Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) október-december • 224-298. szám

1922-10-01 / 224. szám

Békéscsaba, 1922. október 1. Vasárnap III. évfolyam 224. szám SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Bókés»asab&n, Ssmnt István-tőr IS. ssr. 4 sxe»kűs3!tőség telafan szánta t 60, ELŐFIZETÉSI ÁB A ff : Egy hóra 120 K, nesgyodóvrs 350 H, félév fa 700 K. Egy&s szám áfa 6 % Kitesséíielés ff Bethlen-kormány tiltakozó jegyzékkel fordult Parisba a nagyköveti tanácshoz e héten. Panaszt emelt amiatt, hogy az úgynevezett leszerelő és ellen­őrző antant-misszió Budapes­ten hiába tölt időt és költ ren­geteg milliót a magyar állam terhére. Kormányunk óvást emelt Magyarországnak e fölösleges, a békeszerződéssel összeférhe­tetlen zaklatása ellen és sür­geti, hogy a misszió tagjait ve­zényeljék vissza hazájukba. Másfél éve, hogy e nemzet­közi katonai kirendeltség nagy személyzeti és hivatali létszám mai bevonult a magyar fővá­rosba. Nem panaszkodhatott sem a fogadtatás, sem az ellá­tás ellen. Bármily kedvetlenül végeztük is a leszerelési mun­k- amit a békeföltételek rank szabtak s a misszió számbavett tőlünk, minden kötelezettségünk­nek siettünk eleget tenni. Mem telt bele egy esztendő, a ma­gyar hadierők leapasztása a szerződéses mértékig a legszi­gorúbban megtörtént, ftz ellen­őrző misszió vezérkara erről közvetlen tapasztalásokat szer­zett és ezzel működését be is fejezte. H vezérkar azonban — bár kisebb keretek közé szorítva — tovább müköáött a magyar kincs­tár költségén, hogy még néhány részletkérdésben „hivatalos tu­domást" szerezzen a » tényálla­dék" felől. Ezt a tudomásulvé­telt azután elnyújtotta féleszten­dőnél tovább s neki hónapokba került, ami pát- óra alatt elvé­gezhető lett volna. Magyaror­szágnak pedig ujabb milliókat kellett fizetnie havonként arany­frankokban egészen céltalanul. Vendégszerető nemzet vagyunk, az idegent mindig szívesen lát­tuk és ősi virtus szerint fürösz­töttük minden jóban. 71z an­tant-misszió tiszt urai bizony­nyal jól érezték és érzik magu­kat ma is Budapesten, azért nem sietnek munkájuk befejezé­sével. Van ugyan tudomásunk arról is, hogy ez a vendégtartás igen nagy teher a magyar állam­háztartáson s amit a misszió tartására költünk, azt éhező, ruhátlan véreink felsegitése he­lyett a népjóléti és kulturális célok rovására, vagyunk kény­telenek tenni. Át is látják, hogy Budapesten való tartózkodásuk nemcsakfölösleges, hanem nagy- J mértékben kezd tűrhetetlenné is válni. Szívesen mennének már, mint igazi getlemanek, akikre legkellemetlenebb, ha alkalmat­lankodnak kell valahol. De ők j elsősorban katonák, a parancs- j hoz szabják magukat, mely őket | Budapestre rendelte. T\ nagy­antant persze világpolitikai bo­nyodalmakkal van elfoglalva, a németországi jóvátétel parázs­kérdése után kilobbant a görög­török háború, nem csoda, ha Párisban rólunk megfeledkez­tek és a nagyköveti tanács a Budapestre küldött missziót itt felejtette. n magyar kormány most em­lékezteti a nagykövetek tanácsát arra, amit már egy év előtt ki­látásba helyezett, amivel most már tartozik is Magyarország­nak, erélyesén sürgeti a buda­pesti ellenőrző misszió végleges feloszlatását és az itt feledt missziótagok haladéktalan visz­szahivását. Baigráditan kitört a forradalom Meggyilkolták Sándor szerb királyt ? Pécs, szept. 30. Mohácsról jelentik: Ajugosmiáv határ felöl meg nem \ erősített hírek érkeztek, amelyek szerint Belgrádban kitört a forradalom és Sándor szerb királyt meggyilkolták, í UStSmátumot intéztek az angolok Koma! pasához Küszöbön az angol—török háború kitörése Páris, szept. 30. Az angol kormány Harringtonhoz az éjszaka táviratot intézett, hogy szólítsa fel a törököket, hogy ürítsék ki a sem­leges zónát. Ezt a táviratot ugy fogják fel, mint a törökök­höz intézett ultimátumot és a legtöbb újság számot vet azzal, hogy a háború kitörése küszöbön áll. Feltehető, hogy Har­rington ultimátumot küld Kemal pasának. London, szept. 30. A hadügyminiszterhez Galipóliból távirat érkezett, mely szerint az angolok elrendelték a Galipóli félszigetnek a polgári lakosságtól való kiürítését. Róma, szept. 30. Londoni jelentés szerint a tegnapi minisztertanács azzal a lehetőség­gel foglalkozott, hogy a szövetségesek kiürítik Konstantinápolyt. A tenger­szorosokat azonban az angolok minden körülmények között mag akarják védeni és ezért vonják össze az angol haderőket a Galipóli félszigeten. A görög király lemondó levele Athén, szept. 30. (MTI.) Az athéni sajtóirodájának a legutóbbi napokban lezajlott for­radalomról szóló jelentéséhez a kö­vetkező pótlás érkezett: Ma a kor­mány lemondott, a hadsereg meg­szállta Athén városát. A király a mi­niszterelnökhöz az alábbi levelet in­tézte : „A Kisázsiai összeomlás a Trácia elvesztése folytán keletkezett agitáció Görögországban megerősíti azt az eszmét, hogy a trónon való megmaradásom megakadályozza ha­jjtárainkat abban, hogy Görögország­nak hathatósan segítségére siesse­nek. Ezt a nézetet egyáltalában nem osztom, látván azonban, hogy ez a téves vélemény romlásba viszi az országot és megfontolva, hogy ez Görögország számára a kegyelem­döfést jelentené, ennek elhárítása vé­gett elhatároztam lemondásomat, A trónról ezennel lemondok. Isten önök­kel. — Konstantin." Nem fogták ol a görög királyt Athén, szept. 30. (Havas.) Flast­rias ezredes és Gonatas vezetése alatt álló katonai bizottság ideigle­nesen elvállalta a felelősséget a köz­hatalom gyakorlásáért és érintkezésbe lépett a venizelisták vezetőivel a kabinet megalapítása tekintetében, azonban eddig nem történt meg­állapodás. A forradalmi bizottság még nem nyilatkozott Konstantin ex-király elutazásáról, akit egyéb­ként nem fogtak el. Az előbbi kor­mány 5 miniszterét elfogták. A köz­vélemény bíróság elé való állításu­kat kívánja, mert ők felelősek a Kis­ázsiai eseményekért. A törökök mindenütt megszállták a semleges zónát Paris, szept. 30. (Havas. MTI) Konstantinápolyból jelentik, hogg a török csapatok Csanak kivételével mindenütt megszállták a semleges zónát. Most várják a dolgok tovább fejlődését. Hámig bég a szövetséges főbizottság előtt kijelentette, hogy a megszállást végrehajtották, még mielőtt a szövetségesek tiltakozó­jeggzéke megérkezett volna. Ami viszont nézete szerint azért késett, mert a görögök a távíróvonalat megrongálták. A felsősziléziai választások részletes eredménye Varsó, szept. 30. Lengyel Távirati Iroda: Felsőszilézia és a Seim vá­lasztásai alkalmával a nacionalista blok 18, a lengyel szocialista párt 8, a nemzeti munkáspárt 7, a nép­párt 1 mandátumot kapott. A né­met pártok a következő mandátumo­kat kapták: Katholikus néppárt 8, szociáldemokratapárt 4, német szo­cialistapárt 2. így tehát a lengyel pártoknak 34, a németeknek pedig 17 mandátumuk van. A Reuter ügynökség cáfolja a szerb király meg­gyilkolásáról szóló hirt London, szeptember 30. (MTI.) A Reuter ügynökség közli: A szerb király meggyilkolásáról elterjedt hír­adást hivatalos helyen sehol sem erősítették meg. A hír származása után érdeklődve megállapítottuk, hogy Szerbiából a határra érkezett utasok beszéde alapján a délvidéki lapok közölték a mendemondát. Lapunk mai száma 6 olűaL

Next

/
Oldalképek
Tartalom