Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) április-június • 75-146. szám

1922-06-01 / 124. szám

V tíeribsudék Békéscsaba, 1922. junius 1 MELEGE VAN? Hűtse le magát fagylalt és jegeskávéval GUBICZÁNÁL. Szerkesztői üzenetek Bujdosó János. Lássa barátom, a maga levele van tele gyűlölettel és rágalommal. Mi nem gyalázzuk a szociáldemokráciát, csak mint kemény ellenfelet támadjuk, de nyilt sisakkal. Nem azért, mintha gyűlölet volna bennünk, hanem mert erős a meg­győződésünk, hogy mi csak ugy lehetünk boldogok, ha egy percre sem veszítjük szem elől a nemzeti gondolatot, azt, hogy mi magyarok és nem nemzetköziek vagyunk, másrészt pedig nem raboljuk el a néptől, hanem visszaadjuk neki legdrágább kin­csét, a vallásosságot. Mert higyje el isme­retlen barátom, hogy a vallás mégis csak nagyon erős támasza a királynak ép ugy, mint a koldusnak. Ha pedig vannak olyan papok is akik — mint maga állítja — pó­diumról gyalázzák és átkozzák a más meg­győződésű embereket, ez nem a keresz­ténység hibája, hanem az illető ember gyengesége. Főszerkesztő és a szerkesztésért felel : VIDOVSZKY KÁLMÁN Kiadja és nyomatja: A Kőrösvidék Békésmegyei Keresztény Nyomda és Lapkiadó R.-T. Békéscsaba Szent István-tér 18. szám. Apróhirdet ések Egyszeri hirdetés 10 szóig 25 korona, azonfelül minden szó külön 2 korona. Az összeget levélbélyegben is lehet beküldeni a kiadóhivatal címére. Min­den előfizető havonta egyszer adhat fel díjmentesen egy apróhirdetést a hétköznapokon megjelenő számokban. Allástkeresők hirdetményei díjtalanok. Eladó Piros Ágostonnál Ujkigyoson elsőrendű sertészsír. 1697 Eladó egy használt nyereg, cséplőhöz fecskendő és transmisszió. Érdeklődni VI., Perényi-utca 4. 1713 Házvezetőnőn ek ajánlkozik pap­családból származó, idősebb úrinő magá­nos férfihez. Főzést is vállal. Cim a ki­adóban. 1710 . Eladó I., Kastély-utca 5. sz. alatti ház. Értekezni ugyanott. 1790 ELEGÁNS (Tűímww/ Harisnya, ke ztyii és nyakkendő újdonságok, rövidáruk nagy választékban hórav mos divatáruüzletében Békéscsaba, Be­rényi-ut 1. sz. alatt. (Falta-ház] Alföldi Első Gazdasági Vasút. Érvényes 1922. évi junius hó 1 tői MENETREND Gyors Gyors Vegy. 510 512 504 ODA motorvonatok Bebéscsoba—Tőthomlős~MBzo­hovácsházai vonal Állomások és megállóhelyek Gyors Vegy. Gyors 511 501 513 4-00 4-06 4-09 4-24 4-34 4-42 4-54 5-06 5-19 5-29 5-38 5-45 6-10 6-34 6-42 6-45 6-56 13-10 13-15 13-19 13-37 13-49 13-56 14-12 14-27 14-43 14-55 15-05 15-15 15-37 15-53 15-59 16-04 16-25 16-38 16-46 17-07 17-23 17-41 17-54 18-05 18 15 18-42 19-06 19-36 ind Békéscsaba közúti vasút érk . . 0 Gyulai keresztezés fg 0 Áradi keresztezés A * Kenderföldek Ókigyós * Józsefmajor Újkígyós * Csabai tanyák Szalay kitérő * Klemi major * Bodzási tanyák Csanádapáca * Vilma-major * Kaszaperi, tanyák * Kaszaper felső Kaszaper alsó * Lukács-major Tótkomlós * Lukács major Kaszaper alsó * Ortutay-major W * Montag-major J\ Református Kovácsháza érk Mezőkovácsháza ind VISSZA motorvonatok 7-36 7-32 7-28 7-12 7-00 655 6-37 6-23 6-11 6-00 5-51 5-45 5-18 4-53 4-44 4-41 4-30 12-01 11 56 11-51 11-30 11-16 11-10 10-45 10-28 10-12 9-56 9-45 9-38 9-25 9-21 9-06 20-18 'iO-14 20-10 19-52 19-39 19-34 19-16 1900 18-45 1832 18-22 18-14 17-48 17-23 17-00 ODA Békéscsaba-Vésztői vonal 2 Állomások és megállóhelyek VISSZA Vegy. Gyors Gyors Békéscsaba-Vésztői vonal 2 Állomások és megállóhelyek Gyors Vegy. Gyors 724 702 712 Békéscsaba-Vésztői vonal 2 Állomások és megállóhelyek 711 721 701 motorvonatok Békéscsaba-Vésztői vonal 2 Állomások és megállóhelyek motorvonatok 500 12-44 1829 ind Békéscsaba közúti vasút érk 6-42 12-27 21-11 514 1258 18-41 w * Békéscsaba Kossuth-tér A 6-29 1215 20-59 523 1307 18-49 N r * Békéscsaba villanytelep A 6-21 12-05 20-50 527 13-22 18-54 0 Békéscsaba kitérő 6-16 1201 20-45 * Borosgyán * Békési tanyák 557 