Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) július-szeptember • 147-223. szám
1922-08-15 / 185. szám
Békéscsaba, 1922. augusztus 17 5. Csütörtök III. évfolyam 186. szám. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL! Békéscsabán, Szent István-tér IS. sz. A szerkesztőség telefon szánta : 60. Független keresztény politikai napilap ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra 120 K, negyedévre 350 K, tél év re 700 K. Egyes szám ára 6 K. Elnémult fenyegetései! T\ szabadkőművesek orgánumában, a „ Világ"-ban olvassuk a következő híradást: „Kállay Tibor pénzügyminisztert a bankok képviselői a devizaközpont felállításával kapcsolatos értekezleteken figyelmessé tették arra, hogy a korona feljavítására megindult akció sikerét veszélyeztetheti, ha egy-két napilap tovább is folytatja a Vörös Újságtól sikeresen eltanult módon azt az izgatást, amelynek feltétlenül ujabb atrocitásokra kell vezetnie.« E közleményből nem lehet ugyan pontosan megtudni, hogy a bankdirektorok vagy a Világ véleménye szerint mi is lehet tulajdonképpen az az izgatás, amit Kun Béláék Vörös Újságjától tanultak el ama bizonyos napilapok, mert hiszen a mi emlékezetünk szerint a Vörös Újságnak egyrészt a polgári társaáalom, másrészt pedig a haza és a kereszténység ellen oly SZÍVÓS vadsággal folytatott izgatásának még nyomát vagy árnyékát sem lehet fölfeáezni az illető lapokban. Mináamellett tudjuk miről van szó. f\ Világ és a bankdirektorok "izgatásnak" deklarálják a keresztény nemzeti gondolat harcos lapjainak ama következetes felvilágosító munkáját, melylyel újból és újból rámutatnak a hazafiatlan és keresztényellenes elemek tőzsdei manővereire és arra a végső céljára, hogy a korona mesterséges lerontása árán előidézett gazdasági katasztrófával kicsavarják a politikai hatalmat is a keresztény nemzeti irányzat kezéből. T\ siberek, valutások és magának a merkantil nagytőkének veszeáelmesen túltengő érvényesülését kárhoztatni — igy vélekednek a bankokrácia vezetőemberei — nem más, mint: „izgatás." Még hozzá „felekezeti „izgatás." Ez az ő nézetük- A magyar nemzet nézete e kérdésben más. Erről azonban most kár vitatkozni. Mi sem erről akarunk most beszélni. F\ mi figyelmünket ebben az egész ügyben egy más dolog ragadta meg. Még pedig az, hogy a bankok képviselői előre meg tudják sejteni, hogy Zürichben „mi árt" a magyar koronának ? De ha a bankdirektorok ilyen találóan rátudtak mutatni azokra az „ okokra", amelyek vagy hátráltatják, vagy előmozdítják a korona javulását, akkor a bankdirektoroknak olyan összeköttetéseik vannak, amelyek által pozitív vagy negatív irányban egyaránt befolyást tudnak gyakorolni a magyar valuta állására. Hiszen ezt a tételt igy is meg lehet fogalmazni: ha ama bizonyos újságok tovább is „izgatnak", akkor nem fog javulni, ha pedig szájkosarat tesznek rájuk, akkor javulni fog a korona. Nem más ez, mint leplezett beismerése annak,- hogy a korona múltkori zuhanása és általában egész eddigi rossz diszpozíciója sem volt mentes az illető bankok befolyásától. Ha pedig ez igy van, -- aminthogy ezt a történtek után legföljebb túlzott szerénységből lehetne tagadni — akkor igazán meg "kell döbbennünk azon a túltengő hatalmon, amelyet bizonyos köröknek egész gazdasági életünkre módjukban van gyakorolni. H devizaközpontról lévén szó, annak megállapítása sem érdektelen, hogy a mult héten bizonyos körök még általános riadalommal fogadták a devizaközpont felállításának tervét, ma pedig már ugyanezek a körök hangosan helyeselik azt. sőt kizárólag a devizaközpont felállításában látiák a helyzet egyedüli kulcsát. Vájjon miért? Nincs terünk a szószaporitásra, tehát teljes rövidséggel csak két tényt hozunk fel. Egyik, hogy a devizaközponttal megszűnik ama néhány száz törpebanknak konkurrenciája, amelyeknek tultengéséről már amúgy is panaszkodtak ezek a bizonyos körök- H másik pedig az ; hogy egy hét nagy idő és azóta ugyanezek a körök már fiflytőlegyig beleriadalmazták magukat a devizaközpont irányadó pozícióiba. Vagyis a magyar korona is megjavul, ha ... és a devizaközpont is nagyszerű intézmény lesz, ha . . . ha . . . továbbra is meghagyjuk azt az ijesztően és végzetesen nagy gazdasági hatalmat az oly nagyon „felekezeti" szinben csillogó bankokrácia kezében. Főispáni értekezlet o közellátás ügyében Gyula, aug. 14. Szombaton délutánra dr. Brandt Vilmos főispán értkezletre hivta meg Gyulára a vármegye járásainak főszolgabiráit és városainak polgár-, mestereit. Az értekezleten a főispán és az alispán utasították a polgármestereket és a föszolgabirákat, hogy a legmesszebbmenő intézkedéseket tegyék meg az ellátatlanok évi szükségletének biztosítására és hívják fel a jobb módú gazdaközönséget, hogy az ellátatlanok részéra szükséges tartalék gabonamennyiséget jó előre bocsássák a községek rendelkezésére, mert a mai nehéz gazdasági viszonyok között az államnak aligha lesz módjában az ellátatlanok részére szükséges gabana mennyiséget beszerezni, illetve az egész évi szükségletét biztosítani. Elkobozzák oz oláhok József főherceg kisjenői birtokát Budapest, aug. 14. Aradról jelentik: József főhercegnek Kisjenő környékén 39,000 holdat kitevő birtokát a románok részben kisajátították, részben pedig egy Mezőgazdasági R. T. bérli a főhercegtől. Augusztus 11-én reggel nagy változás állott be a birtokot illetően. Az aradi kincstári jószág igazgatósághoz leérkezett rendelet értelmében József főherceg egész uradalmát, mint Habsburg vagyont az állam elkobozza és felhívja a rendelet az aradi jószágigazgatóságot, hogy ezt a bekebelezési müveletet a legsürgősebben hajtsa végre. Ez ellen a kormányrendelkezés ellen semmiféle formulával nem lehet segíteni, mert a kormány itt a békeszerződéseknek már elfogadott pontja alapján járt el. TAVI RÁTOK , M London, aug. 14. (MTI) Jugoszlávia és Csehország között komoly összezördülés támadt. Azon zördültek össze, hogy ki képviselje a kisantantot a Népszövetség tanácsának küszöbön álló ülésén. Berlin, aug. 14. (MTI) A sajtó nagy felháborodással tárgyalja az Elszászrotharingiából kiutasított németek ügyét és erélyesen tiltakozik a franciák intézkedése ellen, amelyet a civilizáció legelemibb törvényeibe ütközőnek mond. Budapest, aug. 14. Békéscsabán is építőanyag raktárai állit fel az Országos Központi Hitelszövetkezet, amely a földreform alapján házhelyhez jutottakat nagyon olcsó és kitűnő építőanyaggal látja el. Budapest, aug. 14. (MTI) A nemzetgyűlést ma összehívták augusztus 16-ra. A szerdai ülés napirendjét főleg a további teendők feletti tanácskozás tölti be. Budapest, aug. 14. Az árdrágítók ellen folytatott razziák során ma több kereskedőt letartóztattak. Wéber vendéglős ellen internálási eljárást indítottak. • itatiBBimiitliiliiiiiiii A margitszigeti vitézi ünnepség Budapest, aug. 14. MTI jelenti: Augusztus 15-én délelőtt 10 órai kezdettel rendezi a margitszigeti sporttelepen a Vitézi Szék a vitézek avatási ünnepét. Ez az avatási ünnepély egyszersmind záróköve a Vitézi Rend második életévének. Az avatási ünnepély főszerepét nagybányai vitéz Horthy Miklós Magyarország Jfőméltóságu kormányzója, ; mint a vitézek első választott főka| pitánya fogja betölteni. Ő fogja a vitézi eskü letétele után vitézzé ütni és avatni a Vitézi Szék részéről javaslatba hozott kiváló honfiakat, akik ugy az elmúlt világháborúban, mint az annak nyomán bűnösen felidézett forrongásokban személyi vitézségükkel és tántoríthatatlan magyar hazafiságukkal vitézi telek elnyerésére érdemesekké váltak. Az ünnepség országos keretek között fog lezajlani, amelyen ugy a központi ható| ságok, mint a törvényhatósági váro• sok és vármegyék összes közhiva| talai, a katonai és rendészeti alaku| latok, valamint a községek nagy| számú küldöttségeikkel is képviselte! tik magukat.