Körösvidék, 1921 (2. évfolyam) október-december • 218-296. szám

1921-11-01 / 247. szám

Békéscsaba, 1921. november /. Kedd II. évfolyam 247. szám. aeaessHKar SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Békéscsabán, Szent István-tér 18. sz. A szerkesztőség telefon száma : 60. Független keresztény politikai napilap ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra 35 K, negyedévre 100 K, félévre 200 K. Egyes szám ára 3 K. Évfordulón Virágillattól terhes a tiszta, nap­fényes levegő. Az ősz késői virága, a szerény őszi rózsa és a felkelő nap országának csodálatos szirmú virága, a chrisastém milliói áldo­zódnak fel, hogy az elköltözött ked­ves halott sirját velük diszitse fel a kegyelet. Azelőtt ennek a szerény virágnak a látása az elmúlást juttatta az ember eszébe, ma azonban, már harmadik fordulóján az esztendőnek, az a gyalázatos patkány!ázadás ötlik emlékezetünkbe, amelyet Károlyi Mi­hály és „elvbarátai" rendeztek 1918­ban s amelynek a faji sajtó .őszi rózsás forradalom" nevet adott. Akkor nem mosolygott az ég. Álmos, szürke és nedves volt a le­vegő s az őrjöngő csőcselék csata­kosan mászkálta végig az utcákat s a vörös rém vigyorogva látta köze­ledni az ő idejét, a zsidó világ­uralmi törekvések beteljesülését. Ezen az esős őszi napon tette sirba az ezer esztendős Magyarországot egy kalandortársaság, a fehér őszi ró­zsák jelvényével. A halottak napjá­nak temetői disze, a szegény fehér öszi rózsa ugyanis szerényen várta, hogy betölthesse hivatását és feldí­szítse a sirhantokat, ámde a for­rongó csőcselék elrabolta a kegyelet virágát s jelvényéül tűzte fel azt. Sirra került igy is, Magyarország sirjára l Nem mehetünk el emellett az évforduló mellett emlékezés nélkül s mig a gyászos múltban kalando­zunk, a sivár jelen szebbnek tűnik fel előttünk. Hiszen sok, nagyon sok történt azóta. A „forradalom vív­mányai", a felborított királyi trónon, a széttépett ezeréves ország, a fel­fordult társadalmi' rend, a szétker­getett dicsőséges és veretlen magyar hadsereg, a tönkretett ipar és keres­kedelem, az idegen megszállók zsák­mányául dobott rengeteg nemzeti vagyon, az a sok-sok szenvedés, ami ettől a rettenetes naptól kezdve reánk szakadt, immár" részben a múlté és a mai ' megcsonkított országunkban teljes a rend és folyik a munka, az országépitő munka. De más munka is folyik. Renge­teg ellenségünk sem tétlen és ide­bent az országban és szerte a nagy­világban lázasan dolgozik ellenünk. Az „emigrált magyarok" Bécsben és a környező országokban, idehaza pedig a radikális elvbarátai az őszi­rózsás lázadásnak, sőt sokan azok közül is, akik előidézői, vagy tevé­keny részesei voltak az október hó 31-ének, ma is nyíltan dolgoznak a keresztény Magyarország ellen és — sajnos — követőkre is találnak. Az évfordulón azért emlékeznünk kell az átélt borzalmakra, emlékez­nünk kell indarra, ami velünk és az országgal történt az őszirózsának a temetőkből az utcára kerülése óta és ez a keserű emlékezés arra int bennünket, hogy tartsunk össze, mert ha gyengék leszünk, újra erőt vehetnek rajtunk ellenségeink, mig ha az összetartás erejével felvértezet­ten állunk, bizonyára diadalt veszünk elleneinken s Magyarország ragyogó napja felvirrad! Csökkent a kisántánt háborús kedve Békéscsaba, okt. 31. Megenyhült a háborús konfliktus veszedelme. A jugoszláv kormány nyilatkozata szerint a kisántánt megkísérli a békés elintézést. Belgrád, okt. 31. h nemzetgyűlés tegnapi ülésén majdnem valamennyi képviselő meg­jelent. Kriskovits miniszterelnök a kormány nevében nyilatkozott a magyar- ! országi eseményekről és az azzal kapcsolatos kormányintézkedésekről. > Nyilatkozatából nyilvánvaló, hogy a kisántánt eláll háborús szándékától ! és a népszövetségi tanács felszólításának megfelelően bgkés utat keres j a magyar királylátogatás ügyének elintézésére. Kedden reggel szállítják hajóra a királyi párt (Budapest, okt. 31.) Hir sze­rint kedden reggel Dunaföld­váron szállítják a Cloovorm nevü angol monitorra a ki­rályi párt. Még Tihanyban átadják őket az angol és francia katonai missziónak. A magyar kormány kikötötte, hogy királyi méltóságuknak megfelelő bánásmódban ré­szesüljenek. Holtponton a trónkérdés­ben folytatott tárgyalások (Budapest, okt. 31) Holtpontra jutottak azok a tárgyalások, ame­lyeket arra vonatkozólag folytatnak, hogy IV. Károly saját személyére mondjon le a trónról. R tárgyalá­sokban, amelyeket Csernoch János hercegprímás szakított meg, csak IV. Károly személyének, nem a Habsburg-dinasztiának lemondásá­ról van szó, amit a kisántánt kö­vetel. Klujulfoli a homok a nyuptmaprorszáii határon Bécs, okt. 31. Iriesbergtől északkeletre magyar felkelő csapatok stájer földön megtámadták az osztrák járőröket, amiből heves csa­tározások fejlődtek ki. Sopron, okt. 31. Az éjszaka folyamán Szdrazvdn község határában osztrákok rajtaütöttek a felkelők élőőrsén. Két lovas felkelő súlyosan megsebesült. Vizsgálat három tiszt meggyilkolása ügyében (Budapest, okt. 31.) A pravolje— riecskei fogolytáborban 1920. május hó 4-én három magyar tisztet gyil­koltak meg. A meggyilkoltak Piros Sándor zászlós, Gerber József zászlós és Helvai Béla hadapródjelölt. Mind­azok, akik a felsorolt tisztek kivég­zésénél jelen voltak, vagy pontos adatokat tudnak a kivégzésről, je­lentsék be címeiket a honvédelmi minisztérium 36-ik osztályának, (Ha­dik laktanya, Horthy Miklós-ut) hogy a japán kormány által megindított vizsgálatban tanúskodhassanak. Mándy Sámuel a dárdai kerület képviselője (Pécs, okt. 31.) A felszabadult te­rületek választási küzdelmeiben elő­ször a dárdai kerület sorsa dőltei, amelynek képviselőjévé Mándy Sá­muel volt országgyűlési képviselőt választották meg 79 szótöbbséggel, kisgazdapárti programmal. Budapesti sertésárak {Budapest, okt. 31.) Legjobb mi­nőségű 108, Közép minőségű 96— 102, Silány minőségű 78—94, Ketté­vágott 110—126, Lehúzott hus 64—68—70, Szalonna 140, Zsir 179 korona. 3 köztisztviselők ellátásának hibái A budapesti sajtó most már párt­állásra való tekintet nélkül támadja azt a rendszert, amelyet a köztiszt­viselők fogyasztási szövetkezetének vezetősége az utolsó év leforgása alatt nálunk meghonosítani jónak látott. A támadó orgánumok foglal­koztak a burgonyaüggyel, a cukor­ellátás bajaival és a köztisztviselők­nek ruhával való ellátásának kérdé­sével. A vádak hosszú sorozata hangzott el, mellekre az illetékes tényezők csak egészen erőtlen nyi­latkozatokkal válaszoltak. Nincsen semmi okunk arra, hogy a felhozott esetekkel kapcsolatban visszaélésekről beszéljünk addig, amig erre bizonyítékunk nincsen. Arra azonban feltétlenül jogunk van, hogy megállapítsuk, miszerint a köztisztviselők részére történő szál­lítások kiadásánál a magyarság érdekeivel homlokegyenest ellenkező gazdasági politika érvényesül és hogy a ruházati cikkek beszerzésé­nél a közszállitási szabályzat vonat­kozó rendelkezéseinek figyelembe­vételét a hatóságok mellőzték. A helytelen gazdasági politikára vonatkozó állításokat a burgonyaügy ujabb fejleménye igazolja. Mielőtt a köztisztviselők fogyasztási szövetke­zete ezt a milliós ügyet a Magyar Élelmiszerszállitó Rt.-nak juttatta volna, amelynek élén tudvalevőleg Stern Samu áll, a szabolcsi Gazda­sági Egyesület is ajánlatot tett Schnetzer tábornoknak, a köztiszt­viselők szövetkezete elnökének a burgonyaszállitás lebonyolítására. Da­cára annak azonban, hogy a helyes gazdasági elv azt követelte volna, hogy a gazdasági egyesület, mint a termelők szerve, a szükséges burgo­nyát közvetlenül a fogyasztóhoz jut­tassa, a döntésre hivatott tényezők ismeretlen és érthetetlen indoknál fogva a Kereskedelmi Bank egyik vállalatát, az Élelmiszerszállitó Rt.-t kapcsolták be a lebonyolításba. Ezen közvetítés igénybevételének már most az volt a következménye, hogy mig a Gazdasági Egyesület az üzlet le­bonyolításáért fix részesedést kötött ki magának, az Élelmiszerszállitó Rt.-nak percentuális jutalékot kellett fizetni. Ilyenformán tehát az Élelmi­szerszállitó Rt.-nak érdeke volt, hogy a burgonyát mennél drágábban vásároltassa össze, mert a drágább árral az ö jutaléka is emelkedett. Igy tehát kettős hiba történt. A magyar termelőt képviselő Gazda­sági Egyesület helyett egy merőben idegen vállalat kapta meg az üzle­tet, az állam pedig a mag' . El­hajtott árak után fizetendő , Cíu­tuális jutalék által jelentékenyed ká­rosul. Vessünk már most egy pillantást a ruházati cikkek beszerzésével kap­csolatos iigyre, hogy megáll apithas-

Next

/
Oldalképek
Tartalom