Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) április-június • 75-146. szám

1922-05-05 / 101. szám

Kőrösvidék Békéscsaba. .922 mdjus 5 \ Lgiftsszjelölo közgyűlés Jelölt a csabai egyháztanács — Fün­ftüsd hétfőjén lesz a választás A békéscsabai ág. h. ev. egyház képviselőtestülete fontos közgyűlésre jött össze folyó hó 4-én a presby­teri teremben. Már jóval a gyűlés megnyitása előtt zsúfolásig megtelt a nagy tanácsterem, tanúságot téve arról a nagy érdeklődésről, melyet a lelkészjelölés elé tekintett az egész egyház. Korosy László egyházközségi fel­ügyelő nyitotta meg a gyűlést. Hi­vatkozván a szabályrendelet ide­vonatkozó intézkedésére, mely szerint a lelkészjelölő gyűlést az egyház­megyei elnökségnek kell vezetni, felkérte a jelenlevő dr. Szeberényi Lajos Zs. esperest és dr. Sailer Vilmos esperességi felügyelőt, hogy vegyék át az elnöklést. Dr. Szeberényi Lajos Zs. esperes jelentette, hogy a leikészjelöló köz­gyűlés összehívása szabályszerűen történt, megállapította, hogy a gyű­lés határozatképes, aztán áttért je­lentésére. A békéscsabai felsövégi evang. lelkészi állásra kihirdették a pályá­zatot 1922. év április hó 30-íki ha­táridővel. R pályázat eredményes Volt amennyiben 14 lelkész adta be pályázati kérvényét. Ezek közül azonban az egyik Bezek János, ki cseh megszállott területen van visz­szavonta pályázatát családi okokból, bár nagyon meghatotta az a szere­tet, amelyet irányában a csabai hí­vek tanúsítottak. R megnyilvánult bizalomért hálás köszönetet mond híveinek. R pályázat visszavonása folytán a püspök úrhoz csak 13 kérvényt terjesztett fel jóváhagyás végett. Mivel folyamodványaik mellé nem nyújtották be a törvényben előirt okmányokat, a püspök ur visszautasította Moczkovcsák Ernő menekült ev. lelkész, Krieger Mihály nyíregyházai és Rohály Mihály csor­vási lelkész pályázati kérvényeit. Zathalik Károly bánki és Bdnky György ottlakai lelkészek kérvényeit nem veheti figyelembe a közgyűlés ama legutóbbi határozata folytán, mely szerint csak legalább 10 évet szolgált lelkészeket választ meg erre az állásra. Igy a pályázók kö­zül a következők jelöléséről lehet szó: Bartos Pál (Szarvas) szolgálati éve 16. Hugyik Pál (Aszód) szolg. éve 17. Jakabfi György (Pilis) szolgálati éve 17. Kelo Gusztáv (Szarvas) szolgálati éve 13. Korén Pál katonalelkész szolgá­lati éve 21. Szekej András (Egyházasdengeleg) szolgálati éve 13. Sztik Gusztáv (Felsőpetény) szol­gálati éve 11. Ezeknek előterjesztése után kérte az elnöklő esperes a presbitereket, hogy jól fontolják meg a dolgot s kizárva minden politikai vagy más gondolatot, csupán egy kérdés le­begjen a szemük előtt a jelölés megejtésekor: kinek megválasztá­sát kívánja az egyház s a hívek érdeke ? Ama reményének adott kifejezést, hogy a választás nem fogja megzavarni a hívek testvéri együttérzését. Ezután előterjesztette az elnök­ség ajánlatát, mely szerint jelölésre ajánlják a közgyűlésnek a követ­kezőket: Kelo Gusztávot, Szekej Andrást és Jakabfi Györgyöt. Vidovszky Kálmán ajánlotta, hogy Bartos Pál szarvasi lelkészt jelölje a presbitérium, ki igen kiváló tagja a fiatal evang. lelkészgárdának. Nó­vák György pedig Korén Pál je­lölése mellett emelt szót, de a közgyűlés változatlanul elfogadta az elnökség javaslatát. A közgyűlés kimondotta, hogy a próbaszónoklatok idejéül május hó 14., 21. és 25. napokat tűzi ki, míg a lelkészválasztás napjául junius hó 5-ikét, pünkösd másodnapját jelölte, meg. Öt szavazatszedő-bizottságot kül­dött ki a közgyűlés és pedig: I. kerület: Áchim László elnök, Machlik Mihály és Kraszkó Mihály tagok; II—VI. kerület: Horváth Mihály elnök, Lacó János, Lacó Mihály ta­gok; III. kerület: Bohus M. György elnök, Szaszák András, Zsilák An­drás tagok; IV. kerület: Lukoviczky János elnök, Uhrin Pál, Kerepeczky György tagok; V. kerület: Blaskó j András elnök, Kaczko András és \ Uhrin György tagok. | Nagy kavarodást idézett elő — pedig erre semmi szükség nem volt — Áchim Lászlónak azon nagyon természetes indítványa, hogy kérje i fel a presbyterium a pályázó lelkész urakat arra, hogy magyarul is tart­sanak próbaszónokiatot. Ugylátszik, itt félreértették a dolgot a presbyte­rek mert, bár Áchim indítványát Vidovszky Kálmán, Rell Lajos fel­szólalásukkal is támogatták s Sailer Vilmos közbevető indítvánnyal is igyekezett kiegyenliteni az ellentéte­ket, mégis azt határozta a közgyűlés, hogy nem tér el a 200 éves gyakor­lattól. Meggyőződésünk, hogy Áchim indítványa könnyen keresztül ment volna, ha több jóakarattal kezeli azt az elnök. Ezt annyival inkább hisz­szük, mert — mint halljuk — már is megtalálták a módot arra, hogy a magyarnyelvű hivek kérése kielé­gítést találjon. Meg is kell ezt tenni, nehogy szükségtelen és nagyon könnyen elhárítható keserűség élje meg az egyház sok buzgó tagjának szivét. M&enkászav&rgások Bécsben Verekednek az eihoosájtott munkások Bécs, május 4. Rövid néhány heti szünet után Ausztriában orgiákat ül a drágaság és az árak emelkedése. E hét elején a közigazgatási állami alkalmazottak újból bérköveteléssel léptek fel és az eddigi 11 milliárd havi fizetés helyett 20 milliárdot követelnek. Gürthler pénzügyminiszter Génuában van és igy a tárgyalások lassan ha­ladnak előre. A közalkalmazottak azonban csak néhány napig hajlan­dók várni, azután a legradikálisabb eszközökhöz akarnak folyamodni. Az iparkrizis és a munkanélküli­ség növekedése egyébként aggasztó jelenségeket idéz elő. A tegnapi napon több durva erőszakosság for­dult elő. A 600 munkással dolgozó Eben­garten szőnyeg- és butoráru üzem a pangás folytán 40 munkást el­bocsájtott. Az elbocsájtottak tegnap délelőtt a gyár igazgatóját, Löwenthal Zsigmondot kihureolták irodájából a gyár udvarára, ott ütlegelni kezd­ték, majd ruhástól a Fischar patakba dobták. A gyár igazgatója az elme­rüléssel küzdött, amikor kimentették. A bécsi Meidlíng nevü kerület­ben tegnap délután mintegy 300 asztalossegéd behatolt Cseh Károly asztalosmesterhez, ahol betörték az Békéscsaba, május 4. Napokkal ezelőtt gerendási kül­döttség kereste fel dr. Berthóty Ist­ván polgármestert a régóta húzódó elszakadás ügyében. A küldöttség tagjai alapos körültekintéssel kidol­gozott, sok melléklettel felszerelt kér­vényt nyújtottak át, amelynek a vá­rosi képviselőtestület és a vármegyei törvényhatósági bizottság utján az illetékes kormányhatósághoz való fel­terjesztését kérték. A kérvényben foglaltak szerint Ge­rendás, ahol ezidőszerint Békéscsaba város közigazgatási kirendeltsége mű­ködik, önálló községgé akar átala­kulni és határába akarja vonni Trauttmannsdorf-Gerendást, Apponyi-Gerendást, a Beli­czey-, a Szalay- és az Ur­szinyi-birtokokat, az utóbbit összes ablakokat és az ott talált személyeket bántalmazták, majd a nyersanyagokban és a kész búto­rokban nagy pusztítást vittek vég­hez. Az asztalossegédek Dörflinger asztalosmester műhelyébe mentek, ezután, ahol megismételték a rom­bolást. Végűi nagyszámú rendőrség szórta szét az erőszakoskodókat, akik közül néhányat letartóztattak. A Floridorf Stella izzólámpa gyár­ban a munkások tegnap bérdiffe­renciák miatt a sztrájktörő munká­sokat megostromolták, behatoltak a műhelybe, ahoi azonban csak egy telefonos kisasszonyt találtak, aki­nek kijelentették, hogy megismétlik a látogatást. Tegnap Wienerneu­stadíben Offenbüch Simon mészá­ros lakására rontottak a munkások, akit azzal vádoltak, hogy május 1-én több ökröt vörös szallaggal díszítve, provokáló módon végig vezetett a város utcáin. A munkások a mé­szárost kivitték a város Főterére s ott nyilvánosan a nagy tömeg elótt kellett bocsánatot kérnie. A tömeg állandóan közbekiáltott: „Ne !te­ketóriázzatok vele, akasszátok fel." Végül 500,000 K büntetést köve­teltek Oífenbüchtől, aki 20,000 ko­ronát le is rótt. Az egész jelenet a rendőrség szemeláttára ment végbe. 9 csÉai járás ugye A napokban értekezlet volt a vár­megye székhelyén a csabai járás felállítása, illetőleg átszervezése ügyé­ben. Az értekezleten dr. Berthóty István polgármester Békéscsaba vá­ros képviseletében veit részt. Az ér­tekezletet annak a törvényhatósági bizottsági határozatnak az alapján hivták össze, amely szerint Újkígyós, Csorvás és Kondoros községekből kell újjáalakítani a csabai járást. Dr. Mázor Elemér a tárgyalások legelején Kondorosnak a csabai já­ráshoz való csatolása ellen tiltako­zott. Tiltakozását azzal indokolta meg, hogy Kondoros közelebb van Szarvashoz, mint Békéscsabához. Ajánlotta, hogy az egész ügyet ha­lasszák el egyelőre, mert a közigaz­gatás reformálása során esetleg va­lamely jobb elintézést nyerhet. Dr. Török Gábor (Békés) azt han­goztatta, hogy egyáltalában nincs szükség a csabai járásra, míg Kovács Márton ujkigyósi plébános a járás fenntartása mellett érvelt. Hangoz­tatta, hogy Kígyósra milyen sok közgazdasági hátrány háramlana ab­ból, ha a távoli Gyulához csatolnák. Ambrus Sándor volt főispán a csabai járás megalakítása ellen szó­lalt fel. Dr. Berthóty István polgármester alapos érvek felsorakoztatásával vá­laszolt a járás felállítását ellenző felszólalásokra. Kiemelte, hogy az elszakadó félben levő Gerendás kü­lönösen szükségessé teszi a járás megszervezését, minthogy az önálló községgé alakuló Gerendásra vég­telenül sérelmes volna, ha valami távol fekvő járási székhelyhez csa­tolnák. A járás megalakításának legsúlyo­sabb akadálya, hogy mintegy másfél­millió koronába kerülne. Az értekezlet ugy határozott, hogy bekéri az érdekelt községek hivata­los, írásbeli nyilatkozatát arra vonat­kozólag, hogy kivánják-e a csabai járás felállítását. Végleges döntésre ezeknek a nyi­latkozatoknak a figyelembevételével a legközelebbi vármegyei közgyűlé­sen kerül sor. S1BHHB&U9I Gerendás önálló község lesz • Mit kérnek a gerendáaiak — Küldöttség a polgármesternél a Fáy-tanya mellett elhú­zódó utig, végül még Telek­gerendásnak az u. n. Aradi­utig terjedő részét. A benyújtott kérvény óriási költ­ségvetési és egyéb számítási anya­gának alapos áttanulmányozása az illetékes szakköröknek meglehetősen sok idejét veszi igénybe. Az ügynek Ietárgyalásra való előkészítése körül­belől befejeződik a legközelebbi köz­gyűlésig. Illetékes felsőbb körökben részben már is teljesithetetlennek ítélik a ge­rendásiak kérelmét, mert a felsorolt területek között több olyan is szere­pel, amely soha sem tartozott Ge­rendáshoz és az önállósuló Gerendás község határa ezek nélkül a terüle­tek nélkül is elég nagy kiterjedésű lehetne. A kormánypárt intézőbizottsági gyűlése Budapest, május 4. (MTI jelenti): A keresztény kisgazda-, földmives­és polgáripárt intézőbizottságának -gyűlése ma délben 12 órakor vette kezdetét. A gyűlésen először Bethlen István gróf miniszterelnök számolt be a génuai konferencián szerzett tapasz­talatairól és ismertetle a magyar politikára vonatkozó álláspontját. A miniszterelnök bejelentéseit az in­tézőbizottság köszönettel vette tu­domásul. Ezután Klébelsberg bel­ügyminiszter tette meg jelentését Klébelsberg belügyminiszter után Gömbös Gyula ügyvezető alelnök ismertette a választási harc vár­ható eredményeit. A különféle in­tézkedések előterjesztése után azt a javaslatot tette, hogy a választá­sok utolsó idejének intenzív mun­kálataira való tekintettel mondja ki az intézőbizottság, hogy üléseit a választások kezdetéig felfüggeszti és egész hatáskörét Bethlen István gróf miniszterelnökre, Nagyatádi Szabó pártelnökre, Klébelsberg bel­ügyminiszterre és Gömbös Gyula ügyvezető alelnökre ruházza át. Az indítványt egyhangúlag elfogadták. Csonka Magyarország — nem ország, — mennyország!

Next

/
Oldalképek
Tartalom