Körösvidék, 1924 (5. évfolyam) április-augusztus • 96-199. szám

1924-06-06 / 129. szám

Békéscsaba, 1924. junius 12. Kőrősvidék 3 Épül a mezőberényi Körös­hid. A mezőberényi Kettős Körös­hid pályaszerkezetének átépítési mun­kálatai megkezdődtek. A kereskede­lemügyi miniszter nem régen 8 és fél millió, később 25 millió, most pedig 75 millió korona állami köl­csönt folyósított azzal, hogy további kölcsönt nem áll módjában enge­délyezni. — A villám két áldozata. Hét­főn este heves vihar vonult keresz­tül Orosházán. A szomszédos Csor­vás községben két helyen csapott le a villám és két embert ölt meg. — Má** a csehek is ébrednek ? A cseh néppárt főorganuma, a „Li­dove Listy" éleshangu cikkben fog­lalkozik a zsidók közgazdasági sze­replésével. Rámutat arra, hogy a közgazdasági életben és a sajtóban a zsidóság csaknem egyeduralmat biztosított magának és ezáltal az egész közéletre egészségtelen nyo­mást gyakorol. A zsidó bankokrá­cia cikkei tendenciózusan félreve­tetik a sajtóban az európai közvé­leményt. A közgazdasági életben a zsidó kézben levő intézmények az alkalmazottak megválasztása tekinte­tében valósággal numerus clausust alkalmaznak. A zsidó kereskedelmi cégek ha alkalmazottakat keresnek, még a hirdetésekben is nyiltan ki­emelik, hogy csak zsidó alkalma­zottakat vesznek fel. De nem más a helyzet a zsidók s a szabadkőmive­sek kezében levő bankoknál sem. — Végül hivatkozik a Petschek bank­ház esetére, melynek alapszabályai­ban bent foglaltatik, hogy tisztvise­lője csak zsidó lehet. — A Békéscsabai Cséplőgép­tulajdonosok Egyesülete hétfőn (9-én), pünkösd másodnapján dél­után 2 órakor a „Fehér Bárány" vendéglőben értekezletet tart, amelyre a tagok teljesszámu megjelenését kéri a vezetőség. — A hortobágyi országos ál­latvásár nópja ebben az évben Űr­napjára, csütörtökre esnék. Az ille­tékes hatóság ezúton közli az érde­keltekkel, hogy a vásárt junius 20-án, pénteken fogják megtartani. — Hivatalos oláh hazugságok Erdélyről. Az oláh belügyminiszté­rium a napokban hivatalos statiszti­kát tett közzé Erdély nemzetiségi vi­szonyairól. A több oldalon felsora­kozó számok olyan nevetséges meg­hamisításai a valóságnak, hogy szük­ségesnek sem tartjuk rájuk replikázni. Azt azonban maguk az oláhok is be­ismerik, hogy a városok lakosságá­nak zömét még mindig a magyarok alkotják, s mig az állandóan varos­ban lakók közül csak 181,678 az oláhok száma, addig ugyancsak a városokban 975,356 magyar lakik. Ezt az eltussolhatatlan s a magyar­ság szuverénitását igazoló tényt az olahok más oldalon próbálják ellen­súlyozni. A statisztika szerint ugyanis a megszállott Erdély 5.114,124 főnyi lakosságából 58 százalék oláh mel­lett csak 26 százalékot juttat a ma­gyaroknak, ami igazán nevetséges és naiv meghamisítása a valóságnak. Ugyancsak a statisztika szerint a tria­noni „békekötés" óta Kolozsvár és Gyulafehérvár népesedés tekintetében fejlődött, mig Arad, Temesvár és Nagyvárad a magyarok nagyméretű repatriálása következtében visszafej­lődést mutatnak. A jelentés végül megemlíti, hogy a számok centrumai, Brassó és Nagyszeben nagyfokú el­oláhosodást mutatnak fel. — Országos vásár. A békési tavaszi országos vásárt junius 13., 14. és 15. napján tartják meg. — Weltner elvtárs itthon. Az ismeretes kormányrendelet oltalma alatt megérkezett az első emigráns előfutár Budapestre, Weltner Jakab elvtárs személyében, aki békeidőben hosszú ideig bomlasztott és rombolt, mint a Népszava szerkesztője. Welt­ner már nyilatkozott is az Eslben s több hasonszőrű elvtárs hazaérke­zését igérte be. A magyar közvéle­mény érthető izgalommal fogadja ezt a hazaözönlést s reméli, hogy az ügyészség fogadja majd a hazalo­pakodó hazáruló emigráns csőcse­léket s a független magyar bíróság gondoskodik méltó megbüntetésükről. — Száz orvostanhallgató in­gyen lakást és ellátást kap Pé­csett. Nemeslelkü adomány folytán a pécsi Erzsébet Tudományegyetem orvoskarán az 1924—25. tanév egész tartama alatt száz orvostanhallgató ingyen lakást és ellátást kap. Nem annyira a szegénység, mint inkább a tanulmányokra való rátermettség és szorgalom irányadó a kedvezmény odaítélésénél. — Ezenkívül előnyben részesülnek a dunántuli vármegyék­ből származó orvostanhallgatók. A kedvezményekért való folyamodvá­nyokat 1924 junius 20-tól fogva az Erzsébet Tudományegyetem pécsi orvoskari dékáni hivatalához (Pécs, Rákóczi-ut 80.) keli intézni. * Ezerkoronás belépőjegy a strandfürdő bilfféjébe. Értesítem a t. közönséget, hogy a strandfürdő vizét ma, pénteken délelőtt kicserélik és a büfiébe való belépésre ezentúl 1000 koronás belépőjegyek lesznek, melyek fürdésre nem jogosak. Szom­baton este nagy tdrsasvacsordt ren­dezek, mely áll malacpörkölt és turós­csuszából, jó italok és kitűnő borok állanak a közönség rendelkezésére. A zenét a 10. gy. e. zenekara szol­gáltatja. Szives pártfogást kér: Szitö Miklós és Társa, a városi strand­fürdő bérlői. — Miksáék dollárt hamisítot­tak. Budapestről jelentik: Felber­baum Miksa kereskedő 1923 őszén a Trocadero-mulatóban hajnal felé nagyobb kölcsönt vett fel a fópin­cértól, amire fedezetül 200 dollárt adott át. A főpincér heteken át hiába várta Felberbaumot s mikor öt dollárt be akart váltani a Deviza­központnál, ott kiderült, hogy azok hamisak. A nyomozás megállapí­totta, hogy Feiberbaum és két társa, Rathgeber Károly artista és Cíerny Károly kabarétulajdonos veszedel­mes dollárhamisitó bandának a tag­jai, akik Galícia egy kis falujában rengeteg dollárt hamisítanak. A rendőrség letartóztatta Felberbau­mot és két társát, akiket a buda­pesti büntetótörvényszék Valentin tanácsa ma vont felelőségre hamis pénz forgalombahozatala miatt. R tárgyaláson, melyen tolmács utján kellett őket kihallgatni, azzal véde­keztek, hogy a dollárok hamis vol­táról nem tudtak. R bíróság mind­hármat bűnösnek mondotta ki ha­mis pénz forgalombahozatalának bűntettében és ezért Feiberbaum Miksát egy és fél évi börtönre, Rathgeber Károlyt 7 hónapi bör­tönre, Cserny Károlyt 7 hónapi fog­házra ítélte. Rz elitéltek felleb­beztek. — Ahol a szódásüveg is fel­robban. Gyuláról irják: Gyulán, a most lezajlott vásár alkalmával a kánikulai hőségben a vásári laci­konyhák egyikében felrobbant egy nagy szódásüveg, melynek szilánkjai az ott foglalatoskodó Gyaraki Ma­riska 16 éves köröstarcsai leányt érték. Az üvegdarabok a leány bal­karján mély sebeket ejtettek ugy, hogy orvosnak kellett az erős vér­zést elállítani. Szabaddá tették a zslrkivi­telt. Budapestről jelentik : A földmi­velésügyi miniszter rendeletet adott ki, meiy szerint az érdekelt minisz­terekkel egyetértően megengedi, hogy a tengeri, továbbá disznózsír, haj, olvasztott zsír, szalonna, ludzsir kü­lön engedély nélkül vihető külföldre. — Munkaalkalom. Vajda Zsig­mond gazdasága (Kunágota) 8 som­más gazdasági munkás. Dr. Egán Imre gazdasága (Jánosháza Vasm.) 20 pár hónapost. Roheim Soma szöllőgazdasága Versegyháza (Pestm.) 50 szöllőmunkást. Horváth Andor mérnök (Kaposvár) 3 kubikost keres. A m. kir. államvasutak [békéscsabai osztálymérnöksége keres Békéscsa­bára 30, Gyulára pedig 20 napszá­most 2800—3500 K jelenlegi órabér mellett. Jelentkezni lehet az állam­vasutak osztálymérnökségénéi Békés­csabán, vagy pedig a városi népjó­léti hivatal 3. sz. szobájában. — Szabad a tűzifa ára. A kor­mány rendeletet adott ki, amelynek értelmében a szabadforgalom utján eladásra kerülő tűzifa tájékoztató árát hatályon kivül helyezi. — Cseh hivatalnoknők nem mehetnek férjhez. Prágai jelentés szerint legközelebb rendelet jelenik meg, mely az állami szolgálatot tel­jesítő cseh hivatalnoknőknek a férj­hezmenetelt megtilija. A rendelet hire nagy elkeseredést keltett s a cseh hivatalnoknők tüntetésre készülnek. ciósfordulatokat éskülönböző szebb­nél és érdekesebbnél nagyszerűbb jelenetek váltakozása viszik a né­zőket, hogy ezen képek mindig a teljes siker és megelégedés jegyé­ben peregnek le. R szombati mű­sor keretében kerül bemutatásra. R kiszabadult bestiák című dsungel kép vadállatok főszereplésével, mely­nek izgalmas jelenetei nemcsak ki­vételes látványosságot, hanem a filmpergése közben folyton foko­zódó érdekességet fognak nyújtani. E film szombaton csak 1 előadás­ban és pedig fél 9 órás kezdettel fog bemutatásra kerülni. j (A HITI békéscsabai fiókjának Jelentése alapján i) í — I Zürichben a magyar koronát 0 0065 el jegyezték ÍOO takarékkorona egyenlő 133 papirkoronával 1 Mapoí, 316000 A. H. 397500 { 9ollír 92200 Fr. tj. 4590 100 Márta Líra 3850 -4010 lÜOo. K.12590-12960 LM 360 -395 Swkii 2590-2690 1 Sv. tr. 15650-16200 löínér 1060-1110 L. m. Ezüst X, 7250 Ezüst 2 K 14500 Esüst !or, 19500 Ezüst 5 K. 37000 Arany 10H 200000 Arany 30 K 400j00 MOZI A kiszabadult bestiák. Rz ál­latfilme, mezekben az ósrerdő vad­jainak szereplése teszi izgalmassá és érdekessé, a filmet mindig vonzó erővel birt a mozikedvelő közön­ség részére, mert nemcsak a fene­vadak félelmetes megjelenése, ha­ntjm azoknak a filmtörténet cselek­ményének bekapcsolódásába és tu­lajdonképen az események mozga­tásába való részük ann^i szenzá­&abonmérmki 7l>kg, ttuftvidéM 322500-325000 79 kg.-os tiszv. 330000 —335000 Rozs (uj) 280000-285000 Tengeri 270:00 - 275000 TakarmáauárpK 300000—310000 Sörárpa 315000—335000 Zab (uj) 320000—325000 Korpa 230000 - 235000 Ferencvárosi sertésvátat: Szabad­vasari maradvány : —. feih. 2600, érit. —, eladva —.Arak: könnyű 24000—25000, nehéz 25500-26001 Marhavásár i (MTI közlése); Felhajtás 1393 belföldi vágómarha — Arak: Hizott magyar ökör. 16000—18000, kiv. 18500—19500 k. 12503-15503, silány 9500-11500. bika jobb 16000-17000, kivételesen 17000-18500, silány 12000-15500, bi­valy 9000-13000, tehén 14000-16500 kivételesen 17000-18000, gyengébb 11000-13500, kicsontozni való 7000­9000 növendékmarha 7500-15000. ii vonatok érkezése és indulása Békéscsaba állomáson Junius hó 1-én lépett életbe a IKIM nyári menetrendje Érkezés (A „Körösvidék" hivatalos értesülése) Indulás Erk. A v o n a t Honnan ? Ind. A vonat Hová? óra P­neme száma Honnan ? óra P­neme száma Hová? 3 30 személy 620 Budapest k. p.u. 4 06 személy 1617 Szeged 3 34 1617 Gyula 4 15 620 Lökösháza 8 51 1612 Szeged 4 20 1632 Kötegyán y 16 vegyes 1637 Kötegyán 4 35 617 Budapest k. p. u. 9 38 gyors G05 Lökösháza 7 10 vegyes 1682 Gyula orient 9 48 gyors 605 Budapest k. p. p. 11 49 express L/602 Budapest ny. p.u. 9 50 személy 1612 Gyula 12 19 személy 611 Lökösháza 10 (X) 1615 Szeged 12 26 vegyes 1635 Kötegyán orient Szeged 14 50 személy 612 Budapest k. p. u. 11 59 express L/602 Bukarest Ib 05 r> 1611 Gyula 13 10 személy 611 Budapest k. p. u. 17 orient L/601 Bukarest 1b IU vegyes 1636 Kötegyán 17 08 express L/601 Bukarest 15 30 személy 612 Lökösháza 18 33 személy 1614 Szeged 15 45 1611 Szeged 19 22 gyors 606 Budapest k. p. u. orient Szeged 20 25 személy 614 > 17 18 express L/601 Budapest ny.p.u. 21 U2 rr 619 Lökösháza 19 32 gyors 606 Lökösháza 22 47 H 1631 Kötegyán 19 50 vegyes 1638 Kötegyán 23 OU f, 1618 Szeged 23 15 személy 619 Budapest k. p. u. 23 30 » 1618 Gyula Osgyán Béla oki. gépészmérnök Min dennemü heggesztéseket vasöntödéje és vasipari vállalata> Árpádsor 28. sz. Vasesztergályozás práoiziés szerszámgépeken 1 darab használt 10 HP és 1 darab uj 2 m6 HP villanymotor eladó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom