Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) július-szeptember • 147-223. szám

1922-09-07 / 204 szám

K&B*úsvidék Sékéscsaba, H22. szeptember 7. kellett megállapítani. Méhészeti tan­folyamokat is rendez a földmivelés­ügyi kormány. Elismeri, hogy a föld­birtokreform végrehajtásának gyor­sabban kellene mennie. A biróság működése természetesen lassabban haladhat előre,, mert minden körül­ményre ki kell terjeszkednie. Elha­tározta a kormány, hogy minden birtokos természetben lesz köteles vagyonváltságát leadni. A birtokos kezén van a kivetés, minden birto­kos tudja, mennyi földet kell ter­mészetben leadnia. Tiltakozik azon állítás ellen, mintha a földadó nem volna súlyos adó. Igenis a földadó nagyon súlyos terheket ró a kis- és nagybirtokos gazdákra. A felelősség minden esetben a kormányzópártra hárul, de viszont tény, hogy a kor­mány az országot ki akarja vezetni rettenetes helyzetéből. Áttér Drózdy Győzőnek múltkori­ban felolvasott statisztikai adataira. Állítja, hogy Drózdy adatai nem feleinek meg a valóságnak. Nem igaz, hogy a nagybirtok kevesebb adót fizet, mint a kisbirtok. Ahol a kataszteri rendszert hibásnak talál­ják, ott a javaslat módot nyújt uj adóbecslésre, módot nyújt adóel­engedésre is. Mindenkinek segite­nie kell a kormány nehéz pénzügyi helyzetén. A kormány is segíteni igyekszik, még ha kockára teszi is az ország rokonszenvét. A súlyos pénzügyi viszonyokra való tekin­tettel a javaslatot elfogadja. Elnök az ülést 2 órakor felfüg­geszti. Benes Magyarország teljes felosztásai tervezi alattomban 9 csBhszIouáH külügyminisztérium alávaló propagandája Budapest, szept. 6. Bécsi diplomáciai körökben beszéd tárgyát képezik azok a térképek, amelyeket eddig meg nem fogott egyének terjesztenek és amelyek Magyar­ország felosztásának tervét tüntetik fel. A térképen Románia egészen a Tiszáig terjed, a Dunántul a Jugoszláviáé, a dunáninneni rész pedig a Duna-Tisza közével Csehszlovákia színével van festve. A térkép megfelel azon füzetek tartalmának, amelyekben egy Hans Kuchler álnevű prágai iró fejtegeti Csehszlovákia határainak stratégiai, politikai és gazdasági szem­pontból szükséges kiterjesztését. Ez a Hans Kuchler álnév mögé rejtőző iró Benes csehszlovák külügyminiszterrel azonos és igy nyilvánvaló, hogy a Magyarország felosztásáról megjelent rejtélyes eredetű térképek a cseh sajtó propagandának a termékei. ••aMBülaxnfiii i « M o a • „Hiszek egy Istenben, Mszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában I Ámen." Vásárhelyen dolgoztak a terrorfiuk Hódmezővásárhely, szept. 6. MTI. Ismeretes, hogy a választások alkal­mával a szociáldemokrata párt a munkások pénzéből százezreket for­dított propaganda célokra Takács érdekében. Azok a megbízottak, akik Budapestről lejöttek Hódmezővásár­helyre, megalakítottak egy különít­ményhez hasonló társaságot Zsem­beri István vezetésével. Zsemberi az elmúlt hét végén még azt a kijelentést tette a választási biztosra célozva, hogy a választás aikalmával olyan bi­zalmi férfiakat fognak az urnákhoz küldeni, akik a hatóság embereit véresre verik. Emiatt megindították a nyomozást és több tanút hallgat­tak ki, melynek folyamán megálla­pítást nyert, hogy Zsemberi tény­leg használta az inkriminált kijelen­téseket. A nyomozás befejezése után Zsemberit letartóztatták és be­szállították a szegedi ügyészség fogházába és ellene az eljárás fo­lyamatban van. A Rassay-pártból kitették az októbristákat Budapest, szept. 6. Buza Barnát, Vass Jánost és Fényes Lászlót ki­tessékelték a Rassay-pártból. Meg­értették velük, hogy semmi tekin­tetben sem vállalhatnak velük kö­zösséget és elég kíméletlenül adták tudtukra, hogy a pártéletben nem akarnak velük működni. Buza Barna tényleg ki is lépett a Rassay-párt­ból. Ugy tudjuk, hogy a Rassay­párt az oktobrismustóí való távol­állását nyilvánosan is dokumentálni kívánja. Női kiküldöttek a népszö­vetség ülésein Genf, szept. 6. A népszövetség­nek tegnap nem volt teljes ülése. Először történik, hogy a delegátu­sok a bizottságban helyettesithetik magukat. Ennek tudható be, hogy a női kiküldöttek, számszerint 4-en, résztvesznek a bizottságok munká­jában. Árvíz Kőszegen Kőszeg, szept. 6. A kőszegi me­zők és rétek viz alatt vannak. A víz elöntötte a város alsórészeit is, ahol házak és a magpergetőgyár már is viz alatt állanak. Félő, hogy ha az esőzések továbbra is tartanak, na­gyobb mérvű árvizveszedelmek kö­vetkeznek be. A mentési munkala­tokat a kőszegi tűzoltók végzik Erdődi Tamás gróf mindenben se­gítségére van a veszedelemben levő lakosságnak. Burgenland hegyvidé­kéről is árvizveszedelmet jelentenek. Izgatásért elitélt képviselő Kaposvár, szept. 6. Madarász Zsigmond a marcali kerület nemzet­gyűlési képviselőjét, a kaposvári kir. törvényszék Kisfaludi Ákos elnöklete alatt a mai napon tartott tárgyalá­son 2 hónapi fogházra ítélte izga­tásért, amelyet a vádlott azáltal kö­veteit el, hogy 1920 januárjában a választások előtt Nagyszakácsban tartott programmbeszédében a birto­kososztály és intelligenaia ellen iz­gatott. Az ítélet ellen ugy az ügyász, mint a vádlott fellebbezést jelen­tett be. » a a vs a o > J, i 1032. szept. 7., csütörtök R. k.: Kassal vt. Prot.: Regina. Nap kél 5 óra 26 perckor, nyugszik 18 óra 29 perckor (6-29). Hold kél 18 óra 57 perckor (délután), nyugszik 6 óra 26 perckor (d. e.). Délután 6 órakor az Építőiparosok gyűlése az Ipartestület helyiségében. Este 7 és 9 órakor: Mozielőadás a Városi Mozgóban. Megyei emlékek a nemzeti küzdelemből ír. Irta: Fábry Károly (12) Közben azonban folyton folytak a megegyezési kísérletek, mert a magyar király lelkiismerete há­borgott, hiszen esküt tett a magyar alkotmányra és kockán forgott a tiszta lélek, igy a király And­rássy Gyulát több ízben is Bécsbe hivatta s fel­szólította általa a szövetkezett ellenzéket, hogy vegye át a kormányzást, de Andrássy kijelentette, hogy az Őfelsége részéről kifejezésre jutott felté­telek és kívánságok alapján nem áll módjában. A király újból megbízta Andrássyt, hogy lépjen érintkezésbe a koalitióval, világosítsa fel őket an­nak következményeiről, ha a közölt feltételek alatt vonakodnának a kormányzást átvenni. A szövetkezett ellenzék nem engedhetett leszö­gezett elvei és felállított programmjából, igy foly­tatódott az erőszak a végső határig, a közeli nyílt alkotmányszegésig. Erre Fejérváry újra sokat tárgyalt a királylyal, ennek folytán március l-ig újra elnapolva volt az országgyűlés és főrendiház, február 19-én rend­kívüli ülésre hivatott össze. Királyi biztosul Nyiri Sándor generális küldetett ki s beszállt a királyi palotába, mint egy kiskirály. Az ország házát kívül-belül katonaság és rend­őrség szállta meg. Minden bemenőnek igazolnia kellett magát. Nyiri Sándor királyi biztos Janauschek Gyula és Bartha Lajos őrnagyok által elküldette Justh Gyula betegsége folytán Rakovszky István képvi­selőházi alelnöknek kir. biztosi kinevezési okmá nyát és a Ház feloszlatását rendelő, borítékba le­zárt királyi leiratokat. A Képviselőház mindkét levelet felbontatlanul visszaküldte, mert a magyar alkotmány teljha­talmú királyi biztost nem ismer. A Képviselőház zajos taps és helyesléssel szentesitette az elnöki enuntiátiót s az ülés hamarosan berekesztetett. Ekkor tört be Fabricius ezredes a Biharból éj­jel, titokban hozatott és magyar honvéd ruhába bujtatott vad oláh katonákkal a Házba, azt elfog­lalta és az üres teremben felolvasta az ország­gyűlést feloszlató királyi kéziratot. Ezt tette a „legalkotmányosabb magyar király", aki nem tudta levetkőzni szokásai közül akaratá­nak korlátlanságát, eszmeköréből nem tudta kitö­rölni a birodalmi egység gondolatát, igy nem tudott lépést tartani a nemzettel s ebben rejlett a válság főoka. Képzelhetni, hogy az anélkül is felizgatott ország milyen ujabb lángra gyúlt. Most már aztán csak azért is! * * * Elmúlt a hosszú, csúnya tél, de nem mult el a csúnya alkotmányellenes veszedelem. Sok bába járt közbe udvari felhívásokra, de a bécsi kama­rilla nem engedett, igy a koalitio sem. Kristóffy segítségül hívta a socialistákat, ígért nekik általános, titkos választójogot, azzal heccelte a nemzeti küzdelem ellen. Persze a socialisták — akik úgyis szeretik a nemzetköziséget hangoztatni — nagy rivalgással beálltak a nemzeti küzdelem ellen. Ezzel a helyzet még jobban elmérgesedett s a kibontakozás még nehezebbé vált. Tenni kellett valamit, ami a hazafias lelkesedést, az összetartást még fokozza s pénzalapot is kel­lett teremteni, mellyel „a nyomor" és „szenvedő­ket" kárpótolni lehessen. S egy szép márciusi napon kiviritott a „tulipán /" a magyarság ősvirága, mely csakhamar meghódí­totta az egész országot. Ezrével gyártották naponként és csakhamar száz­ezrek gomblyukában virított a tulipán jeléül annak, hogy érzésben, gondolkodásban, hazafiságban egy a magyar nemzet, hogy a magyar nemzeti érzést elfojtani, elnémítani, kiirtani nem lehet, sem szu­ronnyal, sem önkényes hatabii eszközökkel. Gyulán piros Pünkösd napján gr. Almássy Dé­nesné felhívására és elnöklete alatt megálakult a megyei „Tulípánegylet"; jelen volt az egész vár­megye intelligenciája. Csabán junius 10-én dr. Fábry Sándor főispán és nejét, Kiss Sári, egy hatalmas gyönyörű tuli­pánbokrétával üdvözölte s megalakult a csabai tulipán-egylet özv. Kiss Lászlóné elnöklete alatt, társelnök: Haan Béla, ügyvezető: dr. Rell Lajos, jegyző : dr. Ursziny János, 200 tagu végrehajtó­hölgybizottsággal. A vármegye minden más nagy­községében is kiviritott a tulipán-egyletek által a nemzeti ébredés uj korszaka. A szerény kis virág olyan hatalmas fegyverré vált, olyan tartalékalapot teremtett és csakis ma­gyar ipar pártolásának kimondott célja és elve által olyan fenyegetővé vált az osztrák iparra nézve, hogy Bécs megreszketett tőle s a kibonta­kozást most már fokozottabban kereste. (Folytatása következik.) Tankönyveket, Írószereket a Körösvidéknél vegyen!

Next

/
Oldalképek
Tartalom