Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) július-szeptember • 147-223. szám

1922-09-10 / 206 szám

KőirésvieÉék ;scsaba. i 122 szeptember 10. nyug. tábornokkal, Brándt Vilmos Békés- és Salacz Gyula Aradvárme­gyei főispánokkal oly változatossá tették a különböző szebbnél-szebb és érdekesebbnél-érdekesebb szá­mokkal, hogy a közönség figyelme mindvégig le volt kötve. Nagy tömeg figyelt fel, amikor a verseny kezde­tét jelző csengő megszólalt. Helyszűke miatt nincs módunkban részletezni az egyes számokat, csu­pán a nyertesek nevének közlésére szorítkozunk azzal, hogy a gyulai lóverseny egyike volt a legszebb mostanában lefolyt nagy ünnepsé­geknek sportszempontból is. Győztesek lettek: I. Mezőgazdák sikversenye. Távol­ság: 1800 m. 1. Zsiros János (Kozma II.) 2. Zsiros Pál (Kozma 1.) 3. Meíz József (Remény). //. Almássy dij. Távolság: 1600 m. 1. csákói dr. Geisí Gyula (Rodli). 2. Pápay László főhadnagy (Leperd). 3. Br. Urbán Iván (Vihar). III. Nem! Nem! Soha! Gátver­seny. 1. Wittmann Ferenc (Nota). 2. csákói dr. Geist Gyula (Oiiva). 3. Schaurek Ottmár hadnagy (Apostol). IV. Kengyelpusztai akadályver­seny. 1. Ráth József (Furi), 2. Witt­mann Ferenc (Olivér). 3. Kisbéri ménes (Donán Gray). Egán István urlovas ugratás közben a lóról le­esett. V. Kettes fogatú urkocsiverseny. \. Jurenák—Szőke szövetség (Bimbó­Pusztalánya). 2. Jurenák—Szőke szövetség (Felhő—Léha). 3. Reisner Béla (Ara—Virgone). Reisner Béla 750 m. térhátránnyal indult. VI. Egyes kocsiverseny. X.Jurenák­Szőke-Polgár szövetség (Vita). 2. Jurenák—Szőke—Polgár szövetség (Dráva). 3. Ifj. Schwézner Ferencz (Jana). VII. Hölgyek kettesfogatu verse­nye. 1. Jurenák—Szőke szövetség (Linda—Felhő). 2. Jurenák—Szőke szövetség (Bimbó—Pusztalánya). 3. Brandt Vilmos (Spinett—Contisse) Az ünnepségek első napján rend­kívül jól sikerült versenybái zárta le, melyen a főherceg nyitotta meg a táncot Jurenák Kató urleánnyal. A programm második része szom­baton délelőtt a Galbács-téri gyakor­lótéren kezdődött a négyesfogatu urkocsis-versennyel. Első Jurenák­Szőke szövetség. Második Ághy­Brandt szövetség. Az élőgalamb és asfaltkorong-lövő verseny első szá­mán, a megnyitó versenyen első gróf Somsitsch Gyula, második Szath­mári Sándor, harmadik Szőke Vince. Második szám tétverseny. Első Szőke Vince, második Polgár Béla, har­madik gróf Keglevich György. Páros verseny. Első gróf Keglevich György, második Kürthy József. Tétverseny. Első Szőke Vince, második Brandt Vilmos, harmadik gróf Keglevich György. Vigasz-verseny. Első Brandt Vilmos, második Sevcsik György, harmadik Rónay Imre. Magyarellenes rágalomhadjárat az oláh sajtóban Budapest, szept. 9. A Havas kőnyomatosa azt a Bu­karestből származó hirt röpítette vi­lággá, hogy Romániában a királyi család ellen összeesküvést szőttek, mely összeesküvésnek magyarok a tagjai. A MTI táviratilag fordult az Orient Rádió bukaresti hírügynök­ségéhez, de mindezideig választ sem kapott. Azonban a lapokból is lát­hatjuk, hogy még egyetlen konkrét adatot sem tudtak felmutatni egy rég meghalt ezredes elferdített nevén ki­vül. Nyomon követte ezt a rágalmat, amelybe .még a kormányzó nevét is belekeverték, az a prágai hir, amely Zita királynét már Szombathelyre hozta. Ezt maga a Havas-ügynök­ség cáfolja meg, amikor arról ad hirt, hogy Zita királyné kísérői San­Sebastianó mellett szerencsétlenül jártak. Ezekből a hírekből egy rend­szeres sajtókampányra következtet­hetünk, amennyiben mindazok a hírek néhány nappal a kisantant saj­tófőnökeinek marienbádi találkozója után láttak napvilágot. Az egész do­log annyira átlátszó és ostoba, hogy rendkívül csudálatos, hogy ha más európai lapok nem is, de a francia sajtó hitelt ad ezeknek a rágalmaknak. Hi lesz a szolgabíró? i csabai sziüóintézet szervezése A Hivatalos Lapban megjelent a pályázat egy szolgabírói állásra, mely az októberi megyegyűlésen kerül betöltése. Dr. Tóth Béla szeg halmi h. szolgabíró megválasztása biztosra vehető, ugy tudjuk ő a központ hivatalos jelöltje, az érde­kében megmozdultak járása vezető emberei is, kik a következő kör­iratot bocsájtották ki érdekében: Mélyen tisztelt Törvényhatósági Bizottsági Tag Ur! Alulírottak, a szeghalmi járás tör­vényhatósági bizo'.tság tagjai részé­ről szives tájékozásul közöljük, hogy az őszi megyegyűlésen betöltésre kerülő szolgabírói állásra dr. Tóth Béla szeghalmi járási helyettes szol­gabíró ur megválasztása mellett fog­lalunk állást, aki ebben a minőség­ben a háborúból hazatérve már negyedik éve működik s igy a vár­megyének legidősebb helyettes szol­gabirája. Nevezett munkásságával, köte­lességtudásával, tapintatos bánás­módjával a szeghalmi járás közön­ségének osztatlan tiszteletét és nagyrabecsülését érdemelte ki. Felkérjük ezért a Mélyen Tisztelt Törvényhatósági Bizottsági Tag Urat, hogy eme igazságos és méltányos törekvésünkben támogatni és a járás óhajának teljesedését elősegítendő, az október második felében megtar­tandó megyegyűlésen megjelenvén dr. Tóth Béla urnák szolgabiróvá megválasztását biztosítani szíves­kedjék. Szeghalom, 1922 szeptember hó. Kiváló tisztelettel: horgosi Kárász Imre s. k. és 29 társa. * Mi a magunk részéről szerencsés választásnak tartjuk, ha dr. Tóth Béla kerül a szolgabírói székbe, hova közigazgatási és egyéni kiváló tulajdonságai egyformán ajánlják ötet. egy Istenben, hiszek egy hazában, egy isteni örök igazságban, Magyarország feltámadásában I Ámen." Néhány napot töltött körünkben dr. Komássy Mihály a budapesti Országos Stefánia Szövetség részé­ről a csabai szüiőolthon szervezé­sével megbízott főorvos, kit eluta­zása előtt megkérdeztünk az intézet szervezésének menetéről. Kérde­zősködésünkre a legrfagyobb kész­séggel a következő választ kaptuk : A csabai szülőintézet egész anyaga már csomagolásra készen állnak a Stefánia Szövetség központi szék­házában. Bizony, nem kis munka volt, a mostani nehéz gazdasági viszonyok, anyaghiány, magas munkabérek mellett a felszerelés tökéletes összeállitáse. Egy ágynak csak vászonnemüek­kel való való felszerelése több mint 130 ezer koronába került. A mult hóban előirányzott 3 mil­liós berendezés óta már 5 millióba kerül, na de hála a Siefánia Szö­vetség és az Amerikai Vörös Ke­reszt határt nem ismerő áldozat­készségének, mégis sikerült a fel­szerelés összeállítása. Más város nem kérte a szülőott­hont? Dehogy nem! A vidéki Stefánia centrumok egymással versengve ajánlottak fel házat, sőt főidet is. A Stefánia Szövetség azonban mesz­szeláíó politikával Csabát szeretné az alföldi anyavédelem központjává kijelenteni. Kik nyernek majd felvételt a szülő­intézetbe. A szülőotthon elsősorban azok számára készül, akiknek sem otthonuk nincs, sem a bábát, sem az orvost fizetni nem tudják. A szegény tanyai béresasszony, cseléd, vagy munkásasszony van rászorulva leginkább tiszta ágyra, tiszta szobára, ápolásra, támogatásra. Legelsősorban tehát ezek felé kell a segitő kezünket kinyújtanunk. Fel­vételt nyernek már terhességük alatt azok az asszonyok és leányanyák, akik részben a nagy távolság, rész­ben a lakáshiány miatt otthon gyer­meküket világra hozni nem tudják. Az ilyen támogatásra szorulók teljesen ingyen elhelyezést nyernek az intézetben és csak akkor mennek ki ismét az életbe, ha újra munka­képesekké váltak, újra munkaalkal­mat találtak. A szülőosztályra kivétel nélkül fel­vesszük azokat a vajúdókat, akik­nek sem otthona, sem anyagi körül­ményei nem engedik meg az otthon való szülés kiadásait. Ide vesszük fel a kétségbeesett műtéti segítségre szoruló betegeket is. A nőbetegosztályon délelőttönként ingyenes klinikai rendelés szegény nőbetegeknek, akik szükség szerint azonnali ingyenes kezelésben is ré­szesülnek. Általában három osztályra tago­zódnának a betegek: I. Teljesen in­gyenes nagy közös osztály főleg a földmives szegények, munkásasszo­nyok számára. II. Kedvezményes fenntartott szobák városi és megyei tisztviselők, lateinerek hozzátartozói számára. III. Külön szobák fizető betegeknek. A városnak kerül valamibe az intézet fenntartása? Ismételten ki­jelenthetem, hogy a városnak az intézmény fenntartása a természet­ben szolgáltatandó világításon, fűté­sen és vízen kivül egyetlen fillér­jébe sem kerül. Ezt az állam támo­gatásával amerikai alapból a Stefánia Szövetség vállalja magára, mely az intézetet önállóan a többi vidéki szülőintézetekhez hasonlóan vezetni is fogja. Mikor nyilik meg az intézet? Mi­vel a város rendkívül megértő veze­tősége, különösen dr. B.rthöty pol­gármester és Reisz dr. tiszti főor­vos, valamint az Országos Stefánia Szövetség vezetősége között teljes a megegyezés arra nézve, hogy a je­lenlegi Breznyik-utcai szegényház az egyetlen alkalmas épület a szülő­otthon elhelyezésére, az intézet el­helyezésének kérdése megoldható. Ez az épület a háború alatt már szerepelt mint hadikórház. A szegé­nyek akkor is a jaminai üresen álló orvosi épületben nyertek elhelyezést. Ezeknek kihelyezése tehát semmi akadályba nem ütközik. Csupán a lelkes és az ügy rend­kívül fontosságát érett ésszel, józan gondolkozással mérlegelni tudó kép­viselőtestületi tagokon múlik már most, hogy Csaba előbbre menjen-e egy nagy lépéssel, vagy maradjon ott, ahol volt. Csaba önmagán, szen­vedő asszonyain, leányain, unokáin, édes vérein segit, ha hajlékot ad e nemes intézménynek, tehát csak ma­gán segit, mert neki van életbevágóan szüksége az intézetre és nem fordítva. A szegények kihelyezése, tisztoga­tás, meszelés és igazán lényegtelen átalakítási munkálat után a csabai szülő otthon pár hét alatt megnyíl­hat. Az intézetet Apponyi Albert gr. Őexellenciája, a Stefánia Szövetség elnöke szándékozik megnyitni. Reméljük, hogy nemsokára! Értesítem Békéscsaba és vidéke t. hölgyközönségét, hogy az oszi saisont megkezdtem. „ Antilop, bahnbiilnnfofflOCDériBh m' nde n szinben és formában állandó raktár. nulupnUlUniliy&dO&ySH-Tisztelettel Gyémánt Sándorné (színházzal szemben)

Next

/
Oldalképek
Tartalom