Körösvidék, 1924 (5. évfolyam) április-augusztus • 96-199. szám
1924-04-27 / 96. szám
Békéscsaba, 1924. április 27. Körösvidék 7. — Eljegyzés. Dr. Hajnal József yá» Ancit eljegyezte Takácsy áö helybeli mérnök Békésen. £ Minden külön értesítés helyett.) — Meg ezdték a Fiume száliOda renoválását. Az elég elhanyagolt állapotban levő Fiume szállóidat a mult év egyik közgyűlésen olyan feltételek mellett adta bérbe a városi képviselőtestület, hogy azon sok átalakítást és renoválást köteles r 1" *'ni a bérlő. Mint ismeretes, hwézner Károly kapta meg; egy! íiungulag a szálloda bérletét, aki, | tfiogy az idő megengedte, azonnal ' zza is fogott szerződésbeli kötelességének eleget tenni. Megkezdték egesz épület kijavítását, újrameszelését az eső vízlevezető csatornáknak tökéletes rendbehozását. Aztán folytatólagosan elvégzik a még kikötött munkálatokat, természetesen a városi mérnöki hivatal felügyelete alatt. Azonkívül az összes szállodai szobákat a legkényesebb igényeket kielégítően átfestették és berendezték. A mai magas munkabérek mellett az eddig elvégzett s még tervbevett munkák több mint száz millió korinába kerülnek, ami a magas bér mjelJett súlyos megterheltetést jelent vt tulajdonosnak. Eltekintve ezektől remélhetjük azonban, hogy rövidesén Békéscsabán egy igen szép szálloda, kávéház és étterem lesz. *— Az Előre Munkás Testedző Egyesület f. hó 27-én d. e. 10 órakör a Nádor szállodában levő klubhélyiségében rendkívüli közgyűlést tajrt. — Vezetőség. — A Békésmegyei Szállodások, Vendeglösök és Italmérők Ipartársulata folyó hó 28-án d. u. 4 órakor az ipartestület tanácstermében szokásos hétfői értekezletét tartja. R tagok pontos megjeienét kéri a vezetőség. kkolamegnyitás. A Dombosíca 8. sz. alatti ág. h. ev. elemi iskola, mely ragály miatt 5 hete be volt zárva, hétfűn, április 28-án ismét megnyílik s megkezdődik a tanítás. — Eljegyzés. Régheni Kiss László, a Magyar Országos Központi Takarékpénztár tisztviselője Kiss László szeghalmi járási főszolgabíró és neje Márky Róza fia húsvét másodnapján, eljegyezte nagytelmeci dr. Toldy Zoltán és neje meszleni Marton Irma leányát Piroskát Budapesten. * Elsőrendű, élvezetes és változatos az Apolló mozgó minden műsora, melyről lapunk más helyén győződhet meg. — Névváltoztatás. Pantye Demeter szentetornyai lakos családi nevének „Pető" névre való átváltoztatását a belügyminiszter megengedte. — Öngyilkos fiatal leány. Szeghalmon a napokban egy 19 éves fiatal hajadon Csák Margit felakasztotta magát s mire észrevették, kiszenvedett. Szüleiket irott levelében tettének okául buskomorságát adta Vió, amely onnan származott, hogy üdvariója a húsvét másodnapján a szeghalmi munkáskörben tartott báíon keveset táncolt vele. Más verzió szerint nagybátyjával volt összeütközése, aki valami csekélyebb jelentőségű dolog miatt megpirongatta s ezt annyira szivére vette, hogy megvált az élettől. Temetése folyó hó 24-én volt nagy részvét mellett. — Ujabb adományok az Ev. Árvaházra. Drienyovszky János 25 ezer, Filipinyi Sándorné 12,500, Kocziszky Mihály 25 ezer, N. N. 100 ezer, Kovács János 50 ezer, Kovács Z. János 5 ezer, N. N. 3 ezer, özv. Pepó Andrásné 5 ezer, özv. Simkó Károlyné 100 ezer, N. N. 10 ezer, lelkészi