Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) január-március • 1-74. szám
1922-03-22 / 67. szám
2 Körésvidék Bcftcscsabű, 1922. március 22 Kóros volna-e a vámhatárok megszüntetése ? Budapest, márc. 21. Brertiana, a kitünö német nemzetgazdász tegnap tartott előadásában kényes állítást kockáztatott meg. Kijelentette, hogy Csonkamagyarországnak élelmiszerben feleslege van, iparát pedig alacsony valutája amúgy is megvédi. Ennek következtében Magyarországnak minden erejével arra kell törekednie, hogy a genuai konferencián kivívja a folytogató vámhatárok lerombolását. Mihályffy Dezső, a magyar vasmüvek és gépgyárak országos egyesületének igazgatója igy nyilatkozott erről a kérdésről: Magyarország gazdaságilag lehetetlen helyzetbe került. Ebből a kátyúból mihamarább ki kell az országot szabadítani. Véleményem szerint azonban ennek legkevésbé megfelelő módja az a vámunió, amely most a genuai konferencia kapcsán egész ötletszerüleg szóba került. Rausch Aladár, a Baross Szövetség elnöke az alábbiakat mondta: A vámhatárok megszüntetése teljesen kiszolgáltatná hazánkat szomszédainknak. A vámvonalak megszüntetése a magyar mezőgazdaságra sem lenne kedvező. Bolgár József, a nemzetközi textilipari részvénytársaság igazgatója igy nyilatkozott: Kétségtelen, hogy gyáripari ágaink között vannak olyanok, amelyek védelmet kívánnak, igy például a vasipar. Ezzel szemben a textiliparban a jelenlegi viszonyok között először a gazdák járnak rosszul, mert a gyapjút kénytelenek belföldön eladni, tehát alacsonyabb áron, a kereskedők pedig kényszerítve vannak, hogy az egyetlen gyárból (nem is gyár, csak kikészítő üzem) szerezzék be szükségletüket. Ez az egyetlen gyár a Goldberger Samuféle telep, amely körülbeiül 50 embert foglalkoztat és abban a szerencsés helyzetben van, hogy nyolcmillió fogyasztóval szemben tüzzelvassal védi az állam. ítélet a zilahi összeesküvés ügyéhen Kolozsvár, márc. 21. A zilahi összeesküvés ügyében a kolozsvári hadbíróság tegnap hirdette ki az Ítéletet. A tárgyalás megnyitása után az ügyész az állam biztonsága ellen elkövetett bűncselekménnyel vádolta Seres Jolánt, Medgyasszayt, Urházit, Sztankovics Ferencet, Todora Jánost, Joó Lászlót, Reszler Józsefet, valamint a vizsgálati fogságból megszökött Terge Sándort, Sütő Andrást és Tóth Antalt. Az ügyész vádbeszéde után a hadbíróság Ítélethozatalra vonult vissza. Egy óra hosszáig tartó tanácskozás után hirdette ki az Ítéletet Raduleszku ezredes. A bíróság a megszökött Sütő Andrást, Tóth Antalt és Terge Sándort in contumatiam életfogytig tartó kényszermunkára Ítélte, a többi vádlottat: Seres Jolánt, Medgyasszayt, Urházit, Sztankovics Ferencet, Todora Jánost, Joó Lászlót és Reszler Józsefet a vád alól három szavazattal kettő ellenében felmentette. A kedvező ítélet hallatára az egy év óta vizsgálati fogságban sínylődő vádlottak örömkiáltásokban törtek ki. A meggyötört szívbajos Seres Jolán éles sikoltással mellére tett kézzel hanyattvágódott a padlón, görcsösen rángatódzott a földön és csak sokára tért magához. Csonka Magyarország — nem ország, Elszakított területei! magyar állampolgárainak honosítása Budapest, március 21. MTI. jelenti: A trianoni békeszerződés 61. §-a értelmében mindazok a magyar állampolgárok, akiknek illetőségi községük olyan területen fekszik, amely Magyarországtól a békeszerződés alapján valamely más államhoz került, tekintet nélkül az ezidő szerinti lakóhelyükre, a magyar állampolgári kötelékből való előzetes elbocsátásuk nélkül 1921. julius 26-ik napján eddigi magyar állampolgárságukat elvesztik és minden honosítási eljárás, vagy egyéb hatósági intézkedés nélkül annak az államnak válnak jogérvényesen állampolgáraivá, amely államnak fennhatósága alá illetőségi községük került. Ennélfogva a magyar állampolgárság megtartására, illetőleg megszerzésére opciós nyilatkozatot a belföldön lakó optáló (honosítást igénylő) a lakóhelyén illetékes elsőfokú hatóságnál (törvényhatósági városokban a város tanácsánál, vagy egyenesen a belügyminiszternél), a Magyarország területén kivül lakó optáló pedig az illetékes külföldi hatóságon kivül közvetlenül a magyar királyi belügyminiszternél teheti meg. Különös figyelmet érdemel ez azoknál az iparüzőknél, akik ipari jogosítványukért, illetve ipari engedélyekért folyamodnak, mert ez csak akkor adatik meg, ha magyar honosságukat igazolni tudják. Nagyfontosságú a honosság megszerzése az italmérési engedélyt igénylőknél. Tudvalevőleg az italmérési engedélyek ezidő szerint revizó alá kerülnek. A honosság megszerzéséért Galíciából és Oroszországból bevándoroltak nem folyamodhatnak. Az opciós nyilatkozat szóval, vagy Írásban eszközölhető. Letartóztatott mohói kommunisták Budapest, március 21. MTI. jelenti: A legutóbbi kommunista összeesküvésből kifolyólag a rendőrség a vidéken is erélyes nyomozást folytatott a sejtrendszeres öszszeesküvés szervezete után. Megállapítja, hogy Makón meg voltak szervezve a kommunisták. A makói összeeskövés vezetője Nacsa makói lakos volt, ki sejtrendszer alapon szervezte az összeesküvést. Igen érdekes, hogy a makói bolseviki összeesküvésben résztvettek kivétel, nélkül rendőri felügyelet alatt álló egyének, akik az amnesztia révén kapták meg mozgási szabadságukat. Az összeesküvés vezetőjét, Nacsát letartóztatták, aztán Baranyai Árpádot és Bélát, Hoffmann Istvánt, Sánta Albertet, Faragó Istvánt és Rózsa Jánost, akiket letartóztatásuk után a szegedi ügyészség fogházába szállítottak. * Vilmos császár utolsó éjszakája Németországban Berlin, rnárc. 21. (MTI) Vilmos császár naplójának azt a részét, amelyik 1918. november 10-ének éjszakájáról szól, rövidesen szenzációs könyv keretében jelentetik meg. KÜLFÖLD Orosz csapatok a lengyel határon Varsó, márc. 21. (MTI) A Varsóban megjelenő Za-Szwodobu egész sereg táviratot közöl az orosz vörös hadsereg készülődéséről. Bármennyire valószínűtlen is az, hogy Szovjetoroszország mai lezüllött állapotában ilyen kalandra is vállalkozik, a csapatok koncentrálása felett nem lehet napirendre térni. Egyre több lovasság, gyalogság és tüzérség "vonul Lengyelország közelébe, amit most már alig lehet azzal magyarázni, hogy az élelmezési viszonyok ezen a vidéken jobbak, már csak azért sem, mert Trotzki egy hadiparancsában háborús veszedelemről beszél. A Za-Szwodobu szerint háborútól nem kell tartani. Mindezek a készülődések a génuai értekezlettel vannak kapcsolatban. Meghosszabbítják a csehszerb szerződés érvényét Prága, márc. 21. (MTI) Cseh Sajtó Iroda jelenti: A Prager Presse a következő belgrádi magánjelentést közli: Politikai körökben elterjedt hirek szerint az a javaslat merült fel, hogy a kisantant miniszterei Génuába utaztukban Laibachban találkozzanak. Az erre vonatkozó tárgyalások még nem fejeződtek be. Ezt a jelentést megerősíti a Lidow Novini-nak azt a híre, amely szerint a genuai értekezlet után tárgyalni fognak a Csehszlovákia és Jugoszlávia között 1920-ban kötött szerződés meghoszszabbitásáról és kiszélesítéséről. Politikai körökben azt hiszik, hogy a szerződést 8—10 évi tartamra fogják meghosszabbítani. Az egyiptomi király távirata az angol királynak London, márc. 21. (MTI) Az angol király és az egyiptomi király az uralom átvétele alkalmával üdvözlő táviratokat váltottak. Az egyiptomi király angol királynak adott válaszában hangsúlyozza, hogy reméli, hogy az a jóviszony, amelyben Egyiptom Angliával a protektorátus alatt él, Egyiptom függetlenségével csak erősödni fog. „Honvédelmi Párt" közleményei JJrmánczy Nándor programmbeszéde. Urmánczy Nándor, a Honvédelmi Párt országos elnöke és békéscsabai képviselőjelöltje e hő 26-án, vasárnap délután 3 órakor tartja programmbeszédét a Hunyady-téren (Csirkepiac). Ezt követően délután 5 órakor Erzsébethelyen ismerteti programmját a Hegedüs-féle vendéglőben. Nagygerendást 25-én, szombaton látogatja meg kíséretével Urmánczy s ott délelőtt 11 órakor mond programmbeszédet. Urmánczyn kivül e gyűléseken még Ilosvay Gusztáv nyug. államtitkár, valamint Eördögh Lajos, a párt elnöki tanácsának tagjai és Román Nándor munkáskiküldött fognak felszólal ni. Pártvacsora. A Honvédelmi Párt Urmánczy Nándor országos elnök és csabai képviselőjelölt tiszteletére e hó 26-án, vasárnap este 8 órakor a Karácsonyi-féle „Háromnyolcas" vendéglőben pártvacsorát rendez. A vacsorára a párt hívei — hölgyek is — a párthelyiségben (Fiume-szálló) délelőtt 10—12-ig, vagy délután 5—7-ig, vagy a kibocsátott iveken jelentkezhetnek. A Honvédelmi Párt helyisége. A Honvédelmi Párt irodája a Fiume-szálló emeletén a volt Kereskedelmi Csarnokban van, hol délelőtt 10—12-ig és délután 5—7-ig naponkint kapható a párt minden ügyében felvilágositás. A Honvédelmi Párt intézőbizottsága csütörtökön, e hó 23-án délután 6 órakor a párthelyiségben, hölgybizottsága pedig a Leánygimnáziumban pénleken, 24-én délután 6 órakor ülést tart. Mindkét értekezleten jelen lesz Urmánczy Nándor országos elnök is, ki csütörtökön délután érkezik városunkba. A tagok minél nagyobb számú megjelenését kéri az elnökség. Amnesztiát kapott Kiss Menyhért és Hindi Zoltán Budapest, márc. 21. Megírtuk annak idején, hogy a budapesti kir. büntető törvényszék, mint sajtóbiróság, rágalmazás vétsége címén dr. Hindi Zoltán ügyvéd, volt országgyűlési képviselőt 5000 K pénzbüntetésre, Kiss Menyhért volt nemzetgyűlési képviselőt pedig három heti fogházbüntetésre ítélte azért, mert az Uj Lap és Népakarat cimü lapokban két cikkben Imre Sándor vallás- és közoktatásügyi állan.titkárról azt állították, hogy a kommunizmussal rokonszenvezett és azt támogatta. Ezt az ítéletet a kir. Curia is helybenhagyta ugy, hogy az jogerőssé vált. Kiss Menyhért érdekében ügyvédje, Ráskay Alfonz beadvánnyal fordult a főügyészséghez, amelyben a kormányzónak 1921. november 3-án kiadott kegyelmi rendeletét erre az esetre is kérte vonatkoztatni. A főügyészség most kimondotta, hogy ugy Kiss Menyhért, mint dr. Hindi Zoltán cselekményüket abban a téves meggyőződésben követték el, hogy ezzel a nemzet és a magyar faj érdekeit szolgálják, miért is általános amnesztia alá esnek és büntetésük többé nem hajtható végre. Mi van ma ? 1922. márc. 22., szerda R. kath.: Oktávián vt. Prot.: Oktávián. Napkelte 6 óra 2 perckor nyugta 18 óra 13 perckor (6i3). Holdkelte 2 óra 56 p. (éjjel) nyugta 12 óra 29 perckor (délben). Este 6 órakor a Kereskedelmi Csarnok ülése a saját helyiségében. Délután fél 8 órakor Színházi előadás. HÍREK — Hadirokkantad figyelmébe. Mindazok a hadirokkantak, akiknek mükezük, mülábuk van, vagy még nem kapták meg, de szükségük van rá, jelentkezzenek a népjóléti hivatal (Munkásotthon, Csirkepiac) 1. számú szobájában március 31-én, április 1-én, 3-án és 7-én fizetési meghagyásukkal, vagy csekkszelvényükkel. Akik a jelentkezést elmulasztják, azoknak nem juttatnak ingyenes művégtagokat. — Uj lap Gyomán. Gyomán „Gyoma-Endrőd Vidéke" cimen politikai, közgazdasági és társadalmi hetilap indult meg Sass Ferenc szerkesztésében és Nádudvary Mihály kiadásában. A lap első száma március 19-én jelent meg. — Eljegyzés. Kiss Ernő kir. pénzügyi fogalmazó eljegyezte peremartoni Nagy Szidike állami gazdasági tanítónőt. — A békéscsabai ipartestület elöljárósága e hó 23-án, csütörtökön délután 3 órakor az ipartestület hivatalos helyiségében ülést tart. — Franciafogás Gerendáson. Lapunk vasárnapi számában leközöljük az 1919. tavaszán Gerendáson véghezvitt franciafogásnak hiteles adatokon alapuló érdekes leírását, amely Balázs Ádám főgimn. tanárnak „Proletárdiktatúra Békéscsabán" cimü müvéből szemelvény. Éppen vasárnap (március 26-án) lesz harmadik évfordulója az emlékezetes gerendási franciafogásnak