Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) január-március • 1-74. szám
1922-02-07 / 30. szám
Bckéscsabű, 1922. február 7. Körösvidék 3 Meghosszabbítják a nemzetgyűlés mandátumát {Budapest, febr. 6.) A választójogi bizottság tárgyalásai előreláthatólag nem fejeződnek be február 16-ra. A kormány tehát valószínűleg meghosszabbítja a nemzetgyűlés mandátumát, hogy elkerülhetővé váljék a közjogi ex-lex bekövetkezése. Ötvetszázalékos házbéremelés (Budapest, február 6) Pénteken dönti el a minisztertanács, hogy milyen arányú uj lakbéremelést engedélyezzen. Bernolák Nándor népjóléti miniszter 50 százalékos emelést javasol. Magyarok Tőből levágták mind a két kezünk s mi mégis egyre, egyre vétkezünk! Fulánkos nyelvvel egymást gyilkoljuk s fölöttünk szállnak keselyük, varjuk, dögmadarak, ólmos, fekete felleg alatt.. . Lábunk elnyesték csak a csonk maradt szájunkon mégis tajtékos a hab, ahogy a vádat egymásra hányjuk, — nyomorúságunk dehogy is bánjuk! pörlekedünk pedig már senki sincs mivelünk . . . Csak a varjak . . . GYULA DIÁK. A nemzetgyűlés hétfői ülése Budapest, febr. 6. A nemzetgyűlés mai ülését délelőtt 10 órakor nyitotta meg Gaál Gaszton elnök. Bejelenti hogy Milcsevics Jenő sürgős interpellációra kért és kapott engedélyt. Tasnádi Kovács József beterjeszti a m. kir. rendőrség és csendőrség létszámának kiegészítéséről szóló javaslatot. A napirend értelmében áttérnek az 1921 évi 41-ik törvénycikk intézkedéseinek módosításáról szóló javaslat tárgyalására. Macky Emil kérelmére megállapítják, hogy a Ház nem tanácskozóképes. Otpercnyi szünet után Örffy Imre beterjeszti a pénzügyi bizottság jelentését a britt állampolgárokkal szemben fennálló tartozások rendezéséről szóló javaslatra vonatkozólag. Az 1921. évi 41-ik törvénycikk módositásáról szőlő javaslat vitájának első szónoka Mőzer Ernő. Kijelenti, hogy nyugodt lélekkel nem ajánlhatja elfogadásra a javaslatot. Szilágyi Lajos meghunyászkodással vádalja a kormányt. A javaslatot nem fogadja el. Mi van ma ? 1922. február 7., kedd R. kath.: Romuald ap. Prot.: Tódor. Napkelte 7 óra 21 perckor nyugta 17 óra 07 perckor (5'07). Holdkelte 12 óra 23 p. (délben) nyugta 3 óra 01 perckor (reggel) Este fél 8 órakor: Színházi előadás. uanaBaani HÍREK — Zászlóbontás. A békéscsabai Honvédelmi Párt szervező bizottsága vasárnap délután Békésen fogja ismertetni a párt célját. Ezen ismertetésre már eleve felhívjuk Békés hazafias érzésű polgárait. — A földreform végrehajtása Gyulaváriban. A gyulai járásban Gyulavári községben a földbirtokreform tárgyalások befejezést nyertek, mely alkalommal 1110 katasztrális hold osztatott ki az érdekelteknek, mig közlegelő céljára 150 katasztrális hold vétetett igénybe. Értesülésünk szerint az összes érdekeltek észrevételt tettek. — A gyulai városi házhelyek sorsa. A m. kir. belügyminiszter 103998 IV—921. szám alatt rendeletet adott le, melyben a Gyula városi ökörjárási ingatlannak házhely céljára való eladása tárgyában hozott városi képviselőtestületi határozatokra újbóli véleménynyilvánítást kér. — Iskolabezárás. Békésmegye alispánja a városunkban nagymértékben fellépett influenza járványra tekintettel a mai naptól (febr. 7-től) fogva bezárta bizonytalan időre az állami leánygimnáziumot és az öszszes elemi iskolákat (állami és felekezeti). Valószínű, hogu következik a polg. leányiskola bezárása is. — Felhívás. A tanítói vegyeskar kedden és pénteken d. u. 5—6 óráig összpróbáf tart a k®zs. polg. leányiskola helyiségében. A tagok feltétlen megjelenését kéri a vezetőség. — Pékek éjjeli munkaszünete. A hivatalos lap közli a kormány rendeletét, mellyel a kenyeret, pékvagy cukrászsüteményeket előállitó iparüzemekben az éjjeli munkát (este 9-től reggel 4-ig) eltiltja. A rendelet megszegői kihágást követnek el és 15 napig terjedhető elzárással és 2000 koronáig terjedhető pénzbirsággal büntethetők. A rendelet azonnal hatályba lépett. — A „Magyar Jövő" első száma február hó végén jelenik meg olyan tartalommal, amilyennel legelőkelőbb folyóirataink sem dicsekedhetnek. Az első szám dr. Schmiedt Henrik, dr. Márki Sándor egyetemi tanárok, dr. Halász Andor, Oláh Gábor, Havas Gyula, Juhász Gyula, Tóthy János, dr. Gulyás József főiskolai tanár, Tonelli Sándor iparkamarai főtitkár szakszerű közgazdasági, társadalmi, szépirodalmi cikkeit és tanulmányait közli s ezzel olyan keretet ad az egész mozgalomnak, amely gazdasági, társadalmi, tudományos és irodalmi egyesületeink és intézményeink figyelmét joggal irányítja t nemes törekvésű és hatalmas apparátusu országos mozgalom felé. Felhívjuk olvasóink és vállalataink figyelmét a Magyar Jövő mozgalomra s annak támogatását a legteljesebb bizalommal ajánljuk. — Dal, amelyet nena daloltak végig. Néhány nap múlva hagyja el a sajtót az immár országszerte ismert fiatal magyar írónak Gyula diáknak „Dal, amelyet nem daloltak végig ..." cimü kötete. A hangulatos mű tulajdonképpen gyönyörű apotheozisa egy, a világháborúban elesett zászlós hősi halálának. Mint ilyen, egyedül áll a magyar irodalomban. A harctér frappáns érzékeltetése csodálatosan édesbús hangulatban egyesül Gyula diák egyéni költészetével. A könyv címlapját Manno Miltiades festőművész rajzolta. A művészi kivitelű kötet ára 40 korona, mely utánvétel mellett már megrendelhető a Papíráru- és Nyomdaipari Szövetkezetnél, Budapest, IV. Molnár-u. 21. sz. alatt. Bródy Ernő és Rassay Károly szólal még fel a javaslat ellen. Bethlen István gróf miniszterelnök azonnal válaszol az elhangzottakra. Visszautasítja a kormány ellen felhozott vádakat és kifejti, hogy a kormány megtett mindent az ország biztonsága és szuverénitásának megóvása érdekében. A javaslatot a kényszer következtében terjesztette a kormány a Ház elé s kéri annak elfogadását. A javaslatot általánosságban is, részleteiben is elfogadják. Gerencsér István beterjeszti a katonatiszti özvegyek ellátásáról szóló javaslatot. Temesvári Imre az erdőőrök felszerelésének és létszámánsk rendezéséről szóló javaslatot ajánlja elfogadásra. A javaslatot Rakovszky István és Mayer János felszólalása után általánosságban elfogadják. Szabóky Jenő a közatkalmazottak helyzetének javításáról szóló javaslatot terjeszti be. Dr. Virter László kifejti, hogy a javaslat szerint a közalkalmazottaknak csak a Hegedűs-féle drágasági pótlékát akarja megkétszerezni a kormány. — Hányan kértek útlevelet januárban ? A vármegye alispáni hivatalához a folyó év január havában összesen kétszázan folyamodtak külföldi útlevélért, melyből kiadatott összesen 185 útlevél. A mult év januárjában folyamodók száma még ennél is több volt. — Értesítés. A Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezete értesiti a köztisztviselőket, hogy a február havi kedvezményes cukor, zsir és só kiosztását az alábbi részletezés szerint február hó 7-én kezdi meg és pedig : február 7. 1 —100 sorszámig 8. 101—200 9. 201—300 „ 10. 301—400 „ 11. 401—500 13. 501—600 14. 601—650 A kiosztás fenti napokon délelőtt 8—12 óráig és délután 2—5 óráig tart. Vezetőség. — A derekegyházi és csereszentlászlói uradalmak felparcellázását kérik a földnélküliek. Az Országos Földbirtokrendező Bírósághoz Szentes, Derekegyháza, Fábiánsebestyén és Nagymágocs községek földtnivelői, igy 1783 földnélküli, 242 rokkant, 271 törpebirtokos, 121 hadiözvegy és 2 árva kérelmet adott be az alább következő nagybirtokok felparcellázásának elrendelésére : Weisz Manfréd derekegyházi 9000 holdas, a Mezőgazdasági Kenderipar r.-t. csereszentlászlói 2380 holdas birtokokra, mint háborús szerzeményekre és a szintén háború alatt szerzett fábiánsebestyéni 11.000 holdas birtokra, amelynek Sváb János a tulajdonosa. A vételárat a 2424 igénylő részletfizetéssel és gabonában akarja fizetni. * Nádor Mozgó. Szenzáció szenzációra halmozódik a „Pokolgép" cimü 111. részben a Vámpírok üzelmei folytán, melyben Cocantín oly nagyszerű szerepben és alakításban játszik, hogy minduntalan a teljes elismerés kiséri művészi játékát. Még ma is bemutatásra kerül e rész 6 és 8 órakor. — Kötelező hemyóirtás. A földmivelésügyi miniszter 65055-XIV. 1. szám alatt körrendeletet adott ki, melyben a gyümölcsfa-hernyó kötelező irtását rendeli el. Minden birtokos köteles, mielőtt még a fák rügyei megindulnának, de legkésőbb március hó végéig a belsőségekben, majorokban, szöllőkben, gyümölcsősökben és kertekben levő fákat és lombokat a hernyótól és hernyófészektől, lepketojásoktól megtisztítani. Elrendeli a miniszter azt is, hogy a később mutatkozó kártékony hernyókat is megfelelő módon keli pusztítani. A községeknek kötelésségévé teszi, Jhogy az irtásra vonatkozó ezt a rendelkezését a legszélesebb körben tegyék közhírré és figyelmeztessék a lakosságot, hogy az irtást elmulasztók kihágást követnek el és ezért felelősségre vonatnak, amennyiben az irtást felhívás dacára sem végeznék el, a hatóság az irtást az illetők költségére végeztetik el. A községeknek az irtásnál leendő közreműködését a mezőgazdasági bizottság köteles ellenőrizni. A köztulajdonban levő fák hernyóinak irtásáról a község tartozik gondoskodni. Csonka Magyarország — nem ország, SZÍNHÁZ Bocaccio operettet mutatta be Csáky társulata szombaton este majdnem telt ház előtt, vasárnap este pedig egészen telt háznak ismételte meg. A darab nehézkességeit Szalóky Dezső kitűnő rendezése háritotta el. A szereposztás sikerült megoldása lehetővé tette, hogy az operettszemélyzet tudásának legjavával szórakoztassa a közönséget. Első helyen illeti elismerés Patkós Irmát, aki Fiametta szerepében kellemesen csengő, értékes hangjával és csaknem utolérhetetlenül bájos, természetes játékával gyakran váltotta ki a közönség tomboló tetszését. Juhász Margit a tőle megszokott precizitással alakította a címszerepet. Lambertuccio szatócs szerepében id. Szalóky Dezső, Skaldza borbély szerepében pedig Jávor Antal mulattatták kitűnő komikus alakításukkal a hálás nézőket. Szalóky különösen helyi és időszerű vonatkozású kupléjával aratott nagy tetszést. Hosenberg Ts Németh férfi és nőiszabók Békéscsaba, 8ndrássi-ut ZZ. Ajánlják dúsan felszerelt szövetraktárakai az elegáns hölgy és uri közönség figyelmébe.