Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) október-december • 224-298. szám

1922-10-01 / 224. szám

4 Kör ős vidék Békéscsaba 1922. október 1. — Leégett istálló. Kétegyházán szeptember 23-án 1 óra tájban Ár­gyeldn Vaszilika 81. számú tanyájá­hoz tartozó istállója leégett. A tüz a tanyán lakó Nikula Györgyné elő­adása szerint a lakásban levő tűz­helyről kihorgott pernyéből keletkez­hetett. A szél a pernyét felfújta, amitől egy közelben levő és fedés céljából odakészített dudvacsomó tüzet fogott. így az istállóépület is meggyuladt és elhamvadt, szeren­csére sem emberben sem állatban nem esett kár. —Két- és egy csövű vadász­fegyverek, flóberek, töltények, gyutacsok állandóan raktáron Bayer Lajosnál. — Nyugtázás. A Hadirokkantak és Hadi­özvegyek helyi csoportja által rendezett szüreti mulatsággal egybekötött népünne­pélyen felülfizettek: Szikora János 500, Ko­vács Sz. Mihályné 4C0, Verner Ede és Tsa 300, Lipták G. J., Zahorán András, Kisgazda Bank, Textilmunkások szakcs., Havarka Já­nos, Szél István 200—200, Általános Nép­egylet 250, Jeszenszki Jucika 150, Tokaji Károly, Koppányi Gyula, Róth József, Mik­lós István, Élelmezési munk. szakcs., Le­hoczki Sámuel, Kristóffi Ferenc, Eokor fény­képész, Hornyacsek Lajos, Szabó Péter, Gerő Lajos, Kucsera Doriska, Fisher Arnold, Gattermayer Károly, Demkó, Román, Far­kas János, Ferencz Mihály, Lukács András, Botyánszki, Gálik János, Südi István, Kón Jenő, Cservenák, N. N. 100-100, Kovács György, Zahorán Mihály 60—60, Ferencz Mihály, Botyánszki András, Vozár Pál, Hur­sán, Pavlik'Ilonka, Gyebruab Ilonka, Kendi Mancika, Zahorán, Németh József, Balázs László, Kibirbyer András, Vas Jmre, Koka­vecz L., Szavak András, Olaj Brlaks, Lu­kács András, Marik Mancika, Ledéci Mi­hály, Köröm István, Lukács N., Szlepkó Szlepkó János, Bakó Sándor, Beke Sámuel, Kőváriné, Labó András, Jamber Ferenc, Rosenthal Buksi és hétszer N. N. 50—50. Miklya György, Vigh N., Zsilinszki György, Salamon Zsófíka, Betkó Mátyásné 40-40 K. Természetben adakoztak: Deutsch Mór 1 drb. kefetartó, Reiz Gyula 1 t-ézí kazetta, Szelner és Kővári 1 üveg rizling, Corvina 3 tucat levél borítékkal, Olári Gyula 1 do­boz szaloncukor, Fischer M. H. és Gruber 1 üveg megy likőr, Galli és Wénich 3 do­boz fogkrém, Körösvidék 20 db regény, 2 kép- és 1 doboz levélpapír, Kugel cég 4 zománcozott tányér, dr. Gyöngyösi könyv­kereskedés 4 drb regény, Gesmey Soma 1 doboz levélpapír, Szabó Albert 2 szobor, Hollander Izidor 1 drb regény. Kóhn és Tsa 2 db pipereszappan, Szilágyi József 1 no­tesz, Kóhn Izidor 1 tucat levélpapír, Gutt­mann József 5 üveg sósborszesz, Guttmann Géza 1 üveg likőr, Péli Mihály 1 db cukor­tartó, Kun József 2 doboz cukorka, Fekete Sándor 1 doboz kakaó és 1 doboz tea, Nagybazár 6 drb váza, Rosenbaum Soma 5 drb váza, Adám Lajosnó 5 doboz púder, Odzé Ignác 1 regény, Benjámin Jakab 6 kgr. kenyér, Fekete István 5 kgr. kenyér, Silberstein utóda 3 drb