Körösvidék, 1924 (5. évfolyam) április-augusztus • 96-199. szám

1924-06-29 / 147. szám

2 KÖrésvIdék Békéscsaba, 1924 junius 29. lelkész kezébe vette a kelyhet, a többi lelkészek pedig a többi tárgyakat s kegyszereket s a menet — (élén a papek) — 200 díszruhás s itt Csabán elszállásolt vasaskatone sorfala között, harang­zugás mellett az uj templom ajtaja elévonult s megállva, a lelkészek el­énekelték a „Veni Sancte"-ét. Ezek után kinyíltak az ajtók, a papok ve­zetése alatt az orgona hangjai mel­lett bevonult a hivek serege. Két 9—9 versből álló az e célra Ándras­sovitz György kántortanító szerkesz­tett, gondolatokban gazdag tót szö­vegű éneket enekeltek. melyek egyi­két az: „Az örömnap ránk virradott", cimü ének dallamára énekelték. Ez ének első versértek tartatalma, heve­nyészett fordításban a következő: „Énekeljünk ma örömet! Gyerme­kek és felnőttek. Lakosai nagy Csa­bának. Evangélikusok, Templomunk' felépítettük, Megkezdtük és befejeztük, Örüljünk mi hivek." A két éneket Pesten kinyomatták Landerer Lajos nyomdájában kis füzetke alakjában s kiosztották a nép közt. Dátuma: 1824. jun. 27. A templomot felszen­telte MaehulaGábor szarvasi esperes, tőtul prédikált Sexti György komlósi, magyarul Simon Samu varsándi, németül Ertel Zachariás mezőberé­nyi lelkész. Urvacsorát kiszolgált Kebovszky János nagylaki és Kucián György mezőberényi; keresztelt Gadl József szarvasi; a 50 éves házasokat újból megáldotta Uhrinyi András, a fiatalokat pedig megeskette Haan János csabai lelkész. Az istentisztelet ezzel végetért. Az ilyen ünnepélyeket követő szo­kásos ebédst a helybeli iskolákban tartották meg. Ki világos - kivirradtig tartott a mu­latság. A rendre Filipinyi János ügyeit fel, aki sokat fáradozott ezeken a napokon. A nagytemplom mindenféle anya­gai és fuvarral együtt majdnem 500 ezer forintba került, mely összeg re­particióból (aránylagos szétosztás) és önséníes adományból gyűlt össze. Az oltár 12 ezer, az orgona (rígi) 10 ezer forintba került. Az oszlop díszítéséi! Wilicka mester kés iteite. E nevet Molnár János épitő mester fedezte fel a nagytemplomnak ez ev­ben történt belső renoválásakor. Az építkezésre a nagy Tbessedik Samu szarvasi lelkésznek a fia, Thessedik Sámuel kultúrmérnök ügyelt fel. Elévülhetetlen érdemeket szerez- \ tek magöknak a templom felépi- ; tése körül: Milec Mihály, Uhrinyi \ András, Bőszt Mihály és Haan Já­nos csabai lelkészek; úgyszintén Vi- ' dovszky János és Koricsánszky Já­nos helybeli jegyzők, a birák közül ! Lukovicky János és mások. Povázsay Endre, ev. tanító. Megszűnt a belügyi nyo­mozó osztály Budapest, jun. 28. Végkép meg­történt a belügyi nyomozó osztály • megszüntetése, a nyomozó osztály I eddigi vezetője Czövek Sándor dr. j főkapitány-helyettes a belügyminisz- í teriumba fog kerülni. A nyomozó ' osziály ügyeit részben a belügymi- jj niszterium, részben a budapesti ál- ; lamrendörség. Malária a Felvidéken Prága, junius 28. A prágai köz­egészségügyi minisztérium jelentése szerint az Ukrajnában elterjedt ma­lária átharapódzott a tót és ruthén vidékekre és főleg a Tisza tájékán veszedelmes arányokban terjed. A minisztériumok most az állóvizek és lápok lecsapolását tervezi. Nagy jégverés pusztított Vasváron. Budapest, jun. 28. Szombaton dél­után a vasvári határon hatalmas jégverés vonult keresztül, mely a mezei terményekben és gnümölcsök­ben nagy kárt okozott. Rövidesen meghezdodíh a negyedik mentötanfolyam Még egy kocsira volna szükségül! a Nem régen számoltunk be arról a bámulatos eredményű vizsgáról, a mely a dr. Vass Vilmos és dr. Don­ner László által vezetett harmadik mentötanfolyamot zárta be. Most alkalmunk volt dr. Vass Vilmos rend­őrorvossal a mentőegyesület legkö­zelebbi munkatervéről beszélni. Vass doktor megelégedéssel nyilatkozott arról a nagy érdeklődésről és meg­értésről, amely a mentőegyesület ügyei iránt az egész közönség kö­rében megnyilvánul. Ennek köszön­hető az az örvendetes tény is, hogy hamarosan megszervezheti és megnyithatja a negyedik mentötanfolyamot, amelyre tömegesen érkeznek be hozzá jelentkezések. Most 47 a száma a mentőegye­sület működő tagjainak és ámbár még nem kezdhették meg a rendes mentőszolgálat tartását, máris na­ponta többször telefonálnak értük a város külömböző részeiről. Kár, hogy a mentőszoigáláthoz csak egy mentőkocsi áll rendelke­zésére a legnemesebb munkát vál­lalt egyesületnek, sőt most ezt a kocsit is javítani kell, ami annyit jelent, hogy a mentők 8—10 na­pig kocsi nélkül maradnak. Ahoz, hogy a mentőegyesület a követelményeknek teljesen megfelelő működést fejthessen ki, vagy autóra, vagy legalább még egy kocsira volna szüksége. van ma 1924. junius 29., vasárnap R. kath,: Péter és Pál. Prot.: Péter és Pál Nap kelte 4 óra C6 perckor, nyugta 20 óra 00 perckor (8-00) Hold kelte 2 óra 26 perckor (éjjel) nyugta 17 óra 24 perckor (d. u.) D. e. fél 11 órakor a Kisgazda Bank rendkívüli közgyűlése D. u. fél 6 órakor a CsAK—Ferencvá­rosi VSC footballmérkőzése D. u. 6 óranor Szol noki Move—Előre footballmérkőzése Este fél 7, 8 és 10 órakor mozielőadás az Apolló Mozgóban. 1924. junius 30., hétfő R. kath.: Pál apóst. Prot.: Pál. Nap kelte 4 óra 05 perckor, nyugta 20 óra 00 perckor (8 00) Hold kelte 3 óra 02 perckor, (éjjel) nyugta 18 óra 18 perckor (d. u.) Előfizetési árak as uj negyedévre Julius elsejével uj negyedév veszi kezdetét s a békéscsabai napilapok kénytelenek az előfizetési dijakat egész mérsékelten felemelni. Ebben az emelésben nem a jelentékenyen emelkedett és még mindig emelke­dőben lévő nyomdai munkabérek jutnak érvényre, csupán azt az arány­talan olcsóságot igyekszünk némileg kiegyenlíteni, amellyel a békéscsa­l bai napilapok mindeddig hivatásuk tudatában olvasó közönségüket szol­gálták, de amelynek további fenn­tartása rájuk immár elviselhetetlen terheket róna. Az uj, mérsékelten emelt előfize­tési dijak a következők: j Egy negyedévre 75,000 K Egy hónapra . 25,000 K Egyes szám ára ÍOOO K | Ugy az előfizetést, mint az egyes számok árát még mináig ugy álla­pítottuk meg, hogy a békéscsabai napilapok a vidék legolcsóbb újság­jai maradnak. Hisszük, hogy ez a mérsékelt emelés az olvasó közön­< ség részéről teljes megértésre talál. — A főispán Budapesten. Dr. Kovacsics Dezső főispán szombaton reggel a fővárosba utazott és család­jával együtt julius első napjaiban tér vissza Gyulára. A főispán elutazása előtt kérte a vármegye alispánját, | hogy Békésvármegye törvényhatósági bizottságát julius első felében rend­kívüli közgyűlésre hivja egybe. — Érettségi vizsgálatok a Ru­dolf-főgimnáziumban. A békés­csabai ag. h. ev Rudolf-főgimná­ziumban f. hó 28-án, szombaton fejeződtek be az érettségi vizsgála­tok amelyek egy héten át folytak dr. Kircknopf GüSítiv elnöklete alatt. A kormányt dr. Bolemann Géza bá­nyászati főiskolai tanár képviselte. A« érettségire 49 tanuló jelentkezett, kik írásbeli dolgozataik alapján mind­nyájan szóbeli vizsgálatra bocsáj­tattak. Ax érettségi vizsgálatokat be­záró értekezlet 28-án szombaton d. u. 4 órakor volt, meiy után kihir­dették a vizsgázottak előtt az ered­ményt. Az érettségi vizsgálatok ered­ménye : Jeles: Fischer László, Ho­lecska Ferenc (praem.), Lóránt Lajos (praem.), Staszenka János (praem.). Szalay Gábor, Bagyinka Mária, = 6 tanuló. — Jó: Aradszky György, Aszódy Zoltán, Kován M. György, Kucsara György, Lőwinger Imre, S. Németh Pál, Nicsovics Jenő, Rud­nyánszky Antal, Singer Béla, Szabó Miklós, Szegedi József, Vas Gyula, Várady Károly, Andó Erzsébet, Pon­grácz Irma, Vitális Mária — 16 tan. Érettek: AncsinGyörgy, Bálás Samu, Elekes Pál, Gerő Zsigmond, Gyeb­nár János, Gyebnár Mátyás, Han­kovszky Dezső, Holesch Zoltán, Schramko Ferenc, Spitz József, Szondy István, Vasas -Mihály, Weisz György, Weisz Ödön. Zaszlavik Gyula, Zsilák János, Zsilák Mihály = 17 tanuló. Egy tárgyból bukott 7 tan. Több tárgyból 3 tan. Az érettségit tett if­jakhoz dr. Kirchknopférettségi biztos intézett szép beszédet, melyre a tanu­lók nevében Holecska válaszolt. — Doktorrá avatás. Tóth Libo­rust, a „Kisbirtokosok Biztosító In­tézete R.T." békéscsabai vezérügy­nöksége" titkárát a kolozsvári Fe­renc József egyetemen az államtudo­mányok doktorává avatták. — Jelentkezzék ! Felhívom volt békéscsabai lakost Broczki Andrást, hogy az 1921. április 22-én általa beszolgáltatott pénzösszeg átvétele céljából a rendőrkapitányság 3-ik szám hív. helyiségében 30 napon belül jelentkezzék. Figyelmeztetem, hogy a mennyiben a határidőn be­lül nem jelentkeznek, ugy a kérdé­ses összeget gazdátlan tárgynak fo­gom tekinteni. Békéscsaba, 1924. évi junius hó 24-én a kapitányság vezetője: Jánossy Gyula, m. kir. rendórfötanácsos. — Értesítés. A férfiszabók szak­osztálya f. hó 30-án, hétfőn este 8 órakor az ipartestület helyiségé­ben fontos ügyben tagértekezletet tart, melyre a tagok szives megjele­nését kéri az Elnökség. — A mai footballmérkőzések. Ma ismét mindkét csapat idehaza saját pályáján lesz foglalkoztatva. Mégpedig délután fél hat órai kez­dettel az újonnan Budapesten fel­tűnt kiváló Ferencvárosi VSC. csa­patával a CsAK mérkőzik a Réthy­utcai sporttelepen, mig hat órai kez­dettel a jóhirnevü szolnoki MOVE mérkőzik az Előre csapatával az uj pályán. Mindkét mérkőzést elő­mérkőzés előzi meg. Az igen érde­kesnek ígérkező footballmérkőzésre felhívjuk a közönség figyelmét. — A Békésmegyei Tanítóegye­sület közgyűlése. A Békésvárme­gyei Alt. Tanitóegvesűlet f. évi ju­lius 3-án d. e. 10 ór&i kezdettel Békésen tartja közgyűlését. Tárgy­sorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. Évi jelentés. 3. Péterfy Sándor : A ta­nítóegyesületek és a szövetség. 4. Pénztáros jelentése. 5. Tantó Jó­zsef : A Gárdonyi irodalmi társa­ság ismertetése. 6. Képviselők vá­lasztása. 7. Indítványok. A közgyű­lésre ut-izó tagok részére a békés­csabai Polgári Körben két aláírási ív van. Kériük a békéscsaoai ta­gokat, hogy az utazásra vonatkozó iveket vasárnap estig aláírni szí­veskedjenek. Julius 3 án d. e. 9 ó. 20 p.-kor az ;AEGV. állomásról kü­lönmotor indul a gyűlésre utazók­kal, amely a piactéri állomáson is megáll. Elnökség. — Beiratások a gazdasági nép­iskolába. A gazdasági népiskolába (Vágóhíd mellett) az 1924—25. tan­évre a beiratásokat junius 25-től julius hó 5 ig mindennap délelőtt 8—12-ig és-délután 3—5-ig tartják. Felhívjuk mindazon szülők és munka­adók figyelmét, akiknek gyermekeik, illetve alkalmazottaik 1909. szeptem­ber 1-től 1912. szeptember l-ig szü­lettek és középfokú, illetve iparos, kereskedő tanonciskolába nem irat­koztak be, hogy tanköteles gyerme­keiket, alkalmazottaikat a fenntneve­zett határidő alatt írassák be, mert ellenkező esetben velük szemben az 1921. évi XXX. törv. cikk 8. §. szi­gorú intézkedései foganatosíttatnak. ~ Felvétel és beiratkozás. A békéscsabai ev. Rudolf-főgimnázium­ba, í 11. reálgimnáziumba julius 2., 3. és 4. napjain lehet beiratkozni. Az 1. osztályba lépők julius hó 1-én reggel 9 órakor tesznek fölvételit, amelyre junius 30-án délután 2—5 óra és julius 1-én 8—9 közt lehet jelentkezni. KöPösladonyi m^mmm a Városi Színházban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom