Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) január-március • 1-74. szám
1922-03-09 / 56. szám
Békéscsaba, 1922. március 9 Hörösvitíék 3 9 Faiskola Rt. megalakulása Nagyjelentőségű, Békéscsaba és környéke mezőgazdasági életében nagy szerepet játszó részvénytársaság alakult meg f. hó 8-án Békéscsabán. A „Békéscsabai Faiskola és Kertgazdaság Részvénytársaság" alapitói hivták össze a részvényjegyzőket a Kisgazda Ifjak Művelődési Egyesületének helyiségébe, hogy határozzanak a megalapítandó faiskola rt. ügyében. A nagy számban összegyűlt részvényjegyzőket az alapítók megbízásából Láng Frigyes dr. üdvözölte. Rövidesen vázolta azt a célt, melyet az aiapitók maguk elé tűztek ennek az intézménynek létesítésénél. Több termelés, nagyobb értékek termelése lebeg a faiskola alapitói előtt. Az egybegyűltek a közgyűlés elnökéül Láng Frigyes dr.-t választották meg, ki a jegyzőkönyv vezetésére Vidovszky Kálmánt, annak hitelesítésére pedig Babich Pált és Thury Lajost kérte fel. Ezután megállapította, hogy a) a közgyűlést szabályszerűen hivták össze; b) a közgyűlés határozatképes ; c) a tervezett alaptöke (1,500.000 K) lejegyeztetett; d) az alaptőke 30 százalékát befizették. Ismertette az alapitóknak ama megegyezését, melyet Péterfy Lajossal s Nemcsok Györgygyei kötöttek az ő faiskolájuk s kertészetük átadását illetőleg. Eszerint ők kertészetüket 900,000 K értékben átadják a részvénytársaságnak s készpénzben még 100,000 K-t fizetnek be részvények ellenében s kötelezik magukat arra, hogy 1926. év szeptemberig díjmentesen kezelik a faiskolát. A közgyűlés megnyugvással vette tudomásul e megegyezést. Az alapszabályokat, melyek nagy körültekintéssel készültek, egyhangú lelkesedéssel fogadta el a közgyűlés s kimondotta formálisan is a „Békéscsabai Faiskola és Kertgazdaság R. T." megalakulását. Ezután az elnök előterjesztetette, hogy az aiapitók adott joguknál fogva a következőket nevezték ki igazgatókul: Dr. Láng Frigyes, Péterfy Lajos, Nemcsok György, Botyánszky Pál, Kovács Minály, Kovács Sz. Mihály, Kovácsik János, Gajdács János, Kovács Pál, Darida Károly, Laurovics Ferenc, Machács Mátyás, Zsilák Mihály. A felügyelő-bizottság tagjai lettek az első évre az aiapitók javaslata szerint: Zahoran András, Zahoran Pál, Könyves T. Kálmán, Kiiment Z. Pál, Fehér Károly, Hajdú Mihály, Havran Lajos, Zahorán Pál intéző, Ványa Vilmos. Ezután n.ég az alapitóknak megadták a felmentést, mire az elnöklő dr. Láng Frigyes — kifejezést adva azon reményének, hogy a faiskola R.-T.-gal egy nagyfontosságú, többtermelést szolgáló mezőgazdasági intézményt alapítottak — a közgyűlést berekesztette. Prága városa pereli IV. Károlyt Prága, március 8. (MTI) Az egyik esti lap jelentése szerint a prágai országos törvényszék március 15-én tárgyalja Prága városának Károly király ellen indított perét. A város keresetében ama birtokok visszaadását követeli, amelyeket II. Ferdinánd a fehérhegyi ütközet után családja részére lefoglalt. 9 Fürdő RT. megkezdi építkezési munkálatait A Fürdő R. T. igazgatósága szerdán este 6 órakor ülést tartott, amelyen elhatározták, hogy a fürdő vízszükségletének biztosítására ártézikutat furatnak és az építési munkálatok előkészítését haladéktalanul folyamatba helyezik, hogy a fürdő már a folyó év nyarán használható is legyen. Elhatározták, hogy az ártézikut fúrásához szükséges csöveket és az épületek anyagát a lehető legrövidebb időn belül megszerzik. Az építkezések költségei (egy 60 méter hosszú és 25 méter széles cementmedence, 100 kbm. salakbetonból, fehér cementcserép fedéllel, ártézikut, vendéglő, zenepavillon, ruhatár stb.) 2 millió és 200 ezer koronát tesznek ki. IIIRKK — Az egységes párt intézőbizottságának értekezlete. Az egységes párt intézőbizottsága folyó hó 9-én d. u. 4 órakor a Kisgazda Egylet külön kis termében értekezletet tart, melyen a választásokra vonatkozó teendőkről fognak tanácskozni. Az intéző bizottság tagjait ez uton is kéri az elnökség, hogy teljes számban jelenjenek meg. — Március 15-ike az iskolákban. A magyar királyi vallás- és közoktatásügyi miniszter a szerdai hivatalos lapban rendeletet közölt március tizenötödikének megünneplésére vonatkozólag. A rendelet szerint március idusa hivatalos ünnep, melyen az összes iskolákban szünetnek kell lenni. Az iskola épületekre kitűzendő a nemzeti lobogó s mindenütt hazafias ünnepség tartandó, melyre kiváló gondot kell fordítani. — Virilisek megbízottai. Virilis jogának gyakorlásával özvegy Kitka Jánosné Maczák Györgyöt (III. ker., Jókai-utca 47. sz.) özvegy Jantyik Mihályné Jantyik Lajost, a Csabai Gőztéglagyár R.-T. Kun Edét, özv. Haraszti Sándorné dr. Tardos Dezsőt, Spitz Henrik Reisz Hermant, Spitz Simon pedig dr. Bíró Emilt bizta meg. — Halálozás. Mohácsi Pál, Gyulavári község nemrégen megválasztott segédjegyzője, alig 2 heti szenvedés után meghalt. Folyó hó 6-án temették el nagy részvét mellett. — Kéményseprési dijak felemelése. A szegedi kereskedelmi és iparkamara a kéményseprési dijak felemelése tárgyában 1919. évben kiadott miniszteri rendeletben foglaltak végrehajtását kérte a vármegyétől, mert a kéményseprők által előterjesztett kérelmek hosszadalmas elintézése következtében, mire a felemelt dijak szedésére engedélyt kapnak, ujabb kérelemmel kénytelenek a hatóságokhoz fordulni. Kéri a kamara, hogy a kéményseprési dijak ugy állapíttassanak meg, hogy abból a kéményseprő iparosok meg is tudjanak élni, nehogy az ipar pusztulásnak legyen kitéve. — Liturgikus böjti istentiszteletek. A békéscsabai ág. h. ev. egyház a böjti időszakban minden csütörtökön d. u. 5 órakor (tehát már ma is) liturgikus istentiszteletet tart. — A békéscsabai Leányegyesületek (róm. kath. és evang.) hazafias ünnepélye. A nemzeti ünnepet, március hó 15-ét hazafias müsoru délután keretében folyó hó 12-én, vasárnap délután 5 órai kezdettel a Közmüvelődésházában tartjuk meg, amelyre tisztelettel ezúton hívjuk meg az összes egyesületek tagjait és a t. érdeklődő közönséget. Belépődíj nincs, a jószivvel nyújtott adományokból néhány szál virágot helyezünk március 15-én a Kossuthszobor lábaihoz s a tiszta jövedelmet a Magyar Nemzeti Szövetség céljaira ajánljuk fel. Ünnepélyünk műsora: „Hiszekegy ..." Énekli a tanitói vegyeskar Tantó József igazgató vezetésével. „Alkalmi beszéd". Tartja Korniss Géza dr. városi tanácsos. „Magyar dalokat" énekel Freyler Irma Povázsay László tanitó hegedű kíséretével. A „Magyar Nemzeti Szövetség" törekvéseit vázolja Horváth István polgári fiúiskolái tanár. Hazafias költeményeket szavalnak PappVáry Elemérnétől és Gyula diáktól Zvaratkó Jolánka, Bohus Bella és Hosszú Maca. „Petőfi szülei". Jelenet. Előadják : Marék Mariska (Petrovicsné). Thamássy Károly városi tisztviselő (Petrovics). Balogh János VIII. o. tan. (Pista, a fiuk). Veress Gáspár tisztviselő (Pesti kereskedő). Lipták Ilonka (Petőfi dajkája). Molnár Ilonka (Szomszédasszony). Egy szomszéd: Sallay tanitó. Diákok és a két egyesület tagjaiból alakult énekkar. „Himnusz". Énekli a közönség. — Toboroz az államrendőrség. A m. kir. belügyminiszter felhívást bocsátott ki a m. kir. állami rendőrség őrszemélyzeti (legénységi) létszámának önkéntes belépés utján való kiegészítése tárgyában. Mindazok akik a rendőri pályára kedvet és hivatást éreznek és jövőjüket a m. kir. áll. rendőrségnél óhajtják biztosítani, jelentkezzenek mielőbb a békéscsabai m. kir. áll. rendőrkapitányságnál vagy ennek kirendeltségénél Orosházán, ahol a szükséges további felvilágosítást megkapják. Ugyanekkor keresztlevelüket, esetleg más okmányukat is vigyék magukkal. Azok, akik Budapesten óhajtanak szolgálni, jelentkezzenek a budapesti m. kir. államrendőrség őrszemélyzetének főparancsnokságánál (Mosonyi-utcai rendőrlaktanya), de jelentkezhetnek a legközelebbi rendőrkapitányságnál is, ahol a további útbaigazításokat káphatnak. Felvételi feltételek : 1. Magyar honosság. 2. Fedhetetlen erkölcsi előélet. 3. A 21 évet betöltött, de 40 évet meg nem haladót kor. 4. Testi alkalmasság. 5. Imi és olvasni tudás. Szolgálati kötelezettség: A rendőrnek 6 évi szolgálatra kell magát köteleznie. Ebben az időben a katonaságnál eltöltött előző szolgálatnak legfeljebb 3 évi tartamát lehet beszámítani. A volt katonáknak tehát, ha a katonaságnál 3 évet szolgáltak, csupán 3 évi szolgálati kötelezettséget kell a rendőrségnél vállalniok. A fizetést és illetményeket illetőleg a rendőrkapitányság ad részletes felvilágosítást. A rendőri szolgálatra jelentkező egyének kérvényeikkel haladéktalanul jelentkezzenek Békéscsabán a m. királyi államreudőrség rendőrosztály parancsnokságánál. A felvétel 1922. március hó 10-én d. e. 9 órakor a Rendőrkerületi Főparancsnokságánál Szegeden történik meg. (Szeged, II. Törvényszéki palota II. em. 98. ajtó.) Békéscsaba, 1922. március hó 6-án. Dr. Debreczeny Lajos m. kir. áll. rendőrfőkapitány. — Mennyit emelkedett a drágaság ? Az Országos Iparegyesület most megjelent drágasági kimutatása szerint a drágaság január hó végétől február végéig 4 és félszázalékkal emelkedett, ez év elejétől március elejéig 161 százalékkal, a legutóbbi egy év alatt pedig 50*3 százalékkal emelkedett. — Toborzás Nyugatmagyarországon. Felsőőrről irják, hogy az elszakított nyugatmagyarországi területnek 1500 tagu védőrcsapatot kell felállítani, két önálló gyalogsági zászlóaljat, egy kerékpárzászlóaljat és egy lovas szakaszt. A védőrcsapat feállitása céljából az elszakított nyugatmagyarországi területen toborzó bizottságokat állítottak fel. — Anyakönyvi hirek. Meghaltak március 7-én és 8-án : Lénárt Józsefné római katolikus 44 éves, tüdő gümőkór. Laczó Mátyás ág. ev. 20 éves, állgörcs. Született 2 fiu, 1 leány. — Jégeső Somogyban. Kaposvárról irják, hogy Somogy déli részén szombaton délután mintegy öt percig jégeső esett. — Szentes az adóterhek könynyitését kivánja. Szentes város képviselőtestülete elhatározta, hogy feliratot intéz az illetékes kormányhatósághoz aziránt, hogy intézkedjék 1. az állami adóknak kellő időben (nem egy-két éves késéssel) való kivetése, 2. a jövedelem- és vagyonadó csökkentése és 3. az I. és III. osztályú kereseti adó eltörlése ügyében. A képviselőtestület azzal a kérelemmel fordul Békéscsaba képviselőtestületéhez, hogy ezt az ügyet hasonló szellemű feliráttal támogassa. ÁUf^ vált valóra a Dianapúder szappan hrém állandó használata. A régi békeminőségben mindenütt kapható! Gyártja : a Diana Kereskedelmi RT. Budapest, V., Nádor-utca 30. sz. a legjobb és legkiadósabb mert kiméli a ruhát Gyártja: Beck Jenő vegyészeti gyára Budapest, VI., Lehel-utca 27. szám. Mindenütt kapható Kllinílii n B ^éktelenitse el foltokkal, hanem azok repedéseit heggesztesse be jótállással lluáulljull Nlertz Gyula elektrotechnikai és fémipari vállalatánál Haan-utca V. sz. Telefon ZZ.