Körösvidék, 1924 (5. évfolyam) április-augusztus • 96-199. szám

1924-05-16 / 111. szám

80& korona. Békéscsaba, 1924. májas 16. Péntek mmmáamoem V, évfolyam 111 szám Szerkesztőség és kiadóhivatal; Békéscsaba, Szent István-tér 18. Telefon: 60. független keresztény politikai napilap. Főszerkesztő : VIDOVSZKY KÁLMÁN Felelős szerkesztő : MIGEND DEZSŐ Előfizetési árak: Negyedévre 55000 K Egy hóra 18000 K. Egyes szám ára 800 K 8z izgatás ellen Már szinte az unalmasságig hangoztatják és követelik a szociáldemokraták a faji ál­liberális táborral együtt a köz­szabadságok visszaállítását, ille­tőleg védelmét. Fíki csak ezeket a nagyhanga követeléseket hallja és közelebbről nem ismeri Ma­gyarország belső viszonyait, az könnyen azt hihetné, hogy itt olyan zsarnoki kormányzás fo­lyik, hogy se gyűléseket nem szabad tartani, se újságot nem szabad írni és egyesületeket sem szabad alakítani. Ezzel szemben pedig azt lát­juk, hogy egyre-másra tartanak gyűléseket ezek a kiáltozó ele­mek és gyűléseiken teli torok­kal éltetik az októberi forrada­lom világgáfutott, de egyre visszavágyó vezéreit, hol itt, hol ott alakítanak titkos vörös szer­vezeteket, nem is szólva arról, hogy minden egyesületük és szakszervezetük szabadon mű­ködik, sőt újságjaik is a leg­nagyobb bátorsággal bírálgat­ják a legelfogultabbvörösrecipe szerint a porondra kerülő összes állami ügyeket. De felesleges is előhozakodni ezekkel az érvekkel, hiszen ők maguk bizonyítják be, hogy itt több szabad nekik, mint amennyi az állam érdekében megenged­hető lehetne. Ma a kormány igazán a kellő, a szükséges szigorúsággal járna el velük szemben, akkor nem engedné meg számukra, hogy ferde szín­ben tüntessék fel a világ köz­véleménye előtt a közszabad­ságokért való folytonos kiálto­zással az ország belső viszo­nyait. Nagyromániában, ahol szó nélkül hűvös földalatti cellákba tüntetik el a kormányzat szem­pontjából nem épen kívánatos elemeket, a „faji" vezéreknek bezzeg nem jut eszükbe köz­szabadságokért kiáltozni. • Mi a magunk részéről — ha nem is vagyunk hívei a rend­kívüli felhatalmazásokon ala­puló kormányzásnak s bár­mennyire kívánjuk is a nor­mális békebeli viszonyok min­den téren való visszaállítását, hangsúlyozzuk, hogy mindaddig okvetlenül szükség van a rend­kívüli viszonyok szülte rende­letek érvényére, amig megfelelő szigorúságú törvények nem biz­tosítják az ország rendjét és nyugalmát a rendeletek hatály­talanításának esetére is. Várakozással tekintettünk Pesthy Pál igazságügyminisz­ternek a büntetőtörvénykönyv kiegészítéséről szóló törvény­javaslata elé, amely tényleg fel is öleli — talán elég mérsékelt szigorúsággal — a nyughatat­lan baloldali elemeket érdeklő intézkedéseket. Kimondja ez a tervezett törvény, hogy aki sajtó utján, vagy egyéb­ként nyilvánosan, vagy nagyobb számú, bár nem együttlevő személyt bűntett vagy vétség elkövetésére egye­nesen felhiv, vagy izgat, ha a bűn­tett, vagy vétség elkövettetett, mint felbujtó büntetendő. Ha pedig a fel­hívás vagy izgatás eredménytelen marad, két évig terjedhető államfog­házzal és húszmillió koronáig ter­jedhető pénzbüntetéssel büntetendő. A magánosok elleni erőszak te­kintetében : Vétséget követ el és hat hónapig terjedhető fogházzal büntet­tetik, aki avégett, hogy a munka megkezdését, vagy folytatását meg­akadályozza, vagy amiatt, mert a munkát abba nem hagyja, vagy ha­gyatja, a munkás vagy munkaadó ellen eröszakot követ el és szóval vagy tettel bántalmazza, vagy ve­szélyesen fenyegeti. A vallás és annak szabad gya­korlata elleni bűncselekmények tekin­tetében vétséget követ el és öt évig terjedhető fogházzal büntetendő, aki Istent, a vallásos hitet, vagy az ál­lam által bevett, vagy elismert hit­felekezet vallásos tisztelete tárgyát kigúnyolja, káromkodás által, vagy a vallást és kegyeletet sértő egyéb mó­don nyilvánosan gyalázza. A cse­lekmény bűntett és öt évig terjed­hető börtönnel büntetendő, ha vallá­sos szertartásra rendelt helyiségben, vagy ezen kivül, de vallásos szer­tartás alkalmával követtetett el. Ezek mind olyan intézkedé­sek, amiket épen az a vak­merő viselkedés tesz szüksé­gessé, amelyet az idegen de­magógok és követőik tanúsí­tanak. Helyeseljük az igazságügy­miniszter javaslatának ezeket az intézkedéseit és reméljük, hogy az ellen az izgatóknak, sztrájkvezereknek és nemzet­közi vallásgyalázóknak sem lesz kifogásuk, ha majd az ország törvényhozó testülete által al­kotott törvény alapján járnak el ellenük. (m. d.) váló helyi szereplők közreműködésé­vel is gazdag, magas művészi szín­vonalú, tiszta magyar müsoru hang­versenyt tartsanak a városi színház­ban. Az értékében is, méreteiben is nagyszerű hangverseny előkészületei már javában folynak. Ezúton közöljük a mar eddig is tömegesen hozzánk fordult helybeli és vidéki érdeklődőkkel, hogy jegyek még elővételben sem kaphatók. Az elővétel idejét legközelebb pontosan közöljük a részletes műsorral együtt. Haífa; püspök Mezöberényben Amint már megírtuk, dr. Rajfay Sándor a bányai evang. egyházke­rület püspöke ma délben érkezik Mezőberénybe, hogy az ott levő két evang. egyháznál hivatalos lá­togatást tegyen. Az arad-békési es­peresség lelkészei s az iskolák ve­zetői Meztítöron fogják üdvözölni a főpapot s vele együtt jönnek Me­zőberénybe, ahol a polgári hatósá­gok s a berényi egyházak ünnepé­lyes keretek közt fogadják a ma­gas vendéget. Bizonyosra veszik Miilerand elnök lemondását flz uj kormány megalakulása után uj elnököt választ Franciaország Paris május 15. MTI. A „Chicago Tribüné" párisi kiadása a következőket irja: Fran­ciaország feszülten várja a szocialisták elhatározását, vájjon résztvesznek-e az uj kormányban, vagy sem. A helyzet az, hogy a szocialisták csak ugy vehetnek részt a kormányban, ha erre engedélyt kapnak a föderációtól. Amsierdamban legutóbb ugy határoztak, hogy távoltartják magukat a kor­mányzatban való részvételtől. Valószínűleg Herriot, Briandt, Painlewe és Loucheur fogják alkotni az uj kormány magvát. Elnökválságról nem igen lesz szó mindaddig, amig a kamara nem ül össze. Beavatott helyen azt mondják, hogy Miilerand az uj kormány megalakítása után okvetlenül lemond. A szovjet államfő Olaszországban járt Róma, május 15. Az egyik lap megerősíti azt a hirt, hogy Rykow az. orosz kormány hozzájárulásával Olaszországban tartózkodott. Három napig volt Rómában, ahol Musso­linival és Contarinivel tárgyalt, majd Capriba utazott, ahol egészségi okok­ból három hétig maradt. Majd Bécs­ben és Varsón át visszatért Orosz­országba. A Giornale d'Iíalia nápo­lyi jelentése megerős.ti ezt a hirt, a jelentés szerint Rykow feleségével Popow álnéven tartózkodott Olasz­országban. Turáni regosbangverseny Békéscsabán Ritka értékű és felejthetetlen szép­ségű művészi esemény élvezetében lesz része junius 7-én, pünkösd szombatján Békáscsaba közönségé­nek. Fáradhatatlan és elismerést ér­demlő műpártoló köröknek hosszas utánjárás árán sikerült kieszközölni, hogy a Vitézi Szék nagyhírű ma­gyar dalnokai, a mindenütt nagy szeretettel fogadott és őszintén meg­csodált turáni regősök egy estére városunkba jöjjenek és itt egyes ki­Amerikai vélemény az oláhországi állapotokról Bukarest, május 15. Az oláh „Uni­versul" a „Chicago Tribuna" cimü amerikai lap egyik éleshangu oláh­ellenes cikkét ismerteti. A közlemény bevezetésében rámutat az oláhországi tirannisztikus helyzetre, a sajtósza­badság lábbaltiprására s abból indul ki, hogy a lap munkatársát kiutasí­tották Bukarestből, sőt az oláh rend­őrség átkutatta a lap egyik Török­országból érkező munkatársát is. Kétezer teritékes ebéd a román királyi pár tiszteletére London, május 15. MTI. Tegnap este a román királyi pár tiszteletére a Buchingham palotában udvari ebéd volt, amelyre mintegy 2000 vendég volt hivatalos. Miért nem kell az oláhoknak az angol hadfelszerelési kölosön ? London, máj. 15. A 10 millió fontnyi román kölcsön súlyos akadályokba ütközik, mert az angol bankok kö­vetelik, hogy a kölcsön felvételével egyidőben a románok fizessék meg magántartozásaikat az angol hitele­zőknek. Ilyen körülmények között Bukarestben lemondanak a kölcsön­ről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom