Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) július-szeptember • 147-223. szám
1922-07-01 / 147. szám
1 V Kór ós vidék Bcftcscsatxi 1922. juliu s 1 Az ezred felesküszik a zászlóra Az ezred nevében Curry ezredes, ezredparancsnok veszi át a zászlót. Katonás, keményszavu beszédet intéz ezredéhez. „A poklok bármennyi ördöge járja is sátántáncát körülöttünk, — mondja — ez alatt a zászló alatt más jelszót nem ismerünk, mint Istennel előre!" Lélekfemelő látvány következik ez után. A kemény katonák levett sisakkal esküsznek fel uj zászlajukra. Az eskü után disztüz rázza meg a levegőt, majd Őfőméltósága előlép az emelvényen és a következő beszédet intézi a katonákhoz: „Ma nemcsak zászlószentelésre jöttem ide, hanem főleg azért, hogy megköszönjem nektek azt, hogij mikor hazánk és nemzetünk a legkritikusabb helyzetben volt, mikor azáltal, hogy hirtelen leszerelték a nemzeti hadsereget és toborzott hadseregre kényszeritettek átmennünk, ti voltatok azok, akik a zászló alá csoportosultatok. Ezért az egész magyar nemzet nevében mondok nektek köszönetet. Egyszer már voltunk fegyvertelenek. Akkor nem a külellenség, hanem a belellenség vette ki a katonaság kezéből a fegyvert, azon hadseregek kezéből, amelyek haláltmegvetóen négy nehéz esztendőn keresztül mentek diadalról-diadalra. Ennek következménye az volt, hogy az országot elöntötte a. vörösár, azután jöttek a szomszédok, végigsarcolták az országot s mi a földön feküdtünk országunkban. Nep volt fegyver a kezünkben. Ma van. A ti kezetekben van és ettől függ hazánk léte. Mert a hadsereggel áll és bukik Magyarország. Legyetek büszkék rá, hogy a hadseregben szolgáltok. Legyetek büszkék, hogy a ti vállatokon van a felelősség. Azt, aki megtántorodik, elátkozza még az unokája is azt, ki hiven kitart, áldani fogják az unokák. — Csak egyre akarlak még figyelmeztetni. Vannak olyan emberek még ebben a hazában, akik azt hiszik, hogy ezt az állapotot megváltoztatni lehet. Ha bujkálnak közöttetek olyanok, akik ennek az eskünek megszegésére bujtanak. amit letettetek, fogjátok torkon és vigyétek elöljáróitokhoz. Itt ebben az országban, ami volt, soha többé vissza nem jön. Itt ezentúl becsületnek és hazafiságnak kell úrrá lennie. Aki nem tud jószántából hazafi lenni, azt majd rá fogjuk kényszeríteni. Tudom, kik voltatok és mik vagytok. Szegedről jöttem. Olyat láttam, amit még nem láttam soha. Az a zászlóalj, amely ilyen sportünnepélyen győzni tudott, ilyen zászlóaljai nem rendelkezik csak a magyar haza. (Nagy éljenzés.) Legyetek büszkék rá, hogy ezalatt a zászló alatt szolgálhattok. Nem akarok részletekbe bocsátkozni, de senki közületek azt megbánni, hogy ehhez a zászlóhoz tartozik, nem fogja. Én gondoskodni akarok valamennyiötökről és gyermekeitek gyermekeiről is." (Lelkes éljenzés.) Elvonulás diszmenetben R Kormányzó ur Őfóméltóságának beszéde végeztével Curry Béla ezredes ezredparancsnok Őfőméltósága elé lovagolt és kérte a további parancsot. A Kormányzó ur a kivonult csapatoknak diszmenetben való elvonulását rendelte el. A csapatok a Kossuth-térig visszavonultak és onnan kezdték a felvonulást. Valami csodás, szemkápráztató, i valóságos elbűvölő látvány volt az, ami ekkor következett. Curry ezredes vezetésével egymásután léptek el feszes díszlépésben a helyőrség katonái a századok sorrendje szerint. A közönség ezen felemelő látvány hatása alatt lelkes éljenzéssel és tapssal jutalmazta meg a derék katonák kiváló katonai fellépését. Őfőméltósága büszkeségtől és örömtől áthatva, szívélyesen fogadta a katonák diszmenetét. A díszmenet befejeztével a katonák a szivükbe örökké bevésett nap emlékeivél — bevonultak a laktanyába. A vendégek elutazása A katonaság elvonulása után a Kormányzó ur és a Kormányzóné Őfőméltóságáék közvetlenül elbeszélgettek azokkal a katonai és polgári méltóságokkal és úrhölgyekkel, kiket a felemelő ünnep után nekik bemutattak. Valamivel 4 óra után az előállott fogatokba szálltak a magas vendégek kíséretükkel s a bandérium vezetése mellett a közönség lelkes éljenzésétől kisérve robogtak ki az állomásra, hol bucsut véve a katonai és polgári hatóságoktól, folytatták utjukat Gyula felé. Elindítják az utolsó kommunista szállítmányt Oroszországba Julius lO-re várják haza az utolsó magyar tuszszállitmányt Budapest, junius 30. A magyar és az orosz kormány között tartott tárgyalások eredménye képen szerdán reggel a rákosi állomáson bewaggonirozták az utolsó kommunista szállítmány tagjait. Számszerint 24 halálraítéltet és több életfogytiglani fegyházra itélt kommunistát. Ez az utolsó kommunista szállítmány, melynek elindulásával egyidőben elindultak Oroszországból az ott még visszatartott magyar túszok is. A kommunisták között többek között ott találjuk Kéri Pált, Kelen Józsefet, Haubrich Józsefet, Dvorcsák Antalt és Gencsit. Krasznojarszkból 60 tényleges tiszt érkezik haza, akik között néhány ezredes és törzstiszt van. Közöttük Szász Károlynak, a képviselőház volt elnökének a fia is. Turkesztánból több mint 100 tusz indult el. Az utolsó tuszszállitmány megérkezését julius 10-re várják. ü nemzetgyűlés pénteki ülésén Bethen István gróf miniszterelnök nagy beszédet mondott,. a melyben előterjesztette azt a nagyon gazdag és végtelenül értékes munkaprogram mot, amelyet a kormány maga elé tűzött. Helyszűke miatt nem foglalkozhatunk e beszéddel, de annak fontos pontjaira még lesz alk&lmunk visszatérni. Kállay pénzügyminiszter is beszélt az indemnitás megszavazása érdekében. Ujabb bolkónháboru von készülőben flz oláhok, a szirbek és a görögök meg akarják szállani Bulgáriát Belgrád, junius 30. MTI jelenti: Az az ut, amit a román, a görög és a szerb kormány követ Bulgária ellen való fegyveres beavatkozás kirobbantása érdekében antant felhatalmazás alapján, a bulgárok területi megszállására vezet és olyan önvédelemre készteti Bulgáriát, amely könnyen általános balkánháborura vezethet. Efelől (a közelmúlt tapasztalatai után), senkinek sem lehetnek kételyei. A román és a jugoszláv kormány készíti elő ezt az uj balkánháborut, amelytől különösen Bratianu és Pasics belpolitikai állásuk megerősödését várják hazájukban. Rathenau egyik gyilkosát elfogták ' Berlin, junius 30. Wolf. (MTI) Rathenau miniszter meggyilkolásának egyik tettese megkerült. WernerTechopv Ernőt a berlini rendőrigazgatóság I. á) osztályán szerdán és csütörtökön részletes kihallgatás alá vették. A dolog lényegére nézve beismerő vallomást tett. Elismeri, hogy tudott a gyilkosság tervéről és a gyilkosság alkalmával ő vezette az autót. A Kormányzó Szolnokon Szolnok, jun. 30. MTI jelenti: A kormányzó kíséretével reggel 9 óra 30 perckor Szolnokra érkezeit. A pályaudvaron a helyőrség díszszázada várta. A kormányzó a katonai parancsnok jelentését fogadta. A polgári hatóságok és a közönség nevében Almdssy főispán üdvözölte a kormányzót, akit a megjelentek lelkesen megéljeneztek. A kormányzó azután kocsira szállt és a városon keresztül a ligetbe hajtatott, ahol szemlét tartott a szolnoki csapatok felett. Háromnegyed 11 órakor megérkezett a kormányzóné, akivel együtt folytatta útját Békéscsaba felé, ahol a Békéscsabai gyalogezred zászlószentelési ünnepélyén jelent meg. Pedlow tovább dolgozik a magyar anya~ és cseosemövédelem érdekében Budapest, junius 30. Az amerikai magyar kereskedelmi kamara távozó alelnökének, Pedlow kapitánynak tiszteletére a Gellért Szálló márványtermében bankettet rendezett. Korányi Frigyes báró üdvözlő szavai után kijelentette, hogy Amerikába való megérkezése után Newyorkban irodát állit fel, hogy a magyar anyaés csecsemővédelem hivatalosan megszűnt támogatását nem hivatalosan is folytathassa. Mi van ma ? 1922. julius 1., szombat R. k.: Jézus sz. vére. Prot.: Tibold. Nap kél 4 óra 07 perckor, nyugszik 20 óra 00 perckor (8 00). Hold kél 11 óra 41 perckor (d. e.), nyugszik 23 óra 13 perckor (éjjel). Délelőtt 11 órakor: Tizéves találkozó á főgimnáziumban. Este 8 órakor : A Békéscsaba—erzsébethelyi Olvasókör társasvacsorája a Szövetkezet helyiségében. Este fél 9 órakor mozielőadás a Városi Mozgóban. HÍREK Előfizetőinkhez és olvasóinkhoz Az egyre fokozódó drágasági folyamat miatt, kényszerítve vagyunk julius 1-től kezdve lapunk előfizetési diját és a •példányonkénti árat mérsékelten felemelni. • Január 1-én emeltük fel utoljára az előfizetési árakat. Ezidő óta azonban, hogy egyebet ne említsünk, a munkabérek 50 százalékkal, a papirárak pedig 200 százalékkal emelkedtek. Ezeknek ellenére mégis csak 25 százalékkalemeljük árainkat s bízunk olvasóink belátásában, hogy mérlegelve az eddigi s az ezután kővetkező munkabéremeléseket, szeretetteljes támogatásukat ezután sem vonják meg tőlünk. Julius 1-től kezdve lapunk előfizetése dija: Egész évre 1000 K Félévre 500 K i Negyedévre 250 K Egy hónapra 85 K Egyes szám ára 4 K Békéscsaba. 1922. jun. 25. Tisztelettel A „KÖRÖSVIDÉK« kiadóhivatala. — Dr. Medovarszky főjegyző szabadságon. Dr. Medovarszky Mátyás, városunk főjegyzője megkezdte 3 heti szabadságát, amelynek eltelte után julius hó 17-én foglalja el ismét hivatalát. — Uj ügyvéd. Dr. Koppányi Antal ügyvéd megnyitotta irodáját Szeghalmon. — A villanytelep igazgatósági gyűlése. A békéscsabai városi villamosmüvek igazgatósága ma, szombaton délelőtt 11 órakor ülést tart a városházán. Áz ülés tárgysorozatán az alábbi ügyek szerepelnek : 1. A méntelep villanyvilágitási szerződése. 2. A villanytelepi alkalmazottak nyugdíj szabályrendelete. — Jelentkezzenek sürgősen a vigalmi adó levonására kötelezett , f kávésok, vendéglősök, társaskörök, stb. a kártya és dominó után fizetendő vigalmi adó jegyekért a városi javadalmi hivatalnál. Minthogy a vigalmi adó julius 1-én életbe lép, a jegyeket legkésőbb ma minden érdekeltnek okvetlenül be kell szerezni. ,!S — A körősi ármentesitő társaság államsegélyt kér. Az alsófehér-körösi ármentesitő társulat közgyűlésén felmerült a végleges határon építendő határbiztositó töltések kérdése. A közgyűlés a beterjesztett -j tervezetet elfogadta és a mü létesítéséhez állami segítséget kért. — Földtani felvételek. A föld- b mivelésügyi miniszter értesiti a vár- -I megyét, hogy a m. kir. Földtani e Intézet tisztviselői és munkatársai az egyes törvényhatóságok területén , földtani felvételeket, térképezést és / adatgyűjtést végeznek. A felvétel Cgj akadálytalan végzése érdekében a hatóságok a tisztviselőket és munkatársaikat ugy személybiztonságuk védelmében, mint hivatalos működésűkben támogassák. o