Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) január-március • 1-74. szám

1922-01-05 / 4. szám

Békéscsaba, 1922. január 5. Csütörtök III. évfolyam szám SZERKESZTŐSÉG ÉS KB ADÓM IVATAL : Békéscsabán, Szent István-tér 18. sz. A szerkesztőség telefon száma : GO. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra 50 K, negyedévre Í50 K, félévre 300 K. Egyes szám ára 3 K. Széleskörű társadalmi akciót in­dított inog a melegszívű ember: Huszár Károly, Magyarország volt miniszterelnöke, hogy azon a rette­netes nyomoron pillanatnyilag eny­hítsen, amelynek valóságáról 2800 családnál saját maga győződött meg. A Láthatatlan Vendég — a nyomor — tiszteletére ünnepre hivja azokat, akiknek kötelességük volna intéz­ményesen tenni arról, hogy ez a fé­lelmes és már oly régen megszokott vendég végre az utolsó helyről is el­távozzék. A társadalom meg is moz­dult. Huszár megindító parlamenti beszéde és felhívása nem is maradt hatástalan. Gyűlnek a százezrek, hogy a nyomorgók legszerencsétle­nebbjeinek ez a parányi kisebbsége : 2800 család — pillanatnyira elfe­lejtse azt, hogy ő tulajdonképen éhenhalásra van kárhoztatva. De mi lesz a többiekkel ? Mi lesz azzal a sok százezer emberrel, csa­láddal, akik még ma nem halnak éhen, de holnap már ők is ott lesz­nek, ahol ma a legnyomorultabb 2800 család van. Ezeken nem lehet semmiféle jótékony akcióval segíteni. Itt csak egy segitő mód van : mun­kaalkalmat teremteni, olyan állapo­tokat, hogy munkából meg lehessen élni. Annak a társadalomnak, mely a kétségkívül legnemesebb érzésből fakadó felhívásra megmozdul és mil­liókkal siet a pillanatnyi nyomor és szenvedés enyhítésére, talán módja volna arra is, hogy a nyomor végső fokának bekövetkezését megelőzze. De ebben az irányban más nem történik, mint: ankét, megbeszélés, tanácskozás, néhány hírlapi cikk — és minden marad a régiben. Addig, amig a munkából, meg­feszített munkából való megélhetés lehetővé nem válik, minden ilyen akció csak annyit ér, mint puskával lövöldözni a zivatar elé. Amig ener­giák senyvednek felhasználatlanul, addig minden életmegnyilvánulás csak a készletet fogyasztja, amely, ha az energiák munkájával nem szaporodik, végül is elfogy, el kell fogynia. Nevetséges azt állítani, hogy a drágaságot s ezáltal a nehéz meg­élhetési viszonyokat a termelő gazda, az iparos, a gyáros, szóval személy szerint megjelölhető osztály okozza. Ennek oka egyedül abban rejlik, hogy sok munkáskéz pihen. Az egyik azért, mert munkanélkül is megél, a másik kényszerűségből. Ha ezek a munkáskezek termelnének, ha ez az óriási energiaforrás aktiv lehetne : nem kellene semmiféle társadalmi nyomorakció, mert ez a munka aranyat jelentene az egyesnek, ara­N<.lUGIIBail>BI«BIB&Slll3aSB C P nyat a nemzetnek, az összességnek s igy jólétet mindenkinek. A minden vonalon való termelő­munkát kell mindenáron megkezdeni, ha kell, az állam minden hatalmával és erejével és akkor a Láthatatlan Vendég végleg kivándorol boldog és megelégedett hazánkból. nem^®igyülés szerdai ülése Budapest, jan. 4. R nemzetgyűlés mai ülését egy­negyed ll órakor nyitotta meg Bottlik József alelnök. ~ Rz inierpellácios könyvben 5 interpelláció szerepel, amelyekre délután 2 órakor tér at a Ház. Szünet után ejtik meg a meg­üresedett bizottsági tisztségeknek szavazás utján való betöltését. Rz índemnitási vitára térnek át, amelynek első szónoka Benedek János. Mint régi politikus vissza­pillantást vet hajdani bajtársaira, a nemzet ügyeinek régebbi vezetőire. R mostani vezetőkre az n Mvatás várn3, hogy eltakarítsák a romokat s azok helyén megkezdjék az épí­tés munkáiéi, amihez persre ország erőinek teljes egyetértése lenne szükséges. Ehelyett azonban a felekezeti kérdés felülemelkedését láttuk s mint minden országo csa­pás utan, ugy most is bűnbakot kerestek. Itt az ideje, hogy végre minden hiábavaló, káros kicsinyes­kedés helyett teljességükben érvé­nyesülhessenek a szabadságjogok. Biztosiíani kell a teljés sajtósza­badságot, a gyölekezé :i jogot és az internálások ' érdésíben a teljes kiengesztelődést \ kell elkövet­keznie.