Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) október-december • 224-298. szám

1922-11-07 / 254. szám

Bchcscsűbe, 1922 november 7. 3 vasutakat, országutakat, folyókon át­vezető hidakat, iskolákat, postahiva­talokat és még sok száz más köz­intézményt, amiket azt hiszem min­denki szükségesnek tart, mind a be­fizetett adókból teremtette meg és tartja fenn. Azonban minden dolog, amit sokan használnak, kopik, rom­lik. Vagy ujjal keli kicserélni, vagy javítani kell. De miből pótolja az állam, miből javíttasson, ha a pol­gárság adó alakjában nem adja meg az erre szükseges pénzt ? Mikor, egy-egy országról, ahol a közviszonyokat a miénknél külömb­nek gondoljuk, irigykedve emlék­szünk meg, akkor nem szabadna arról soha megfeledkeznünk, hogy a szóbanforgó államnak megcsodált rendjét, jó állapotát kizárólag pol­gárainak áldozatkészsége, józan be ­látása terem ette meg, akik nem igyekeztek kibújni az adófizetés ától, hanem teljesitették ezt abban a ko­moly meggyőződésben, hogy pon^ tosságukkal elsősorban saját ma­guknak használnak. Tanuljunk tő­ük és kövessük a jó példát. 1922. nav. 7., kedd R. k.: Engelbert vt. Prot.: Rezső. Napkelte 6 óra 53 psrekor, nyugta 16 óra 34 perckor. (4-34) Holdkelte 18 óra 39 perckor (d. u.), nyugta 9 óra 17 perckor (d. e.) Este fél 7 és fél 9 órakor mozielőadás a Városi Mozgóban. i M tsusttfammat asvasaftElaaQBi — Milyen idő várható? Ha­zánkban az esőzések megszűntek, az idő derül, csendes és hidegebbre fordult. Éjjelenként kis fagy jelent­kezik. Prognózis: nagyobbodó fel­hőzettel túlnyomóan száraz, derült idő várható. — A nyomorenyhitő bizottság értekezlete. R szombaton megkez­di?tt értekezletét hétfőn déiután folytatta a nyomorenyhitő bizoltság, melyen a kerületi esküdtek bevo­násával a segélyre jelentkezettek jogosultságát bírálták el. — Hubay „Petőfi-szinfóniát" komponált. Hubay a nyár folya­mán Pékár Gyulának felszóliiására ^Petőfi-szinfóniát" komponált. R hatalmas mü, amely méreteiben a legnagyobb szinfóniával vetekszik, 4 részből áll. R szinfónia a fővá­ros által rendezendő Petőfi ünnep­ség keretében január közepén ke­rüi szinre a Fővárosi Színházban a szerző személyes vezetésével, ösz­szesen 500 művész vesz részt az előadáson. — A kórházi bizottság érte­kezlete. Hétfőn délelőtt tartotta a közkórházi bizottság dr. Berthóty István polgármester elnöklete alatt értekezletét, melyen a jövő évi költ­ségvetés került tárgyalás alá. A mintegy 14—15 millió koronát ki­tevő költségvetést a bizottság egy­hangúlag elfogadta. A jövő évre a napi ápolási dijat 320 koronában állapították meg. — Uj váróterem a helyimoto­ros utasainak. A kisvasút agilis vezetősége igen örvendetes újítással lepte meg a helyimotoros utasait. A nagyvasuli végállomáson a helyiko­csik érkezési oláalán uj kellemes, tágas várótermet nyitott meg a he­lyikocsik utasai számára. Elismerés illeti meg ezért a kisvasút főnöksé­gét, minthogy ezáltal a helyikocsikra várakozó közönséget is megszabadí­totta a hidegben és esőben való ácsorgástól. Örömmel látjuk, hogy a kisvasút főnöksége a mai nehéz vi­szonyok között is igyekszik tehet­sége szerint lelkiismeretesen kiszol­gálni közönségét. — Nyitva lesznek vasárnap a borbélyüzletek. Tudvalevő dolog, hogy az üzletek