Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) október-december • 224-298. szám

1922-11-01 / 250. szám

Békéscsaba, 1922. november í. Szerda III. évfolyam 250. szám SZERKESZTŐSÉG ÉS KI ADÓHIVATAL! Békéscsabán, S&ent István-tér 18. a*. A azsrkoszt&ség telefon száras i SO. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: bóra 120 K, negyedévre 350 K, I félévre 700 K. Egyem szám ára 6 K. fascisták (vk.) Olaszországnak hatal­mas, nagyhatású eseménye van. T\z olasz király Mussolinit, a fascisták vezérét bizta meg kor­mányalakítással. Ezzel egy egé­szen uj, de már régen küzdő irányzat került hatalomra. T\ fascisták az olasz nemzeti eszme fanatikusai, akiknek legfőbb programmjuk az, hogy teljesen keresztény és nemzeti alapra fektessék az államéletet. Olaszországban is sok az úgynevezett „liberális, demo­krata és szocialista" ember. Ezek azok, akik nyiltan e szép jelszavak mellett harcolnak, de valódi céljuk a nemzeti gon­dolat elsikkasztása s a nem­zeti érzés kioltása az olasz nép szivéből. T\ „liberálisok" ott is uralkodtak, de az olasz nép átlátott a szitájukon még mi­előtt végzetes csapást hoztak volna az államra. Fellobogott a fascizmus tüze, amely égetett, perzselt mindent, ami ellensége volt a nemzeti gondolatnak s a keresztény eszmének. Csak természetes, hogy telekiabálták a I, liberáli­sok" az egész világot s láza­dóknakbélyegezték azokat, akik hazafias lelkesedésükben lánd­zsát törtek a nemzeti gondolat mellett. Szerencsére a fascisták ke­mény legények. Nem ijedtek meg a jajgatástól, sőt a fegy­vertől sem, amelyet mellüknek szegeztek- Felvették a harcot és diadalmaskodtak. Sok szenve­dés, sok vér és töméntelen gya­núsítás után végre tisztán és győzelmesen állnak a világ előtt. T\ munkaprogramm, ame­lyet maguk elé tűztek, impo­náló. H hazaszeretet s a vallá­sosság vezeti őket. Mi magyarok csak irigykedve és reménykedve nézhetjük a fascista testvérek diadalát. Iri­gyelhetjük a diadalt, amelyet ők már kivívtak mindenféle romboló, nemzetközi jelszóval és áramlattal szemben. De reménykedhetünk is. Előt­tünk a példa. Hmi Olaszor­szágnak sikerült, az sikerülhet nálunk is. Mi is megérhetjük, hogy nem lesz magyar ember, « aki ne lelkesedne azért a = zászlóért, melyen ez a két szó tündököl : „Magyar és keresz­tény". Csak kitartás és erős akarat! Legyenek utmutatóink az olasz fascisták. csehelf túszokkal biztosítják magákat magpr támadás ellen Munkács,, okt. 31. Tegnap délután villámszerűén terjedt el Munkácson az a hír, hogy az egész városban tömeges letartóztatások történtek. 71 letartóztatottak között van az eddig is meghurcolt Mihalovits dr. városi főszámvevő, Villner cseh-szlovák aktiv hadnagy, Szeleczky, Sipos és Paal nevü gazda­tisztek, Szűk Aladár és Toller Ignác. A közönség a legfantasztikusabb módon magyarázza az eseményt. Egyes hirek szerint a letartóztatások azért történtek, hogy az esetleges magyar betörések esetén tuszokul szolgáljanak a lefogottak. Más hirek szerint kémkedésre jöttek rá a hatóságok. Ujabb letartóztatások is vár­hatók. StKMU BEIDBRaQIDIBaBeUlüCfiHJi OS SS B E K SS UISÜillIiaaaKSaBSflBBBBflBfl fm Oritik ki az olaszok a harmadik délszláv zónát Mussolini külpoiltihája Róma, oki. 31. Amikor Mussolini tegnap a ki­rálynál kihallgatáson volt, a néptö­meg háromszoros kiálltással kérte a király megjelenését. A király meg is jelent az erkélyen és lelkes ová­cióban részesítették. Mussolini be­szédet intézett a néphez, amelyben bejelentette, hogy az uj kormány Olaszországot magas hivatasának ulján fogja vezetni, fí fascista csa­patok felvonulását a mai napra el­halasztották. Róma, okt. 31. Schanzer volt külügyminiszter rö­viddel visszalépése előtt aláirta az olasz-délszláv szerződést, a har­madik délszláv zóna kiürítése ügyé­ben. Az ujabb események követ­keztében e harmadik zóna kiüríté­sét az uj kormány megtagr.dja. Páris, okt. 31. Az Excelsior cimü párisi lap mai számában az uj olasz külügyminisz­ter külpolitikai felfogását a követ­kezőkben körvonalazza: Minden jel arra mutat, hogy Mussolini hajlandó együttműködni Franciországgal és minden gondoskodást kész meg­tenni a németek által okozott fran­cia romok újjáépítésére. Nem ta­gadjuk, hogy Mussolini nagyon nagy hazafi, akinek határozott óhaja, hogy Franciaország jobban meg­érlse Olaszországot, mint eddig. Semrniképen nem akarja engedni Olaszország cselekvési szabadságát az Adriaitengeren. Határozott el­lenzője annak, hogy az osztrák­magyar Monarchiát akár nyiltan, akár burkoltan visszaállítsák. November 15-ig hosszab­bították meg a földadó­keüvezményt Buáapest, okt. 31. Két hétre meg­hosszabbították a kedvezményes földadófizetés határidejét. Most je­lent meg egy második rendelet a földadó lerovásának helyesbitéséről, amely a kedvezményes földadófi­zetés határidejét november 15-ig meghosszabbította. A törökök is elfogadták a Lausannéba való meghívást Konstantinápoly, okt. 31. (MTI.) A török kormány elfogadta a keleti tanácskozások színhelyéül Lausannét. A szarvasiak 5 milliót adtak a Horthy-akoióra Buáapest, okt. 31. MTI jelenti: A Magyarság f. hó 29-iki számában és több más lapban napvilágot lá­tott egy oly közlemény, amely sze­rint a szarvasi gazdák megtagadták volna a Horthy-akcióhoz való hoz­zájárulást azzal, hogy nem biznak abban, hogy adományaik tényleg az ínségesek felsegélyezésére fordíttat­nak. Illetékes körök ezzel szemben kijelentik, hogy Szarvas ezideig öt millió koronát adakozott az akcióra és hogy a szétosztást helyi bizottsá­gok végzik, mely bizottságokban az adományozók is helyet foglalnak, úgyhogy a visszaélés szinte lehe­tetlen. Uifézi telekbe ültetés Füzesgyarmaton (Saját tudósítónktól) Füzesgyarmat, okt. 31. Gróf Blanckenstein Pál kir. ka­marás-nagybirtokos 20 kat. hold földet és. egy házat adományozott az országos vitézi rend céljaira vi­tézi telek gyanánt, mely vitéz Bog­nár János tiszthelyettes pécsi lakos­nak ítéltetett oda. Vitéz Bognár Já­nos az arany I. és II. osztályú ezüst és bronz vitézségi érem, a Károly­csapatkereszt s a sebesülési érem tulajdonosa. E hó 29 én, vasárnap folyt le Füzesgyarmaton a szokásos ünnep­ségek keretében a telekbe ültetés, ahol a kormányzó képviseletében vitéz Siménfalvy Tihamér ezredes, vitézi törzskapitány s mellette vitéz Pisky Zoltán főhadnagy, törzsszék­tartó jelent meg. A kir. kormányt dr. Brandt Vilmos főispán, a vármegye törvényhatóságát dr. Karáos József tb. főügyész képviselte. A várm. vi­tézi szék nevében vitéz Szabó Jernő százados székkapitány, a járási vitézi szakasz képviseletébea dr. Hiájeá Gyula jelent meg. Az ünnepi nagymise után a köz­ségháza tágas udvarában díszköz­gyűlés volt, ahol 5—600 főnyi kö­zönség vett részt a lélekemelő ün­nepségben. Kiss László főszolga­bíró megnyitó szavai után Farkas Elek főjegyző méltatta a község nagy ünnepének jelentőségét, majd a kor­mányzó képviselője végezte a telek átadási szertartást. Amidőn a nemes gróf 20 kat. holdnyi adományát vitézi telekké avatom — úgymond — ki kell emelnem, hogy gróf Blanckenstein Pál volt az, aki az országban elsők között állott vitézi telek felajánlásá­ban. A vitézi rend nevében mon­dok köszönetet Őméltóságának ne­mes áldozatkészségéért. Majd nagy urunk nevében átadta a rögöt, mely szimbóluma a vitézi teleknek. A pap megáldja s megszenteli a jelképes vitézi telket s Aggot Lajos füzesgyarmati kisgazda keresetlen szavakkal fogadja gazdatársául a be­ültetett vitézt. Az aranykalászos bu­zavetés szeretetére kéri fel őt. Amidőn dr. Kardos József várm. tb. főügyész a vármegyei törvény­hatóság nevében mond üdvözlő be­szédet, a díszközgyűlés a főjegyző

Next

/
Oldalképek
Tartalom