Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) július-szeptember • 147-223. szám

1922-07-09 / 154. szám

Békéscsaba, 1922. julius 9. Vasárnap 111. évfolyam 154. szám» „Drágaság" Van-e még szó, amelynek olyan nagy és olyan szomorú volna a nép­szerűsége, mint ezé ? Van-e még szó, amely olyan ki­tartó álhatatossággal zúgna, kisértene ülünkbe mindenütt, amerre járunk, amerre nézünk ? Van-e még szó, amely ilyen erő­vel fenyegetne szüntelenül, mint va­lami terhes átok, nappal és éjjel egyformán töprengésre kényszerítve valamennyiünket ? Nincs, bizonyára nincs senki szó­tárában sem. Sok bajunk között ma az az egyik legközelebb álló és legérzékenyebben sújtó, amelyiket a „drágaság" névvel jelölünk. Körülöttünk mindenki elégedetlen, kér, követel, átkoz, vagy legalább is szidalmaz. Elégedetlen a kisgazda, a kereskedő, az iparos, az ipari­munkás, a gazdasági munkás — és elégedetlenek vagyunk mi magunk mindannyian. Olyan ez az elégedet­lenség, mint valami súlyos ragály, amely járványosán terjed, lever min­denkit, lázzal fokozódik és — ha idején nem gyógykezelik megfelelő eréllyel és avatott hozzáértéssel — könnyen végzetessé válhatik. Azt mondják, könnyű olyan betegséget gyógyítani, amelynek okozója isme­retes. A mi nagy, nehéz betegsé­günknek, az általános elégedetlen­ségnek okozója a drágaság. Orvosainknak, az illetékes kor­mányhatóságoknak első teendőjük tehát a drágaságot, minden orszá­gos veszedelem csiráját, gyökerestől kiirtani. Sajnos, tudjuk, látnunk kell, hogy egyelőre nem rendelkezhetünk olyan eszközök felett, amelyek segítségével j ez a feladat azonnal, vagy legalább j is olyan sürgősen, amint szeretnők, j megvalósítható volna. Tudjuk, hogy nincsen aranyunk, í nincsen kivitelünk, ami által valu­í tánkat megjavithátnók, sőt a folyton ; fenyegető jóvátételi követelések eset­I leg még a jelenleginél is rosszabb ! helyzetbe sodorhatnának. Márpedig ; mindaddig, amíg a magyar korona vásárlóképessége külföldön csaknem elenyészően csekély, nem juthatunk olcsó iparcikkekhez, mert — sajnos — a hazai ipar pang, termelése tá­volról sem képes kielégíteni szük országunkban a fogyasztó közön­ségnek alaposan megcsappant igé­nyeit sem. Amig pedig sokat kell fizetnünk a valutáris differenciák j miatt ugyancsak nehezen besze­j rezhető iparcikkekért, addig ter­i mészetesen drága a kenyér is és ezzel már meg is jövendöltük volna a drágaság további életét, sőt foko­zódását is. Ennek a kellőleg fel nem becsülhető szerencsétlenségnek egyetlen bizonyosan célravezető or­vosszere van: fokozni a lehető leg­nagyobb erővel a hazai termelést ugy mezőgazdasági, valamint ipari téren. Megbecsülni azt a kevéskét, amink van. Idebenn feldolgozni min­den nyersterményünket és csak kész árut kivinni, mégpedig többet, mint amennyi minden behozatalunk ösz­szesen. Kár, hogy ennek a szép kis programmnak a megvalósítása nem történhetik meg olyan hirtelenül, mint a papirravetése. Nehéz gazda­sági helyzetünkben bizony szomorú, böjtös esztendők egész sorozatára készülődhetünk, amig annyira meg­erősödünk, hogy ilyen uton teljesen helyreállithassuk országunk bőségét. Ezt a hosszú' Myamatot az ujjáépi­tésaek nevezzük s előmozdítói, mun­kásai vagyunk mindannyian, akik nem csak pusztítunk, hanem képes­ségeink szerint mentől többet ter­melünk is. Ennek a hatalmas újjá­építő munkának az eredményét azon­ban csak évek múlva látjuk s most olyan pillanatnyi segítségre van sür­gősen szükségünk, amely kitartó munkálkodásunkat a mostani súlyos napok terhének megkönnyítése által továbbra is lehetővé teszi. Most erős kézre van szükségünk, amely függet­lenül a termelés hiányosságától és a rossz valutáris viszonyoktól, rend­kívüli intézkedések által azonnal jöj­jön segítségünkre s ha kell, akár erőszakos módon is szorítsa le, ha ; kiirtani nem is tudja, a nyomasztó drágaságot. Tétlenül nézni nem sza­bad tovább ezt az őrült iramot, amely az Ausztriában látható elret­tentő méretekig fokozhatja nálunk is a drágaságot. Hisszük, hogy a kormány talál í kezeügyében módot, eszközt arra, í hogy azonnali erélyes beavaíkozás­j sal üsse le az árakat minden téren, ; hogy mindnyájunknak, akik e hazá­í ban a mostani nehéz idők nyomorult | igásai vagyunk, váljék legalább el­viselhetővé robotunk. (m. d.) Ha tár kiig axitás Gyula váriban Gyula, jul. 8. A vármegyénkben működő határkiigazitó bizottság a ! gyulavári-i határban a mi javunkra | hat hold területű föld visszacsato­\ lását rendelte el. Tekintettel arra, ! hogy ez a kisszerű „határkiigazitás" j felsőbb jóváhagyást nem igényel — | véglegesnek tekinthető. A vissza­| csatolt hat hold az uradalmi földek­i hez tartozik. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Békéscsabán, Szent István-tér 18. sz. A szerkesztőség telefon száma : 60. Független keresztény politikai napilap ELŐFIZETÉSI ÁRAK! Egy hóra 85 K, negyedévre 2SO K, félévre 500 K. Egyes szám ára 4 K. Apponyi-utcák III. (8) Utcahosszat újságolja Farkasinszki János levél­hordó, nagy levelet vittem Kalmár József pártel­nök urnák, tudják mi volt benne? Az, hogy Apponyi Albert gróf jön november 7-én a képviselőnkkel, meg még sok képviselővel End­rődre. Ne bolondozz, Jancsi! nem igaz ám az, csak bolonditsz bennünket. Hát ha nem hiszik, hát kérdezzék meg Kalmár úrtól vagy Róth Lajos postamester úrtól, ő is tudja. Hát mi ? hát igaz volna ? Ejnye, ejnye! Össze­szalad a nép, asszonyok, gyerekek. No még' ilyet! nem hittük volna, hogy Apponyi is eljön a mi szegény Endrődünkre a mi -képviselőnk kedvéért. Száll a hir házról-házra. Az izgalom nő riápról­napra. Az emberek, asszonyok — a nagy napon — ünnepi diszbe öltöznek. A nebulók egy napi vaka­tiót kapnak. Megmozdul az egész falu a nevezetes napon. Ahány lány, annyi öltözzék fehérbe ! ez a pa­rancs. Menjünk, menjünk, mindnyájan menjünk a gyomai állomásra, ott várjuk, onnan kisérjük őket Endrődre. Megy a gőzös, megy a gőzös Csabáról — Gyo­mára. Elől ül Hódy Gyula képviselő, ki a gőzöst Gyomára igazítja. Gerendásról jönnek Apponyival és Steiner Franci képviselővel. Csabán üdvözlik : Szalay József párt­elnök ; Gyuláról: K. Schriffert József képviselő, Névery Antal pártelnök ; Orosházáról: Veres Jó­zsef képviselő. Csabán csatlakozik: Fábry Károly, Áchim L. András, Gyomán várják őket: dr. Bozóky Árpád, Smialovszky Valér, Hentaller Lajos, Kuszka Pista, Kun Árpád és' többen képviselők, ott üdvözli: Biró Benke pártelnök. Alig áll meg a vonat, már zug az éljenzés, alig bírja keresztül törni magát Apponyi és kísérete a körülövező tömegen. Az állomás előtt gyomai és endrődi kocsik százai és lovas bandérium és száz és száz gyomai és endrődi fehérruház leányok üd­vözlik égig riadó éljenzéssel s a virágcsokrok szá­zaival. Az arcok kigyuladnak, a lelkesedés áthatja a tömeget, a díszkocsi megtelik virággal, már indulna, amikor Fábry Károly azt mondja Apponyinak: Méltóságos uram! Mielőtt elindulnánk, fogjál kezet a . . . kocsissal. Apponyi se kérdez, se habozik, hosszú alakjá­val felemelkedik, előre hajol s a maga naiv kedé­lyességével és szeretetreméltó jó indulatával össze­parolázik a pompás négyes fogat bakon ülő . . . kocsisával. Dörgő éljenzés hangzik fel, a nép extázisba len­dül, kalapját dobálja a levegőbe, nem lehet el sem inditni a menetet ... olyan lélekmegkapó, olyan megható volt e nem várt jelenet. Gróf és — kocsis ! Mikor visszaereszkedik helyére Apponyi, csak akkor mondhatja meg neki "Fábry: A kocsis egyik pártelnököm: Kalmár Vince ki­kötötte magának azt a dicsőséget, hogy ő vihesse Apponyit az összeállított saját négyesén és ő maga hajthasson . . . megérdemli a kézszorítást. Felkapaszkodnak Czmarko Pál és Dinya Mihály gazd'uramék a toronyba : Hallja kend Mátyás! ma délelőtt jön End­rődre gróf Apponyi Albert ur sokadmagával. Amint a szőllőknél befordul a kocsimenet, akkor kendtek elkezdenek az összes harangokkal harangozni s ad­dig nem hagyják abba, mig csak a menet ide a templom elé nem ér, értették? Igenis értettük kurátor uram ! Most pedig jegyezzék meg maguknak, hogy ad­dig, amig az urak itt lesznek és a piacon szóno­kolni fognak, se élőnek, se halottnak, de még a délebédre s ha estig itt szónokolnának, még ve­csernyére se merjenek harangozni. Hozzá teszi Dinya gazd'uram: mert külömben ledobjuk a . . . toromból. Hát bizony féltizenegy is lett, mig a nagy menet az endrődi dombszögtérre jutott s akkor sem le­hetett azonnal kiállni a platzra, mert hát abban már nem a kurátor uram, hanem Zelinka János plébános ur parancsol, hogy az urak előbb ő hozzá térjenek be egy kis papramorgóra s kiadós villás reggelire, ugy hogy bizony elmúlt már délelőtt 11 óra is, mikor rákerült a sor, hogy Fábry Károly elkezdje a beszámolóját. Hát szép, szép 1 jó, jó! de még jobb volna, ha már abba hagyná — gondolják a magyarok '— hadd lássuk a . . . nap hősét. (Folytatása következik.) Lapunk mai száma 8 óidat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom