Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) január-március • 1-74. szám

1922-03-25 / 70. szám

Békéscsaba, 1922. március 25. C

sütörtök III. évfolyam 62. szám. mfűmcUk «SSSSSSSSSSLB9BGBBSSBSEBBSSS^ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Békéscsabán, Szent István-tér 18. sz. A szerkesztőség telefon száma s 60. • —~~

1 -U M-— Független keresztény politikai napilap ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra 50 K, negyedévre ISO K, félévre 300 K. Egyes szám ára 3 K. fizetni tudók éreznék meg, de legkeservesebben azok keserülnék meg, akik évek óta egyebet sem tesznek, mint adnak, életet, vért, munkát, idegeket. . . mindent. Nem, ezt a halált nem lehet választanunk. Végre is ki kell mondanunk, hogy nem tudunk adni, hogy koldusok vagyunk, oda kell kiáltani a zsarnokok felé: nincs egy fillérem se. Nem hiszik el ? Eljönnek érte ?... Hát jöjjenek és tépjenek le rólunk minden rongyot, vegyék el szánk elől az utolsó falatot is, Ítéljenek nyíltan éhhalálra — ha tudnak. Az életünk megvédéséhez azonban jogunk van 1 Ezt meg is fogjuk tenni. Mert méltóbb hozzánk — ha el kell vennünk — a dicsőséges halál, mint a lassú hóhérkötélen való nyomorult kimúlás. De nem. Erre nem kerülhet a sor. Mert ha az antant kegyetlen és gonosz is, az ő akaratát teljesítők mégis csak emberek, akik csak nem lesznek pribékek. Nekik látniok kell, hogy itt olyan nép lakik, amelyet minden hibája mellett sem szabad megölni. „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában I Ámen." lett „a magyar nemzeti eszme törhetetlen harcosa, s megszemélyesítője és a magyar nemzeti hadsereg megalkotója iránti tiszteletének, szeretetteljes hódolatának kifejezéseül HORTHY MIKLÓS nevével feldíszítve. 1910-ben kezdtek komolyan gondolni arra, hogy az uj kereszteléseknél örökitsék meg a községben szerepet viselt egyéneknek emlékét is. Ekkor jöttek arra rá, hogy azt az utcát, ahol az 1-sö szám kezdődött, nevezzék el „Bánszky

