Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) április-június • 75-146. szám
1922-06-04 / 127. szám
Békéscsaba, 1922. juniu s 29. Csütörtök III. évfolyam 127. szám. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Békéscsabán, Szent István-tér 18. sz. A szerkesztőség telefon száma : 60. Független keresztény politikai napilap ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra 70 K, negyedévre 200 K, félévre 400 K. Egyes szám ára 3 K. Egy akarattal (yk) Pünkösd napja van, virágos, kacagó, piros pünkösd vasárnapja. Ősrégi ünnepe a keresztény egyháznak. Boldog emlékezése annak a nagyszerű napnak, amikor megértette előbb 11, aztán 3000 ember, hogy azoknak, akik a Krisztust szeretik, egy akarattal kell lenniök, egységet, egyházat kell alapitaniok. Kacagó, ujjongó, hallelujázó ünnepe pünkösd vasárnapja a keresztény egységnek, a hiveket összefűző felebaráti szeretetnek, ünnepe azoknak a tüzes nyelveknek, amelyek előbb csak imbolyogtak, de aztán leszálltak a tanítványok fejére, szivébe, hogy ott lobogjanak tovább nagyszerű, hatalmas lobogással s lángjuk átcsapjon minden keresztény szivébe, hogy ez a láng forrasszon egybe minden Krisztushoz hü lelket egyetlen egységbe, egy szent egyházba. Piros pünkösd napja ennek az egy akaratban összeforrott közösségnek, a keresztények boldog és áldott egységének örömünnepe. De ha ez igy van, akkor nekünk már régen nem szabadna pünkösdöt ünnepelni. Ugy van. Nekünk nincs jogunk bazsarózsát kötni bokrétába, pünkösdi rózsát tűzni kalapunkhoz, virággal, az örömnek jelével díszíteni magunkat. Nekünk nincs jogunk ahhoz, hogy ujongó ének szakadjon fel ajkunkon, keblünkből, nincs jogunk kacagó jókedvvel köszönteni ezt a gyönyörű nyári napot. A mi pünkösdi ünneplésünk csak megcsúfolása azoknak a szent gondolatoknak, amelyeknek emlékét őrzi e nap. Mert sem egységet, sem szeretetet, sem testvéri együttérzést, sem egy akarattal, egy cél felé való törekvést nem látunk. Különösen mi magyarok vagyuak ünneprontói piros pünkösdnek. Mi már is jobban hasonlítunk a tanítványokat csúfolni szedett-ve tett tömeghez, mint az első pünkösd boldog egyházalapitóihoz. Mert nem a megértést keressük, hanem a széthúzást. Csúfolni, rágalmazni szeretünk mi is, ócsárolni a jókat, a lelkeseket, az önzetleneket. Ha azt látjuk, hogy alakul egy kis csoport (mint akkor, ott Jeruzsálemben), amelyik szeretetben, megértésben öszszeforrott, nem megyünk oda nagyobbítani, erősitani az egységet, hanem sietünk bomlasztani az egymásrataláltak boldog közösségét: Azonnal száll az átok, a gunykacaj a lelkes csoport felé. Pedig mi is érezzük, hogy csak egyesült erővel tudnánk segiteni magunkon, hazánkon. Mint az a tömeg, mi is tudjuk, hogy százfelé húzva, százszor is elbukunk — még se tanulunk. Mégis pártoskodóbbak vagyunk mint valaha, mégis több politikai párt van e csonkahazában, mint Európa legnagyobb birodalmában. És zugnak a pártok, a nagy bábeli zűrzavarban nem is tud már eligazodni a szegény magyar, csak azt tudja, hogy biztos léptekkel haladunk a romlás felé. De nem. Van. mégis egy csapat, amely megérezte a magyar lélek suhogását, amelyre reászállottak a magyar felelősség, a magyar munka, a magyar akarat tüzes nyelvei és ott ég a szivükben az alkotni akarásnak, a minden akadályt legyőző készségnek, az élethez dacosan való ragaszkodásnak tüze. Ez a kis csapat meglátta a kettős tüzesnyelveket a keresztény és nemzeti gondolat világitó sugarát. És megragadta ezt a kettős tüzes nyelvet. Ezt választotta összekötő kapocsul, összeforrasztó erőül, magyar egységet, keresztény egységet teremtő lélekül. Ez a kis csapat ma is áll. Vezére: Bethlen István apostoli erővel hirdeti a csapat igazát. És bár nagy a csúfolódók zaja, mégis csak vannak, egyre többen vannak, akik sietnek a közösségbe. Egyre többen vannak, akik egy akarattal, egy szívvel, egy vággyal sietnek oda abba a táborba, amelynek fenntartó és megdönthetetlen ereje ma is — ugy mint akkor — a szeretet, a magyar hazának fanatikus szeretete. Ez a tábor ma már olyan mint az, amelyiknek tagjai az első pünkösdkor tizenegyről háromezerre szaporodtak, hogy aztán meghódítsák az egész világot. Nő ez a tábor is, hódit, hogy a szeretet munkájával alkosson, hogy minden csúfolódás és guny ellenére is felépítse a magyarok egyetlen, szent, házát a keresztény és magyar Magyarországot; hogy megteremtője legyen egy igazi pünkösdnek, amikor méltán ünnepelhetjük az egységnek, a mindeneket egybefüző krisztusi -szeretetnek, az egy táborban egy célért egy lélekkel és akarattal dolgozó magyarságnak ünnepét. Szombati választási jelentés Szombaton délután kaptuk az alábbi választási eredményekről szóló táviratot: Budapest, jun. 3. (MTI) Biztosított kormánypárti mandátum 123, biztosított ellenzéki 37, pártonkívüli 11. Pótválasztás kormánypárti és ellenzéki között 35 kerületben, függőben 5 kerület. Együttvéve 201 kerület. Ismeretlen az eredmény 44 titkos választókerületben. (Mindössze 245 kerület.) „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, "Hiszek Magyarország feltámadásában! Ámen" Apponyi-utcák ii. Irta: Fábry Károly (27) De egyszer csak jött az 1888-iki nagy árviz s elseperte a különálló vályogból épült vendéglőt, tönkre tette a fürdőt, hosszú időn visszatartotta, elriasztotta a kertlátogatástól a közönséget s nem lehetett többé . . . visszacsalni, visszaszoktatni. Kiment a divatból. Elmultak a szép idők s ma már kevesen látogatják az Alföld e szép gyöngyét. Pedig szép e kert. Oázis a portengerben. Idegenek — ha betévednek — bámulva élvezik. De hát divat minden, a divatot nem lehet csinálni, az . . . születik. Hiába igyekszik Liska Lipót kertész szép tudományával, jó ízléssel édenkertté varázsolni, a nagy közönség ma már érzéketlen a természet szépsége iránt. Hát bizony elrepült egy néhány esztendő, hogy nem volt Csabának többé fürdője, hacsak a Köröscsatornában volt nyári fauszodát nem számítjuk annak. Az volt. Más nem. Ameddig meg volt, az is jó volt. Azt is elvitte a háború. Háromszor többet adtak az ócska deszka és gerendákért, mint amennyibe került újonnan. Isten vele! Üzlet . . . üzlet! Háborús üzlet. De egyszer csak ide toppan Francsek István barátunk, szecsői postamester s heccelik, hogy mint jó gépész is, építsen egy kád- és gőzfürdőt. Francsek uram elővette a plajbászt s elkezdett í számitni. Hm ! Hm ! 50 kr. egy kád, 60 kr. egy gőzfürdő, naponként szép bevétel, meg lehet abból élni szépen, hátha még a város is adna segélyt az építkezéshez ? Dictum, factum ! A város adott 100,000 téglát, Francsek megvette a Kiss Ernő- és Teleki (ó-temető)-utca sarkán volt régi Broszmann D. (utóbb: Szentgyörgyi László fináncbiztos) sarokházát s teremtett abból 1891-ben olyan szép gőz- és kádfürdőt, hogy élvezet volt benne lubickolni. Volt ott langyos, meleg, hideg medence, tussok, gőzkamra, pihenő, jó hideg sör s minden mi szem-szájnak kellemes s az apókák, jó mamókák zóna-napokon ugy megfeküdték a meleg vizet, hogy még selyempárnákban sem érezték volna olyan jól magukat. Dehát semmi sem tarthat örökké. Kopott, romlott biz az, reperálgatta is örökké, ártézi kútfúrással is bajlódott háromizben is, az sem sikerült s kezdték a kényes emberek kifogásolni, hol a vizet, hol a gőzt, hol a szerkezetet, hát bizony sokat bosszantották vele az öreg Pista bácsit. A kutyafáját! hát mi ő? kapcarongya a kupcihéreknek, a kielégíthetetlen elégedetlenkedőknek? mi? A} U V: j Hát egyszer csak 1917-ben jön a közigazgatási rend, parancsolja neki, hogy ezt is, azt is át kell Lapunk mai száma 8 oldal. alakitni, a vizet szűrni, szép uj lepedőket, törülközőket adni stb. . . . Különben 15 nap múlva bezárja a fürdőt. Igy ám a statáriális szigorú Rend! No! mert „rönd"-x\ek muszáj lenni, igy tartotta a rendszerető főszolgabíró. No csak az kellett! Felfortyan benne az erős 48-as vér. Hát ki parancsol az övében? Eb ura fakó! Ha bezáratja a főszolgabíró, hát építsen helyette jobbat, amilyet ő szeret, oszt abban parancsolgasson. Nem várta, mig hatóságilag bezárják, kapta magát, bezárta ő maga. Akkor vette észre a publikum : jaj! jaj! hiba, hiba, jobb volna valami is, mint a semmi. És szégyenkeztünk a szörnyű háború folyama alatt itt keresztül-kasul özönlő idegen katonaság, tisztek és mindenféle hadiszállítók és menekülők előtt, hogy Csabának, a nagy Csabának nincs egy kis kádfürdője sem. De ezen semmiféle spekuláció és sopánkodás sem segített. A folyton fokozódó háborús drágaság nyákát szegte mindenféle tervelgetéseknek. Pedig hát volt ez is elég, sőt papíron gyönyörködtünk, kéjelegtünk is előre, de hát az mind csak papíron . . . maradt, dacára a hadimilliomosoknak. (Folytatása következik.)
