Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) július-szeptember • 147-223. szám

1922-08-15 / 185. szám

PenescsaftG, i922. augusztus 15. fcörösvudék 3 — A husiparosok kérelme a szegedi Iparkamarához. A csabai husiparosok, hentesek és mészáro­sok olyirányu kérelemmel járultak a szegedi Kereskedelmi- és Iparkama­rához, hogy illetékes helyen tegyen lépéseket az iránt, hogy szüntessék meg a vasárnapi huseladási tilalmat és a vármegyei árvizsgáló bizott­ságba közülök is vonjanak be egy szakembert. — A vasutasok egyesületének helyi megalakulása. A Vasúti Mozdonyvezető- és Fütőmunkások Országos Szövetsége helyi fiókjának megalakulását a vármegye alispánja tudomásul vette. A fiók igy műkö­dését megkezdheti. — Küldöttség K. Schriffert Jó­zsefnél. Mint értesülünk folyó hó 10-én délben a gyulai róm. kath. kitközség egyháztanácsa részéről küldöttség jelent meg K. Schriffert Józsefnél, hogy köszönetét és hálá­ját fejezze ki K. Schriffert Józse-f­nek és nejének, Schall Katalinnak azért a nemesszivü adományáért, mellyel a József-városi templom, a háború alatt elrekviráit nagyharangja helyébe uj, köze! 9 mázsás harang készíttetését tehették lehetővé. A küldöttség vezetője báró Apor Vil­mos dr. plébános vo t, aki meleg szavakban mondott köszönetet és egyben átnyújtotta az egyhaztanács­nak művészi rajzokkal díszített kar­tonlapra irt jegyzőkönyvi köszönő iratát. — Felhivás diáktartás ügyé­ben. A békéscsabai ev. Rudolf-fő­gimnázium igazgatója fölhívja mind­azokat, akik f. évi szeptember hótól kezdve diákokat akarnak tartani teljes ellátásra, vagy lakáson, jelent­sék szándékukat a föltételekkel együtt f. hó 17—24 között napon­ként délelőtt 9—11-ig az igazgatói irodában. — Uj beosztás a nyári fürdőn. Ezúton értesttjük a t. közönséget, hogy a keddi és pénteki napokon kizárólag női fürdőzést az eddigi csekély érdeklődés folytán beszün­tetjük s a fürdő naponta reggel 7 órctól este 7 óráig mindkét nem­beli közönség rendelkezésére áll. Visszaélések meggátlása végett ün­nep- és vasárnap délutánokon belé­pőjegyek csakis fürdőjegyekkel adat­uak ki. Az igazgatóság. — Az erzsébethelyi lakosság panasza. Az erzsébethelyi lakosság Írásbeli panasszal fordult a városi tanácshoz amiatt, hogy az ottani or­vos és gyógyszerész nem mindig található otthon és igy számtalan­szor megesik, hogy a legszüksége­sebb időben teljesen elhagyatottan orvos és gyógyszerész nélkül van­nak. Kérik a városi" tanácsot, hogy segítsen ezen a hibán. — Felhivás. Kérem azokat, akik uszótanitványaim voltak az erzsébet­helyi strandon, hogy legyenek szíve­sek felkeresni engem a fürdőben, hogy a szombaton rendezendő vizi­ünnepélyt megbeszéljük. Straub Sán­dor. — Nagyszabású viziünnepély. Értesülésünk szerint e hó 19-én, szombaton délután nagyszabású vizi­ünnepély lesz az erzsébethelyi fürdő­ben, mely az érdeklődésből követ­keztetve, igen sikerültnek ígérkezik. A részletes műsort legközelebbi szá­munkban közöljük. — A só ára. A só maximális ára mai naptól kezdve kilónként 15 K 20 fillér. alaptalan hírek Jugoszlávia elleni magyar támadásról A szerbek megerősítik a batárt Budapest, aug. 14. Belgrádi lapok szenzációként közlik, hogy az ÉME-felkelőkkel és különitményeckel előkészületeket tettek, hogy a jugoszláv határt fegyvére­sen átlépjék. A támadást állítólag e hó 15-ére készítették elő. A bslgrádi kormány nem tulajdonit komoly jelentőséget e híreknek. Azoknak a való­ságát is kétségbe vonja. Mindamellett megfelelő előkészületeket tesz az esetleges határsértések megakadályozására. — Ingatlanforgalom. Az elmúlt héten a békéscsabai telekkönyvi hi­vatalban a következő ingatlanátruhá­zások történtek: Busitz József eladta Thurzó-utca 7. számú házát Ádám Gusztávnak 1,300.000, Gráb Frigyes eladta Prónay-utca 2. számú házá­nak felerészét Szabó Eleknek 400.000, Csibrányi Imre eladta Lövőház utca 2. számú házát Hankó ' Antalnénak, 150.000, Brachna Jánosné eladta IV., Zsiros-utca 20. szám alatti há­zát Okos Istvánnak 440.000, Békés­csaba rendezett tanácsú város, illetve Králik András eladta házát Mázán Jánosnak 120.000, Mázán K. András eladta IV., Földvári-utca 22. számú házát Ádám Fülöpnek 290.000, Végh Ilona VI., Deák-utca 12. számú há­zának felerészét Végh Endrének 150.000, Liker György eladta 258 négyszögöles fürjesi szántóját özvegy Boros Jánosnénak 14.000 koronáért. í — Családtagok útlevelei. A m. kir. belügyminiszter azt tapasz­talja, hogy egyes hatóságok az út­levelekbe a családtagokat nem veszik fel, már pedig ha a családtagoknak külön útlevelet állítanak ki, ez külön illeték alá esik a külképviseleti ható­ságoknál való láttamozáskor. Éppen ezért elrendeli a miniszter, hogy az útlevelekbe a 15 életévüket be nem töltött kiskorú gyermekek (bárhová szóljon is az útlevél) mint útitársak felvehetők, a feleség azonban ezidő szerint csupán Ausztriába, Cseh­szlovákiába, Romániába, Jugoszlá­viába, Olaszországba és Lengyel­országba szóló útlevelekbe jegyez­hető be útitársnak. — Hadiözvegyek, hadirokkan­tak és árvák lisztellátása. A népjóléti miniszter a közélelmezési miniszternek arra a rendeletére, mely szerint a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák és azok által eltartott családtagok, amennyiben állami se­gítségre szorulnak, az 1922—23 gazdasági évben lisztellátásra jogo­sultak, közzé teszi, hogy a 2700-922. M. E. sz. rendelet értelmében jára­dékra igényjogosultsággal biró nem hivatásos rokkant katonák vagy nem hivatásos katonák hátramaradottjai (hozzátartozói) az ellátatlanok név­jegyzékébe okvetlen felveendők ak­kor is, ha járadékban még nem ré­szesültek s ennélfogva ebbeli mi­voltukat fizetési meghagyással, csekk­szelvénnyel, vagy fizetési könyvecs­kével igazolni még nem tudják, de hadirokkantsági, hadiözvegyi, hadi­árva stb. ellátásra igényjogosultsá­guk az elöljáróság (igénymegállapitó­bizottság) előtt ismeretes vagy meg­állapítható. — Elveszett karkötő óra. Egy kis fürdőző az erzsébethelyi stran­don felejtette csütörtökön délután neki nagyon kedves karkötő óráját, kéri a becsületes megtalálót, hozza be a „Körösvidék" szerkesztőségébe. — Kiosztott házhelyek ára. Gyuláról jelentik: Az alispáni havi jelentés beszámol a házhelyek kiosz­tásáról. A gyulai kir. törvényszék által alakított vegyes bizottság az el­múlt hóban Orosháza és Gyulavári községekben állapította meg a ki­osztott házhelyek árát. Orosházán a vételárat kat. holdanként 48 mázsa búzában állapította meg, melyet 10 év alatt kell kifizetni. A vételár ki­fizetéséig haszonbér fejében holdan­ként évente 194 kg. búzát fizetnek. Gyulaváriban a vételár holdanként 44 mázsa buza, mely szintén 10 év alatt fizetendő le. Évi haszonbér 194 kg. buza. — Orvosi hir. Dr. Szamek Osz­kár fogorvos rendelőjét Haan-utca 8. szám alatti házába, a Debreczeny­gyógyszertár után 5-ik ház, he­lyezte át. vált valóra a MOZI Városi Mozgó. * Gaumont „Sándor Mátyás." Mindenekelőtt hódolattal kell lobogót hajtani a francia gyár előtt, hogy magyar vo­natkozású témát iktatott a filmesi­tési tervébe s ezzel a mi szegény, megtépázott és megcsonkított, jelen­tőségében kellően nem méltányol­ható propagandát szerzett. Ám ha pusztán a film nézőpontjából bírál­juk Sándor Mátyást és levetkezünk minden sovinizmust, akkor is csak a legnagyobb elragadtatás hangján tudunk szólni a francia filmkultusz ez ujabb remek megnyilatkozásáról, Sándor Mátyás grófról. — Ma 7 és 9 órai előadásokban vászonra kerül a már tegnap nagy sikert elért „Ne játsz a tűzzel" cimü olasz dráma. Az az egyéni báj, ami a női fő­szerepet játszó Clarette Rossia-ban egyesül, a legkiválóbb színésznők egyikévé avatja őt. . Ma, szerdán és csütörtökön mind a három nap két előadás 7 és 9 órai kezdettel. Gyártja: a Diana Kereskedelmi R.-T. Budapest V., Nádor-utca 30. Tőzsde Zürichben a magyar koronát 0*37 és féllel jegyezték. Gabonaárak: Idei buza 7000—7050 Tavalyi tiszavidéki Ptstv, dünánluli Egyéb buza 76 kg.-os tiszav. Egyéb buza Rozs ui Árpa I. rendű Takarmányárpa I. „ II. rendű 1 Sörárpa ' Zab j Tengeri Köles i Repce • 12500—13000 | Korpa 4100—4200 | Liszt és őrlemény piac: Korpa 1 ! vg. 4350 Budapest, — vg. Rozs­! korpa 2 vg. 4100 Kiskőrös, dupla j grizes O-ás 1 vg. 106 Pécs, O-ás • grizes 2 vg. 97 Budapest. A liszt l árak a következők: O-ás 102, 2-es 98, 6-os 92. Sertésárak : Zsirsertés nehéz­Zsirsertés, könnyű Ferencvárosi sertésvásár: Szabad­vásári maradvány : 548 sertés, 35 süldő. Érkezett 366 sertés. Eladatott 58. Viszamaradt 365 sertést és — malac. Árak: Zsirsertés fiatal nehéz 300—320, könnyű 170—300 korona. Főszerkesztő és a szerkesztésért felel: V1DOVSZKY KÁLMÁN 6950­-7000 7050­-7125 7000­-7100 5200­-5225 5800­-6200 5600 -5800 6300 -6700 6500­-6550 7100­-7300 Kiadja és nyomatja: A Körősvidék Békésmegyei Keresztény Nyomda és Lapkiadó R.-T. Békéscsaba Szent István-tér 18. szám. I Özv Havas Tivadarné Gö­raöri Matild a maga és gyerme­kei Feri, Gizi, Nelli és Béla ne­vében fájdalomtól megtört szívvel jelenti, hogy gyöngéd jó férje, a páratlan édes apa Havas Tivadar ny. m. kir. telekkönyvvezető életének 70-ik évében folyó hó 14-én délben váratlanul elhunyt. Kedves halottunkat f. hó 15-én délután 1/2 6 órakor helyezzük örök nyugalomra a ref. egyház szertartása szerint a Jókai-utca 1. szám alatti háztól a vasút mel­letti temetőbe. Békéscsaba, 1922. augusztus 14. Áldott emlékét megőrizzük szivünkben ! VÁROSI MOZGÓ Augusztus 15-én, (kedden) Ne játsz a tűzzel! Dráma 5 felvonásban. Rendezte: Giuseppe Forti. Főszerep­lők : Luigi Duse, Oarette Rosai, Anun­ziata Mazzini, Guido Graziosi Silvana Ferenko. Augusztus hó 16-án és 17-én, (szerdán és csiitörtöhön) Sándor Mátyás Verne Gyula regénye a filmen. Négy részben. I. rész: a szabadság vértanúi Fejezetek: 1. Postagalamb, 2. A titkos írás kulcsa, 3. Pizinói fellegvár, 4. Hajsza életre-halálra, 5. Utolsó küzdelem. Előadások mindkét nap 7 és 9 órakor. Kocsiülés ruganyos sodronyból kapható Pólya Ferencnél III., Wetter-u. 13.

Next

/
Oldalképek
Tartalom