Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) január-március • 1-74. szám

1922-03-30 / 73. szám

( Békéscsaba, 1922. március 30. Csütörtök III, évfolyam 73. szám SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Békéscsabán, Szent István-tón 18. sz. A szerkesztőség telefon száma : 60. Független keresztény politikai napilap ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra SO K, negyedévre ISO K, félévre 300 K. Egyes szám ára 3 K. Két esztendő Me este, amikor e sorokat irjuk, volt éppen két esztendeje annak, hogy a Körösvidék első száma el­hagyta a sajtót. És éppen ma volt két esztendeje annak, hogy az utolsó oláh bocskoros itt hagyott lábanyo­mát elfújta a tavaszi szél s délután fél négy órakor egy emberként állott meg a városháza előtt a felszabadu­lást jelentő darutollas magyar csa­pat. A kétséget, az elkeseredést egy­szerre váltotta fel az örömnek, a megnyugvásnak az érzése: újra sza­badok, magyarok lettünk. Két hosszú esztendő telt el azóta. Két reményteljes év, amely — saj­nos — nem igen váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Letiport­ságunk oly nagy volt, hogy éppen csak a romok eltakarítása sikerült, de az épités még hátra van. De amikor e kettős évfordulón visszanézünk a múltba, jóleső öröm­mel állapítjuk meg, hogy a Körös­vidék egyenesen haladt kitűzött célja felé. Két évvel ezelőtt a Körösvidék legelső számában ezt a programmot adtuk: „. .. Nem csupán betűket akarunk mi ezen tinektek adni, hanem vért, eleven, lüktető életet. Egész lelkün­ket nyujtjuk felétek az egymásután következő fekete sorokban. Életün­ket akarjuk mi beleírni ezekbe a betűkbe. Azt az életet, melyet két szent eszme irányit. Az egyiket Ő hozta le ide, az emberek közé, az a názáreti ács­mester fia. Az Ö eszméjét, a ke­reszténységét akarjuk mi e lapban hirdetni. Azt a kereszténységet, amely szelid, szerény, mindenkit, mint Isten egyforma gyermekét szeret, de gyűlöl minden bűnt, minden gazságot, mely Isten és ember ellen támad. Azt a kereszténységet, mely türelmes, meg­bocsájtó, de korbácsot is tud ra­gadni azok ellen, akik az önzésnek és kizsákmányolásnak kufár szelle­mét s a tiszta erkölcsnek, társadalmi rendnek bomlasztó mérges gombáit viszik be a szent csarnokokba. A másik az, mely velünk született, melyet az édes magyar földböl szív­tunk magunkba s ez a magyar nemzeti eszme. Az a magyar nemzeti eszme, amely tiszteli mindenkinek anyanyelvét, de egy pillanatig sem tűri, hogy bárki ez országban más földet szeressen, mint azt, amely bölcsőjét ringatta, amely táplálja, élteti. Az az eszme, amely szeretet­tel fogad mindenkit testvérül, de megveti és méltó haragjának egész erejével sujt le azokra, akik magyar földön, magyar jólétet élvezve, idegen állam eszméjéért küzdenek vagy a magyar nemzeti gondolat elnyomá­sára törekszenek. Az az eszme, mely egész rajongással csügg ezen a sokat szenvedett magyar hazán, amely nem csügged el, hanem hisz tántorítha­tatlan hittel a jobb, magyarabb jövő­ben s akar és fog ezért dolgozni." Ezt a programmot becsülettel ál­lottuk és álljuk ma is és ezt valljuk a jövőben is. A keresztény és nem­zeti eszme szolgálata az, mely min­den érdektől függetlenül a Körös­vidéket minden sor írásában ve­zérli. Ezen az évfordulón, amely felsza­badulásunk örömünnepe is, azt a fogadalmunkat ujitjuk meg, amelyet akkor tettünk ! „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában I Ámen." Budapesten sikerül meg­, teremteni a keresztény egységet i Budapest, március 29. Wolff Ká­rolynak a keresztény egység meg­1 teremtésére vonatkozó törekvéseiről a mozgalom egyik intézője a követ­kezőket mondotta: Eddig 28 fővá­rosi bizottsági tag csatlakozott a mozgalomhoz. Az uj alakulat kiált­ványát, amely még vasárnap előtt fog megjelenni, 200-an fogják alá­írni. A mozgalom vezetői számíta­nak a Friedrich és Haller-párt nagy tömegeinek részvételére is, habár maguk a vezérek távoltartják is ma­gukat. Személyi kérdésekkel még nem foglalkoztak, de kétségtelen, hogy a személyi kérdésen kivül a faj védelmi szempont lehet az egyet­len irányadó. Kény szer kölcsön Bulgá­riában Szófia, márc. 29. (MTI jelenti:} Hir szerint a bolgár kormány Ame­rikában három milliárd leva bank­jegyet rendelt, amelynek megérke­zése után a jelenleg forgalomban lévő bankjegyeket be fogja vonni. A régi bankjegyek bevonásával a ! befolyó bankjegyek egy részéért ál­lami sötelezvényeket fognak kiadni és ily módon a kormány jelentékeny összegű kényszerkölcsön birtokába jut. Apponyi-utcák ii. Irta: Fábry Károly (2) Mielőtt áttérnénk más térre, nem lehet megörö­kitetlenül hagynunk Munkácsy Mihály legnagyobb festőművészünk emlékét sem, kinek emlékére Csaba városa külön díszközgyűlésen az Egri-utcát Mun­kácsy Mihály-utcának keresztelte el s márvány emléktáblát helyezett el e felírással : E HÁZBAN TÖLTÖTTE EL (1855—58) ASZTALOS INAS ÉVEIT A FESTŐ MŰVÉSZETNEK LEGNAGYOBB MAGYAR MESTERE MUNKÁCSY MIHÁLY A KINEK DICSŐ EMLÉKEZETÉRE HÁLÁS KEGYELETTEL ÁLLITÁ E SZERÉNY EMLÉKTÁBLÁT BÉKÉS-CSABA KÖZÖNSÉGE MDCCCC1. A városi közgyűlés után a közönség felvonult az emléktáblához, hol Várady Antal, a nemzeti színház művésze szavalt el egy dicsőítő lelkes ódát és Zsilinszky Mihály országgyűlési képviselő tartott egy hatalmas diszszónoklatot. Abban az időben, midőn dr. Réthy Pál a kórház alapítását sürgette, Csabának csak úgynevezett „koldúsháza" volt, ebben voltak elszállásolva a hajléktalan koldusok, akik ugy voltak szervezkedve, hogy még „koldusbíró" is volt; s maguk a kol­dusok ellenőrizték, hogy „szervezetlen" vagy ide­gen koldus ne kéregethessen s ha olyanra akadtak, — azt bizony azonnal elfogatták. Az utolsó koldusbíró — az úgynevezett — „Zubatí"-nak nevezett Jano volt, mert felső ajka hiányzott s fogai kilátszottak. Volt itt rend. Hái igenis volt rend! Minden koldus kapott egy napra 3 krajcárt és egy font kenyeret, s hogy a város cassáját ne terhelje, 1864-ben kivetettek minden adóforint utárí" 2Va krajcár koldusadót, amiből 2500 frt folyt volna be, ha a méltóságos megyefőnök ur nem tiltakozott volna a közönség ilyen szörnyű megterheltetése ellen, igy bizony mégis csak a város cassája ter­hére kellétt a koldusokat közköltségen ellátni. Hát hiszen ma sem igen látunk koldust, de — szomorú — annál több kéregető rokkantat, gyűjtő és aláírási iveket. Most már nem krajcá­rokért jönnek, hanem inkább jótékony aláírási ivekkel — százasok és ezresekért, melyekről azon­ban nem mindig tudjuk, hová kerültek? Régente a krajcár is ritkán potyogott a kalapba, szivesebben adtak minden háznál egy karéj ke­nyeret vagy egy-két marok lisztet, melynek besze­désére lisztes tarisznyát hordott magával a koldus. Ma? — a legféltettebb kincsünk — a kenyér, a liszt! Hej! de nagyot is változott a világ! A koldus­házból utóbb a Szegényház, — vagy amint az irás mondja — a „Szegények dolgozó háza" lett, hová nem kolduló szegények is felvétettek. A szegényházból és hozzátartozó nagy telekből, (mely 1831-ben szinte koleratemető volt) terem­tette meg 1864-ben dr. Réthy Pál a — Kórházat, — mely 1866-ban már ugy bővíttetett, hogy — az 1866-iki osztrák-porosz háborúban felajánltatott 20—30 sebesült részére nagylelkű olyképen, hogy azokat a község saját költségén maga látja el és gondozza. Akkor is Ausztriáért véreztünk. Nem volt ne­künk semmi okunk és érdekünk, hogy a burku­sokkal viaskodjunk. De hát vitték a magyar embert! és mindenütt elől állították be . .. mint mindig a halál torkába! Mert az osztrák azt tartotta — a magyarért nem kár! és csak osztrák császár volt... a magyar király is. No de ne politizáljunk, nem ide való az, hanem térjünk vissza oda, ahol elhagytuk, a város elö­haladása, a kórház és orvosokra, akikről beszéltünk. És ha már orvosra került a beszédem, nem tu­dom elmulasztani felhívni figyelmeteket Thomas francia irónak „Nevelés a családban" cimü hires müvére, melyet minden szülőnek el kellene ol­vasni, sőt megtanulni, ebből idézem a háziorvosra vonatkozó érdemes részt: „Hajdan a családnak meg volt a maga or­vosa, aki csaknem mindig a barátja is volt és olyan barátja, akinek a tanácsát annál is inkább kértük ki habozás nélkül, mert odaadóbbnak és tapintatosabbnak tudtuk. Talán nem volt olyan tanult, mint a legtöbb mai orvosunk és nem volt olyan tudós; de minden kétségen kivül „többet tudó", mert az a hosszas tapasztalat, melyet betegeinél, tulaj­donságaik és hibáik körül szerzett, biztos szemű ügyességet s bizonyos jósló képességet adott neki, ami bajosan lehet meg a leghíresebb tu­dósnál is, akivel csak futólag találkozunk. És milyen fontos volt gyermekeinkre nézve, akik tárt karokkal fogadták és bizalommal hall­gatták meg tanácsait, mint valami öreg jó ba­rátnak a tanácsait. Szeretettel figyelte testi és szellemi fejlődésüket, készen arra, hogy meg­lessen minden nyugtalanító tünetet s megjelölje üdvös orvoslásukat és mind ezt nagy szavak nélkül, nagy költségek nélkül, igen egyszerűen, mint ahogy az a becsületes embertől kitelik". (Folytatása következik.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom