Körösvidék, 1924 (5. évfolyam) április-augusztus • 96-199. szám

1924-05-18 / 113. szám

Kórás vidék Békéscsaba, 3924. májas 18 Uj jóvátételi tárgyalásokat kezdenek az ántánt­miniszterelnökök Róma, május 17. Musszolini va­sárnap reggel Milanóba utazik, hogy a belgaminiczterelnökkel találkoz­zon. Ezután két. napig tartó tanácsko­zás következik. Politikai körökben e tanácskozást összefűgésbe hozzák az antanthatalmak miniszterelnökeinek tervezett összjöveteleivelj mely ösz­szejövetel a francia fordulatot te­kintetbe véve, a jóvátételi kérdés­nek uj alapon való megvitatását tűzi ki feladatául. komikus ad elő nagyon érdekes és mulattató kupiékat. A népünnepély végeztével este 8 órakor kezdődik a tombolajáték, a melyen nagyon értékes tárgyak ke­rülnek kisorsolásra. Közben az Ipa­ros Dalárda gazdag müsoru hang­versenyt tart. A tombola játék befe­jeztével a liget pavillonjában regge­lig tartó táncmulatság lesz. A fenti programm bizonyitója an­nak, hogy Békéscsaba közönségének pünkösdkor egy igen kedves felejt­hetetlen népünnepély élvezetében lesz része. Ha eltekintünk is ettől és fi­gyelembe vesszük az ünnepély ne­mes, önzetlen hivatását, biztosan számítunk városunk megértő áldo­zatkész közönségére és az ünne­pélyt máris ugy erkölcsileg, mint anyagilag a legteljesebb sikerűnek Ítéljük. van ma 1924. május 18., vasárnap 'r. kath.: Cantate. Prot.: Erik. Nap kelte 4 óra 21 perckor, f nyugis 19 óía 32 perckor (732) Höld kelte 18 órn 57 perckor :d. u.) nyusrU 4 óra 24 perckor (d.e.) D. u. 3 órakor az Iparok Bank alakuló gyűlése a Városháza nagytermében. D, u. fél 7, 8 és 10 órakor mozielőadás az Apolló Mozgóban. 1924. május 19., hétfő R. kath.: Cőlesztin. Prot.: Ivó. JSTap kelte 4 óra 20 perckor, nyugta 19 óra 34 perckor (734) Hold kelte 20 óra 14 perckor, (d. u.) nyugta 5 óra 04 perckor (d. e.) Hét és fái milliárd aranykorona kártérítést követel 1 Magyarország és üusztria Jugoszláviától Budapest, május 17. A jugoszláv kormánytól a magyar és osztrák kormány közösen két ! és fél milliárd és 300 millió aranykorona kártérítést követel azon katonai ' javakért, amelyek a jugoszláviai uralom alá került területen maradtak, lile— | tékes helyen ez ügyről ugy informáltak bennünket, hogy a magyar kor­mány a békeszerződés 191 §-a alapján a jugoszláv kormánynak előter­- jesztette követelését. R § alapján jelentette be igényét Magyarország Auszt­riával együtt, a Jugoszláviához csatolt területeken a magyar állami és kö­zös javak értékének a jóvátételi számlába való jóváírása iránt. lí „X \ t i 1 i |H 100 takarékkorona egyenlő 129 papirkoronával Bz Önkéntes ffleníöggpölet pünkösdi népinepélyg Többször megemlékeztünk már arról a hatalmas munkáról, melyet a nemrég megalakult s máris hatal­mas fejlődést mutató Önkéntes Men­tőegyesület fáradhatatlan elnöksége kifejtett egy minden tekintetben ki­fogástalan népünnepély megrende­zése érdekében. A nagyszabású népünnepély meg­rendezésén Horváth István, városi tanácsnok, dr. Zvaratkó Pál és dr. Vass Vilmos elnökségi tagok tevé­keny buzgósággal fáradoznak, kik­nek nagy segítségére van az a lel­kes női gárda, amelyet a rendezés nehéz munkájának elvégzésére szer­veztek. A hatalmas, sok tagot számláló lelkes rendező bizottság a napokban értekezletet tartott, melyen összeállí­tották a népünnepély változatos, élénk és szórakoztató programmját. Az ünnepély pünkösd első napján délután lesz a Széchenyi-ligetben a következő műsorral: Délután két órakor sétahangverseny a ligetben a 10. honv. gye. zenekarának közremű­ködésével. Majd kezdetét veszi a szerpentin és konfetti-csata. Külön­féle sátorok, mint például sörös, virs­lis, cukrász stb. lesznek felállítva, melyekben a legkitűnőbb tésztákat és hűsítőket árulják. Bárt is áltitanak fel, amelyben kitűnő zenekar szol­gáltatja a tánchoz a zenét. Szünetek alatt a bárban Fekete Jenő kitűnő Egy jubileum A magyar tanügy és közélet egyik érdemes munkását, dr. Rell Lajos főgimnáziumi igazgatót keresik ma fel tisztelői, barátai s mindazok, akik az anyagi sikerekkel nem de­korált, de igazi, értékes munkát még meg tudják becsülni. Köszöntik és tiszteletet adnak neki 25 éves tanári és közszolgálati jubileuma alkalmá­ból, szerény keretek közt, az iskola falain belül, ugy ahogy az dr. Rell La, os egyéniségéhez illik. Pedig neve elválaszthatatlan az utóbbi évtizedek társadalmi és kulturális mozgalmai­tól; ahol valamit tenni kell önzet­lenül a közért, a kulturáért, ahol áldozni kell a hazaszeretet oltárán, Rell Lajos mindenütt ott van, sőt mindenütt első. Csodás, nemes idea­lizmusa járadhatatlan a buzgólko­dásban, a gondjaira bízott iskola mintaszerű vezetése mellett mindig van ideje a Muzeumegyesület s a különböző jótékony, vagy hazafias egyesületek ügyeinek intézésére. Nincs olyan szerep, amit ne vállalna, ha meggyőződése szerint nemes és ideá­lis célokat szolgálhat általa s így soha sincsen pihenése, szakadatlan munkában jdrad, dolgozik, alkot és tanit, nevel iskolában és iskolán kivül. Azok a kevesek, akik még jók, akik tudják értékelni az ilyen embert az ilyen munkát, az ilyen nevelő tanárt, akik előtt nem a vagyon, nem a jólét az értékmérő, ott lesz­nek, hogy egy meleg kézszorítással üdvözöljék, de azok a szavak, ame­lyek feléje szállanak, nem jutalmak, nem az elismerés tarka viragai, csak a tisztelő érzelmek kifejezői lesznek, mert az ilyen 25 évi köztevékenység önmagában, a társadalomra való kihatásában és a hálás tanítványok feléje dobogó szivében találja meg legszebb jutalmát. — Az ÉME választmánya f. hó 19-én, hétfőn este nyolc órakor ülést tart, melyre a választmány tagjait ezennel meghívja az Elnökség. Tanácsülés. Pénteken délután tartotta a városi tanács 'ülését dr. Berthóty István polgármester elnök­lete alait, melyen iparigazolványt kap­tak : Borsos Bertalan férfiszabó, Tóth Imre férfiszabó, Neumann Andrásné nőiszabő, Déváid József szitakötő, Gajdács János szobafestő, Magyar Pál bérkocsi, Biharrnegyei Olajipar rt. olajkereskedői, Singer Karolin fe­hérnemű, Poszt Ferenc cséplő, Szai­ler Karolin manikűr, Bagyinka János ácsipar üzésére. Csergő Ferenc, Bab­csák János, Szekerka János és Feledi András építési engedélyt kaptak. Tár­gyaltak még több közgyűlés elé tar­tozó ügyet — Presbyteri gyűlés. R békés­csabai ág. hitv. evang. egyház kép­viselőtestülete folyó évi május hó 22-én d. e. 9 órakor rendes köz­gyűlést tart. R közgyűlés tárgyso­rozat a következő: 1. Iskolai ügyek. 2. Egyetemes felügyelő és püspök látogatása. 3. Egyházme­gyei elnökség választása, 3. Folyó ügyek. ' , — A CsAK teniszszakosztálya az érdekeltek tudomására hozza, hogy a teniszezés folyó hó 19-én, hétfőn kezdődik. Kéri, hogy a pálya­bérletek diját a jelentkezők saját érdekükben okvetlenül még a játék megkezdése előtt, tehát vasárnap vagy hétfőn délelőtt Kilczer Gyula főgimnáziumi tanárnál fizessék ki. A pályabeosztás megtekinthető ugyan­ott, vagy a CsAK hirdető tábláján. * Esküvő. Nemes Mariska és Torsoly Gyula házasságot kötöttek e hó Í7-én. (Minden külön értesítés helyett.) — Ma délután 3 órakor lesz az Iparos Bank alakuló gyű­lése a városháza nagytermé­ben, melyen minden részvény­jegyző saját érdekében okvet­len jelenjen meg. * Röntgen intézet. Dr. Fisch­mann Mihály orvos röntgen és fény­intézetében (Békéscsaba, Katona-u. 1. sz., Korona kávéházzal szemben). Rák, nyakmirigydaganat (skrofulosis) bőrbetegségek kezelése. Röntgen vizs­gálatok és felvételek készítése. Kék fény és villamos hő (elektromos fördő) kezelések (Rheuma, ischias). Rendelés d. e. 9 12 ig, d: u. 2 6-ig. — A beélmegyeri műkedvelő színtársulat f. hó 11-én mutatta be Csite Károly : „Legényfurfang" cimü népszínművét az állomás mellett fel­állított hatalmas sátorban. Kár, hogy éppen az előadás kezdetekor érkezett zivatar a sátornál is hatalmasabb volt és a tanyai sár taposásától felhevült közönségnek müsoronkivüii hűsítővel szolgált. Különben maga az előadás — erkölcsi szempontból — teljes mértékben megfelelt a várakozásnak. A szereplők nemcsak tudtak, de né­melyikük meglepő eredetiséggel ját­szott, ami a rendező: HanczárJános kárászmegyeri tanitó fáradhatatlan munkájának eredménye. Kovács Ma­riska kellemes hangjával, érzelmes előadásával, Gyucha Jucika bájos megjelenésével, Hídvégi Rózsiki ked­vességével, F. Szőke Jucika jóízű humorával nyerte meg a közönség tetszését. Szekercés Erzsike tudása pedig jóval több annál, amivel mü­l kedvelő előadások alkalmával talál­ü kozunk. Hévizi Mihály igazi furfan­1 gos legény volt. Mindenesetre muta­' tott annyi furfangot, amennyi szere­péhez szükséges volt. Nagyon meg­dobogtatta a megyeri hölgyek szivét Dániel Pál, a csinos őrmester. Sze­kercés László jelesen játszotta Nagy tréfás alakját. Kocsor László mind ­két szerepében feltűnt elevenségével. ; Bagi mint Janó sokszor megnevettette a közönséget. HeSber József játéka is nagyban elősegítette a darab si­kerét. Jól játszott még Tót és Kovács. A Tanítók Háza javára felülfizettek: Dominka Ernő titkár (Debreczen), Tőke László (Békés), Borbély Gábor (Bélmegyer) 10—10 ezer korona, Ze­i lenyánszky György (Békéscsaba) 5 j ezer K. Dohányos Jánosnak, Szeker­I cés Lászlónak. F. Szőke Mihályné­nak Békéstől Bélmegyerig való sátor­: fuvarért, Jánosik Józsefnek, Fekete | Gábornak, Kovács Gábornak és a j többi rendezőnek ezúton mond kö­1 szönetet a rendezőség. NYII/ITÉR í E rovatban közlöttekért felelősséget nem vállal a szerkesztőség.) Nyilatkozat. \ Alulírott Hovorka János, valamint j feleségem ezúton is sajnálkozásunkat í fejezzük ki feleségem volt nevelő­; szüleinek Szilvássy Istvánnak és ne­. jének neheztelése miatt és kijelentjük, ' hogy őket megbántani nem akartuk. ' Békés saba, 1924 május 17-én. Hovorka János. JZla dó 11. Tátra- g­ucca űPmház Értekezni ugyanott. Hölgyeket urakat egyformán érdekel: a Kert-mozi szerda! megnyitó műsora.

Next

/
Oldalképek
Tartalom