Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) április-június • 75-146. szám

1922-06-07 / 128. szám

2 Kór ős vidék Bcftcscsqba, 1922 junius 7 Ezek szerint Jakabfi Györgyre 626, Kellő Gusztávra 379, Szekej And­rásra 50 szavazat esett s igy Jakabfi György pilisi ev. lelkézxt a békéscsabai ev. gyülekezet 197 szótöbbség­gel megválasztotta lelké­széül. Sailer Vilmos dr. elnök szavait harsány éljenzéssel fogadta a köz­gyűlés s mindenki teljesen megnyu­godva az eredményben a nagy tö­meg a legteljesebb nyugalommal oszlott szét. Nemzetrontás Kinos megdöbbentést keltett nem­csak politikai körökben, hanem a keresztény társadalomban is az a kipattant hit, hogy Andrássyék, kik sajtójukban a legitimista ellenzék bukásában a keresztény gondolat bu­kásában a keresztény gondolat bu­kását igyekezték hangoztatni, meg­egyeztek a szociáldemokratákkal, hogy olyan esetben, ahol kormány­párti és szociáldemokrata párti jelölt között történik pótválasztás, ott a kibukott Andrássy-párti szavazókat a szociáldemokraták mellé állítják. Ennek ellenében oly esetekben, mely­ben Andrássyék és a kormány kö­zött pótválasztásra kerülne a sor, a szociáldemokraták szavazóit állítják Andrássyék szolgálatára. Ennek a megegyezésnek a hire több oldalról beigazolódást nyert és ahoz bővebb kommentárra nincs szükség. A főváros keresztény társadalmá­ban az a hangulat, hogy tulajdon­kép most látszik meg Andrássyék nemzetrontó munkája, amikor sike­rült nekik a keresztény egységet annyira megbontani, hogy a szociál­demokraták nem várt számaránnyal jutnak a nemzetgyűlésbe. Ugylátszik, Andrássyéknak, bármennyire is han­goztatják a keresztény mivoltjukat, egyáltalában nem fontos, a keresz­tény nemzeti irány, mert még a vö­rös szociáldemoktarákkal ha szövet­kezni tudtak csak azért, hogy a kor­mány bukását megkíséreljék. Teljesen tiszta képet nyújt a hely­zetre vonatkozólag a Chevra Cadisa (zsidó szentegylet) legutolsó kiált­ványa, melyben felszólítja a zsidó­kat, hogy a szociáldemokrata jelöl­tekre szavazzanak. Ebből az látszik, hogy a szociál­demokrata párt kevesebb eséllyel indult bele a választásba, mint ahogy gondolták, s most együtt dolgoznak az Andrássy párt és a szociáldemo­krata párt és liberális demokrata párt. Bizonyos jelek arra mutatnak, hogy az egész Andrássy, szociálde­mokrata és liberális ellenzéki front mögött Vázsonyi Vilmos áll, kinek teljesen sikerült hatalmába keríteni a gyűlölettől rövidlátó Andrássyékat. A kormánynak eddig 103 főnyi többsége van Budapest, junius 6. Budapesten, hír szerint, a legtöbb mandátum a szociáldemokratapártnak jut. Egy­úttal jelentik Vázsonyiék vereségét, akik a remélt mandátumok számá­nál jóval kevesebbre, legjobb eset­ben talán hétre fognak szert tenni. A számadatokat tekintve a kormánynak ebben a pillanat­ban máris százhárom főnyi többsége van. Ma délelőtt a miniszterelnöknél járt Klebelsberg Kunó gróf belügy­miniszter, aki a pótválasztások ered­ményéről számolt be. Azután Kállay Tibor pénzügyminiszter két óra hosszat tanácskozott Bethlen gróf­fal, akit ezenfelül még Hegyeshalmy Lajos kereskedelmi miniszter is fel­keresett. Sopronban még nincs eredmény Sopron, junius 6. A mostani pót­választás előtt a polgárság vezetői között megegyezés jött létre, hogy pártállás és felekezeti különbség nélkül a polgárság gróf Andrássy Gyulára adja szavazatát, hogy igy egységes frontot alkossanak a szo­ciáldemokrata jelölttel szemben. Sopronból jelentik: A szavazás még mindig tart. Az eredményt csak holnap hirdetik ki. Hogy a n választottak Buda­pesten a szocialisták? Budapest, junius 6. Az egész ma­gyarpolgárság megdöbbenéssel látja, a szocialistáknak szinte érthetetlen előtörését. A szocialista szavazatok nagy számára világosságot dérit több olyan érdekes eset, amelyről az