Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) január-március • 1-74. szám

1922-01-11 / 8. szám

Kérő*vitSék Béfcéscsűba 3922 jűnndr 11 Rubineti Byulo temetése Budapest, jan. 10. A magyar gazdatársadalomnak, a magyar agrárpolitikának, a mai kis­gazdapártnak nagy halottját: Rubi­nek Gyulát ma eltemették. Rubinek nevét a szakkörök az ország határain tul is ismerték. Tolla, szervező ereje, vas energiája, a gazdatársadalom minden rétegében hatott, alkotott. Első volt, aki a gyakorlati mező­gazdasági ismereteket a tudomány fegyverével védte, terjesztette és ápolta. Képzett gyakorlati gazda és képzett agrárpolitikus volt egy sze­mélyben, akinek nevéhez sok és maradandó alkotás fűződik a ma­gyar mezőgazdaság fejlesztése, a gaz­datársadalom megszervezése terén. A müveit nyugat államaiban szer­zett tapasztalatait itthon, nemzete javára igyekezett értékesíteni. Alig volt napirenden olyan nagyfontos­ságú' mezőgazdasági, agrárpolitikai és gazdatársadalmi kérdés, amely­nek megoldásában része ne lett volna. Különösen vámpolitikai kér­désekkel foglalkozott legszívesebben s véleménye döntő jelentőségű volt. 1865-ben szept. 10-én született, a barsmegyei Óhajon, kisgazda csa­ládból. Középiskoláit Érsekújváron és Nyitrán végezte, a gazdasági aka­démiát pedig Magyaróvárott. 1886. évben Kunbaján intéző, 1890-ben Budapesten a Borászati Lapok, 1891-ben a Köztelek társszerkesz­tője, 1894-ben az Omge .titkára. — 1899-ben rendezte Szegeden az első országos mezőgazdasági kiállítást, melyért a Ferencz József-rend lovag­keresztjét kapta. 1901-ben ujaradi képviselő, 1906-ban az Omge igaz­gatója lett. A kommün bukása után földmivelésügyi miniszter, majd a Teleky-kormányban kereskedelmi mi­niszter lett. Rubinek nem mint politikus, ha­nem mint szakember volt nagy. Az 1894-beli békéscsabai munkásfor­rongást a helyszínen tanulmányozta és ennek alapján két nagy munkát irt : A cseléd és munkáskérdés és a Parasztszocializmus cirnén. Ezeken kivül mintegy harminc önálló mun­kát adott ki, szakcikkei, értekezései­nek száma pedig százakra rug. Az utóbbi évek szenvedései, a túl­feszített munka megtámadták szer­vezetét és — összeroppant. Temetése a Köztelek üllői-uti pa­lotájából ment végbe. Már jóval 11 óra előtt gyülekezett a gyászoló közönség: a Gazdaszö­vetségek képviselői, a nemzetgyűlési képviselők s az elhunyt tisztelői. A kormányzó ur Őfőméltóságát Bethlen István gróf miniszterelnök képviselte. József főherceg tábornagy személye­sen jelent meg Álgya ezredes szárny­segéd kíséretében, a nemzetgyűlés tagjai pedig Bottlik József alelnök vezetésével. Pontban 11 órakor kezdte meg a gyászszertartást Nemes Antal püspök. Ez alatt az operai énekkar gyászdalokat adott elő. Elsőnek Sommsich László gróf, az OMGE elnöke búcsúztatta el Rubineket a gazdatársadalom ne­vében. Bethlen István gróf a kor­mány, Szabó István (nagyatádi) a kisgazdapárt, Bottlik József a nem­zetgyűlés nevében mondtak bú­csúztatót. — Ezután megindult a gyászmenet a kerepesi temetőbe. Elöl 6 koszoruskocsi, zsúfolva a kegyelet virágaival, majd a gyász­kocsi, mely mellett kisgazda képvi­selők haladtak s azután a család és a gyászoló közönség végelátha­tatlan kocsisorban. A disszidensek egyesül' nek a kisgazdapárttal {Budapest, jan. 10.) A Magyar Távirati Iroda jelenti: Tekintettel arra, hogy a disszidens csoportot alakulása óta az a gondolat vezette, hogy a nemzetnek többségi pártra föltétlenül szüksége van, mert cél­tudatos és állandó kormányzat csak ily alapon állhat fenn, tekintette! továbbá arra, hogy a disszidens csoport és a kisgazdapárt, sót a keresztény nemzeti egyesülés párt­jának programmja között is olyan elvi különbség nincs, amely e pár­tok egyesülésének akadálya lehetne, az ország súlyos helyzete pedig sürgősen határozott cselekvésre int, a disszidens csoport képviselőinek Bethlen István gróf elnöklete alatt tarlott értekezlete fölhatalmazta a miniszterelnököt, hogy az egyesülés iránt a tárgyalásokat a csoport ne­vében a kisgazdapárttal megindítsa. Magyar gyermekek mennek Olaszországba (,Budapest, jan. 10.) Az olasz— magyar gyermeknyaraltatási akció­val kapcsolatban jelentik, hogy a tárgyalások kedvező eredménnyel befejeződtek. A nyáron olasz gyer­mekeket hoznak a magyar fürdő­telepekre s magyar gyermekeket visznek Olaszországba. Az olasz király elé Türr Stefánia terjesztette a tervezetet, aki azt kitüntetően ke­gyesen fogadta. Mi van ma ? 1922. január 11., szerda R. kath.: Higiu p. Prot.: Ágota. Napkelte 7 óra 48 perckor nyugta 16 óra 28 perckor (4-28) Holdkelte 14 óra 37 perckor (délután) nyugta 5 óra 21 perckor (5 21 reggel) Este fél 8 órakor: Színházi előadás. Közép- és Keieteurp mai területe sérthetetlen? A cannesi angol-francia egyezmény súlyos pontja Berlin, január 10. A Deutsche Allgemeine Zeitung jelenti Cannesből, hogy a francia­angol garancia szerződésnek ama pontjára, mely Közép- és Keleteurópa területi sérthetetlenségét mondja ki a franciák igen nagy súlyt helyeznek, mert ezáltal látják megakadályozva Ausztriának Németországhoz való csatlakozását. Ha ez a pont tényleg benne van a szerződésben, ezzel nemcsak azt akarják megakadályozni, amit a Deutsche Allgemeine Zeitung ír, hanem igen valószínűen a mondva­csinált és pukkadásig megnövelt „utódállamok" és „szövetségesek" kétes értékű hatalmát és igen rövid életű fentmaradását védelmezik. Ma­gyarán ez a pont a magyar területi integritás visszaállítása ellen szól inkább, mint Ausztriának Német­országhoz való csatlakozása ellen. Pedig ezeket szerződések nem aka­dályozhatják meg soha. A természeti törvények ellen pa­pirossal küzdeni — hiábavaló fá­radság. üz Ébredő Moproft Egyesületének teaestje F. hó 8-án volt a Fiume-vendéglő éttermében az Ébredő Magyarok Egyesülete békéscsabai csoportjának teaestje, melyet a legteljesebb er­kölcsi és anyagi siker koronázott. A tágas étterem teljesen megtelt Bé­késcsaba egész keresztény társadal­mának képviselőivel. Úrasszonyok és leányok szolgál­ták fel a teát, melyhez szebbnél­szebb pompás teasütemények egész tömegét kínálgatták a vendégek soka­ságának. Az a figyelem, amellyel a háziasszonyok minden vendég iránt voltak, különböző társadalmi osz­tálybelieknek az Ízlésesen diszitett asztalok mellett folyt fesztelen be­szélgetése nagyon meleggé, benső­ségessé tette az estét. Valóban ugy érezte magát ott mindenki, mintha egyazon családnak tagja volna s bizalmas családi összejövetelen venne részt. Kiemelkedő mozzanata volt a tea­estnek Csapp Ferenc Máv. felügyelő hatalmas szónoklata, aki a főváros­ból jött le e teaestre s elragadó szavakkal buzdította az ÉME csabai tagjait a keresztény ügy mellett való kitartásra, az idegen faj teremtette veszedelmek ellen való SZÍVÓS küz­delemre. •^Tea után rögtönzött táncmulatság volt, mely a legkedélyesebb han­gulatban egészen a hajnali órákig tartott. Csonka Magyarország — nem ország, Beiratások a ref. jogakadémián A Hódmezővásárhelyen működő máramarosszigeti református jog­akadémián a beiratások az 1922—2-ik tanév Il-ik (tavaszi) felére 1922. ja­nuár hó 5-én kendődnek és 20-áig tartanak. Utólag beiratkozásra enge­délyt február 18-ig az akadémia igazgatója adhat. Utólagos beiratko­zásnak azonban az első izben irat­kozókra nézve a megállapított lét­szám (évfolyamonként 60) keretén belül csak azokra nézve van helye, akik valamely más főiskolán azért nem voltak felvehetők, mert ott a létszám betelt. Ezt a körülményt azonban igazolni kell. Az akadé­miára újonnan csak oly egyének iratkozhatnak be, kik nemzethüségi és erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatók. Akik már ily igazolás alapján más jogi főiskolán bevoltak írva, azoknak csak távozási igazol­ványt kell hozniok. Beiratkozni csak folyamodás alapján kapott engedély­lyel lehet, mely folyamodást január 10-ig be kell nyújtani. Első izben folyamodónak csatolni kell 1. Születési anyakönyvi kivo­natot, 2. Gimnáziumi érettségi bizo­nyítványt, 3. Helyhatósági, erkölcsi bizonyítványt folyamodónak eddigi magatartásáról, különösen nemzet­hűség szempontjából. 4. Közható­sági bizonyítványt a szülők foglal­kozásáról, vagyoni helyzetéről és arról, mióta laknak jelenlegi lakó­helyükön, hol laktak s mivel foglal­koztak? Annak a gimnáziumnak, amelyben a VIII. osztályt végezte, igazgatója által kiállított bizonyít­vány t eddigi magatartásáról és arról. hogy alkalmas-e a felvételre. Kivételt csak a nemzeti hadsereg tényleges tisztjei képeznek, kiknek a honvé­delmi miniszter engedélye és az 1. és 2. pont alatt felsorolt okmányok szükségesek. Az engedély ezen aka­démián az egész tanulmányi időre érvényes, ha az — kivéve a katonai szolgál?tra való behívást — két félévi megszakítás nélkül folytatódik. Az államszámviteli tanfolyamra rendkívüli hallgatóknak a felvétel tekintetében korlátozás nem áll fenn. Joghallgatókul és államszámviteli tanfolyamra nők is felvehetők. FELRE K — Csaba gyorsvonatot kap ? Budapesti lapok írják, hogy január 15-től kezdve a szeged—budapesti gyorsvonatot naponta közlekedik s Budapest—Békéscsaba között is for­galomba helyeznek egy gyors-womi­párt. E hirre vonatkozólag megkér­deztük a helybeli forgalmi főnöksé­get, ahol azt a felvilágosítást kap­tuk, hogy a dologról még — saj­nos — tudomásuk nincs, de nem valószínűtlen, mert régóta folynak e tárgyban tárgyalások. — Pálffy Dániel Csabán. Pálffy Dániel vasgyáros, nemzetgy. kép­viselő, az Iparosok Országos Szö­vetségének elnöke f. hó 14-én Bé­késcsabára érkezik, hogy az ipar­testület itteni vezetőségével meg­beszélést tartson a csabai iparosság érdekeiről. Pálffy e hó 15- én ha­sonló célból Gyulára is átmegy. — Megyebál Szarvason. A Bé­késmegyei Egyetemi Ifjak Köre folyó hó 12-én Szarvason, az Árpád­szálló termeiben, a megyebeli sze­génysorsu egyetemi polgárok javára zártkörű megyebált rendez. A bál fővédnökéül Bolza Géza gróf, Lipták Pál dr. nyugalmazott államtitkár, nemzetgyűlési képviselő, Daimel Sán­dor dr. alispán és Wenckheim Jó­zsef gróf. A bálbizottságban Plencner Sándor elnöklésével mintegy 60 rendező buzgólkodik a nagyszerűnek ígérkező megyebál sikerén. A bál este 8 órakor kezdődik. — Az orvosok állásfoglalása a köztisztviselők gyógykezelése ügyében. A Budapesti Orvosok Szövetsége hétfőn megtartott köz­gyűlésén foglalkozott a népjóléti mi­niszternek 1922 január 1-én kibo­csátott, az állami tisztviselők beteg­ellátására vonatkozó rendeletével. A közgyűlés megállapította, hogy bár a szóbanforgó rendelet az orvosi rend érdekeinek n^m felel meg, mind­amellett, hogy a köztisztviselők gyógy­kezelése bármily tekintetben is hát­rányt ne szenvedjen, nem emel gá­tat, hogy tagjai a köztisztviselőket az emiitett miniszteri rendelet ér­ielmében gyógykezeljék. E határo­zatról a Budapesti Orvosszövetség közgyűlése átiratban fogja értesíteni az Országos Orvosszövetség igaz­gatótanácsát, továbbá tudomására hozza ezt a határozatát a népjóléti miniszternek is. Az esetre, ha a miniszter e kérdést törvényhozási uton óhajtaná rendezni, a Budapesti Orvosok Szövetsége készséggel áll ebben a munkában a'miniszter ren­delkezésére, hogy az állami tisztvi­selők betegellátása, valamint az or­vosok anyagi és erkölcsi érdekei egyformán megfelelő megoldást nyer­jenek, illetve biztosíttassanak. — A CsAK teaestélye, mely szen­zációs sikerűnek ígérkezik, csütör­tökön este pontosan 7 órakor kez­dődik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom