Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) április-június • 75-146. szám

1922-05-21 / 115. szám

> Békéscsaba, 1922. május 21. Vasárnap III. évfolyam 115. szám. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Békéscsabán, Szent István-tér 18. sz. A szerkesztőség telefon száma : GO. Független keresztény politikai napilap ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra 70 K, negyedévre 200 K, félévre 400 K. Egyes szám ára 3 K. Csend (yk) A mai nappal elcsitul a választási zaj, mely hetek óta fellármázta az egész országot s különösen ünnepnapokon hangzott erősen, szenvedélyesen. A kormány — igen helyesen — elrendelte, hogy a választási küzdelem utolsó hete ment legyen minden hangos korteskedéstől, a népgyülésektől. Nyilvánvaló, hogy e rendeletnek nincs más célja, csak az, hogy megakadályozza a „finis" tul vehemességét, a csend elrendelésével lehetetlenné tegye a végső küzdelem eldurvulását, elfajulását. Egy bizonyos, hogy a választópolgárok, ha magukra hagynák őket, soha össze nem vesznének, egymást nem gyanúsítgatnák, egymásra rágalmakat nem szórnának, hanem békességben megvolnának a választások idején is ép ugy, mint választásoktól ment esztendők csendes napjaiban. De jönnek a kortesek s elkezdenek „dolgozni". Munkájuk legtöbbször gyanúsítás, rágalmazás, pletykálkodás és erőszak. Sokszor csatlakozik hozzájuk egy-egy lelkiismeretlen jelölt is (hál' Istennek erre a csabai kerületben ezidén nem volt példa), aki maga fújja a vezértromffitát, mely gyűlölséget és viszszavonást sivít a békességes választópolgárok közé. A küzdelem megindul s az állandó izgalom és ingerültség bámulatosan nagy változtatást tud tenni egyeseken, különösen pedig azokon, akik jó idegekkel, kellő nyugalommal, higgadtsággal nem rendelkeznek, vagy akik pártvakságukban nem is akarnak, vagy nem »is tudnak egy bizonyos szük határon tul látni s megfeledkeznek arról, hogy mi, jámbor választópolgárok a mandátum átvétele után is itt maradunk — nem ugy, mint a kisebbségben maradt jelöltek — s továbbra is egymásra, egymás barátságára és szeretetére leszünk utalva. Ezek az emberek ma nem látnak mást, csak a pártérdeket, a párthiuságot, a pártdiadalt s hogy ezeken csorba ne essék, szenvedélyes korteskedésükben szinte megfeledkeznek maguktól s kivetkőznek régi formájukból. Különösen a gyöngédebb nem harcosainál látjuk ezt, akik — elismerem, teljes önzetlenséggel és őszinte lelkesedéssel — fogékonyabb lelkületüket jellemző teljes hévvel viszik a harcot. Pedig hogy elragadja őket a szenvedély! Van aki soha mást nem tett, mint gyakorolta a könyörületességet, a legnemesebb szamaritánusi munkát — s a korteskedés gyülülködő, gyanúsító, sőt átkozódó szavakat ad szelíd beszédhez szokott ajakára. Van aki a legkedvesebb, legszeretőbb barát volt s most szinte megveti azt, akit évtizedek óta testvéreként, vagy anyjaként szeretett, mert az, vagy annak családja történetesen más párton van. Van aki maga volt a jóság, szelidség, háziasság s a" politika útvesztője dühös harcossá, meggondolatlanul sértegetővé, a széthúzás konkolyvetőjévé tette jóságos lényét. És ha legalább meg volna az az eredmény, amelyet ez a metamorfózis megérdemelne! De ha tudnák, hogy mennyi rosszqlást vált ki ez a tul'vehemens küzdelem, ha tudnák, hogy mennyire nincs harmóniában az ő nemes alaptermészetükkel a küzdelemnek ez a módja, akkor talán nem is folytatnák, vagy nem igy folytatnák azt? Szerencsére nem tart már sokáig. Mindössze egy hét s a választási harc elcsitultával lassanként elülnek a szenvedélyek s mi újra esak a jóságot, szelídséget, szeretetreméltóságot és 'háziasságot fogjuk tisztelni és élvezni. Mert mi ezután is együtt maradunk s szükségünk lesz egymás baráti, segitő jobbjára, aranyos kedélyére, gondtalan kacagására. Hiszen ami életünknek szépségét nem a korteskedés adja meg, hanem a jóság, a szépség, a dal, a kacagás, az áhítatos felemelkedés egy krisztusi, egyetemes szeretet magaslatára. A gyűlölség, a gyanúsítás, a rágalom, a szidás, mindezek csak tőrt szúrnak az egyetemes fájdalomtól amúgy is sajgó magyar szivbe ... Holnaptól kezdve megszűnik a korteslárma. Milyen szép lenne, milyen jó lénne, ha a hátralevő hét a komoly magunkbaszállás hete lenne ! Ha ezt az időt mindenki arra használná, hogy meggondolja cselekedetét, megerősödjön pártállásában, öntudatossá legyen politikai hitében ! Milyen jó volna, ha mindenki megbékülne a csendnek hetében minden embertársával s a jövő vasárnapon kart-kartba fonva mennénk az urnához szavazni, ki Kovácsra, ki Liptákra, ki Urmánczyra, ki Szederre a maga-maga meggyőződése szerint! Szövetkeznek a csehek, a szerbek és az oláhok Paris, május 20. (MTI) R Petit Párisién génuai tudósítója állítólag arról értesül, hogy Benes mielőtt elhagyta Génuát, Nincsicscsel szövetségi szerződésről folytatott tárgyalásokat. R szerződést Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia husz évre kötnék meg egymással. Apponyi-utcák II. Irta: Fábry Károly (22) Nem fejezhetem be ezt az eltérést és morális gondolatot méltóbban, mintha egy kis fejezetet közlök ismét veletek Thomas már említett művéből, mert szeretném, hogy ha már mindenki nem is olvashatja, legalább egyes részei váljanak közkincscsé s terjedjenek el minél szélesebb körben. Mert az igazi nevelést, a lelki finomságot, a jó modort nem annyira az iskolában, mint inkább otthon, a ésaládi körben kapják meg a gyermekek, otthon kell tehát vigyázni a szülőknek, hogy a gyermekek mindig csak jó példát és soha rossz példát ne lássanak, ne halljanak. Erről igy ír Thomas : „. . . ez leginkább akkor történik meg, mikor az apának és az anyának meg van az az oktalan szokása, hogy egészen hangosan beszél, legkevésbé sem törődve a fülekkel, amelyek hallgatják. Ez a szokás különben könnyen megérthető ! Van-e annál természetesebb, hogy mikor a napi lótás-futás után meghittségben összekerülnek, hogy akkor szabadon, bizalmasan elbeszélgetünk mindenről és mindenkiről ? Amit nem mondhatnánk el a nyilvánosság előtt, elmondhatjuk a családi tűzhelynél; s ezekkel a bizalmas közlésekkel annyira könnyit az ember a szivén. Jönnek aztán a különös thémák s fiuk és kislányok ki vannak téve annak, hogy meghallják mindazt. Komoly dolgok, léha dolgok, vidám krónikák és sötét krónikák, amelyeknek barátok (néha testvérek, rokonok) és ellenségek adják meg az árát. Igy vonul el előttük, mint a laterna magika vásznán mindazoknak a silhuettje, akiket ismernek, de a legtöbbször . . . megtépett tekintéllyel és leszállítva a paprika jancsik vagy a gonosz paprika-jancsik szomorú szerepére és rajtuk keresztül alkotják meg maguknak a gyermekek első fogalmukat a világról! (többször a hozzájuk legközelebb álló rokonokról is). Az eredmény az, hogy ilyen módon cselekedvén, a szülők akaratlanul is a legcsufabb hibák csiráit vetik el gyermekeik lelkében, igy,beléjük plántálják az irigységet, a féltékenységet, a gyűlöletet stb." A tanulság levonást a szülőkre bizzuk! Csak arra kérjük, hogy az elmondottakat jól figyeljék meg, hogy az ilyen hibás nevelésért a felelősséget majdan merjék is elvállalni: Isten és ember előtt! Ha ilyen családnak szobájába lépünk, szomorú tapasztalatokat szerezhetünk magunknak ugyanis, mert ha azt akarjátok megtudni, hogyan szeret a ház gazdája vagy asszonya? figyeljétek meg, hogyan viselkednek a gyermekek s tisztába jöhettek a helyzettel, a gyermekeknek irántatok való hangulatából. És ha van falitábla szobátokban, arra Írjátok fel nagy betűkkel, hogy mindig szemetek előtt lebegjen : „. . . ha van valami, amit a gyermekeknek sohasem volna szabad hallaniok, sőt még csak sejteniök sem, az bizonyára a szülők esetleges civakodásának a lármája, meg azoké a szemrehányásoké, amelyekkel egymást traktálják, a vádaké és sértő szavaké, melyekkel haragjukban egymást illetik; s ezek a kinos jelenetek leggyakrabban a gyermekek előtt játszódnak le. A szülőknél elég gyorsan vész el mindennek az emléke, mert van elég okuk a felejtésre, amint van elég okuk a mégbocsátásra, de egészen máskép vannak vele a gyermekek. A legtöbbjüket mindez mélységesen meggyötri s fájdalmuk annál hevesebb, mert sem nem mernek, sem nem akarnak apjuknak vagy anyjuknak a pártjára állani; mert mindezek a sértések, mindezek a szemrehányások őket sújtják le; és ugyancsak nem ritka eset, hogy a gyermek lelke, ha azok a jelenetek gyakran ismétlődnek, egész életére sebződik meg". Mély hatást tett hallgatóira az öregnek idézete. Vannak igazságok, melyek az emberek lelkében élnek, vannak tudatok, melyek az ember nyelvén vannak, de kimondani nem képes, vannak érzések, melyek maguktól tolódnak elé, mindezek a lélekbe kapnak, de valóságos és tartós életre csak akkor kelnek, mikor egy hivatott iró azoknak megfelelő kifejezést tud adni. Ilyen lelket nyitó gondolatok és kivált első benyomások bírnak legnagyobb hatással, mély gyökérrel, azért jó és kívánatos, hogy itt-ott ösmertessenek és taníttassanak. Tán nem tartozott mindez felvett tárgyunkhoz ? de ha már szóba jött, nem tudtam mellőzni, hogy hasznotokra irányitóul elő ne tárjam. (Folytatása következik.) Lapunk mai száma 8 oldal.