- R numerus clausust fölös­legesnek tartja. R választójog re­formálása során semmi esetre sem szüntethető meg a nők .választó­joga. Különösen fontos a választá­son tisztasága. Rz elnök 5 perces szünetei en­gedélyez, amely után Benedek foly­taíja beszédét. R pénzügyminiszter expozéját örömmel fogadja el. — Kérdi, hogy intézkedett-e a kor­mán megfelelő módon á hadirok­kantak, hadiözvegyek és hadiárvák érdekében. Megállapítja; hogy á hadviselt közalkalmazottakat nem részesesítik érdemük szerinti elbá­násban. Kívánja, hogy gondoskod­jék a kormány erős, hazafias, i.em­zeti hadseregről, mert csak arra alapítható az ezeréves Magyaror­szág újjászületése. Hangoztatja az egymás megértésének szükségessé­gét. Nem nyuqhatunk bele abba, hogy Nagyvárad, Kassa és többi elrablott kincses városaink idegen kézen maradjanak. Rz indemnitást elfogadja 3 hónapra. Benedek beszéde után az elnök felolvassa a választások eredmé­nyét. Jegyzők lettek: Berki Gyula és Dánér Béla nemzetgyűlési képvi­selők. A napirendi indítvány szerint 'a Ház legközelebbi ülését hoinap, azaz csütörtökön délelőtt 10 órakor tartja, j Az interpellációk során Fodor György kéri a pénzügyminisztert, hogy intézkedjék a kisüstök sürgős - engedélyezése ügyében. Interpellál ezenkívül a vagyonváitság beszedé­sénél törvényileg biztosított kedvez­mények végrehajtása ügyében is. Madarász Zsigmond a vidéki ha­dirokkantak ellátása és a becseré­| léskor visszatartott ezresek ügyében interpellál. A inagyay kormány hajl&atdó az Ausztriával való gazdasági megegyezésre (Bécs, jan. 4.) Bécsi forrásból eredő hírekre vonatkozólag — ame­lyek a közeljövőben megtartandó magyar-osztrák tárgyalásokról szá­molnak be — a M. T. I. ugy érte­sül, hogy ilyen tárgyalásoknak már a velencei egyezmény értelmében is az abban felsorolt kérdésekre nézve, Sopron átadását követő tizennégy napon belül meg kell indulniok. Magyar részrőt mindenesetre meg van a hajlandóság arra, hogy egyéb, a két állam szomszéáos helyzete folytán adott gazdasági keráésekre nézve is megegyezést keressen, ami természetszerűleg a két állam poli­tikai viszonyának javulására előnyös kihatással lenne. Rakovszkyéksst szabadlábra helyezik (Budapest, jan. 4.) A kir. tábla ma döntött Rakovszky és társai ügyében, ll&lyben­haqyta a vádtanács határo­zatát és elrendelte Rakovszky­éknak a felajánlott kaució ellenében való szabadlábra helyezését. I CS IC X U C U I A választások idejére alakul meg véglegesen az uj párt (Budapest, jan. 4.) Bethlen István gróf miniszterelnök egyelőre, legújabb tervei szerint ideiglenesen óhajtja meg­oldani az egységes párt kérdését arra az időre, amig a tárgyalásra kitűzött fontos javaslatok elintézést nyernek. Az uj párt végleges formá­jában a választások idejére alakul ki. Az antant csapatok elhagyták Sopront (Sopron, január 4.) A népszava­zás idejére Sopronba rendelt antant­katonaság ma délelőtt három vona­ton elhagyta a várost. A katonák­visszatértek Felsősziléziába. A kilencedik szovjetkongresszus j (London, január 4.) Az Observ | tudósítója a moszkvai kilencedik szovjetkongresszus megnyitásáról je­lenti, hogy azon kétezer kiküldött vett részt. Lenin a szovjetköztársa­ság nemzetközi és belső politikájáról beszélve, keserű gúnnyal támadta a kommunistákat, akik azt hiszik, hogy elzárkózottsaggal íehet kormányozni. Beszédét azzal fejezte be, hogy Oroszország szegény, gyenge és ki­merült, da azért meg fogja védeni területét. Krisvi félsziget független (Budapest, jan. 4.) Szentpétervári jelentés szerint Krim félsziget lakói kikiáltották függetlenségüket. Bethlen István gróf nem láp he a kisgazdapártba (Budapest, jan. 4.) Bethlen István í gróf miniszterelnök a forgalomba : került ellenkező értelmű hírekkel ! szemben kijelentette, hogy egyik \ pártba sem lép be. Megmarad pé­: esi programmja mellett és baráti j viszonyt tart fenn minden olyan 1 párttal, amely programmját támo­i gatja. Az ir parlament ratifikálja az angolokkal kötött egyezményt , (Dublin, január 4.) Az ir parla­ment újból megkezdte az ir—arigol ! egyezmény becikkelyezésének vitáját. A hangulat kedvező. Az elhangzott szónoklatokból igen valószínűnek : látszik, hogy a parlament rövidesen ; ratifikálja az egyezményt. i Meghosszabbítják a közalkalmazottak • kedvezményes ellátását (Budapest, jan. 4.) Az állami alkal­j mazottak segélyeinek folyósítását 1922. juniusáig ismét meghosszab­bították. A kormány intezkedik az iránt, hogy a természetbeni ellátást , is folytatólagosan biztosítsa továbbra is a közalkalmazottak számára, hogy közszükségleti cikkeket ne uzsora­áron szerezzék be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom