Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) július-szeptember • 147-223. szám
1922-07-29 / 171. szám
Körősvidék Bckcscsoba. 1922. julius 29 GONDOLATOK Éljen a sztrájk ! Tegnap, mint megírtuk, a sztrájkoló textilmunkások gyűlésén incidens történt. Nem nagyobb arányú, de mégis olyan, amely felett érdemes töprengeni. Amikor egy józanabb munkás arra hívta fel társait, hogy fenntartással lépjenek munkába, az izgatott tömeg lehurrogta a szónokot s éltette a sztrájkot. Ez az egyszerű tény ismét fényes bizonysága annak, hogy a munkásokat mennyire félrevezetik. Ha a józan indítványt elfogadják, ebből egy munkásnak se lett volna kára, mert a munka megindulása után is tovább folyt volna a tárgyalás és pedig a központi szervezetben, amelynek határozatát kénytelen elfogadni ugy a munkás, mint a munkaadó. De ugylátszik, itt is vannak egyesek, akiknek érdeke, hogy a sztrájk tovább tartson. Ez az eset is bizonyítja, hogy milyen rossz a törvény idevonatkozó intézkedése. Engedik sztrájkolni a munkásságot akkor is, amikor annak semmi értelme. Mennyivel ideálisabb volna, ha munkaközben folyna a tárgyalás s csak akkor léphetnének sztrájkba a munkások, ha záros határidőn belül a munkaadó rideg elzárkózottsága miatt nem tudtak megegyezni. Ebből a munkásságnak nem volna kára, ellenbán a termelés zavartalanul folyna s igy a drágaság elé odagördülne egy nagyon természetes akadály. Csakhogy az ilyen békességes bérmozgalomhoz több belátás és hazafiságra volna szükség mindkét részről. * Az egyetemi hallgatókról nem éppen hizelgően nyilatkozott Hébelt Ede a tegnapi nemzetgyűlésen, sőt olyan közönséges és méltatlan vádat zúdított reájuk, amilyenre még nem volt példa a magyar parlamentben. Jól tudjuk, hogy a magyar diákság nem szorul a mi védelmünkre, jól tudjuk azt is hogy egy levitézlett tanárnak nagyhangú kijelentésére nem sokat adnak ök, — hiszen Hébeltnek egész múltja azt bizonyítja, hogy nagyon messze van a magyar ifjúságtól; mégis lehetetlen szóvá nem tenni a szocalista akarnok piszkolódásait. Hébelt azt mondta, hogy a magyar egyetemi ifjúság 90%-a nem tanul. Ez a leggaládabb vád, amit a magyar diákok ellen emelhet, hiszen soha olyan verejtékesen, olyan sok küzdelemmel nem verekedte ki az egyetemi évek sikerét magyar diák, mint most. A lakásuzsora, a roppant nehéz megélhetési viszonyok arra késztetik ifjainkat (kivéve a hadimilliomosok, főként a zsidók gyermekeit), hogy a tanuláson kivül még mühetyeket tartsanak fenn, tanítgassanak s mesterségeket tanuljanak. És mégis ezer akadályon keresztül is haladnak s vizsgáznak szorgalmasan. Jól tudja ezt Hbelt ur is. Nem is a tanulás miatt fáj az ő feje, amint hogy az ifjúság tanulásával vajmi keveset törődött néhai tanár korában is, de fáj az ugy neki, mint „liberális" és szocialista barátainak, hogy a magyar egyetemi ifjúság a Galileykörből a magyar nemzeti, hazafias szellemű közösségekbe tömörült, ahol izzó hazaszeretetet, vallásosságot s tekintélytiszteletet sziv magába a galileista anarchia helyett. Fáj, hogy az egyetemi ifjúság szervezett erő ma, amely — ha kell — eredményesen szembe tud és szembe fog szállni mindenféle nemzetrontó törekvéssel. Ezért pedig hiába fáj Hébelt elvtársék feje. A magyar ifjúság magára talált. Ismét magyar, ismét lángol a hazafiságtól, ismét harcrakész minden nemesért. Többé már nem lehet beugratni galileista maszlaggal. Nyitott szemmel néz, magyar szívvel érez s erős, magyar ököllel sujt le — ha kell. Ezért bízunk mi a magyar jövendőben. Ezért vagyunk büszkék a magyar egyetemi ifjúságra. Az Indemnitási vita befejezése A keddi ülésen a román megszállás előzményeit ismertetni fogják — A földadójavaslat tárgyalásának elhalasztását kérik Íoglalílák, az elégedetlenek élén Qaáí Gasztön, a nemzetgyűlés elnöke áll. Kívánják a javáslatokriák a napirendről való levételét és ujabb átBudapest, jiilíus 28. Az indemnitási vita minden valószínűség szerint má\ befejeződik, amennyiben már csak 4 ellenzéki szónok van feliratkozva és igy á miniszterelnök és a pénzügyminiszter válaszara még a délutáni ülés folyamán sor kerül. Holnap a Ház nem tart ülést és igy az indemnitás részletes vitája valószínűleg a jövőhétre marad. A pénzügyminiszter által Denyujtott adójavaslatok szintén a jövő héten kerülnek a bizottságok elé és nincs kizárva, hogy a jövő hét végén a plénum elé is hozzák azokat. A jövő keddi ülés érdekesnek ígérkezik, amennyiben a volt Friedrich-kormány tagjai ismertetni fogják a román megszállás előzményeit. . A földadójavaslatok, amelyeket a pénzügyminiszter tegnap nyújtott be, bizonyos elégedetlenséget váltottak ki a kormánypárt egyes tagjai között, 1 akik a javaslattal szemben állást dolgozás után Őszre való , halasztását, amelyek szerint Kállay Tibor pénzügyminiszter helyébe Valkó Lajos kereskedelmi miniszter lépne, akit viszont Szterényi József báró, vagy Pauper Ferenc váltana fel. Mindezek azonban csupán kombinációk. A drágasági bizottság ma délelőtt folytatólagos ülést tart. Az ülésre meghívják a tőzsde két szakértőjét, valamint a Pénzintézeti Közpoíit és a Jegyintézet képviselőjét is. A nemzetgyűlés véderő és igazságügyi bizottsága ma délelőtt szintén ülést tart, amelyen a katonai büntető jogszabályokban megállapított értékhatárok. Pénzbüntetések és pénzbírságok mértékének ideiglenes felemeléséről együttes ülést tart a pénzügyi és a közigazgatási bizottság, amelyen a közigazgatási javaslatokat fogják tárgyalni. Intézkedés a Romániában uralkodó kolera ellen Debrecen, julius 28. (MTI) A Romániában dühöngő kolerajárvány behurcolásának meggátlására Debrecenben a népjóléti miniszter megfigyelőállomást akar létesíteni, amely a román megszállott területről, külör nősen a Romániából érkező utasokat és árukat ellenőrzi. Most érkezett meg a debreceni polgármesterhez a miniszter leirata, amelyben javaslattételre hivta fel a polgármestert. A tiszti főorvossal való tárgyalás után a polgármester azonnal sürgős jelentést tett a népjóléti miniszternek. A párisi lapok földrengést jósolnak Budapesten Páris, julius 28. (MTI magánjelentése :) Párisi lapok azt a NewYorki hirt közlik, hogy egy hónapon belül óriási földrengések következnek be és a földrengés központja Budapest környéke lesz, hol 70 vulkán fog kitörni. R Matin a hírrel kapcsolatban megkérdezett több francia tudóst, akik tartózkodóan nyilatkoztak és kijelentették, hogy a tudománynak jelenleg semmiféle eszköz nem áll rendelkezésére, amellyel előre megállapíthatná a régi kialudt vulkánok kitörését. A vasúti tarifa emelés Budapest, julius 28. R tarifa emelés tervezetéről illetékes helyen a következőket mondották: R vasúti közlekedés biztonságához és biztonságának fokozott megóvásához fűződő érdeke most már a tarifa felemelését követeli. R megnövekedett személyi költségeket nem tudjuk fedezni a most érvényben levő díjszabás jövedelméből, ezért a tarifa előkészitő ügyosztály elkészítette a személy és teherforgalomban felemelni szándékolt uj díjmegállapításokat. Rz uj tarifa életbeléptetésének pontos időpontját ma még nem határoztuk meg, mert a tarifaemelés dolgában az illetékes szervezetek hozzászólását is ki kell kérnünk. Duca oláh külügyminiszter nyilatkozata az erdélyi újságírók előtt Bukarest, julius 28. (Orient Rádió MTI) Duca külügyminiszter fogadta az erdélyi újságírók küldöttségét. Kijelentette, hogy Magyarország és Románia között csak ellentétek vannak. R letartóztatott magyar és román alatvalókat ki fogják cserélni. R román kormány amnesztiát adott mindazoknak a román alatvalóknak, akik Magyarországba menekültek, i R két ország között semmiféle po1 litikai, vagy gazdasági tárgyalások j nem folynak. fiz EME békéscsabai csapaptjW üdvöz ő táviratai Rz Ébredő Magyarok Egyesületének békéscsabai csoportja folyó Hó 27-éri választmányi ülést tartott, mélyből kifolyólag üdvözlő táviratodat küldtek az EME központjának s Eckhardt Tibornak. Rz előbbi táviratban Héjjas Iván mellett való ÜítártásukrÓi tesznek tanúbizonyságot, az utóbbiban Eckhardt Tibort biztosítják támogatásnkrói hazafias indítványa megtétele alkalmából. R két táviratot szószerint közöljük az alábbiakban: Az ÉME békéscsabai csoportja legteljesebb bizalmáról és szeretetéről biztosítja a keresztény Magyarország hős bajnokát, Héjjas Ivánt. Kemény, férfias, magyar jellem előtt meghajtja az elismerés zászlaját. Benne látja az igazi magyar férfi eszményképét. Meghurcoláson, börtönön keresztül híven követi a keresztény, nemzeti Magyarország felépítésének rögös utján. A csoport nevében: Saguly, elnök s. k. ECKHARDT TIBOR nemzetgyűlési képviselő Budapest Az ÉME békéscsabai csoportja meleg szeretettel üdvözli a nemzetgyilkos sajtó letiprását célzó javaslatának előterjesztése alkal• mából. Irtsuk a nemzeti létünk gyökerein rágódó férgeket, hogy teljes pompájában virágozhassák a keresztény nemzeti Magyarország fájának koronája. Bátran, kitartással előre a megkezdett uton. A csoport nevében: Saguly, elnök s. k. Szabadlábra helyezték Rathenau gyilkosainak menekvésére szolgáló vár tulajdonosát Nulzából jelentik: Salack várának tulajdonosát Steint, mint ismeretes, letartóztatták és megindították ellene az eljárást. R vizsgáló biró hozzáfogott annak a tisztázásához, hogy minő szerepe volt Steinnak Rathenau gyilkosainak befogadásában. R vizsgálatot abban az irányban is kiterjesztették, hogy a gyilkosok az ő tudtával, vagy tudta nélkül szálltak-e meg a várban. Eddig semmi konkrét adatot nem találtak és igy csütörtökön Steint szabadlábra helyezték. A oseh népszámlálás eredménye Prága, julius 28. (MTI. magánjelentése.) R Kassa és Pozsony városába tavaly megejtett népszámlálás a következő eredményt mutatta: Pozsony összlakossága 93.327, ebből cseh, illetve tót 37.999, (40-7 százalék), német 2743 (28 9 százalék), magyar 21111 (22 6 százalék), zsidó 4022 (4 3 százalék), más nemzetiségű 3166 (35 százalék). — Kassa város összlakdssága 52299, ebből cseh, illetve tót 31811 (609 százalék), német 2296 (4-3 százalék), magyar í 1796 (225 százalék), zsidó 5596 (10 5 százalék, más nemzetiségű 776 (1 "2 százalék). Ilyen válőtlagságokat ta rtalmaz a cseh népszámlálási statisztika. van ma 1922. julius 29., szombat R. k.: Martha sz. Prot.: Márta. Nap kél 4 óra 33 perckor, nyugszik 19 óra 38 perckor (7'38). Hold kél 10 óra 44 perckor (d. e.), nyugszik 22 óra 17 perckor (éjjel). Este fél 9 órakor: Mozielőadás a Városi Mozgóban. Nagy lőszerrobbanás Romániában Bukarest, julius 28. Orient Radio. Focsaniban rendkívül nagy hőség következtében egy lőszerraktár felrobbant. Több kaszárnya rombadölt. Rz anyagi kár meghaladja a 4 milliót. Négyen meghaltak, tizen megsebesültek, köztük több tiszt. R robbanás hatását az egész városban megérezték és az ablaküvegek mind bezuzódtak. MELEGE VAN? Hűtse le magát fagylalt és Jegeskávéval GUBiCZÁNÁL. VOLT 10 l-esek ! Becsületbeli kötelességeteknek tartsátok az augusztus 2-iki ünneüfinepélyen való megjelenést. Mindnyájan eljöjjetek !