vasárnapi zárvatar­tására hozott tanácsi haiározaí ellen a borbélyok kérelmet adtak be. Pén­teken tárgyalta a kérelmet a tanács és ugy határozott, hogy kivételesen mentesiti a borbélyüzleteket a vasár­napi zárvatartás alól. — Gazdák toyábbképző tan­fol yatna. A Tiszántúli Mezőgazda­sági Kamara december hó 4—9-ig ingyenes tanfolyamot rendez a gaz­dák részére. A kiváló előadók s a szakszerűen megválasztott, legújabb s legérdekesebb mezőgazdasági kér­désekkel foglalkozó előadássorozat méltán felkeltheti a gazdaközönség érdeklődését. A tanfolyamra jelent­kezni lehet a Mezőgazdasági Ka­maránál (Piac-u. 9. sz. a.) hol az összes tudnivalókról az érdeklődők felvilágosítási kaphatnak. Ezideig már nemcsak helyből jelentkeztek sokan, de a környékről, sőt a kamara-ke­rület távolabbi részeiből is, így tegnap Nyíregyházáról érkezett 12 jelentkezés, továbbá Bákésvármegye több községéből is. — A Szociális Misszió Társu­lat kéri hölgytagjait, valamint a Római Katholikus Leányegyesület tagjait is, hogy f. hó 8-án, szerdán d. u. 5 órakor dr. Berényi Antalné elnöknőnek Baross-utca 4. szám alatti lakásán a teaestély megbe­szélése céljából szíveskedjenek lehe­tőleg teljes számmal megjelenni. — A mézkivitel ellen. R Deb­receni Mezőgazdasági Kamara azzal a kéréssel fordult a földmiveiés­ügyi miniszterhez, hogy a mézki­vitelre semmi címen kivételesen se adassék engedély, mert e télen katasztrofális helyzetbe sodródik a mggyar méhészet. R szárazság mialt nem volt jó méhlegelő és a legtöbb méhészetben alig van téli etetésre elegendő méz, számos helyen pedig teljesen hiányzik, ugy, hogy e télen rendkívül sok méhcsalád fog éhen pusztulni. Ha még a kevés méz­készlelet is a spekulánsok külföldre vihetnék, a magyar méhészet vál­ságba kerülne. — Határozatképtelen volt a Kisgazda Egyiet közgyűlése. A vasárnap délutánra egybehívott Kis­gazda Egylet rendkívüli közgyűlése határozatképtelenség miatt nem volt megtartható. A közgyűlés újbóli összehívását f. hó 19-ére határoz­ták el. — Ingatlan forgalom. Az elmúlt héten a békéscsabai telekkönyvi hi­vatalban a következő ingatlanátru­házások történtek : Molnár György és neje Baukó Ilona eladták 1086 négyszögöl területi szánlójukat Für­jes dűlőben Bottá Jánosnak 230.000 koronáért. Kovács János és neje Kesjár Hona eladták házukat V. ker. Győry-utca 18. özv. Mitykó Istvánné Kiszel Juditnak 400.000 koronáért. Csicsely Pál és neje Zsilinszki Mária 1493 négyszögöl területi szántónak V» részt Kisrét dűlőben Bohus K. Pálnak 200.000 koronáért. Bé­késcsaba r. város eladta 225 négy­szögöl területi házhelyet Rövid-utca 6. IV. ker. Zsibrita Pál és neje Csi­csely Ilonának 2250 koronáért. — Herceg Ferencz képes iro­dalmi hetilapjának, az Uj Időknek 45. sz. közli Lőbosi Pécsi Mária és Vantsó Gyula elbeszéléseit, Kosáryné Réz Lola és Paul Frank regényeit, Sas Ede humoreszkjét, azonkívül a lap rendkívül népszerű rovatait. A jó tanácsokat — a horgolt sport­sapka kötési módjáról — a szép­ségápolást és a szerkesztői üzene­teket, Vt ;gül számos időszerű és mű­vészi képet. Az Uj Idők előfizetési ára negyedévre 400 korona. Mutat­ványszámot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal: Budapest, VI. An­drássy-ui 16. — Gyóni plakett ugy az egy­szerűbb, mint a drágább kivitelű kapható Kilczer Gyula főgimn. ta­tárnál (főgimnáziumi pénztár, föld­szint balra). Ugyanott Gyóni köny­vek is kaphatók. j w a s a « l RENTÁBILIS J ÜZLET > <> E=E i t i J Kőbányai Sörgyár | f kellő tőkével biró sa- $ • játszámlájára működő ® j iiilsi iüsiselőf keres.' í ritését csakis teheráruszállitálnál igé­nyelhetik a termelők. Feltételei még a költségmegtéri­tésnek, hogy több kocsirakomány beszállításánál egy kocsirakomány­nak legalább 70 métermázsának, egyes kocsirakománynak legalább 40 métermázsának kell lennie. Aki a kiadott rendelethez nem alkalmazko­dik, az csak 12 korona fuvarpótlék­ban részésül. Mellékköltségek is, mint például bélyegilleték, felvételi elismervény, értesítés, mérlegelési illeték ugyancsak megtérítést nyer. Kocsiállás pénz és más kiadások megtérítésére igényt nem tarthatnak, ha netalán tévedésből ki is fizet ­nék, ugy azt a dohányilletékből le­vonják. Felhívja azonkívül az igazgatóság még a dohánytermelők figyelmét, hogy a szokatlan és rendszertelen nedves időjárással kapcsolatban a dohány beszáradása a rendesnél sokkal tovább tart. Éppen ez és sok más figyelembe véteie mellett nagyon nagy gond fordítandó a csomozásra, hogy ned/es, éretlen levelek ne kerüljenek közé, mert ez romlást idézne elő, ami igen nagy károkat okozna. Rz pedig, hogy a beszolgáltatási terminus lejár, ne sarkalja a termelőket, mert az előre nem látott akadályok kö­vetkeztében egy későbbeni idő­pontra uj terminus lesz határnapul kitűzve. Nagyban és kicsiny­ben azonnal szállit raktárairól, úgyszintén minden vasút-és hajóállomásra háztar­tási, ipari és gazdasági célokra porosz-szenet hofeszot, mosott bon ács-szenet VÁGÓ R£ZSŐ szénnagykereskedő, Budapest, V. ker Báthory-u. 5. Telefon: 21-37, 114-77, 51-81. Sürgönyeim: Tízezer Budapest Szakmabeli fogyasz­tóknál bevezetett cé­gek előnyben. Ajánlatok „Jövedel­mező 431/v." cimalalt BLOCKNER J. hirdetési irodájába, Budapest, IV. ker. Semmelweis-ucca 4. szám alá intézendők. 3599 dohényfermelali figyelmébe! A dohánygyári igazgatóság rende­letet adott ki, melyet megküldött a városok és községek vezetőinek, hogy ismertetés céljából többször hozza a lakosság tudomására. A rendelet a dohánybeváltó hivatalok székhelyére beszolgáltatandó dohány vasúti szál­lítási költségeinek megtérítéséről in­tézkedik. A szállítási költségek megté­SPORT FOOTBALL j Szegedi AK-CsAK 3:0 (2:0) (Bajnoki) Több napi esőzéstől átázott sáros, csúszós pályán, bokáig érő vízben, szinte egy vízipóló mérkőzés jelle­gében folyt le vasárnap délután a fenti csapatok bajnoki mérkőzése. A kellemetlen időjárásra való tekintet­tel elég gyér számú közönség előtt, ami nagy kárt jelent a mérkőzést rendező klubnak, mert ez a mérkő­zés mindig jó anyagi eredménnyel végződött. A mérkőzés lefolyása mindvégig elég érdekes és izgalmas volt, úgy­hogy a csapatok játékán nem igen látszott meg a sáros pálya követ­kezménye. A SzAK nem éppen a hírnevéhez méltó játékot produkált, de azért játékosai mind egytől-egyig jónak mondhatók. A CsAK csapatán meglátszik, hogy az idei szezonban üldözi a balszerencse. Vasárnap egész szép és elfogadható játékot mutattak az eddigiekhez képest, úgyhogy az eredmény nem mond-

Next

/
Oldalképek
Tartalom