Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) április-június • 75-146. szám

1922-06-14 / 134. szám

Kör ős vidék Bckcscsaba, 1922. junius 14 Államellenes, destruktív, vagy defaitísta mozgalmak nem ju­tottak a hatóságok tudomására. Ezzel kapcsolatban mindössze ar­ról kell megemlékezni, hogy május 11-én éjszaka K. Mészáros Dániel nagyszénási lakos az orosházai .Alföld" szálloda éttermében mú­latás közben a Marseilles indulót húzatta. Az eljárás megindult ellene. A május hó első napjaiban apa­dásnak indult Körösön 5—6-án is­mét egy kisebb árhullám vonult el, amely ez évben épen a tizedik volt már. Csak az utolsó árhullám levo­nulása után, május 10-ike körül vol­tak az összes zsilipek felnyithatók. Ezért a belvízzel-borított területek csak május második felében, sőt he­lyenként csak május végén szaba­dultak meg a víztől Ezeken a terü­leteken a tavaszi -nezei munka te­hát nagyon megkésett, az őszi ve­tés pedig kiveszett. Fokozza a gazdasági kárt az a körülmény, hogy az egész május hónapban összesen 304 mm eső esett és ez is úgyszólván teljesen a hó első felében. A hó második felé­ben, amikor a növényzetnek és a későn elvetett magvaknak leginkább szüksége volt az esőre, úgyszólván teljesen száraz volt az idő. A magyar-román határmegálla­pitó-bizottság magyar delegációja a Gyulán megkezdett működését meg­szakította és felsőbb utasításra mun­katervét megváltoztatta. A bizottság magyar delegációja székhelyét Sze­gedre tetta át. Az Elektől—Gyula­váriig terjedő határszakaszban a ki­szállások előreláthatólag junius vé­gén lesznek, valószínű tehát, hogy a delegáció junius vége felé ismét Gyulára jön. Természetben kell leróni a gabona kiviteli illetéket Budapest, junius 13. A pénzügy­miniszter kijelentése szerint a gabona kiviteli illetéket az idei kiviteli cam­pagneban természetben fogják fizetni. Az ellátatlanok , gabonakészletének egy része ezen a módon nyerne fe­dezetet. Tüntetés a horvátok ellen Abbáziában Laibach, junius 13. (MTI) A lapok jelentése szerint szombaton Abbá­ziában a fascisták bántalmazták azo­kat a horvát ifjakat, akik katonai ujoncozási célra bevonultak. A hor­vát olvasótermeket összerombolták, majd fölgyújtották az épületet. A lapok kifejezést adnak a lakos­ság felháborodásának és értesitik a kormányt, hogy az Olaszországgal kötött egyezményt nem irják -alá csak abban az esetben, ha az olasz kormány megfelelő biztosítékokat nyújt a jugoszláv lakosság vagyon­biztonsága tekintetében. Folyik a fölösleges tisztviselők elbocsájtása Junius végéig befejezik a tisztviselőit létszámának apasztását Budapest, jun. 13. Illetékes tényezők nyilatkoztak a fölös számú tisztviselők létszám apasztásának kérdéséró', amit már valamennyi fórum előtt letárgyaltak, sőt már meg is kezdődik a tiszt­viselők elbocsájtása. Elsősorban azoknak az állami tisztviselőknek elbocsájtásáról van szó, akik kü­lönböző ügyekből kifolyólag fe­gyelmi vizsgálat alatt állottak. Akik pedig 35, illetve 40 évi szolgálatot teljesítettek, vagy elérték a 65 éves korhatárt, azokat szintén elbocsájt­ják, illetve nyugdíjazzák. Ezután következnek azok a tisztviselők, akiknek megélhetése más uton biz­tosítva van. Az első két csoportban már a legtöbben meg is kapták hivatalos végzésüket. A végrehajtás gyors tempóban halad és junius végéig be is fejeződik. Az uj in­demnitási törvényjavaslatban már a redukált létszám fog szerepelni. Kereskedők és iparosok Vigyázat I Ujabb rendelet szerint a forgalmi adó leírásra csak oly könyv al­kalmas, melyben tételenként le­het azt beirni. — Ilyet gyárt a Körösvidék RT Ott vegyen Ön is! Mi van ma ? 1922. junius 14-., szerda R. kath.: Nagy Vazul. Prot.: Vazul. Nap kél 4 óra 03 perckor, nyugszik 19 óra 57 perckor (757). Hold kél 23 óra 05 perckor (éjjel), nyugszik 8 óra 52 perckor (reggel) Este 8 órakor: Mozielőadás a Városi Mozgóban. „Hiszek egy Istenben, hiszek egy bazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában I Ámen" HIREK — Ántánt-bizottság Békéscsa­bán. Kedden délután két katonai autó érkezett városunkba, amelyek egyike egy francia és egy olasz, másika pedig két magyar tisztet hozott. A bizottság katonai ügyben járt itt s rövid idő múlva tovább utazott. — Pályázat mérnöki állásra. A békési járás főszolgabírója Mező­berény községben lemondás folytán megüresedett községi mérnöki állásra pályázatot hirdet. A pályázati kér­véayeket junius 24-ig kell beadni. — A Békésvármegyei Molnár­szövetség kedden délután nagy gyűlést tartott Békéscsabán a vá­rosháza nagytermében. Minthogy a gyűlés lapunk zártakor még folyik, holnap számolunk be részletes le­folyásáról. — A gyulai püspöki helynök Orosházán. Az orosházairóm. kath. egyház uj templomot emel, melynek felépítését gyulai építőmesterek vég­zik. A templom alapkő letétele ün­nepi szertartások között vasárnap folyt le, melyén részt vett Brém Lő­rinc gyulai püspöki helynök, aki a Kosuth-téren épülő templom előtt felállított oltárnál ünnepélyes szent­misét celebrált A szent mise alatt a Jézus szive szövetség vegyeskara egyházi énekeket adott elő, utána pedig a püspöki helynök mondott magas szárnyalású szent beszédet. Azután kezdetét vette az alapkőle­tétel. — Óriási vihar Newyorkban. Newyork és környéke felett ma óriási vihar dühöngött. A délután folya­mán számos halászbárka elsülyedt és körülbelül 50 ember a vizbefult. A vihar a ^brownparki óriáskerék felsőrészét leszakította és a Long­islandi tenger-szorosba sodorta. Ennél a balesetnél 5 ember lelte halálát. — Eljegyzés. Orbán János és Sallái Mariska jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) — Eső. A tikkasztó szárazság után megindultak az ég csatornái s ha nem is volt számottevő csa­padék, de sokhelyt elég kiadós eső esett. Békéscsabán vasárnap este ki­sebb (mintegy 5 mm.), hétfőn este pedig valamivel nagyobb eső esett. Sajnos a jó eső csak kis területen áztatta meg a földet. Gyulán alig volt valamelyes eső. Posteleken és Gerlán 10—12 mm. eső esett vasár­nap, Dobozon azonban mindössze 12 mmnyi volt a csapadék. Kedden egész nap borús volt s lapunk zár­takor a környékről mindenünnen azt jelentik, hogy kilátás van nagyobb esőzésre. — Lovak kiviteli illetéke. MTI. jelenti: A pénzügyminiszter a kivi­teli illetékről szóló törvénynek azt az intézkedését, hogy a lovak után darabonként 3000 korona kiviteli illeték fizetendő, most kiadott ren­deletével akként módosítja, hogy az I. osztályú versenyló után 30000, II. osztályú versenyló után 25.000, III. osztályú versenyló után 15.000, egyéb ló után pedig 10.000 korona fizetendő. A visszabehozatal kötele­zettségével külföldi versenyeken való részvétel, továbbá tréning, vagy fe­deztetés céljából kivitelre kerülő bel­földi, úgyszintén ugyanilyen céllal behozott és a származási országba visszaszállításra kerülő külföldi ver­senylovak kivitele alkalmával, ezután sem fizetendő kiviteli illeték. — A csendőrség jelentése. A csendőrparancsnokságnak Békés­vármegye alispánjához beküldött május havi jelentése szerint a mult hóban a vármegye területén a kö­vetkező bűnesetek fordultak elő: hatóság elleni erőszak 2, izgatás 3, pénzhamisítás 1, gyújtogatás 5, em­berélet elleni támadas 4, testisértés 17, lopás 118, rablás, zsarolás 5, sikkasztás, orgazdaság és csalás 53 esetben fordult elő. — Nem ürítik ki a