13-37 1916 Békés AEGV. 5-54 11-33 20-21 603 13-44 19-23 Békés Széchenyi-tér 5-47 11-25 2013 6-20 14-0u 19-39 * Békés Köröspart 5-30 11-07 19-56 6-31 14-09 1947 Ludad 5-22 10-57 19-48 * Fehérhát 6 46 14-23 20-01 * Kárászmegyer 5-08 10-41 19-30 6-58 14-30 2008 Bélmegyer 5-02 10-30 19-24 * Bélmegyeri tanyák 19-13 709 14-40 20-18 * Vadasmajor 4-51 10-18 19-13 * Vésztői tanyák 730 14-58 20-36 r Vésztő AEGV. 4-34 9-58 18-56 7-37 1504 20-42 • * Vésztői piactér 4-28 9-50 18-50 7-44 15-12 20-50 érk Vésztő MÁV. ind 420 942 18-42 * Megállóhely fel- vagy leszálló utas jelentkezése esetén. 0 Csak forgalmi szempontból áll meg. Az igazgatóság VÁROSI MOZGÓ Junius 1-én csütörtökön: Bigornó Mexikóban Burleszk Tiizamazon Amerikai stilü dráma 4 felvonásban (A legszebb olasz filmek sorozatából) Pénteken, szombaton és vasárnap nincs előadás! Előadások: 7 és 9 órakor. Jön! Jön! MACKÓ UR KALANDJAI Grenadin­kalapokat gyorsan készít Széli kalapos Baross-utca 14. • sz. egyszer nálam cipőt rendel, vesz vagy javít­tat, meggyőző­dik a legolcsóbb és a legjobb beszerzésről SZÁNTÚ ILLÉS CIPÉSZ Széchenyi-utca 8. szám alatt. (9 Ro­senthal malommal szemben. 1694 AKI A békéscsabai közkórház igazgatósága. 247—922. ikt. szám. Árlejtési hirdetmény A békéscsabai közkórház igazgatósága ezennel pályázatot hirdet a közkórház f. évi faszükségletének biztosítására nézve. Felhivatnak a pályázni kívánók, szíves­kedjenek ajánlataikat szabályszerűen fel­bélyegezve, zárt borítékban a kórházi igaz­gatósághoz 1922. évi junius hó 5-ig annál is inkább benyújtani, mert a később ér­kezett ajánlatok figyelembe vétetni nem fognak. Az ajánlatokat száraz, egészséges hasí­tott bükk, vagy tölgyfára kérjük. Kifeje­zetten megjelölendő, hogy a fa a kórház udvarára beszállítva és lerakva, vagy pe­dig a békéscsabai állomáson lesz átadva, amely utóbbi esetben a befuvarozást a kórház saját költségén maga végezteti el. A forgalmi adóra nézve az ajánlattevőnek szintén nyilatkozni kell. Szükséges egyéb felvilágosításokkal a közkórház vezető gond­noka szolgál. Ajánlattevőt ajánlata a szállítás vállalására már az ajánlattétel napján kötelezi. A beérkezett ajánlatok felett a közkór­házi bizottság dönt végérvényesen. A kórház szükséglete 20 waggon (á 100 q) fa Leszállítandó a közkórház rendelkezése után azonnal. Békéscsaba, 1922. május 31. A közkórház igazgatósága. Máhot, csabai nyári holbászt, juh fúrót (nomolyát) nagyobb mennyiséget is vesz Oláry Békéscsaba, (a kath. templommal szemben) Társulnék női divattermemhez önállóan varrni tudó nővel. Befekte­tés nem szükséges. — Cim a kiadóban. 1715 Láb, kéz és hónalj izzadás ellen használjon SuCGOt, mely rövid használat után a legmakacsabb izzadást is megszün­teti. Főraktár : GALLY és WÉNICH drogériája Békéscsaba, Szent István-tér 16. sz. Vadonatúj Büssing teherautók gyári jótállással, legolcsóbban kaphatók. 30 drb kevéssé használt teherautó gyá­rilag javítva raktáron Róka automobil R.-T. teherautótelepe, V., Csanádi-utca 3. sz. Telefon 46—01. 1557 SIPŰS IGNÁC épületfakereskedő Békéscsaba Orosházi-ut 21—25 Telefon 3. sz. postahivatal 7. Raktáron tart: legjobb minőségű erdélyi Deszkát Léczet Faragott és fürészelt épületfát Zsindelyt Kőrisfatalpat Kész kocsikereket. Olcsó árak Mindennemű szita­és sodrony árut legjobb munkával gyárt PÓLYA FERENC szita- és sodronyárukészitő Békéscsaba, III., Wetter-utca 13. Legjobb sodronykeritések gyártása Állanáóan vásárol elsőrendű. lószört! 943 BŐR ÁPO LÓ börszépitő és ráncmentesitő hatásá­ról már 30 éve ismeretes a dr.Jutassy-Krém (kosmetikus kenőcs) Nappalra szá­raz, éjjelre zsíros. Kapható szaküz­letekben, vagy utánvét mellett dr. Jutassy kozmetikai gyógyintézetében Budapest, Kossuth Lajos-utca 4. sz. Minden egyéb szépséghibáról tájé­koztató füzet és árjegyzék ingyen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom