Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) április-június • 75-146. szám

1922-05-24 / 117. szám

Békéscsaba, 1922. mdjus 24. Kőrősvít/ék 3 — Szerencsétlenül járt gyer­mek. Klepka Mihály csorvási 11 éves gyermek tegnap délután fészek­szedés végett felmászott egy fára. A fészek oly magasan volt, hogy a vastagabb faágról nem érhette el. Erre gyerekes gondatlanságból, hogy elérje a fészket, egy vékony galyra állott, amely letört alatta. A szeren­csétlen gyermek több méter magas­ságból a főidre zuhant. Beszállítot­ták a csabai közkórházba, ahol orvosi kezelés alá vették és súlyos belső sérüléseket állapított meg rajta. A gyermek mozdulatlanul fekszik, egész testében bénaság jelei mutat­kozik. A rendőrség kihallgatást esz­közölt és elrendelte a nyomozás megindítását, hogy a gondatlanság­ért terhel-e valakit felelősség. — A Szociális Misszió tagjai szerdán (május 24-én) este, a májusi ájtatosság után a Horváth-féle isko­lában megbeszélést tartanak. A meg­beszélés igen fontos tárgya szüksé­gessé teszi a Sz. M. tagjainak lehe­tőleg teljes számú megjelenését. — Életfogytiglani fegyházra itélt béres. Takács Antal orosházai béres az orosháza—csabai vasútvo­nal mentén, a 67-es őrháznál Csun­gár Tódor oláh bérest kalapáccsal fejbeverte, majd otthagyta a 15 fo­kos hidegben. Csungárra ~a járóke­lők csak másnap találtak rá és be­szállították az orosházai kórházba, ahol öt nap múlva meghalt. A gyu­lai törvényszék Takács Antalt halált okozó súlyos testi sértés miatt élet­fogytiglani fegyházra ítélte. — Mérgezett szennalevelet szállítanak a külföldi nagykeres­kedők. A népjóléti miniszter távirati rendelete alapján az alispán felhívja illetékes hatóságokat, utasítsák azon­nal a hatóságuk területén működő gyógyszertártuiajdonosokat, hogy po­rított szennalevél-készletüket hala­déktalanul gondosan és lelkiismere­tesen vizsgálják meg ugy azonos­ságukra, mint egyéb előfordulható szennyezettségükre nézve, mert a külföldről érkezett és a nagykeres­kedők utján a gyógyszerészeknek eladott porított szennalevélküldemé­nyek belladonna-magvakkal vannak feitőzve és használatuk folytán már mérgezések is történtek. Arra is uta­sítják a gyógyszertártulajdonosokat, hogy ilyen gyógyszerkészleteikből semmit se használjanak fel, ha bár­milyen szempontból is kifogásolha­tónak találják. — Gyorsirási tanfolyam. R Magyar Távirati Iroda levelező gyorsirási tanfolyamának első órája junius 2-án,pénteken délután 6—7-ig lesz a leánygimnázium egyik tan­termében. Felkéretnek a már jelent­kezett hölgyek és urak, hogy az órán kivétel nélkül és pontosan je­lenjenek meg. — Ingatlanforgalom. Az elmúlt héten a békéscsabai telekkönyvi hiva­talban a következő ingatlanátruházá­sok történtek: Kulina János eladta 281 négyszögöl ház és kertjének feleré­szét Manus Imrének 175.000, Sajben Pál eladta 1400 négyszögöles nagy­réti szántóját Susánszki Andrásné­nak 80.000, Kiszely Mihály oda­adta 1250 négyszögöles ház és kert­jének felerészét Malatinszky And­rásnak ajándékba, Darabos György eladta 1412 négyszögöl nagyréti szántójának felerészét Drienyovszki Györgynek 40.000 koronáért. * Elveszett egy kalapra való szines gummiszalag a vasúttól a bútorgyárig. Becsületes megtaláló adja le a kiadóban, hol 500 korona jutalomban részesül. 1636 * Fogbetegek figyelmébe! Leg­újabb módszer szerint, garancia mellett készülnek nálam: müfog­sorok szájpadlás nélkül, aranykoro­nák, aranyhidak,fogtömések és fog­húzások. brassói Greising Albert müfogász, Kinizsi-u. 7. (Pápai-ház) Tisztviselőknek és közalkalmazot­taknak kedvezményes árak! NÁDOR MOZGÓ Május hó 24.-én és 25.-én szerdán és csütörtökön : Yimbó és Yumbó vígjáték. Főszerepben a két csoda majompár 9 lobnélftiili ember Szenzációs amerikai történet 7 felv. Főszerepben: Leon Chauley Előadások: 7 és 9 órakor. Tőzsde Zürichben a magyar kuronát 0'60-al jegyetek. Valuták: Napol. 3245-75 Ang. font Dollár 845-855 Fr. frank 7775-825 Márka 275—285 Lira 4325-4375 Osztr. K. 850-950 Rubel 41 Vs—42i/2 Leu 883-893 Szokol 1615—1625 Sv. frank 1647-525 Dinár 1215-225 Lengy.m. 19—20 Bécsi kif. 81/4—9V4 Ezüst K. 73-73V2 Ezüst 2 K. Ezüst for. 197—200 Ezüst 5 K. 380-385 Arany 10 K. Arany-20 K. 3320-350 lyes közreműködésükkel diadalra minden előadás alkalmával a kedves és vidám filmoperettet, amelyről bát­ran elmondhatjuk, hogy siker dol­gában páratlanul áll az idény ösz­szes szkeccsei között. A jegyek biztosítása előjegyzés utján a pénztárnál eszközölhető. NYILTTER (E revatban közlöttekért felelősséget nem vállal a szerkesztőség.) Nyilatkozat Madarász György és Madarász Ferenc urakról általam használt ki­fejezések nem felelnek meq a való­ságnak s azokért ugy Madarász György, mint Madarász Ferenc úr­tól <>zuton bocsánatot kérek. Békéscsaba, 1922. május 23. Maczák János. Főszerkesztő és a szerkesztésért felel: VIDOVSZKY KÁLMÁN Kiadja és nyomatja: A Körös vidék Békésmegyei Keresztény Nyomda és Lapkiadó R.-T. Békéscsaba Szent István-tér 18. szám. Gabonaárak: Tiszavidéki buza 3600—3650 Egyéb buza 3600—3625 Rozs 3050-3100 Takarmányárpa 2500—2600 Sörárpa 2600—2700 Zab 2600—2665 Tengeri 3100—3150 Köles Repce Korpa 1775—1800 Sertésárak : Zsirsertés nehéz 128—146 Zsirsertés, könnyű 70—140 Ferencvárosi sertésvásár: Szabad­vásári maradvány : 685 sertés, — süldő. Érkezett 223 sertés és — süldő. Összesen: 908 sertés — süidő. Eladva sertés 170, — süldő, maradvány 738 sertés és — süldő. Árverési hirdetmény Alulírott bírósági végrehajtó az 1881 évi LX. tc. 102., illetőleg az 1908. évi XLI. tc. 19. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szeghalmi kir. járásbíróságnak 1921 évi P. 773—3. számú végzése következté­ben dr. Hidjed Gyula ügyvéd által képvi­selt Szabó Gábor vésztői lakos javára 450-95 K erejéig 1922. évi március hó 25. foganatosított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 850 K-ra becsült következő in­góságok, um. bútorok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a szeghalmi kir. járás­bíróság 1922. évi Pk. 904—2. számú vég­zése folytán eddig összesen 234'30 K-ban bíróilag már megállapított költségek ere­jéig Vésztőn, 676. sz. a. végrehajtást szen­vedett lakásán leendő megtartására 1922. évi junius hó 1. napjának délelőtti IOV2 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. tc. 107. és 108. §-ai ér­telmében készpénz fizetés mellett a leg­többet Ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is elfognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságo­kat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1908. évi XLI tc. 20. §-a ér­telmében ezek javára is elrendeltetik. Szeghalom, 1922. év. május hó 15. Boros Flórián, kir. bír. végrehajtó. Egyszeri hirdetés 10 szóig 25 korona, azonfelül minden szó külön 2 korona Az összeget levélbélyegben is lehet beküldeni a kiadóhivatal cimére. Min­den előfizető havonta egyszer adhat fel díjmentesen egy apróhirdetést a hétköznapokon megjelenő számokban. Allástkeresök hirdetményei díjtalanok. Eladó III., Délisor 1. szám alatti ház. Értekezni ugyanott. 1610 ! Eladó a Berettyó folyó mellett, köves­uttól 50 méterre 2930 négyszögöl föld fele szőlő, gyümölcsössel, rajta ház, istáló, több melléképület. Jó ivóvíz. Méhészetre, bol­gárkertészetre kiválóan alkalmas. — Ára 900.000 korona. Értekezni Szeghalom, Ér­melléki kert 265. sz. 1619 Eladó egy kocsi, hereszéna a bogár­házi szénaakolban. Értekezni lejiet Koka­vecz, Egressi-utca 21. sz. 1628 Eladó 2 drb ákác fagerenda, VI., Ber- i zsenyi-uica 19. 1627 J Eladó egy drb 1 éves csikó és egy ! használt könnyükocsi. Ujkigyósi-utca 15. i Mindennemű szita­és sodrony árut legjobb munkával gyárt PÓL YA FERENC szita- és sodronyárukészitő Békéscsaba, III., Wetter- utca 13. Legjobb sodronykeritések gyártása Állandóan vásárol elsőrendű lószört! 943 1 MÖZI Nádor Mozgó Goldwyn Picktures filmszenzációja: A „Lábnélkülí ember" Jimbó-Jumbó csodamajom attrak­ciós burleszken kivül az amerikai filmgyártás legsikerültebb alkotása Goldwyn Pickture mesterműve, rend­kívül Érdekfeszítő szenzációja a „Lábnélküli ember" kerül vászonra szerdán és csütörtökön. Elsősorban kell említenünk Goldwyn rendezését. Ez a geniális rendező minden tudá­sával, a rendezői ötleteknek annyi ragyogásával alkotta meg ezt a való­ban mester filmet, hogy tökéleteseb­bet, alig tudunk elképzelni a film­technikában. „Kacagás . .. kacagás és újból ka­cagás ..." Ez a „Beszéljen a papá­val" kritikája — no meg az, hogy bármely moziban játszák is, a kö­zönség veszekszik a jegyekért. En­nek a nagy sikernek 3 főkelléke van: jó darab, sok dal és tánc, kiváló előadás. Szkeccsben ilyen pompás, összevágó előadást még nem produkáltak színészek. Nagy­szerű hat színész viszi szemé­Hirdetmény Az Alföldi Első Gazdasági Vasútnál ko- ! vácsszén minden mennyiségben kapható, i Érdeklődni lehet a forgalmi főnökségnél, j AEGV. forgalmi főnökség. ! ÜZLET és üzlethelyiség átadó. A vá- j ros központjába kisebb-na- i gyobb ház megvételre keres- i tetik. Két—három szobás la- \ leást áldozatkész igényjogosult ! keres. Bútorozott szoba kiadó , Fekete iroda, Petőfi-utca 6. Hirdetmény Az Alföldi Első Gazdasági Vasútnál va­kolásra kiválóan alkalmas homok minden mennyiségben kapható. Elöjegyeztethető a forgalmi főnökségnél. AEGV. forgalmi főnökség. Eladó hE Békéscsabán, VI., Perényi-ulca 41. sz. adómentes sarokház mellék épü­lettel, 340 négyszögöles gyümölcs­fás telken eladó. Valamint 200 kgr. porzsolt háziszalonna és 70 kgr. zsir eladó. — Értekezni ugyanott. Árverési hirdetmény Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. tc. 102., illetőleg az 1908. évi XLI. tc. 19. §-a alapján ezennel közhírré teszi, hogy a szeghalmi kir. járásbíróságnak 1920. évi 456—5. számú végzése következtében dr. Hidjed Gyula vésztői ügyvéd által képvi­selt Sipos János vésztői lakos javára 1000 K erejéig 1922. évi március hó 25-én fo­ganatosított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 2000 K-ra becsült következő ingóságok, u. m.: toll, dézsa, demiján és kosár nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a szeghalmi kir. járás­bíróság 1922-ik évi Pk. 905—2. sz. vég­zése folytán 1000 K tőkekövetelés, ennek 1920. évi február hó 8. napjától járó 5 százalékos kamatai és eddig 644 45 K-ban bíróilag már megállapított költségek ere­jéig Vésztőn, „Fehér-telep"-en végrehaj­tást szenvedett lakásán leendő megtartá­sára 1922. évi junius hó 1. napjának dél­előtti 121/2 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érin­tett ingóságok az 1881. évi LX. tc. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mel­lett a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is elfognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságo­kat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1908. évi XLI . tc. 20. §-a ér­telmében ezek javára is elrendeltetik. Szeghalom, 1922., május 15. Boros Flórián, kir. bir. végrehajtó. AKAR OM SZÉP LENNI? Használjon Makiura- orémet szappant és púdert I Szeplő, májfolt és mitteszer ellen a legjobb szer. Kapható: GALLY ÉS WÉNIGH drogériájában Békéscsaba, Szent­István-tér 16. sz. 10 Hirdetmény Az Alföldi Első Gazdasági Vasútnál gya­korlott asztalosok, bádogosok és ácsok állandó munkára felvétetnek. Jelentkezni lehet a mühelyvezetőségnél. AEGV. forgalmi főnökség.

Next

/
Oldalképek
Tartalom