tükör, Apjári Ala­dár 1 és fél kgr. zsir, Dubravcsik Károly 6 kgr. kenyér, Fehér Flóris 2 kgr. kenyér, Dén József 5 kgr. liszt, Pláger Mór 10 kgr. liszt. Első Békéscsabai Gőzmalom 25 kgr. liszt. Dörflinger Béla 10 kgr. liszt, Lepény Mátyás 3 kgr. krumpli, Hrabovszki Mihály 1 drb sonka, Kiiment Z. András 3 kg. bur­gonya, Kiiment Z. György 3 kgr. burgonya, Hrabovszki Mátyás 4 kgr. burgonya, Zsiros András 1 szál kolbász, Zahorán György 2 liter bab, Gálik János 3 kgr. burgonya, Bo­hus M. György 3 drb. tojás, Hrabovszki György 1 sonka, Pribojszki György 3 kgr. burgonya, özv. Gálik Andrásné 5 kgr. liszt, Bohus M. András 5 kgr. burgonya, Mázán Pál 1 kgr. lencse, Végh Endre 3 kgr. ke­nyér, Styop N. 1 kifli, 1 zsemle, 1 lekvá­ros lepény, Hrabovszki János fél kgr. zsir, Kővári Endre 6 kgr. kenyér, N. N. 41. bab. A nagylelkű adományokért ezúton is há­lás köszönetet mond Babarczy Mihály pénztárnok és Szilágyi Mihály titkár. MBBiBBSS'ílSBIBIIBBI'BBlSBilHIilIBSB értesítés. Tisztelettel éitesitem a n. é. hölgyközön­séget, hogy Békéscsabán III. ker. Sztraka­utca 13. szám alatt nyitottam. Elvállalok mindennemű nőikalap átalakítást, úgyszintén hozott anyagból ujak készítését a legújabb divat szerint. Továbbá menyasszonyi kelengyék, ágyteritök, füg­gönyök, storok, vitrázsok, különleges disz­párnák hímzését, montirozását. — Pontos, megbízható munkámmal a legkényesebb igényeket igyekszem móltányos árak mollett kielégíteni. — Kézi filé motí­vumok állandóan raktáron. — Tisztelettel CSÁKY JÁNOSNÉ MOZI Városi Mozgó. A Hindu siremlék-ei majdnem minden mozis prolongálta. Hasonló képen a Városi Mozgó is eleget akarván tenni nagyszámú közönségének e fantasztikus filmet még egyszer műsorára tűzte, még pedig a jövőhéten, szerdán és csü­törtökön (okt. 4-én és 5-én) mind a két részt egy előadásban mutatja be. Tekintettel, hogy a múltban is sokan nem élvezhették e miszté­rium előadásain, már ez alkalom­mal felhívjuk a közönség figyelmét a jegyek biztosítására. Ma még műsoron van Courtsh Mahler regénye, „Elhibázott élet" cimü 5 felvonásos dráma az élet­ből. Ellen Richterrel a főszerepben. Hétfőn és kedden az „Uribandi­ták" IV. befejező része és Fatty, mint poffember kerül vászonra. Tőzssi® Zürichben a magyar koronái 0-21 és féllel Jegyezték. Valuták s Napol. 9400 A. iont 11125-11425 Dollár 2500—2575 Fr. frank 1900-1950 Márka 1700-1900 Ura 10500-11000 Osztr. K. 310-320 Rubel Leu 1500—16C0 Szokol 7800—8200 Sv. fr. 47000-48500 Dinár 3120—3280 Lengy.m.31C0—3200 Bécsi kif. Ezüst K. Ezüst 2 K. Ezüst for. Ezüst 5 K. Arany 10 K. Arany 20 K. Gabonaárakt (MTI közlése): 76 kg. tiszavidéki 10850—109C0 78 kg.-os tiszav. 10950—11000 Rozs uj 7400—7500 Takarmányárpa I. 6850—7000 Sörárpa " 7300—7400 Tengeri 9100-9200 Zab 6450—6600 Repce 165C0—17CC0 Korpa 5010—5200 {MTI közlése): Ferencvárosi sertésvásár: Szabad­vásári maradvány : 848 sertés, — malac. Érkezett 13 sertés, 31 süldő, Eladatott 81 s., —malac. Viszama­radt 380 sertés és 31 süldő és — malac. Árak: Zsirsertés fiatal nehéz 480—505, könnyű 280—460 korona. iiatti>iii>iiiia<i>•«>!•»" Főszerkesztő és a szerkesztésért felel: V1DOVSZKY KÁLMÁN Kiadja és nyomatja: A Körösvidék Békésmegyei Keresztény Nyomda és Lapkiadó R.-T. Békéscsaba Szent István-tér 18. szám. Felelős kiadó : Gubicza István. VÁROSI MOZGÓ Október 1-én, vasárnap Védekezz a támadás ellen Dzsiu-Dzsicu Hibázott Élet Dráma az életből 5 felvonásban. Irta: Courths Mahler. Előadások fél 7 és fél 9 órakor. Október 2-án és 3-án, hétfőn és kedden Uribanditáli 10. része Előadások mindkét nap fél 7 és fél 9 órakor. Egyszeri hirdetés 10 szóig 50 korona, azonfelül minden szó külön 2 korone Az összeget levélbélyegben is lehet beküldeni n kiadóhivatal cimére. Min­den előfizető havonta egyszer adhat fel díjmentesen egy apróhirdetést a hétköznapokon megjelenő számokban. Állástkeresők hirdetményei díjtalanok. Eladó egy vaskályha, egy cserépkályha, épületfa, ablak. Baross-u. 7. szám alati. Ugyanonnan tapasztósárnak kivá óan alkal­mas vályogtörmelék nagyobb mennyiség­ben el hordható. Veszek könyveket, egész könyv­tárakat a legmagasabb áron. Szükség ese­tén megtekintésre oda utazom. Kardos Jó­zsefné Szeged, Oroszlán-u. 6. szám. Kalap­terem. 3136 Eladó egy jó állapotban levő igás­kocsi Kistabán-utca 27. sz. a. 3135 Menekült tisztviselőnő, aki a háztanás minden ágában jáúas házvezetőnői állást keres. Esetleg főzést elvállal. Vi­dékre is elmegy. Levélbeni megkereséseket a kiadóba kér „Házvezetőnő" cimre. 3133 Eladó 13 soros vetűgép Zsolnai­szállítónál Békéscsaba. 3130 Két diáknak, vagy diáklánynak lakást, esetleg kosztot is adna ma­gányos özvegy. Kényelmes otthon villany­világítással. Érdeklődni lehet Temető-sor 10. szám alatt. 3128 Bejárónő felvétetik Orosházi-utca 25. számú házban. Ugyanott egy gyermek­' vaságy, gyermekszék, gyermek­pad eladó. 3127 Elsőrendű rózsaburgonya és fe­jes káposzta kapható és előjegyezhető Ferencz József-téren levő pincében Pataj Jánosnál. 3126 Kiadó egy bútorozott szoba VI. ker. Bajza-utca 15. szám alaií. 3124 Eladó egy 3 éves hasaskoca. 11. ker. Szigligeti-utca 9. sz. a. 3123 Kovácstanoncnak keresek egy jóravaló fiut. Bujtás József Szai vasi-ut 46. szám. 3122 Kocsik, eladók erősen vasalva. Ugyanott kovács- és bognárfiuk tanu­lóknak felvétetnek. Suhajda kocsigyár­tónál Ör-utca 10. szám. 3120 Vincellér, vagy keiíész állást kere­sek azonnali belépésre. Nős, gyermektelen egyén vagyok. Rusz György Réthy Vilmos cimén Szarvas. 3119 Egy szép nagy csíkos tűzhely és egy 3 m. hosszú, 18 cm. átmérőjű lemezből készült cső eladó. Szabolcs-u. 9. 3118 Eladó egy pár éve készült erősen va­salt dupla üzletajtó. Értekezni lehet Békésen, II., Zöldfa-u. 29. sz. a. 3117/a Vadászok figyelmébe. Eladó egy erdélyi szai vashajtó fekete vizsla, 11 hónapos. Uradalmakba ajánlom. Leve­lekre válaszolok, 5 napig fentaúva. Vitéz Köves György Teleky-u. 4. Csaba. 3141 Irodaszolgát, bejárónőt ke­res, cserépkályhákat elad az Al­földi Mezőgazdasági Részvénytársaság. 3140 Eladó egy nagy Singer varrógép VI. ker. Berzsenyi-utca 11. sz. 3137 Egy alig használt asztali takarék­tűzhely eladó. Wesselényi-u. 13. 3138 Egy szép zsaket-őltőny eladó. Csepregi Mátyás féiíiszabónál Prónay-utca 27. szám alatt. 3143 Festeni, rajzolni tanít és min­dennemű művészi festést, rajzolást, terve­zést, batikolást elvállal Zvarinyi Gitti rajz­tanár, Békéscsabán VI., Breznyik-utca 3. 1-10 2809 Háziszappant, olajmagvakat, ola­jat legmagasabb napi áron vásárol Vegyipar részv.-társ. Luther-u. 8. 3539 Eladó III. ker. Déli-sor 1. szám alatti ház. Érdeklődni ugyanott. 3085 Perényi-utca 15. számú ház eladó. Értekezni lehet dr. Galli Károly ügyvéd­nél, Andrássy-ut 6. sz. alatt. 3090 Tűzgyújtó hulladékpapirt ad gép­tisztitáshoz alkalmas ruháért a Körösvidék. Elsőrendű érett trágya nagy meny­nyiségben eladó, vagy szalmáért elcse­rélhető. Nagyrét 2226. szám. (A gazdasági ism. iskola mellett.) Szappant, mákot, diót, mézet, babot és egyéb terményárukat a legmagasabb áron vásárol Atlas gazda­sági részvénytársaság Jókai-utca 2. 3C32 Eladó Fürjesen 2 kishold szántó­föld. Érdeklődni lehet IV. ker. J6zsef-u. 31. szám alatt. 3110 Eladó egy 24 méteres kukorica­góré Vésztőn Piac-tér 195. szám alatt. Érdeklődni helyben VI. ker. Perényi-utca 35. szám alatt. 3113 Haszonbérbe kiadó Gerendáson 6 hold szántóföld. Érdeklődni lehet Prónay-utca 35. szám alatt. 3114 Haszonbérbe kiadó Kismegye­ren 29 hold gazdasági épületekkel, közel a városhoz. Érdeklődni özv. Boros János­j nénál Jókai-utca 63. szám alatt. 3097 120/150 cm. vasablak eladó. Oros­házi-utca 16. szám. 3146 Eladó egy 376 négyszögű háztelek gyümöcsfával körülkerítve. Euekezni lehet VI. ker. Szőlő-utca 81. alatt. 3147 Aki olcsó és elsőrendű paplan, matrac és plumókhoz akar jutni, az forduljon bizalommal Reiefa Vilmos-hoz Szív-utca 4. szám alá. Áthúzások 24 óra alatt eszközöltetnek. 2799 Egy külső és egy belső tviselöt keres a hazai Általános Biz­tosító Részvénytársaság bé­késcsabai fő ügynöksége. Békéscsaba Ferencz J.-tér 1. 5149 Keresek megvé­telre oszlophoz való akácfát JBe lanka építész | Békéscsaba, Andrássy-ut 18. UjáFás-esetoró üzlet! Van szerencsém a n. é. közönség szives tudomására hozni, hogy üzle­temben raktáron tartok különféle zseb-, fali-, inga- és ébresztő órá­kat és mindennemű óra és ékszer­javítást vagy átalakítást pontosan és jutányosán eszközlök. | Mindennemű hibás órákat neszek, uogy i becserélek! Tort aranyat, ezüstöt veszek legmagasabb napi áron. • Szives pártfogást kérve, vagyok tisztelettel 1 Kállai Jánosórásésékszerész S Békéscsaba, Szarvasi-ut 4. szám. 3079 Paplan áthúzását, valamint menyasszonyi papla­nok és plümók készítését a legjutányo­sabb árban és a legszebb kivitelben vállal Schannzer Sámuel paplankészitő, Prónay-utca 19. 2482 Pontos és gyors kiszolgálás!

Next

/
Oldalképek
Tartalom