Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) április-június • 75-146. szám

1922-06-13 / 133. szám

8 Körösvidék Békéscsaba, 1922. junius 18. — Nyugtázás. Szántai Miklós csanádapácai lakos Marék Pálnak katonának 100 koronát adományo­zott. — Herczeg Ferencz képes iro­dalmi hetilapjának, az Uj Időknek 24. számába regényt Csathó Kálmán, elbeszélést Szederkényi Anna és Pásztor Józse, verset Farkas Imre, cikket Surányi Miklós és Dobosi Pécsi Mária, croquist Kálmán Jenő irt. A lapot számos elmés fejléc és időszerű művészi kép diszitl. Előfi­zetési ára negyedévre 200 korona. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal Budapest VI. Andrássy-ut 16. 9 jBPliur" gyárszentelése Kaptuk és közöljük az alábbi so­rokat : Tekintetes Szerkesztőség ! A „Merkúr" szövődé szombaton lefolyt ünnepségével kapcsolatban az egész helybeli sajtó s igy b. lapjuk is nagy szimpátiával foglalkozott fia­tal vállalatunkkal. Annyival inkább megnyugtató ez reánk nézve, mert ebből is látszik, hogy ebben a vá­rosban van érzék a gyáripar nagy jelentőségének felismerésére és an­nak támogatására s hogy ez a vá­ros részint ezért, részint munkás anyagánál fogva predesztinálva van arra, hogy ipari gócponttá fejlődjék. Ennek felismerése vezette különben cégünket is arra, hogy az uj üzemet e városban állíttassa fel. Amidőn mindezeket megállapítom, nem mulaszthatom el egyúttal rámu­tatni arra, hogy e telep Csabán való létesítése főképen cégünk budapesti központi igazgatójának Schober Jó­zsefnek érdeme. Az ő agyában szü­letett meg e gyár alapításának esz- í méje, ő végezte az üzemhez szük­séges gépek, eszközök legnagyobb részének beszerzését s ő végzi ma is a nyersanyag-bevásárlás, áruérté­kesítés nagy szakértelmet igénylő és sok munkát adó feladatát, mig reám főleg a gyár berendezésével kapcso­latos műszaki feladatok, a berende­zési tervek kidolgozása, azoknak megvalósítása s az üzem megszer­vezése és adminisztrációja hárultak. Hogy feladatunkat eredményesen oldhattuk meg, abban igen nagy se­gítségünkre volt dr. Berthóty István polgármester, dr. Debreczeny Lajos rendőrfőkapitány, Ádám Gusztáv vá­rosi főmérnök és Baukó András vá­rosi mérnök urak mindenkor szives támogatása, melyért ezúton is hálás köszönetemet fejezem ki. Kérve, hogy soraimnak b. lapjuk­ban helyet adni szíveskedjenek, vagyok Békéscsaba, 1922. junius 12. Teljes tisztelettel Puskás Lajos oki. gépészmérnök a „Merkúr" szövődé igazgatója. MOZI Városi Mozgó. Jön! A drótostót Jön! A drótostót operett szkeccs az érdeklődés középpontjában áll. Meg­jelenését a közönség feszült érdek­lődéssel várja. A szkeccs sikerének előhírnöke ez a szokatlan érdeklő­dés. — Még ma, kedden „Georg Bully" cimmel lebilincselő és érdek­feszítő bűnügyi szenzáció kerül be­mutatásra, amely szenzációs trükk­jeivel mindvégig fokozza a néző figyelmét. Viharos, mese attrakciók­kal és trükkökkel ékes. A történet ugy suhan el szemünk előtt, mint mikor a vonat ablakán át nézzük az elsuhanó tájakat. Tőzsde Zürichben a magyar koronát 0'59-el jegyezték. Napol. 3635 Ang. font — Dollár 940 Fr. frank 8675 Márka 299 Lira 4840­Osztr. K. 480 Rubel Leu 616 Szokol 1840 Valuták s -665 Sv. frank 1705-50 Dinár 1323-343 -950 -725 -309 4885 -500 —625 1860 Lengy.m. 22—23 Bécsi kif. 650-750 Ezüst K. 74—77 Ezüst 2 K. Ezüst for. 200—207 Ezüst 5 K. 385-390 Arany IC K. Arany 20K. 3600-670 Gabonaárak: Tiszavidéki buza 3900 Egyéb buza Rozs Takarmányárpa Sörárpa Zab Tengeri Köles Repce Korpa 3900­3275­2950­3100­3250­3475­-3950 -3925 -3300 -3050 -3200 -3400 -.3550 2050—2100 Sertésárak s Zsirsertés nehéz 158—174 Zsirsertés, könnyű 115—158 Ferencvárosi sertésvásár: Szabad­vásári maradvány : 1426 sertés, 7 süldő. Érkezett 620 sertés és 15 süldő. Összesen: — sertés — süldő. Eladva sertés 476, 4 süldő, maradvány — sertés és — süldő. Marhavásár : R vágómarhavásárra felhajtatott 870 darab marha. Ebből — drb. román származású. Belföldiért a következő árakat fizették: Ökör 78-100, közép 66—75, silány 30—55, bika, jobb 65—90, silány 41—65, bivaly 60—65, tehén, jobb 56—82, silány . Csontozott 36—38, növendék marha 39—51, román származású ökör , kivéte­lesen —, tehén —. Főszerkesztő és a szerkesztésért felel: VIDOVSZKY KÁLMÁN Kiadja és nyomatja: A Körösvidék Békésmegyei Keresztény Nyomda és Lapkiadó R.-T. Békéscsaba Szent István-tér 18. szám. VÁROSI MOZGÓ Junius 13-án, kedden Médium Sakk-parti előjátékok 1—1 felvonásban. Georg Bully szenzációs detektív attrakció 6 felv.-ban Főszerepben: Ernst Reicher és Stella Harf. Naponta csak egy előadás, este 8 órakor. Apróhirdetések Egyszeri hirdetés 10 szóig 25 korona, azonfelül minden szó külön 2 korona­Buza-hambár cseréptetővel jókar­ban eladó. Érdeklődni Áchim Mihálynál Kastélyi szőlők 2092. 1825 Az összes méhészeti cikkek eredeti gyári áron kaphatók Boczenádi le­rakatánál. Lehótzky Sámuel vas- és füszer­üzletében 111. kerület Lázár-utca 19. szám Békéscsaba. 1837 Eladó az Orosházi-ut mentén Apponyi­gerendáson 15 hold főid egészben, vagy külön holdankint tanya nélkül. Több boros hordó is eladó. — Értekezni lehet Andrássy-ut 34. 1826 Lakást kaphat takarításért, teljesen magános nő. Jókay-utca 9. balra. 1808 Jó házból való fiút tanulónak vagy egy kiszolgáló leányt felvesz Lehótzky Sá­muel vas- és füszerkereskedő III,, Lázár­utca 19. Békéscsaba. 1836 t tűzifa, | darabos j bükkfa-szén, £ kétszer mosott \ kovács-szén, J stukatur-gipsz, ) darabos- és i épitő-mész J raktárról nagyban és kicsinyben a \ legjutányosabb árak mellett kapható a f Békéscsabai Áru- x forgalmi R.T.-nál $ Szt. István-tér 3. Telefon 89. é Cséplési, ipari és házi tüzelési cé- ^ lókra belföldi és porosz é KŐSZENEK. J ELEGÁNS s Hogyan lehet 50 koronával 800 boronát megtakarítani? flegye meg a Vadonatúj Büssing teherautók gyári jótállással, legolcsóbban kaphatók. 30 drb kevéssé használt teherautó gyá­rilag javitva raktáron Réka automobil R.-T. teherautótelepe, V., Csanádi-utca 3. sz. Telefon 46—01. 1557 Nősülni szándékozó fiatalember megfelelő ismeretség hiányában ezúton keres ismeretsé­get olyan leánnyal, ki hat héten belül férjhez menne s ki egymillió koronáig nagyobb iparvállalatot financirozna, esetleg kinek földbirtoka van Békés­megyében. Lehet fiatal özvegy is, egy gyermek nem akadály. Ajánla­tot „Hat hétre férjnez megyek" jel­igére a Körösvidék kiadójába kérek kölcsönös diskréció mellett. 1834 HECflRQ nemzetközi fuvarlevél fe­lülvizsgáló és kártérítése­ket kieszközlő vállalat fuvarlevél gyűj­tés céljára képviselőt keres Békéscsaba és vi­déke részére. Kevés fáradsággal kereskedőknél és iparvállalatoknál összeköttetésekkel ren­delkező urak 8000—12000 kor. -ig terjedő mellékjövedelemre tehetnek szert Komoly és megbízható egyéneknek az ajánlatai jöhetnek figyelembe. Budapest, IX. her., Ráday-utca 8. sz. Telefon: Józs. 35—60. 1831 Fűszer és lehetőleg a vasszak­mában jártas több évi gyakor­lattal biró segédet azonnal felveszünk. Csakis komoly munkaerők jelent­kezzenek. Tót nyelv birása előny. Ugyanott tanulót alkalmazunk. Békéscsabai Kisg. Szövetk, „ZEU5"-t SAVENNA KŰLÓNLEGESSÉö! Csodálatos hatása abban nyilvánul, hogy hideg uton galvanizál bármilyen fémet, mely már szinét elvesztette, egyszeri áttisztítás után eredeti uj szinét adja 7p||Q_Qn| vissza. Azon fémtárgy, amely ULUllűUl tisztitódik, többé nem oxidálódik. — Egy csomag „ZEUS" megfelel 40 üveg fém­tisztító szerhez arányítva. Vörös és sárga rezet pillanat alatt nikkelez. Ezen francia mérnök ideális találmánya Magyarországon óriási szenzációt keltett. 1 csomag 1 frank, 50 magyar korona. Készíti: Dr. Vee, I., Rue D'Enghien, Páris Egyedüli főelárusitók: Durst József vas-, fűszer- és festékkereskedése Elek. Ifj. Cservinszky István füszer­és csemege-kereskedése Békés. Klein Vilmos (Kis Klein) füszer­és rövidárukereskedése Gyoma. Grenadin­kalapokat gyorsan készit Széli kalapos Baross-utca 14. sz. ELADÓ Reformátuskovácsházán egy kisebb ház egy hold földdel együtt. Értekezni lehet Reformátusko­vácsházán, Szent István-utca 56. szám alatt. 1835 Láb, kéz és hónalj izzadás eiien használjon SuCGOt, mely rövid használat után a legmakacsabb izzadást is megszün­teti. Főraktár : GALLY és WÉNICH drogériája Békéscsaba, Szent István-tér 16. sz. Linkonsiri tény ész-kocák kanok és 8 hetes malacok eladók a Gécs-malomban Békéscsaba-Er­zsébethelyen. SIPŰS IGNÁC épiiletfakereskedő Békéscsaba Orosházi-ut 21—25 Telefon 3. sz. postahivatal 7. Raktáron tart: legjobb minőségű erdélyi Deszkát Léczet Faragott és fürészelt épületfát Zsindelyt Kőrisfatálpat Kész kocsikereket. Olcsó árak

Next

/
Oldalképek
Tartalom