-t, ellenőrnek : Bohus János VIII. o, t.-t, aljegyzőnek: Réthy Dezső VII. o. t.-t, pénztárosnak: Técsy Olivér VII. o. t.-t, laptárosoknak: Csatlós Pál és Bozsöky János VII. o. t-kaí, levéltárosoknak: Félix László és lakúba János VI. o. tanulókat választották meg. — Á Lubinszky-testvérek vendégjátéka. Gyermekzsibongás, soksok nevetés, kacagás és vidámság fogja betölteni az Apolló-Mozgó nézőterét csütörtökön és pénteken, amikor a világhírű Lubinszky-testvérek kizárólag az ifjúság részére rendeznek előadást, páratlanul gazdag és kedves műsorral. A békéscsabai gyerekek bizonyára hálásak is lesznek a kis művészeknek, mert ezen előadás a legkisebb járni tudó gyermeket is örömmel tölti el és egy olyan kedves gyermeki — mondhatni — játékdéiutánban fogja szórakoztatni, melyet már régóta kellett nélkülözniök. Az előadások csütörtökön és pénteken délután fél 3 kor lesznek, mig pénteken délelőtt 9 órakor is lesz egy előadás. A 2 és fél órás előadásra a belépődíj személyenként 5000 kor. és a számozott jegyek ezen előadásra már válthatók a Mozgó pénztáránál. — A békési földigénylők meghosszabbították gróf Hoyossal bérleti szerződésüket. A békési földigénylők szombaton délelőtt kötötték meg a bérlet meghosszabbításáról szóló szerződést Békésen gróf Hoyos megbízottjának, dr. Reisz József békéscsabai ügyvédnek közbejöttével arra azjidőre, mig az ingatlanok megváltása meg nem történik. A bérleti összeg holdankint — miniszterileg megállapított—a kataszteri tisztajövedelem minden egy koronája után 12 kilogramm ouza. Ez a bér elég magas, de a földtulajdonos grófikijelentette, hogy mihelyt a pénzügyminiszter megváltoztatja előbbi rendeletét, azonnal redukálja a bérleti összeget. — Ma délben igazitják meg a toronyórát. A közönség tájékoztatása végett közöljük, hogy a toronyórát ma délben a középeurópai idő szerint pontosan beigazítják és a jövőben minden két-három napban figyelemmel fogják kisérni a járását. — A békéscsabai országos vásár. A békéscsabai országos vásár október 27., 28. és 29-én lesz, melyre mindenféle állat felhajtható. — A hadirokkantak figyelmébe. A Hadröá értesiti mindazon hadirokkantakat, akiknek az O.F.B. igényjogát földhöz juttatásra megállapította a Kamuti földbérlet tárgyában folyó hó 12-én vasárnap délelőtt 10 órakor az egyesület helyiségében jelenjenek meg. A Vezetőség. — Az önkéntes mentők figyelmébe. Értesítem a vizsgázott tagokat, hogy a szolgálati beosztást nem szombaton este, hanem vasárnap délelőtt 11 órakor tartom. Kérem tehát ezúton is a vizsgázott mentőket, hogy f. hó 12-én, vasárnap délelőtt 11 órakor az órszobán kivétel nélkül megjelenni szíveskedjenek. Dr. Vass Vilmos főparancsnok. — A községi polgári leányiskola vasárnap délután 3 órai kezdettel szülői-értekezletet tart, melyre a szülőket, érdeklődőket ez uton is meghívja az Igazgatóság. * Dr. Weisz Bernát királyi közjegyző f. hó 10-én 4 heti tartózkodásra a fővárosba utazik. * Dr. Kultsár Sándor orvos szabadságáról hazaérkezett, rendelését a szokott helyen megkezdte. * Értesítés. Tisztelettel értesítem a n. é. hölgyközönséget, hogy Szemere utce 1. szám alatt női divattermet nyitottam. Elvállalok mindenféle felsőruha és gyermekruha készítését. Kérem a t. hölgyek szives pártfogását. Tisztelettel Gyebrovszky Mária. SZÍNHÁZ Annuska. Gárdonyi Géza örökszépségü vígjátékának előadása töltötte be a Kamaraszínház tegnapi estéjét. Sokan nézték meg a darabot, de telt házat érdemelt volna az a minden izében magyar darab, mely a mai viszonyok között is tenger sok aktuálitást mutat. Drámai erejű részleteit ugyan több helyen elejtették (technikai okokból is) és inkább a derűs részek domborodtak ki, mégis kellemes hangulatban, derűs, meleg estének az emlékével távozott a megelégedett közönség. Alapi Nándor tökéletesen játszotta meg a külsejében megmodernizált Balogh Miklóst, arról egyáltalán nem tehet, hogy maszkja is ésorganuma is többet mutatott egy nagykorúsága határán levő embernél. Tökéletesen sima játéka elfeledtették ezt a fogyatékosságot és az ember tökéletes illúzióval nézte minden lelki vergődést visszaadó, művészi színvonalon álló játékát. Adorján Erzsi (Annuska) csak a játék folyamán lett az, akinek kezdettől fogva lenni kellett volna és sok energiája veszett el a szimpátia megnyerésében, de nem hiába, mert a végén egészen a szivünkbe lopódzott. Kellemes organuma, kiforrott képességei csak megnyerték a nézőit. Verzár Nagyistván Péter-e jó volt de minden hiányával a derűnek, pedig az épen ugy lényege ennek a szerepnek, mint a ^feleségéének, amit Ivanovits Hermin pompásan kihozott. Barcs Blankának nem sikerült Sárit vonzóvá tenni, pedig kellett volna; ugyanezt mondhatjuk Kovácsról, aki a Vas szerepét agyon játszotta. Nem maskara ám a falusi tanító — és nem mindegy komikusság és groteszkség. Berlányi Balogh Tétény alakját jól fogta fel és jól meg is csinálta. És János barát, mintha csak a falusi borbélymühelyekből jól ismert idogáló barátok közül a rámából jött vclna a színpadra. Pogány dicséretére legyen mondva nem nagyon ragadta el a ízléstelenség, pedig kisértgette. A plébános szerepében Rónai Imre egészen civil volt. Deresedő haja ellentmondott a játéknak, a hálás szerep több komoly tanulmányt érdemelt volna. Markovits Piri pompás paraszt eseléd volt és ugy is jó lett volna, ha egyes dolgokat gesztusokkal is kevésbé huz alá. A szabót nagyon berugatta Fekete László. Négy középiskolát végzett fiut gépmester tanulónak fel vesz a Körösvidék Rt. nyomdája. MOZI A világ legszebb filmjének bemutatása. Hihetetlen érdeklődés, várakozás és kíváncsiság előzi meg a J'accuse c. film bemutatóját, mely a nagy érdeklődésre való tekintettel kedden, szerdán és csütörtökön lesz műsoron. A 14 felvonásos filmkoloszus rendkívül érdekesen és '.nagyszerűen eleveníti fel korunk tragédiáját, mely a világháború következményeivel, a 4 éves háború ezer szenvedésével és annak kellemetlen utókövetkezményeivel zudult az emberiségre. A film a francia filmtechnika brilliáns alkotása, melyet Abel Gance irt filmre és rendezett s melynek főszerepét Severin Mars alakítja, kinek neve ma már fogalom a színházvilágában. Megrázó drámai erővel pergnek le a béke-évek, majd jön a világháború kitörése, a félelmetes háborúk esztendői, melyek az t egész világon nyomort, pusztítást és bánatot okoztak. A film témája abból a magasztos eszméből indul ki, hogy mindenkinek legdrágább kincsét kell feláldozni a Hazáért és a háború egy véres ütközetében gondolkodó képességét elveszített hős vádolja azokat kik a háború folyamán otthon voltak és jólétben dőzsöltek, míg kint a harctéren a legvéresebb csaták és ütközetek tizedelték az emberiség sorait. — Ma vasárnap 6, fél 8 és 9 órás előadásokban Priscilla Dean főszereplésével Az ópiumtündér cimü rejtelmes, kinai környezetben játszódó darab van műsoron. Közgazdaság. Hislafiásépitésefi elősegítése Az ötven kat. holdat meg nem haladó birtokkal biró földtulajdonosok és az 1920 XXXVI. tc. alapján házhelyhez jutott, valamint egyéb házhellyel biró