Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) október-december • 224-298. szám
1922-12-17 / 288. szám
2 Het?csc.*iOL>d >\2i december 17. A nyilvánosság kizárásával alakul meg a Fascisták Egyesülete Budapest, dec. 16. Folyó hó 17-én, vasárnap délután 3 órakor tartja Pestvármegye házának dísztermében alakuló nagy gyűlését a Fascisták Egyesülete, amelyről a nyilvánosságot és a sajtó képviselőit kizárják. Ujabb hir a forgalmi-adó emeléséről Budapest, dec. 16. Ötszázalékra akarják felemelni a forgaimi adót. Ezzel kapcsolatban hirek terjedtek el, hogy a kormány a forgalmi adót a mostani 3 százalékról 10 százalékra emeli fel. Ez a hir azonban túlzott volt. Értesülésük szerint 5 százalékra történik az emelés. Lemondott a lengyel kormány Varsó, december 16. (MTI) í\ köztársasági elnök elfogadfa a kormány lemondását és megkérte a minisztereket, hogy az uj kormány megalakulásáig vezessék az államügyeket. A szerbek és az oláhok lőszergyár vásárlási ügye Bécs, december 16. MTI magánjelentése: Belgrádi jelentés szerint az uj kormány megalakulása után több mint egy millió jugoszláv dinárt kölcsönzött a bécsi lőszergyár megvásárlásához. R kölcsön az osztrák lőszergyárnak Csehországgal és Romániával közösen tervbevett megvásárlására szolgál. R „Reichspost" ezzel kapcsolatban azt irja, hogy Bécsben illetékes helyeken erről semmit sem tudnak. Csak egyes gépek megszerzéséről lehetne szó, nem pedig egy egész belföldi lőszerüzem megvételéről, mert hiszen háborús bonyodalmak esetén, amikor a külföldi tulajdonosoknak leginkább szükségük lehetne | az ausztriai lőszergyárra, annak használatát Ausztria semlegessége teljesen lehetetlenné tenné. A korcsma öl Pozsony, dec. 16. Malus Nándor 31 éves vécsei napszámos a ininap jelentkezett a pozsonyi államügyész- • ségen és követelte, hogy tartóztassák le, mert megölte az anyját, Elmon- ; dotta, hogy az előző éjjel részegen jött haza, otthon civakodni kezdett , az anyjával, a 60 éves Matus Bor- ; bálával és fejbeütötte, majd lefeküdt és elaludt. Mikor reggel fel- ; ébredt, már semmire sem emlékezett, megrémülve látta, hogy anyja véresen fekszik az ágyban. Mindjárt ' megkérdezte, hogy ki bántotta. Az : asszony ezt válaszolta : „Te, Fiam !" Ekkor már megbánta tettét és Pozsonyba szállíttatta az édesanyját, ; aki még aznap belehalt sebeibe. Matus Nándort, az anyagyilkost letartóztatták. Meggyilholtóh o lengyel izíórsasóg elnökét? Bécs, dec. 17. Hivatalosan meg nem erősített távirat szerint varsói fascista szervezetek tagjai merényletetet követtek el a lengyel köztársaság elnöke ellen, aki a merénylet következtében ma délután meghalt. Varsó, december 16. Narutovitz, a lengyel köztársaság ma egy hete megválasztott elnöke ellen ma délben a Műcsarnok évi kiállításának megnyitása alkalmával merényletet követtek el, amelynek következtében az elnök meghalt. R merénylőt Eligius Mewiadcrnszki akadémiai festőt elfogták. Varsó, december 16. (MTIj Narutovitz e^nök meggyilkolása következtében alkotmány XL. cikke értelmében az államfőiteendőket Rataj a Seym elnöke vette át, ki azonnal összehívta a nemzetgyűlést. Mészfeiállitás Ma délután 3 órakor nyílik meg az ág. h. ev. Rudolf-főgimnáziumban, a „Csaba" cserkészek otthonában e környék első cserkészkiállitása. Három egészen fiatal csapatnak, a békéscsabai ág. h. ev. Rudolffőgimnázium 184. sz. „Csaba" csapatának, a békési ref. főgimnázium 175. sz. „Bocskay" és a békéscsabai iparosifjak „Munkácsy" csapatának lelkes cserkészei mutatkoznak be először a nagyközönség előtt kézimunkájukkal, nagy szeretette! készített tárgyaikkai. Érdekes, hogy bár egyik csapatnak sincs még semmiféle műhelye, a fiuk leleményessége egészen változatossá teszi a kiállítást. Különösen megkapóak azok a modelek, amelyek a cserkészéletet tárják fel. Kiállításra kerülnek azok a könyvek, naplók, pénztárkönyvek stb. is, amelyek a csapatszervezésnél nélkülözhetetlenek ugy, hogy' a csapatszerVezö testületek számára igen tanu'ságos lesz a csabai cserkészkiállitás. Felhívjuk a közönség figyelmét arra is, hogy az összes cserkészvonatkozású könyvek, képek, levelezőlapok igen olcsó árban kaphatók lesznek a szolgálatot teljesítő cserkészeknél. De eladó lesz a kiállított tárgyaknak legnagyobb része is. R cserkésikiáilitás tehát olcsó karácsonyi vásár is. Egészen eredeti lesz Gajdács Mátyásnak, a hires afrikai utazónak, a főgimnázium legrégibb „igazi cserkészének" nagyszerű vadászzsákmány kiállítása, melynek értékes tárgyai szintén eladásra kerülnek. R kiállítást ünnepélyesen dr. Rell Lajos főgimnáziumi igazgató nyitja meg. Belépődíj 20 K, gyermekeknek, diákoknak, inasoknak 10 K. „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában I Ámen" Mi van ma ? 1922. dec. 17., vasárnap R. k.: Lázár pk. Prot.: Lázár. Napkelte 7 óra 44 perckor, nyugta 16 óra 08 perckor. (4 08) Holdkelte 6 óra 15 perckor (reggel), nyugta 15 óra 41 perckor (d. u.) D. e. 11 órakor az Aurora téli kiállításának a megnyitása a Közmüvelődésházá ban. D. e. 10 órától a MOVE nőicsoport virslidélelőttje a Fiume éttermében. D. u. 3 órakor a „Csaba" cserkészcs apat kiállításának megnyitása a Rudolf-főgimnázium cserkészotthonában. D. u. 5 órakor a MOVE nőcsoport teadélutánja a Fiume éttermében. Délután Va5 és este V28 órakor színházi előadás a Városi Színházban 1922. dec. 18., hétfő R. k.: Grácián pk. Prot.: Auguszta. Nap kél 7 óra 45 perckor, nyugszik 16 óra 08 perckor (4 08). Hold kél 7 óra 19 perckor (d. e.), nyugszik 16 óra 33 perckor (d. u.) Este fél 8 órakor színházi előadás a Városi Színházban. Pénztári tOmbfazeteh kötelező használata a forgalmiadó ellenőrzése szempontjából A m. kir. pénzügyminiszter ur 120079/922. számú rendeletével az általános forgalmi-adó hatályosabb elienőrizhetése szempontjából a pénztári tőmbfűzetek (blokkok) kötelező használatát rendelte el mindazon kereskedőknél és iparosoknál, kik az általános forgalmi adójukat bélyegjegyekben rójják le. Nem kötelesek pénztári tömbfüzeteket használni azok a kereskedők, akik rendes, a könyvvitel szabályainak megfelelő üzleti könyveket vezetve a kir. pénzügyigazgatóságtól az általános forgalmiadó készpénzbeni lerovására kaptak engedélyt, azok a kiskereskedők és kisiparosok, akik az általános forgalmi-adót átalány összegben fizetik, — azok a kisiparosok, akik segéd nélkül dolgoznak — valamint a csekély áruval rendelkező piaci árusok. Miben áll a pénztári tömb használata ? Minden egyes iparüző általános forgalmi adóköteles cég, kereskedő és iparos tartozik a kiszolgált áru értékét a tömbfüzet számozott mindkét részére pontosan feljegyezni s a tömbfüzet lapot a perforálás helyén leszakítani, a leszakított részt a fizető vevőnek kiadni, mig a tömbfüzetben visszamaradó laprészt a tömbfüzetben benthagyva mindennap összeadni s az igy nyert összeget egy összegben még aznap a forgalmi adókönyvbe átvezetni és utánna a 3 százalékos forgalmi adót bélyegekben leragasztani. Pénztári blokk nélkül fizetést elfogadni és a vevőközönségnek fizetést teljesíteni nem szabad. Aki ezen rendelkezést be nem tartja, az az 1921. XXXIX. t.-c. 64. §-ának 2. bekezdése alapján büntetendő. Köteles minden kereskedő és iparos üzletében, műhelyében feltűnő helyen táblát, illetve felírást alkalmazni a következő szöveggel : Fizezetések csak blokk ellenében teljesíthetők. Csak azok a pénztári tömbfüzetek használhatók, amelyek a városi adóhivatal cimével vannak ellátva, s a tömbfüzetek csak a forgalmi-adó kezelőségétől szerezhetők be. Békéscsabán a blokkok kötelező használata 1922. december 21-én reggel veszi kezdetét, ezen naptól kezdve, aki blokk nélkül fizetést elfogad, avagy fizetést teljesít, a fentebb hivatkozott s a forgalmi adóról szóló törvényben előirt büntetésnek teszi ki magát. Minden pénztári tömbfüzet használatára kötelezett kereskedő és iparos köteles magát a szükséges blo <kfüzetekkel ellátni ugy, hogy nála legalább egy hétnek megfelelő szükséglete rendelkezésre álljon. A pénztári tömbfüzetek kiosztása folyó hó 17-én reggel fél 9 órától a városházán I. emelet 13. szobában darabonként 15 koronájával átvehető. A pénztári tömbfüzetet használó kereskedő és iparosok mentesülnek a napi tételes jegyzék vezetésétől. A pénztári tömbfüzelek szám és lapszámmal vannak ellátva, azok számszerint adatnak át az érdekelteknek, azokat egymás között kicserélni nem szabad. A megtelt pénztári tömbfüzeieket minden kereskedő és iparos 3 évig megőrizni és az ellenőrző közegeknek mindenkor felmutatni köteles. (Városi Adóhivatal.) Bámulatos nyatthendő- és sál különlegességek!! Keztyük, harisnyák, gallér és kézelők, bokavédők, karácsonyfadíszek szolid árakon beszerezhető Hohay L divatüzletében Békéscsaba, Berényi-ut 1. szám. 4003 Minden előfizetőnk, aki negyedévre előfizet, 25 koronáért kapja az 1923. évre szóló képes naptárunkat. Féléves előfizetés mellett jövő évi naptárunkat ingyen adjuk! Azonkívül, kivétel nélkül minden előfizető és lapunk minden olvasoja, január 1-én ingyen kap egy falinaptárt, mely minden egyes lappéldányhoz mellékelve lesz.