Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) január-március • 1-74. szám

1922-01-27 / 22. szám

Békéscsaba , 1922. január 27. Péntek Hl. évfolyam 22. szám. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Békéscsabán, Szent István-tér 18. sz. A szerkesztőség telefon száma : 60. Független keresztény politikai napilap ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra SO K, negyedévre ISO K, félévre 300 K. Egyes szám ára 3 K. 3 Ház elnöke A képviselőház mai ülésének ki­magasló eseménye volt a lemondott házelnöknek, Gaál Gasztonnak újból való megválasztása. Amint előre tudta mindenki — a képviselők nagy többsége a régi el­nök mellett foglalt állást. Ezzel kife­jezésre juttatta a Ház, hogy teljes bizalommal van Gaál Gaszton iránt s méltányolja azt a hatalmas munkát, amelyet a képviselőház elnöke vég­zett. De kifejezésre jutott az is, hogy az ellenzék minden erőszakoskodása s okvetetlenkedése ellenére is egy­ségesen együtt érez a Ház nagy többsége s egy emberként áll a Gaál Gaszton mögött, kit karlisták az elnöki székből mindenáron ki akartak túrni. Megnyugvással vesszük ezt — a különben természetes — hirt, mert Gaál Gaszton eddigi működése azt igazolta, hogy minden pártérdeket félretéve, a házszabályok szigorú be­tartásával igyekezett betölteni nagy­fontosságú tisztét. Gaál egyik legfanatikusabb har­cosa volt a kisgazdapártnak. Senki lelkesebben, odaadóbban nem har­colt azokért az eszmékért, amelyeket ez a párt maga elé tűzött. És mégis, valahányszor az elnöki széket elfog­lalta, megszűnt teljesen pártember lenni. Kétségtelen, hogy ezt meg is kö­veteli az elnöki méltóság, de keve­sen vannak, akik őszintén felül tud­nak emelkedni a pártokon s tökéle­tes tárgyilagossággal tudják kezelni a csengőt még olyan súlyos viszo­nyok közt, mint amilyent most élt át parlamentünk. Gaál Gaszton méltónak bizonyult az elnöki tisztségre. Erős a hitünk, hogy az ezutáni működése még job­ban megerősít bennünket abban a meggyőződésben, hogy benne erős kezű házelnököt bírunk. Hisszük, hogy az eréiy — mely sokszor meg­nyilvánult elnöklésében — meghat­ványozodottan fog megnyilatkozni működésének ezen uj fázisában. Hisszük, hogy a közelmúlt esemé­nyek szomorú tapasztalatai ő benne is erős tettekké változtatják ama meggyőződést, hogy a parlamenti életet vissza kell vezetni a nyuga­lomnak és higgadtságnak révébe minden áron, ha kell, erőszakkal is. A Ház uj elnökének csak azt kí­vánjuk, érje el mielőbb azt, ami minden elnöknek leghőbb vágya: lássa az elnöklete alatt tárgyaló po­litikusokat, higgadtan, magasabb, eszmei szempontokat tekintve vitat­kozni ; érje meg végre azt a boidog időt, amikor a magyar parlamentben sem személyeskednek, kellemetlen­kednek, vádaskodnak, hanem egész lélekkel minden párton dolgoznak egyazon szent ügyért, a magvar Ha­záért. Budapest, jan. 26. A nemzetgyűlés csütörtöki ülését fél 11 órakor nyitotta meg Bottlik József alelnök. Napirenden az indemnitás részle­tes vitájának folytatása szerepel. A 20-ik paragrafusnál sokorópát­kai Szabó István határozati javasla­tot nyújt be arra nézve, hogy a val­lás- és közoktatásügyi miniszter nyerjen felhatalmazásta jelenlegideig­lenesen alkalmazott tanítók végleges kinevezésére. Schlachta Margit a létszámfeletti tisztviselők elhelyezése ügyében tesz javaslatot. Baumann Emil rövid felszólalása után Rassay Károly aggodalommal állapítja meg, hogy egyes lapokban olyan közlemények jelentek meg, a melyek szerint az állam magánjel­legű vállalatoknál és intézményeknél érdekeltséget vállait. Kéri a pénzügy­minisztert, hogy tájékoztassa a Házat a kormánynak a Hangyánál vállalt érdekeltségéről. Kállai Lajos pénzügyminiszter be­jelenti, hogy a Hangyával tárgyalá­sok folynak a betétgyűjtés megszün­tetése ügyében. Ezért ujabb hitelre van szüksége a Hangyának. Termé­szetesnek tartja, hogy a nemzetgyű­lés hozzájárulása nélkül nem intéz­kedik ebben az ügyben. Szilágyi Lajos afeletti aggályainak ad kifejezést, hogy a Hangya poli­tikai célokra használhatná Tel a vá­lasztások idején az állami támogatást. Rubinek István visszautasítja Szi­lágyi Lajos aggodalmát. Mikovényi Jenő az indemnitási javaslat 28-ik paragrafusának a tör­lését kéri. Bernolák Nándor népjóléti mi­niszter felhatalmazást kér arra, hoqy a törvényhatóságokat bizonyos népjóléti kiadásokhoz való hozzá­járulásra utasíthassa. A Ház Bernoláknak a felhatal­mazást megadja, majd Szterényi József és Tomcsanyí V. Pál felszó­lalása után elfogadja Mayer János földmivelésügyi miniszter módosító indítványát is. Megszavazták az indemnitási Gaál Gaszton az uj házelnök. A nemzetgyűlés mai ülése Schlachta Margit hangoztatja, hogy a legnagyobb takarékosságra van szükség. Ajánlja, hogy bizottság küldessék ki az állami üzemek és gazdaságok működésének és pénz­kezelésének szigorú ellenőrzésére. Indítványát Kállay Lajos pénzügy­miniszter felszólalására visszavonja s bejelenti, hogy más alkalommal ter­jeszti elő. Méhely Kálmán a Schlachtáéhoz hasonló indítványt nyújt be, amelyet elvetnek. Rubinek István javaslatot nyújt be, amelyet az indemnitás 31 -ik parag­rafusaként fogadnak el. Elnök bejelenti, hogy befejezést nyert az indemnitási javaslat rész­letes vitája is. Az indemnitást a rész­tes vita során is elfogadták. Az uj házelnök megválasztása kö­vetkezik. Összesen 131 szavazatot adnak le, amelyek közül 99 szavazatot Gaál Gaszton, 23 szavazatot pedig Szilágyi Lajos kapott, mig a többi szavazatok vegyesen oszlottak meg. Bottlik József kimondja, hogy a Ház Gaál Gasztont elnökévé válasz­totta meg. Az elnök napirendi indítványt tesz, amely szerint a Ház legközelebbi ülését 27-én délelőtt 10 órakor tartja. Az indemnitási vita befejeztével meg­szűnnek a meghosszabbított időtar­tamú ülések is. Öt percnyi szünet után Sándor Pál előterjeszti sürgős in­terpellációját. A Pester Lloyd teg­napi vezércikkében Gratz Gusztáv az Osztrák—Magyar Bank likvidá­ciójával foglalkozva azt irja, hogy a zár alatt lévő közös ingóságok körött igen sok gobelin van, ame­lyek ma horribiles értéket képvi­selnek. Ausztria ezeket a gobeline­ket óriási összegért el akarja most zálogosítani, sőt tárgyalásokat foly­tat egy hollandiai érdekeltséggel a gobelinek eladása ügyében. Hang­súlyozza, hogy az országnak ok­vetlenül szigorúan óvást kell emelnie az elzálogosítás, illetőleg az eladás ellen, amiből súlyos károsodás ér­hetné az utódállamokat Ausztria hasznára. Csehország már megfe­lelő formában adott kifejezést tilta­kozásának. Szó van ezeken kívül Ausztria feloszlatásáról is. A kor­mánynak éber figyelemmel kell ki­sérnie aszomszédban történendő eseményeket, nehogy meglepetések érjenek bennünket és jó volna előre gondolkozni afelől is, hogy mi történne Ausztria feloszlatása esetén az elcsatolt nyugatmagyar­országi vármegyékkel. Kérdi a kül­ügyminisztert, milyen intézkedése­ket szándékozik tenni a gobelinek elzálogosításának megakadályozá­sára és van-e tudomása Ausztria küszöbön lévő gazdasági és poli­tikai összeomlásról. Az interpellációt kiadják a kül­ügyminiszternek. Szterényi József báró kérdi a | népjóléti minisztert, hajlandó-e a • lakásrekvirálásokat a lakók kímélé­sével éc a hajléktalanok érdekeinek megfelelően eszközöltetni. Bernolák Nándor kijelenti, hogy történtek súlyos hibák a lakásrek­virálások körül, amelyeknek meg­vizsgálásáról és szigorú megtorlásá­ról gondoskodik. A lakásrekvirálá­soknál két érdek összeütközéséről van szó. A polgárokat nem lehet zavarni otthonukbaö, másrészt pe­dig el kell helyezni a hajléktalano­kat.* A bajokat csupán a tavasszal meginduló építkezések enyhíthetik. A miniszter válaszát tudomásul veszik. Elnök az ülést háromnegyed 3 órakor berekeszti. Választójogi értekezlet a kisgazdapártban (Budapest, jan. 26.) A kisgazda­párt ma este értekezletet tart, ame­lyen Bethlen István gróf előterjeszti a választójogi tervezetet, a legutóbbi ismertetés óta eszközölt módosításai­val. Leglényegesebb módosítás a titkosságnak általános érvénnyel való bevezetése. Tanárok küldöttsége a közoktatásügyi miniszternél (Budapest, jan. 26.) A középisko­lai tanárok küldöttsége Usetti Ferenc nemzetgyűlési képviselő vezetésével ma felkereste Vass József közokta­tásügyi minisztert, aki kijelentette a a küldöttség tagjainak megnyug­tatására, hogy rövidesen tárgyalás alá kerül a köztisztviselők általános fizetésrendezési tervezete, amely a középiskolai tanárok helyzetének ja­vításáról is gondoskodik. ."Sí SS René Crosté és Nobody 9-10. epizódok

Next

/
Oldalképek
Tartalom