egyének a Falusi kislakásépitő akciónak Tiszántúlon levő tároló telepeiről kedvezményes áron szerezhetik be az összes építkezésekhez szükséges faanyagokat. Az igénylők kérelmükkel közvetlenül a tárolótelepet kezelő hitelszövetkezethez kell, hogy forduljanak, ahol hitelképes egyének a vételár 70 százaléka erejéig váltóhitelben is részesülhetnek. A Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara kerületében a falusi kislakásépitő akciónak tároló telepei vannak Debrecenben, melynek vezei tője Ekly József, telepe Diószegi-ut 30 szám, Békéscsabán rpelynek kezelősége a Békéscsabai Kisgazdabank és Hitelszövetkezet, Nyirbaktán és Nagyszénáson, melyeknek kezelősége az ottani hitelszövetkezetek valamint Törökszentmiklóson a Törökszentmiklósi Gazdák Gőzmalma rt. i kezelőségében. Olyan olcsó ház nem volt mostanában, mint a Kistabán-utoa 32. számúi Ez a szép nagy ház lO vagon búzáért megvehető kedvez5 fizetési feltételek mellett. A vevő azonnal beköltözhet egy kifogástalan, szép 3 utcai szoba, üveges verenda ós mellékhelyiségekből álló lakásba. Azonkívül van még a házban egy két utcai és egy két udvari szoba és mellékhelyiségekből álló lakás, továbbá 3 kamrából álló udvari épület. Bővebbet Gubicza István ingatlanforgalmi irodájában Békéscsaba, Andrássy-ut 14. sz. alatt. Tőzsdo (A MTI békéscsabai fiókjának jelentése alapján /) Zürichben a magyar koronát 0*0068 al jegyezték Valuták : 1 'Snp-'. A. H 342000-346000 üollí. 77040 Pr. !r, 4005 100 Márta Líra 3327-3362 100 o. K 10806-10902 L'Jti 412—420 S iOütO' 2264—2283 1 Sv ír. 14760-14835 1 öini.v 1080—1101 l. m. Ezüst K. 6400 Ezüst 2 K 12800 Esüst tor. 17500 Ezüst 5 K. 33000 Arany 10 K. 167000 ArunvTO K 334000 Gabonaárakj 78 kg. tiszavidéki 440G00—442500 76 kg.-os tiszv. 430000—435000 Rozs 425000—427500 Tenq<?'» 275000 - 230000 Takarmány 380000—390000 Sörárpa 460000-480000 Zab 360000—370000 Kc.vor, 210000 -215000 Ferencvárosi sertésvásár: Szabadosan mnrndv.wn : 53, felh. —. érK 10, eladva 114. Arat?: könnqfi. 25500—26500, nehéz 26500—28000. Békéscsabai terményárak s A békéscsabai terménypiacon szept. 27-én az alábbi árak fejlődtek ki: buza 410000—415000 árpa 350000—360000 tengeri csöves 160000—170000 „ szem., uj 230000—240000 Szotyori István 0. P. B. által engedélyezett ingatlanforgalmi iroda hirdetései, kizárólagos megbízás, nélkülem megvenni nem lehet, azért van a tulajdonos is jelezve. Sürgősen eladó házak : Orosházi 3. és 52. szám alatti azonnal beköltözhető 400 n. öles telekkel csak 3 w. Berzsenyi-u. 8. számú félház csak 80 q buza. Szent László 33. Ezeken kivül a város minden utcájában, kisebb, nagyobb. Eladó föld : Nagyréten 4 okta kúttal, Pusztai és Recei szomszédságában. 2 h. felsővégi tehénlegelő. Sopronyon 6 és fél h. tanya nélkül, Onody Jánosé. Borsodban 178 h. 5 szobás uri lakással, szén- és mészbányával, kedvező áron. Haszonbérbe kiadó 1500 h. 8 szobás lakással csak 130 kg. búzáért és egyéb természetbeniekért, városhoz közel. 300 h. vasútállomás mellett tanyával, jószággal kedvező áron. Malom : Kitűnő forgalmú 4—8 járatuak kedvező fizetési feltételekkel 16 w.-tól 60 w.-ig. Malom haszonbérbe: Borsodban, Nógrádban 1 w.-ért. Terméskő waggontéíelenkint megrendelhető. Bővebbet Irányi-utca 2. Munkácsy-utca 7-ik szám alatt egy utcára nyiló raktárhelyiség kiadó. Bővebbet ugyanott. Orajavitást gyorsan és pontosan végzek, uj inga, fali, ébresztő és zsebórákat, valamint használt órákat eladok és előnyösen becserélek. KÁLLA Y JÁNOS órás, Szarvasi-ut 4. szám.