Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) október-december • 224-298. szám
1922-10-04 / 226. szám
Bckcscsübű, 1922. október 4. Körö&via'ák 3 HÍREK — Október 6-án (pénteken) d. e. 9 órkor az aradi vértanukért gyászmisét tartanak a békéscsabai római katholikus templomban, Az ünnepélyes gyászmisén megjelennek az egyesületek, hivatalok és testületek képviselői is. — Uj gazdasági felügyelői körzetek. A kerületi gazdasági főfelügyelői kerületeket uj körietekre osztotta be a föidmivelésüyyi miniszter. Az uj beosztás szerint Békésvármegye a IV. körzetbe. Vezetője Gajddtsy Jenő m. kir. gazdasági főfelügyelő, székhelye Budapest, földmivelésügyi minisztérium. — Uj menetrend, Gyula és Dénesmajor között. A Magyar Királyi Államvasutak szegedi üzletvezetősége hirdetményt bocsájtott ki, amely szerint a Gyula és Dénesmajor között mostanig forgalomban volt 662l-es és 6622-ős számú vonatok beszüntetésével 1922. október 2-től a következő vonatokat lépteti forgalomba: A 6622. sz. vegyesvonat (I. és III. osztályú kocsikkal) Gyuláról indul reggel 4 óra 52 perckor, Közkórház megállóhelyre érkezik 5 óra 7 perckor, Gyulaváriba érkezik 6 óra 7 perckor, Dénesmajorba érkezik 6 óra 20 perckor. Vissza a 662l-es számú vegyesvonat Dénesmajorból reggel 6 óra 30 perckor indul. Gyulaváriba 7 óra 9 perckor, Gyula pályaudvarra 7 óra 58 perckor érkezik. — Csak hétfőn, kedden, pénteken és szombaton közlekedik az uj vonatpár. — Uj bútorgyár lesz Békéscsabán. Kedden délelőtt a telepengedélyezési bizottság tárgyalta Martincsek Károly asztalosnak a tanácshoz beadott telepengedély iránti kérelmét. A kérelem szerint Martincsek Andrássy-ut 4. [sz. alatt géperőre berendezett bútorgyárat óhajt létesíteni. Az iparfelügyelő véleménye alapján a tanács előreláthatólag megadja az engedélyt. — Doboz uj aljegyzője. Dobozon folyó év szeptember 30-án délelőtt 10 órakor választották meg az újonnan rendszeresített harmad aljegyzői állás betötőjét. Az állásra összesen nyolcan pályáztak, akik közül Szécsy Tamás eleki lakos menekült jegyzőt választottak meg egyhangúlag. — Tánctanfolyam a Vigadóban. Dr. Pdcz Sándorné, Nagyváradról menekült főlevéltárnok felesége, kérelemmel fordul a tanácshoz táncmesteri oklevelének csatolása mellett, hogy Békéscsabán tánctanfolyamot óhajt létesíteni és erre a célra a város kedvezményes áron adja át neki a Vigadó nagytermét. A tanács foglalkozott a kérelemmel és heti 500 koronás bér mellett rendelkezésére bocsájtotta a kért helyiséget. A tanfolyam e hó közepétől november hó 30-ig, hat hétig tartana. A tandíj előre láthatólag 800 korona lesz. A modern tánc minden ágazatával foglalkozó tanfolyamra ezúttal ís felhívjuk a közönség figyelmét. 9 kommunista SsszBBsSfiüőlíBtátfcisÉrtBfc az ügyészséghez Hat nő van a letartóztatottak hozott Budapest, okt. 3. MOT jelenti: A kommunista összeesküvés ügyében letartóztatottakat tegnap kisérték át az ügyészséghez. Ez ügyben összesen 109 letartóztatás történt. A letartóztatottak között van 1 gépészmérnök, 5 magánhivatalnok, 3 magánhivatalnoknő, 5 törvényszéki dijnok, 2 egyetemi hallgató, 1 vegyészgyakornok, 2 önálló iparos, 3 kereskedősegéd, 2 telekügynök, 1 földmives, 85 munkás és 3 munkásnő. — Október hó lé-én, szombaton lesz a Róm. Kath, Leányegyesület nagy műsoros estélye a Városi Színházban, amelyre jegyek elővételben még válthatók a Dobay drogériában (Andrássy-ut). — A kórházi bizottság ülése. A városi kórházi bizottság kedden délelőtt dr. Berthóty István polgármester elnöklete alatt ülést tartott, melyen csak kisebb jelentőségű folyó ügyeket tárgyaltak. — A Vasúti-szállodát továbbra is Ferenczi Mihály vezeti. A Vendéglősök Ipartársulata kérelemmel fordult a városhoz aziránt, hogy a Vasuti-szállodát az Ipartársulat felügyelete alatt továbbra is Ferenczi Mihály, a régi tulajdonos vezesse. — Behajtják a nyomorenyhitő pótadót. A városunkban megindított nyomorenyhitő akció elég lassan halad előre, aminek oka az, hogy a képviselőtestület által megszavazott 200% os pótadót a többszöri felszólitás ellenére is leginkább a tehetősebb polgárok nem fizették be. A remélt összegnek még negyed része sem folyt be, pedig a kivetés óta már több mint egy hónap telt el. Mindenki hangoztatja, hogy segíteni kell az önhibájukon kívül munkanélkül maradt nyomorgókon, de amikor csak a legkisebb áldozattól van szó, igen sokan igyekeznek kitérni kötelességük teljesítése felől. Pedig hiába való minden halogatás, mert elvégre ezt a határozatot a város képviselőtestülete hozta és aki nem tesz eleget kötelességének, azon értesülésünk szerint a törvény megfelelő alkalmazásával hajtják be a 150 százalékos pótadót. — Még mindig tart a Bohn gyári munkások sztrájkja. A már szombat óta tartó Bohn-gyári sztrájk ügyében lényeges változás még nem állott be. Kedden délelőtt a munkások tárgyalni akartak a gyár igazgatóságával, de ez a szándékuk meghiusult, minthogy a gyár tulajdonosa jelenleg nem tartózkodik Békéscsabán. — A földadó befizetése. A városi adóhivatal főnöksége felhívja újólag a földtulajdonosok figyelmét a földadó befizetésére. Annál is inkább igyekezzék mindenki befizetni földadóját, mert most még 8000 ! koronás búzaár alapján fizethetik | adójukat, mig későbben egészen • biztosan tízezer koronás alapon kell s fizetniök. — Áthelyezés. A közoktatási miniszter Horváth Lvjos csorvási áll. ig. tanítót Zalaegerszegre helyezte át. — Gyógyszerárszabás. Mint értesülün, az uj gyógyszerárszabást a népjóléti miniszter kiadta már. Az árszabás közzététele hamarosan megtörténik. — A lábbeli készítők értekezlete. Ma este 7 órakor a helybeli lábbeli készítő iparosok az Ipartestület helyiségében értekezletet tartanak, melyre a tagok teljes számban való megjelenését kéri az elnökség. — Meghívó. A Nőegylet és az Oltáregyesület tisztelt tagjait kéri az elnökség, hogy az aradi vértanukért folyó hó 6-án, pénteken 9 órakor tartandó gyászmisén minél számosabban résztvenni szíveskedjenek. — Aratórész nélkül maradtak ellátása. A közélelmezési miniszter értesiti a vármegyéket, hogy a belügyminiszter rendelete értelmében az araló- és cséplőrész nélkül maradt földmunkásokat a folyó gazdasági évben nem az eddigi évekhez hasonlóan a közélelmezési miniszter részéről kiutalt lisztből kell hatósági ellátásban részesíteni, minthogy ezeknek ellátását az egész ország területén a kormányzó ur Őfőméltósága fővédnöksége alatt a belügyminiszter vezetésével folyamatban levő úgynevezett Horthy-akció keretében oldják meg. — Adomány a nyomorakcióra. Rosenthal Adolf a nyomorakcióra 50 métermázsa búzát adományozott. — Országos vásár Hódmezővásárhelyen. Hódmezővásárhely thj. városban az őszi országos vásárt október 14., 15. és 16-án tartják meg. A vásárra mindenféle, szabályszerű marhalevéllel ellátott állat felhajtható. — Munkakinálat. Wenckheim Károly gróf Csorvás 30 cukorrépamunkást kiszedéshez kat. holdanként 3500 kor., 10 krg. liszt, 2 kgr. szalonna, 3 kgr bab, '/a kgr só fizetés mellett. Jelentkezni kell kint a helyszínén vagy pedig: a Népjóléti hivatal 3-ik szobájában Békéscsabán. Lőkösháza állomás keres 6—10 napszámost, gyerekeket vagy hónaposokat waggon kirakáshoz tégla stb. építési anyagok kirakásához, napszámosok fizetése: 37—40 korona órabér biztosítás és ott kölcsönösen megállapítandó akord bér. A honaposok fizetése a helyszínen kölcsönöse állapítandó napszámosok lehetőleg ma vngy holnap indulhatnak. — Tüz. Kertes Miklós gyulaszabadkai lakos tanyájának teteje a rosszul épitett kéménytől tüzet fogott és elhamvadt. A kár hetvenezer korona. — A Kéményseprő Szaklap kiadója. A Vármegyei Kéményesprő munkaadók és munkások Országos Egyesülete a tulajdonát képező és Orosházán havonként megjelenő „Kéményseprők Szaklapja" cimü folyóirat kiadóhivatali teendőinek vezetésével szeptember 30-ától kezdődőleg Marosnyák Lajos kéményseprő segédet bizta meg. — Elfogtak egy notórius tolvajt Kétegyházán. A kétegyházai csendőrség jelentése szerint a csendőrség egyik járőre tettenérte Szabó János 21 éves notórius tolvajt, amint az állomáson levő vonat egyik vaggonját feltört és onnan 31 kilogramm cukrot akart^ellopni. A csendőri nyomozás különben még azt is megállapította, hogy Szabó a vasutikocsik fosztogatását már hosszabb idő óta üzi és ebből tartotta fenn magát. — Megszűnt állatbetegség. Gyulán a julius 12-én fellépett lépfene állatbetegség megszűnt. * Fogbetegek figyemébe! Legújabb módszer szerint, garancia mellett készülnek nálam: müfogsorok szájpadlás nélkül, aranykoronák, aranyhidak,fogtömések és foghúzások. brassói Greising Albert müfogász, Kinizsi-u. 7. (Pápai-ház) Tisztviselőknek és közalkalmazottaknak kedvezményes árak! MOZI Városi Mozgó. A Hindu síremlék. Az a várakozás, mely ennek a filmnek a megjelenését megelőzi, teljesen indokolt. A hatás lenyűgöző, lebilincselő 16 felvonáson keresztül nem lankad a feszült érdeklődés Vissza fojtott lélekzettel néz a közönség a vászonra, ahol India minden titokzatossága, rejtelmessége tükröződik vissza. Ez a filmcsoda ma és holnap van műsoron és tekintettel arra, hogy mind a két rész egyszerre, egy előadásban lesz bemutatva, e két napon az előadások 6 és fél 9 órakor kezdődnek. Pénteken csak egy napon, Oktove Fiulliet világhírű regénye, a Nemzeti Színház repertoir darabja: „Egy szegény ifjú története" P. Menichellivel a főszerepben. Munisik felvétetnek a „Körösvidék" nyomdában VÁROSI MOZGÓ Október 4-én és 5-én, szerdán és csütörtökön Közkívánatra Ahindusiremlék Előadások mindkét nap 6 és fél 9 órakor.