Közmüve­lődásházát. A kultuszminiszter le­iratban szólítja fel a várost, hogy gondoskodjék a GOK és az állam­rendőrség osztály parancsnoksága szá­mára (amelyek jelenleg a Közmüve­lődésházát foglalják le és vonják el rendeltetésétől) más helyiségek ki­jelöléséről, hogy kitelepítésük bizto­sitható legyen. Egyelőre természete­sen lehetetlen az uj helyiségek biz­tosítása, mert a GOK számára négy irodahalyiséget és száraz pincét kell szerezni. A leirat szerint egyelőre feltétlenül ki kell üríteni a könyvtárat és a bejárattól jobbra lévő irodahe­lyiséget. i — A juniusi vásárt már az uj vásártéren tartják. A képviselő­! testület határozata értelmében seré­I nyen folyik az uj vásártér használ­1 hatóvá tétele. A junius 24—25 és 26-iki országosvásár állatvásárját már ; az uj vásártéren tartják meg, ame­I lyet addig ideiglenesen berendeznek, j A katonaságtól egy barakkot vesznek I át, amelyben megfelelő átalakítással ] mázsaházat, járlatkezelő helyiséget, j váróhelyiséget és mázsakezelői la­j kást rendeznek be. Az őszi vásárra már teljesen elkészül az uj vásártér* ! felszerelése és berendezése. | — Halálozás. Szegedről jelentik : ; Az Országos Menekültügyi Hivatal szegedi kirendeltségének főnöke : Pietsch Sándor nyug. határrendőr­ségi vezértanácsos, a Ferenc József­rend lovagja, több kitüntetés tulaj­; donosa f. hó 11 -én meghalt. Az el­hunyt Békéscsabán is gyakran meg­fordult hivatalos ügyben, ahol a leg­nagyobb tisztelettel övezték. Teme­! tése f. 12-én volt Szegeden óriási részvét mellett, i — Csütörtök délután lesz a | zenede vizsgahangversenye. Csü­| törtök délután tartja a Békéscsabai í Városi Zenede szokásos vizsgahang­j versenyét a Közművelődés házában, i amelyen több mint száz növendék í lép fel. A nagy anyag miatt a hang­versenyt 2 részletben tartják, úgy­mint d. u. 3 órakor és este 6 óra­j kor. Az esti hangversenyen az iskola : magasabb osztályú növendékei mu­s tatják be készültségüket klasszikus j és modern zeneszerzők alkotásaiban, j Ugyancsak ekkor lép fel az alig 6 • esztendős Gyöngyösi Laczika is, ! Gyöngyösi igazgató kis fia, aki Beethovennek egyik fantáziáját, Schu­mann egy jellemdarabját, és Radnai egyik két rapszódiáját adja elő. A hangverseny iránt, amely városunk jövendő zenei nemzedékének nyil­vános bemutatkozása, rendkívüli az érdeklődés. Jegyek 20—30 K-ás ár­ban haphatók a. pénztárnál. — Felhívás. A cipész- és csiz­madia iparosok bőripari szakosz­tálya ma, szerdán este 7 órakor az ipartestület helyiségében érte­kezletet tart, az anyagbeszerző Szövetkezet üzleti megnyitása na­pirenddel. Kéretnek a tagok, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg. — Vásár Szarvason. Szarvas községben a nyári vásár f. hó 16, 17, 18 és 19-én lesz. — Gyoma község munkaerőt kért. A hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák ellátásáról szóló ren­delettel a községre ruházott^teendők elvégzésére a község részbeni teher­mentesítésére a községi számviteli teendőkben teljesen jártas menekült községi jegyzőt vagy járási számve­vőt kértek a pénzügyminisztertől, aki azonban kérésüket nem találta telje­síthetőnek, mert a kívánalmaknak megfelelő menekült közalkalmazott jelenleg nem áll rendelkezésre. — Intézkedés a nyomor eny­hítésére. A népjóléti és munkaügyi miniszter felhívja a vármegyét, hogy a nyomor enyhítésére tegyen javas­latot, milyen célú intézmények léte­sítésére, illetve intézkedések (megté­telére volna szükség elsősorban a vármegyében a felmerülő kiadások fedezésére, minő járulékoknak és dijaknak szedését lehetne elrendelni? Vizsgái jutalombönpeh nagy választékban kaphatók a I IHörösvidéh"-nél

Next

/
Oldalképek
Tartalom