egyes választási irodák értesítenek minket. A szociálisták általában szakszerve­zeti parancsot adtaK ki, hogy a nők is, ha 30 évnél fiatalabbak és 6 ele­mijük nincs is, magukat 30 évesnek és 6 elemit végzetteknek vallják. A szakszervezet vezetősége számol azzal az eshetőséggel, hogy a sza­vazólapok óriási tömege miatt a ha­tóságok nem fogják felülvizsgálni a szavazólapok hitelességét. Ez be is következett. Nagyon sok helyen elő­fordult az is, hogy a kommunista­szocialista érzelmű házmesterek ke­resztény érzelmüeknek nem adtak szavazásra jelentkező lapot, vagy ha adtak, a kitöltött lapokat nem adták be illetékes helyen. Másik trükkje volt a szocialistáknak, hogy röpirato­kat terjesztettek a tudatlan nép között. Mi van ma ? 1922. junius 7., szerda R. kath.: Róbert Károly Prot.: Róbert. Nap kél 4 óra 05 perckor, nyugszik 19 óra 51 perckor (7'51). Hold kél 17 óra 32 perckor (d. u.), nyugszik 2 óra 43 perckor (éjjel) Délelőtt 8 órakor: A földreform végre­hajtási tárgyalások megindítása a vá­rosháza nagytermében. Este 7 és 9 órakor: Mozielőadás a Városi Mozgóban. Városi hözgylilés Kedden tartotta Békéscsaba rende­zett tanácsú város képviselőtestülete rendes közgyűlését élénk érdeklődés mellett. A közgyűlés lefolyásáról az aláb­biakban számolunk be: Kevéssel 9 óra után dr. Berthóty István polgármester megnyitja a közgyűlést és a jegyzőkönyv hitele­sítésével Bohus M. András és Sza­szák Pál képviselőtestületi tagokat bizza meg. Dr. Medovarszky Mátyás főjegyző felolvassa a polgármesteri jelentést, melyből sajnálatosan állapitható meg, hogy városunk közállapotai a leg­utóbbi évnegyedben rosszabodtak. A polgármesteri jelentést több fel­szólalás követi. Kovács Sz. Mihály a Vajda bérlet ügyében kér felvilágosítást. A városi intéző válaszát, mely szerint a bér­letet két évvel meghosszabbitották, tudomásul veszik. Pollák Arnold a közegészség ha­nyatlásával kapcsolatban kéri a kutak felülvizsgálását. A képviselőválasztás lefolyásáról szóló jelentéssel kapcsolatban meg­említi, hogy az összeirott választók szavazati jogának felülbírálása igen felületesen történt. Javasolja, hogy ezt az ügyet tegyék vizsgálattárgyává. Botyánszky Mihály a Biszár-féle bérletben történt visszaélések meg­torlását kéri, mert a bérleten levő fákat a bérlő kivágta és saját céljaira használta fel. Ifj. Zsiros András a kigyósi ha­tárban levő vadvizek lecsapolása ér­dekében szól. Nóvák György az egészségügyi jelentéssel kapcsolatban felemlíti a Rokka és a Hubertus rosszul elve­vetett szenyvizének a káros hatását. Előadása szerint ennek a két gyár­nak a szennyvize elárasztja az utcát és elposványosodik, aminél fogva kellemetlen bűzt terjeszt és fertőzi a levegőt. Ifj. Horváth Mihály az osztály­mérnökségnek építkezés céljából át­adott telek ügyében kér felvilágo­sítást. A felszólalásokra dr. Berthóty pol­gármester válaszol. Javaslata alap­ján elhatározzák, hogy az épülő fürdő kútfúrójával egyeznek meg- a városi kutak teljes jókarbahelyezése tárgyában. Tudomásul veszik azt a birói végzést, amely a békéscsabai föld­birtokrendezői eljárás tárgyalásának időpontját tűzi ki. Hozzájárul a képviselőtestület,, a Rosenthal-ié\e iparvágánynak az Ör­utcából a Trefort- és a Tinódi-utcára való áthelyezéséhez. Élénk vitára adott okot Belanka Mihály építész és betonárugyáros kérelme, amely felett szavazással ugy dönlőttek, hogy az általa jelenleg bérelt s örökáron való eladásra kérf sziktéri területet négyszögméteren­ként 200 koronáért engedik át. Cso­dálkozunk azokon, akik ellenezték, hogy Belanka, a fiatal, törekvő, ke­resztény csabai vállalkozó 200 koro­nás egységáron kapja meg az általa kért területet, holott a „Glóbus" részvénytársaságnak nem is olyan régen 150 koronájával adtak el ugyanott telep céljára földet. A Kisgazdák Szövetkezetének bér­elengedési iránti kérelmét teljesitik. A Máté-féle poriák vizlevezetésí ügyének a legközelebbi közgyűlésig való beható megvizsgálására bizott­ságot küldenek ki, amelynek tagjai: Ádám Gusztáv főmérnök, dr. Linder Károly, Darida Károly, Dén József és Varga Elek. A városi lovashajduk lótartási át­alányát évi 6000 koronára emelik fel. Mokran Andrásnak és társainak kérelmükre négyzetölenként 25 koro­nás árban adják át a Berényi-ut vé­gén a házhelyrendezés során fenn­maradt 6 házhelyet. Dr. Berthóty István polgármester­nek 6 heti szabadság iránti kérel­mét teljesitik. Elfogadják a Kisgazdák Szövet­kezetének a városi szeszfőzde szö­vetkezeti alapon való átszervezése ügyében beadott indítványát. A vá­ros 10 ezer koronával járul hozzá a részvénytársasági alapon üzembe helyezendő központi szeszfőzde tőkéjéhez. Vetőcinquantin, aranylófogu vetőtengeri, vetőköles és buzakorpa kapható a Hékésmegyei Ült. Takarékpénztár RT gabonaosztályánál Szent István-tér 5 (I. emelet.) 1473 HÍREK — Járási gazdasági felügyelő. Reichardt Béla m. kir. gazdasági felügyelőt a földmivelésügyi minisz­ter Gyula szekhellyel a gyulai és a békési járás, valamint Gyula és Bé­késcsaba r. t. városok területére a járási gazdasági felügyelői teendők ellátásával bizta meg. — Vizsgák a városi iskolákban. A békéscsabai városi elemi iskolák­ban már lefolynak az évvégi vizsgá­latok. Folyó 6-án délelőtt Vandháton, délután Nagygerendáson volt vizsga. Ma délelőtt Kisgerendáson, délután Fürjesen, holnap, csütörtökön dél­előtt pedig Fényesen lesz évzáró vizsga. — A vármegyei közigazgatási bizottság e hó 12-én a rendes idő­ben tartja meg legközelebbi ülését. — A Kereskedelmi Csarnok rendkívüli közgyűlése folyó 11-én, vasárnap délután fél 3 órakor lesz az egyesület helyiségében. Tárgy a vasárnapi zárás és a vásártartás napja. — Eljegyzés. Halász Bözskét el­jegyezte Berekméry István Kecske­métről. 1770. — A Keresztény Daloskör Déva­ványán. A békéscsabai Keresztény Daloskör a dévaványaiak meghívá­sára folyó hó 11-én este 8 órakor az ottani „Vadkacsa" vendéglőben hangversenyt rendez. A Keresztény Daloskör már nemcsak a megyében, hanem a megye határain kívül is olyan jó hírnévnek örvend, hogy egyre kapja a meghívásokat hang­versenyre. A dévaványai dalestély bizonyosan gyarapítani fogja a kiváló daloskör babérjait. — Esküvő. Herberth Károly és Lamper Ilona f. hó 6-án házassá­got kötöttek. (Minden külön értesí­tés helyett.) — Medek és Székelyhidy dr. hangversenye. Rendkívüli érdeklő­dés előzi meg az Operaház két ki­válóságának, Medek és Székelyhidy Ferencnek vasárnapi hangversenyét. A gazdag és változatos műsorból is kiemelkednek a magyar müdal-iro­dalom ritkán hallott remekei, Doh­nányi uj operája: A vajda tornya, Medek és Székelyhidy gyönyörű ket­tőse, az Aida Nilusparti jelenete. Szenzációja a csabai estnek, hogy az Opera lirai énekese, mint hős­tenor mutatkozik be Wagner—Grál legendájában. Jegyek korlatolt szám­ban még kaphatók dr. Gyöngyösi és Gruber, Corvina és Gesmey könyv­kereskedésekben. — Iskolai találkozás. Felkérem azon volt osztálytársaimat, kik a békéscsabai állami felsőbb leány­iskola IV. osztályát 1912-ik évben végezték, 10 éves találkozásukra junius 29-én Békéscsabán, a Fiume szállodában délután 3 órakor meg­jelenni szíveskedjenek. Dukony Er­zsébet, gyógyszerész. •S,— A Róm. Kath. Leányegye­sület ma, szerdán este 6 órakor gyűlést tart a Horváth-iskolában. — Felhivás 1 Felhívjuk az ösz­szes közalkalmazottakat, hogy a ju­niusi kedvezményes zsir, cukor és só kiosztás juniusi ellátási jegyek ellenében a következő sorrend sze­rint fog történni: 8-án 1—100-ig 9-én 100—200-ig 10-én 200—250-ig 12-én 250—350-ig 13-án 350—450-ig 14-én 450—500-ig 16-án 500—680-ig Vezetőség.

Next

/
Oldalképek
Tartalom