perselyekből 90,262, Valentinyi Jenő 10 ezer, N. N. 300 ezer, Egy asztaltársaság 14,400, templomi gyűjtés 813,400, összesen 2.028,062 korona. A jószívű adakozóknak ezúton is köszönetét fejezi ki a vezetőség. — A ma délutáni footballmérkőzések. Ma délután négy órakor a szegedi KEAC egyetemista csapat játszik barátságos mérkőzést a Csak első csapatával a Réthy-utcai pályán. A mérkőzés igen érdekesnek és nívósnak ígérkezik. A szimpatikus egyetemista csapat az utóbbi időben szépen fejlődött, úgyhogy jelenleg a szegedi bajnokság harmadik helyezettje. — A mérkőzést előmérkőzés előzi meg. — Sakkhirek. A Békéscsabai Sakkor háziversenye kedden vette kezdetét 13 résztvevővel. A verseny állása az első két {forduló után a következő: Belanka, Szokolay 2—2, Vámos, Tevan, Dobos, Illés, Kovács, Kirschbaum, Egeressy 1 —1. Tóth László, a „Magyar Sakkvilág" szerkesztőjének péntek esti szimultán előadására 20 játékos jelentkezett, akik közül tábla hiányáoan csak 18-an vehettek részt a játékban. Az eredmény a csabai játékosok erejéről tett tanúságot, amennyiben a 18 játszma közül a mester csak 9-et nyert, 8 vesztett és egy dönietlen játszma mellett. A szimultán előtt Tóth László még a new-yorki versenyről tartott érdekes ismertetést és ennek során kilátásba helyezte Marócy világmester csabai látogatását is. A csaba—gyulai csoportmérkőzés ma, vasárnap d. u. kerül lejátszásra Gyulán. A Sakkör felkéri a csoportmérkőzés résztvevőit, hogy a d. u. 3 órakor Gyulára induló vonatnál pontosan jelenjenek meg. Akik esetleg előbb mennek át Gyulára, azok szíveskedjenek a Csabáról d. u. 3 óra 25 p.-kor oda érkező vonatot a gyulai állomáson megvárni, hogy a bevonulás együttesen történjen meg. Vendégeket ugy a csabai, mint a gyulai Sakkör szívesen lát. — A külkerületi iskolák szaporítása tárgyában a gvulai kir. tanfelügyelő átiratot küldött a város polgármesterének. — A sáskairtást elrendelő földmivelésügyi miniszteri leiratot a vármegye alispánja megküldte a városnak. — Hirtelen halál. Lipták F. Pál 34 éves Cucor-utcai gazdálkodót pénteken este a Szarvasi uton szívszélhűdés érte s azonnal meghalt, Egy erős fin ellátással tanulónak felvétetik. Oláh M.-féle sütöde Sztráka-u. 1. A hétről (Csabai dalcsokor) Amerre én járok, Még a fák is sirnak. Ott dőlt egy kis macska szennyes árok-sírnak. Oszladozik- foszladozik már a bunda róla. Oly szomorú az illata, csak kevesen érzik, csak kik orrukat a Zsirosutcába vezérlik. Kis kutya, nagy kutya nem ugat hiába. Van sintér bőséggel Csaba városába. Ha énnékem százforintom volna, Kérvényt írnék a sintérnek nyomba'. Menne a levél százpengős pecséttel, Hogy a sintér a kismacskát vigye el. Ha kicsiny is, hajoljon le hozzája, Exportálja - Ihaj! — Oroszországba! • (Gó-bé) MOZI Búzavirág és A háom Árva. Két kiváló slágerfilm szerepel ismét a mozi jövöheti műsorán, melyek még csak nemrégen zajos és osztatlan sikert arattak a fővárosi elite mozgókban. R Búzavirág (hétfőn és kedden) Griffithnek a zseniális filmrendezőnek egyik legbájosabb filmje, mely a boldogság völgyéről szól. Griffith neve ma már olyan márka, mely biztosítja a film elsőrangú értékét, hisz néhány monumentális filmje — legutóbb az Árvák a viharban — fényesen igazolta, hogy igazán mestere a film művészi felépítésének. Lilian Gisch ez a bájos amerikai filmprimadonna játsza a Búzavirág főszerepét, s ismét fel fog tűnni végtelenül bájos, szimpatikus egyénisége. R magyar film-művészet reprezentánsaival fog találkozni a közönség R Három Árva (szerdacsütörtök) előadásán, melynek megható törénetének főszerepeit igazán a közönség kedvencei: Muzsnay Béci, Vándory Gusytáv, Kompoty Gyula, a kis Szécsi Ferkó és a Kis Jatskó Cia alakítják. R film tökéletes és qondos rendezése hozta meg azt a sikert, hogy A három Árva ma már a külföldi nagy városok mozgóinak műsorain szerepel. Eladó 180 hold prima föld tanyával, állomás mellett, 130 waggon búzáért, 160 hold tanyával, holdankint 30 mm. buza; 70 hold tanyával 50 waggon buza; 38 hold tanyával 10 waggon buza; 32 hold tanyával 20 waggon buza ; 30 hold tanyával 11 waggon buza; 20 hold tanyával, vetéssel, 8 waggon buza; 10 hold a Körös mellett, hereföld, 8 waggon buza, 3 hold tanyával, vetéssel 150 mázsa buza, Békésmegyében és határában. Kiadó 440 hold föld tanyával, 400 hold tanyával, 116 hold tanyával, 75 hold tanyával Szolnokmegyében. Ezenkívül 4 jó forgalmú vendéglő és szálloda berendezessel együtt több évre kiadó. Értekezni lehet: Kocsor Imre országos ingatlanforgalmi irodájában Békésen. Tőzsd* {A MTI bókóscaabal fiókjának Jolentóso alapján:) (,MTI közlése): Az 1411/1924. M. E. számú miniszteri rendelet alapján működő bizottság a takarékkorona mai árfolyamát a következőképen állapította meg: 100 takarékkorona egyenlő 120 papirkoronával Zürichben a magyar koronát 0 0075 el jegyezték Vmlmták 1 Napol 288000 A. 51. 365500 DolUtr 83400 Pr. fr. 5330 100 VUrka Liri 3630-3750 10ÜO.K 11300-11620 len 420-440 Szofcoi 2385-2460 Hmboirn 76kg. tlsa&vidékl 79kg.-os tiszv. Rozs (uj) Tengert Takarmáníjfirpc Sörárpa Zab (uj) Korpr. 1 Sv. ir. 14400-14800 1 Dinái 1000-1035 L. m. Ezüst K. Ezüst 2 K Ezüst for. Ezüst 5 K. Arany 10 K Arany 80 K i4rak i 32500033250028000023750027C0003000002750002100005800 11600 15800 30000 160010 335000 -327500 -335000 -285000 •242500 -280000 -320000 -280000 215000 ferencvárosi sertisvdiár: Sznbad/ásárl maradvány : 212, felh. —, érk. —, eladva 78. Arak : könnyű 21000—23500, nehéz 23200—24000. Marhavásári (MTI közlése): Felhajtás 735 belföldi vágómarha. — Arak: Hizott magyar ökör 13000—14500, kiv. 15000—16000 k. 10000-12500, silányabb 8000 9500. bika jobb 12000-13500, kivételesen 14000-15000. silány 9500 11500, bivaly 7500-10000, tehén 12000-13500 kivételesen 14000-15000, gyengébb 8000-11500, kicsontozni való 6000— 8000 növendékmarha 7000-13000 K. ApollóMozgó Április hó 27-én, vasárnap: Fox-trott burleszk 2 felvonásban. íl Madárember vidám kalandortörténet 5 felvonásban. A főszerepben: Douglas Fairbanks. Ápr. 28 29., hétfőn és kedden : Cox kint van a vízből... burleszk 2 felvonásban. Búzavirág románc a boldogság völgyéből 6 felv. Rendezte : D. W. Griffith. Főszereplő : Liliam Gish.. Szerdán és csütörtökön: fl három arca Előadások: Hétköznap: 7 és 9 órakor. Vasárnap: 1/27, 8 és ValO órakor. alódi angol szövetek érkeztek nagy választékban Fübticz József-tér Zl. :-: Telefon Z38. SKUlAáT és KREI5Z uri divatszalonjába Ferencz Hzsef-tér Zl. :•: Telefon Z38.