Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) július-szeptember • 147-223. szám

1922-09-15 / 210 szám

jjé^dscsűDa, tQ22. szeptember 15. Hőrő&rieiék a csabai szülőház Ugye Már többször megemlékeztünk arról a nagyszabású akcióról, ame­lyet az Amerikai Vöröskereszt és a Stefánia Szövetség indított abból a célból, hogy Békéscsabán egy mo­dernül felszerelt szülőházat létesítsen, amely esetleg egy bábaképző inté­zettel bővülne ki. Megírtuk, hogy már teljesen elő van készítve minden a szülőház fel­állítására. Együtt van a több mint 5 millió korona értékű felszerelés, mely az amerikaiak ajándéka. Még a fenntartási költség is ki van már utalva ugy, hogy mihelyt a szülőház számára alkalmas épület átvehető lesz, azonnal hozzálátnak e nagy­fontosságú közegészségügyi intéz­mény felszereléséhez. Ismeretes, hogy Békéscsabán a szegényház szinte predestinálva van a szülőház céljaira. Olyan szolid, olyan nagy és helyes beosztású épület, hogy jobbat már nem is lehetne találni. Egyelőre még csak a szegények elhelyezése okoz némi gondot, de — mint halljuk — ez is megoldást nyer a kora tavaszra. Egyébként a szegényház amúgy is túlságosan nagy arra a célra, amelyet most szolgál. Ugyanis a 60 ágyra berendezett a legkényesebb igényeket is kielégítő épületben mindössze 28 ápolt van, akiket jól el lehetne helyezni más, kisebb házban is. Ugy tudjuk, már komo­lyan szó is van erről. Az erzsébet­helyi szegényházat fogják kibővíteni s odahelyezik a közellátásra szoruló munkaképtelen szegényeket. Meg is kell ragadnia az alkalmat a városnak, hogy ezt a fontos in­tézményt megkapja. Mert az az ál­dozat, amelyet a szegényház ren­delkezésre bocsájtásával nyújt, nem áll arányban azzal az óriási anyagi er­kölcsi tőkével, amelyet egy tökélete* sen felszerelt modern szülőház jelent. Nemzeti szempontból is végtele­nül fontos ez intézmény létesítése, mert nyilvánvaló, hogy a gyermek­halandóságot nagyban fogja apasz­tani az a körülmégy, hogy a leg­szegényebb és legszerencsétlenebb anyákat megmentik az anyagi gon­doktól épp abban a válságos idő­ben, amikor legnemesebb anyagi hivatásukat töltik be. Megvagyunk róla győződve, hogy a képviselőtestület a legnagyobb örömmel fogadja a Stefánia Szö­vetség ajánlatát s készséggel bo­csájtja rendelkezésre a szegényhá­zat, hogy egy hataimas, gyönyörű intézettel gazdagabb legyen. Negyvenezer görög van még Klsázsiában Pdris, szept. 14 Wolf: A görö­gök Kisázsiában még kb. 40 ezer emberrel rendelkeznek, akik azon­ban teljesen szervezetlenek és sem tüzérséggel, sem hadianyaggal nin­csenek ellátva. Szmirnában teljes a rend London, szeptember 14. (Wolf) A Reuter-ügynökség szmirnai jelen­tése szerint a városban teljesen helyreállították a rendet. A török hatóság intézkedett, hogy a Szmirna szomszédságában összegyűlt mene­külteket lakóhelyükre visszaindítsák. A szmirna—usaki vasutvonalat ismét helyreállították. Pestis és tífusz pusztít a kisázsiai menekültek között Róma, szept. 14. (MTI) Megerö­] sitik azokat a híreket, amelyek a ; kisázsiai menekültek között fellé-* : pett pestis- és tífuszjárványról szól­j nak. A menekültek rendsivül sokat \ szenvednek az élelmiszerek hiánya ! miatt is, amin csak külföldi külde­i ményekkel lehet segíteni. HÍREK — Milyen idő várható ? Az idő­; járás a kontinensen borús, esős, a hőmérséklet nem változott. — Idő­prognózis : Nyugatra forduló szelek­kel, keletre csapadék és némi hő­sülyedés várható. — Kollégium egyetemi hall­gatók részére. Budapestről jelentik: A Sasadi kaszárnyában az egyetemi hallgatók részére kollégiumokat léte­sítettek. A felvételi kérvényeket a vallás- és közoktatásügyi miniszter­hez címezve, szeptember 23-ig kell benyújtani a minisztérium V. ker., Báthory-utca 12. szám alatti helyi­ségében déli 12—2-ig. Lakás-, fű­tés- és világításéit a folyó iskolai évben 4000 korona évi dijat kell fizetni. A kedvezményes hely évi dija 2000 korona. Rendkívüli indo­kolt esetekben a dijak fizetése alól felmentés kérhető. A felvételért csak már beiratkozott hallgatók folyamod­hatnak. A kérvények bélyegmentesek. — A postatakarékpénztár is árat emel. A postatakarékpénztár a papiráraknak és a nyomtatványok előállítási költségének nagymérvű emelkedése folytán 1922. szeptem­ber hó 15-től a csekk-könyvecske árát bélyegilletékkel együtt 100 ko­ronára, a befizetési lapok árát 2 ko­ronára, a csekkek beküldésére szol­gáló piros borítékok árát pedig 50 darabonkint 100 koronára emelte fel. — A szállodai szobaárak ujabb emelése. A békéscsabai szálloda­tulajdonosok kérelemmel járultak a városi tanács elé, hogy a változott pénzügyi viszonyokra való tekin­tettel, az érvényben levő szállodai szobaárakat ötszörösére emelje fel tanács. A kérelmük indokolásául egy budapesti szálloda szobaárait mellékelik, amely még az ötszörös árakat is felülmúlja, ilyen alapon a kérelmük tényleg méltánylást is ér­demel. — A nyomorenyhitő akció bi­zottság ülése. A városunkban megindított nyomorenyhitő akciót intéző bizottság ma délelőtt 11 óra­kor a városháza kis tanácstermében értekezletet tart. — Párviadalra való kihívásért államfogház. Deák József, a pro­paganda iroda igazgatója megbízá­sából Horváth János és Beskö Ár­pád felkereste Rénay József szana­tóriumi titkárt, akitől egy sérelem miatt fegyveres elégtételt kértek. A budapesti büntető járásbíróság elé került az ügy, ahol Deák Józsefet és Deák Jánost párviadalra való kihí­vás és becsületsértés vétsége miatt vonták felelősségre. Beskó Árpádot nem tudták megidézni, mert meg­szállott területen lakik. Deák Józse­fet 3 napi államfogházra és 200 K pénzbüntetésre, Horvát Jánost 2 napi ' államfogházra és 200 K pénzbün­tetésre ítélték el. — Helyreigazítás. A tegnapi számunkban az Orosházi-utca drá­mával kapcsolatban azt irtuk, hogy az áldozat özv. Mázán Andrásné­val „barátnéjával" ment hazafelé a gyilkosság előtt. özv. Mázán And­rásné annak közlésére kért fel ben­nünket, hogy ő nem volt baráti viszonyban Milecz Zsófiával, hanem csak háziasszonya volt a szeren­csétlen varrónőnek. — Megzavart éjjeli nyugalom. Szántó Illés Széchenyi-utca 8. szám alatti cipészüzlet vezetője, Baumstark Péter feljelentést tett a rendőrségen azon ismeretlen tettes ellen, aki la­kattal bezárt üzletét feszegetni kezdte, csupán a véletlennek köszönhető, hogy észrevették s igy a kellemet­len éjjeli látogatót, mielőtt kárt te­hetett volna, megzavarták éjjeli mun­kájában. Az eset egy pár nap alatt már másutt is megtörtént és arra enged következtetni, mintha ezzel valaki rendszeresen foglalkoznék. A rendőrség erélyes nyomozást veze­tett be. — Felhívás! A Békéscsabai Munkásotthon Szövetkezet Mun­kásotthont alapit, amelyet a mai ne­héz gazdasági viszonyok között a munkásság a saját erejéből nem képes létrehozni. Ezért felhívja a szociális gondolkozású polgárságot, hogy ezen Munkásotthon felépíté­sében legyen támogatója. Pénzbeli adományokat a lap szerkesztősé­gébe kér, anyagbeli adományokat szintén a lap szerkesztőségébe kér bejelenti. Anyagbeli adományok: tégla, cserép, mész, épületfa és más az építkezéshez szükséges és fel­használható anyag lehet. Tekintet­tel ezen anyagok nehéz beszerzé­sére, felkérjük az áldozatkész kö­zönséget, hogy tőle telhetőleg min­denki igyekezzen kivenni részét ezen kulturális célt szolgáló intéz­mény megteremtésén. Az igazga­tóság. — A Keresztény Daloskör ál­tal f. hó 15-én a Földgyomrában tartani szándékolt összpróba tech­nikai akadályok miatt bizonytalan időre el lett halasztva. Az össz­próba megtartásának idejét később közölni fogjuk. Ilovits vendéglős. Látogatás a szegényházban Tegnapi számunkban megírtuk, hogy egy Szikora Antalné nevü asszony panaszt tett a szegényház vezetői ellen, mert édesapját (elő­adása szerint) kikötve találta. Egy magával tehetetlen aggastyán kikötése, vagy akármilyen módon való kínzása természetesen elvete­mült lelketlenség, amely ellen a panasz hallásakor őszintén felhábo­rodtunk. Emberi kötelességünknek tartottuk, hogy az ügynek magunk is végére járjunk. Ezzel az elhatározással indultam el a városi kórházba, amelynek ügy­vezető gondnoka készségesen kisért el szemleutamra a szegényházba. Megvallom őszintén, borzongva tettem meg minden lépést, amely közelebb vitt a legnagyobb emberi nyomorúság tanyája felé. Sötét kép rajzolódott útközben szemeim elé. A szegényházat va­lami félreeső területen meghúzódó rozzant épületnek képzeltem, amely­nek bűzhödt, sötétes odúiban ron­gyos, elhagyatott koldusok sirán­kozva viselik megszámlált kínos napjaik nyűgét. Az élet szomorú mélységeiből vett jelenetek eleve­nedtek meg emlékezetemben, ame­lyekről kesernyés orosz regények­ben olvastam . . . Amint a szegényházat elértük, hatalmas kő esett le mellemről és örömmel lélegzettem fel. Szép, nagy, világos épületbe léptünk be, amelynek minden folyosóján, min­den zugában a legnagyobb rend és tisztaság uralkodott. Könnyebb lélekkel nyitottam be az ápoltak szobáiba, amelyek nem is szobák, hanem tágas, bőlevegőjü, nagyablakos termek. Mielőtt a panasz szerint „kikötött" aggastyánhoz érkeztünk volna, végig­néztem az összes utamba esett he­lyiségeket. A kettéválasztott folyósó­ról négy terem ajtaja nyílik a női ápoltak, négyé pedig a férfiápoltak helyiségeibe. Minden terem betonpadlója tisz­tára van felmosva. Az ágyak katonás rendben sorakoznak a falak mentén. A levegő tiszta, amit az alapos szellőztetés biztosit annak ellenére, hogy minden teremben több olyan ápolt fekszik, aki magával teljesen tehetetlen. Rendes mosdó és fürdőszoba van ugy a női, valamint a férfiosztályon. Az ápoltak nagyrésze kinn babrál, sütkérezik az őszi napsütésben. Öregasszonyok tollat fosztanak. Tankönyveket, írószereket a Körösvidéknél vegyen!

Next

/
Oldalképek
Tartalom