u-utcának, arról a Bánszkyról, aki Csabának uj telepítésekor — állítólag — első bírája volt. Hát ugy-e ez szép volt? A mellette levő utca „Zsilinszky" nevet kapott, ott lakott Zsilinszky Mihály, hosszú időn át volt bíró és onnan indult szépen emelkedő útjára ennek fia: Zsilinszky Mihály iró, képviselő, közoktatásügyi államtitkár. Igy lett: Nagy Antal-, Lepény János-utca az ilyen nevü bírák után. Boczkó Dániel volt követünk nevének megőrzésére Boczkó-utca s megbecsültek papot a: Haan-, Péky-utcával, tanítókat: Sztraka, Vilim, Csorba, Vozárik stb. neveiknek megörökítésével. Gondoltak közismert nemzeti nagyjainkra: Rákóczi, Bocskay stb., ugy a tudósok, költők és zeneművészekre is, igy lett: Erkel Ferenc és Wágner Richárd-utca (a Jaminában) és gondoltak filantropikus embereinkre is, igy kapott dr. Réthy Pál volt községi orvos is, az általa szorgalmazott s részben létesített közkórház körül kifejtett érdemei elismeréséül — utcát. (Folytatása következik.) Lapunk legközelebbi száma a közbeeső ünnep miatt kedden reggel a rendes Időben jelenik meg. Lassú halál Ugylátszik, ezt akarja látni az antant. — Abban akar kéjelegni, hogy végignézzen egy országot, amint ez lassan, de biztosan halad a sir, az elmúlás, a dicstelen halál felé. Mert másra nem lehet magyarázni azoknak a követeléseknek tömegét, amelyet az antanthatalmak Magyarországra, mint „jóvátételt" kivetettek. Nem is olyan régen, Európa közepén volt egy virágzó, boldog ország. Tele természeti kincsekkel, szépségekkel. Népe ezer esztendővel ezelőtt foglalta el azt s azóta nemcsak uralkodhatott rajta, hanem egy ezredévnek minden viharán keresztül meg is védte azt vére hullásával s a földdel együtt megvédte a nyugati kulturát is. A szép országban béke és nyugalom volt. Békességben éltek itt a különböző nemzetiségű és nyelvű emberek, örülve a természetnek, a délibábos rónának, a csobogó pataknak, a vad rengetegnek, mindennek, amit ez a tündérország adott. Akik itt laktunk, ugy gondoltuk, hogy ennek az országnak örök lesz a léte. Olyan hatalmas volt itt az élet lüktetése, ugy fejlődött, ugy nőtt ez az ország értékben, nemzeti kincseit, népének őserejét olyan hatalmas arányokban kezdte bontogatni, hogy méltán mondhattuk a legnagyobb magyarral szent meggyőződéssel : „Magyarország nem volt, hanem lesz!" De jajj! Jöttek a véres, a viharos évek, a szenvedések és gyászok szakadatlan egymásutánjai. Sok dicsőséget aratott a magyar. Hűségét, vitézségét, férfiúi erényét bámulta az egész világ. De a hosszú, kegyetlen tusában, amelyben mindig csak neki kellett elől lennie, elvérzett a magyar. És a megtorpant, kifáradt, agyongyötört népre ráterpeszkedett egy idegen rém. Vérző testtel, lassan, de SZÍVÓS munkával megfertőzött lélekkel nem tudott már ellentállni. S az a nép, mely megvívott egyszerre négy külső ellenséggel, az egyetlen belső, de leggonoszabb ellenség előtt megtorpant és hagyta, hogy diadalt arasson felette a kommunista, vörös téboly. Ami aztán jött, az csak természetes. A kegyetlen „győzök" számára könnyű préda lettünk. Jött Trianon és egyéb gyalázat. Ezerszer elsírtuk már. Most aztán jön az utolsó döfés, a leghalálosabb, amelyből sohasem remélhetünk feltámadást: a jóvátétel. Még ma sem tudjuk, hogy mennyi ez, de minden hivatalos cáfolgatás ellenére is látjuk már, hogy sokkal nagyobb hadisarcról álmodoznak ellenségeink, mint amennyit elbír ez a lerongyolódott, megcsonkított ország. Nem egyéb ez, mint a trianoni burkolt halálos ítéletnek nyílt, bár lassú végrehajtása. Lassan szorítják nyakunkra a kötelet, minden nap csak egy alig-alig észrevehető csavarást eszközölnek azon. Csak aki látja, hogy a hurokban mint vergődik napról-napra kétségbeejtőbben a magyar nemzet, az tudja, hogy itt hóhérok dolgoznak. Már is nyomorban vagyunk. A régi életnek csak árnyékát éljük. Az étkezésben hústalan napok, zsírtalan ételek, kiporciózott adagok jellemzik bus napjainkat, ruházatunkban a „fordítások", lomtárból előkaparászott s mégegyszer megtalpalt cipők, függönyökből készült gyermekruhák, ágyneműből készült női ruhák hirdetik, hogy itt lassan, de biztosan halad a teljes anyagi romlásba egy nemrég még gazdag nép. Most még ezeket a rongyokat is le akarják húzni rólunk. Mert ha végre kellene hajtanunk a jóvátételi parancsokat, azt nemcsak a sok adót Apponyi-utcdk ii. Irta: Fábry Károly 0) Kedves gyermekeim és kis unokáim 1 Telepedjetek le körül és folytassuk a múltkor elkezdett beszélgetésünket — kezdi el a szót Kovács F. János uram. — Ha külön érdekel valami, szóljatok közbe és kérdezzetek. A múltkor már nagyon előhaladt az éjjel, hát csak röviden fejeztem be elbeszélésemet azzal, miképen keletkezett Csabán az Apponyi-utca ? Azt már bizonyára tudjátok, hogy az utcaneveket nemcsak azért adják, hogy az emberek el tudjanak igazodni a városban, hanem nálunk Európában azért is, hogy bizonyos nevesebb embereknek emlékét, nevét megtartsák, lehetőleg megörökítsék. Amerikában nem követik ezt az ó-világi szokást. Ott már számokat adnak az utcáknak és ugy jelzik. I-ső utca (street), II., V., X. XX. utca, vagy I. tér (I. square), IX., X. tér. Azt mondod fiam, hogy ez nem helyes, a számokat könnyen felcseréli és elfeledi az ember. Melyik az eszélyesebb és melyik a praktikusabb ? azon most ne disputáljunk, nálunk nem annyira a praktikusság, mint inkább a kegyelet bír ebben döntő súllyal. Csabán alig egy néhány éve, hogy a város rendezte az utca- és házszámozást. Amint tudjátok, azelőtt az ugy volt, hogy itt az 1. kerületben, a Bánszky-utca sarkán kezdődött az 1-ső szám és ugy folytatódott végig, utcáról utcára tovább menve, a másik utcán visszafordulva a számozás egészen a felvégre, végig a 2492-ik házig egyfolytában. Hogy még előbb volt-e rendes házszámozás és milyen? nem tudom, csak annyit tudok, hogy 1851 november 15-én tartott tanácsülésen indítvány oztatott, hogy: „minden zavarok kikerülve legyenek, célszerű lenne a városi házszámozást külön, a szállóbeli házakat pedig szintén külön megtétetni", mely indítvány „sikereltetni" rendeltetett. Ugylátszik, azóta a kanálisi, ó- és uj szőllők, kastélyi és megyeri szőllők, Sikony, Kisrét, Nagyrét, Vandhát és Erzsébethely (Janiina) is külön házszámozással birnak. Magában Erzsébethelyen több lakház és házszám van most, mint volt 1845-ben a megváltás alá esett 746 zsellérházak száma. 1910-ben — nagyvárosi módra — minden utca külön sorszámokat és nagyobbrészt uj neveket is kapott. (Nagyobbrészt azért mondjuk, mert pl. a Széchenyi-utca és Széchenyi-liget már 1860 aug. 13-án lett a „legnagyobb magyar" tiszteletére; a Kossuth Lajos-tér, illetve a Kossuth-szobor pedig 1905 szept. 17-én lett felavatva dr. Fábry Sándor megyei alispán díszes szónoklatával, Kossuth apánk fia : Kossuth Ferenc (és titkára: dr. Pallay Sándor), gróf Apponyi Albert, Zlinszky István, Smialovszky Valér, Fábry Károly, Hódy Gyula, Bernát István és számos más országgy. képviselők és Horvay János szobrászművész jelenlétében nagy ünnepség keretében, amint még arra bizonyára ti is emlékeztek. Emlékezet okául jegyezzétek fel, hogy az Orosházi-utca 1921 okt. 3. napján tartott közgyűlésen Lapunk mai száma 8 oldal.