Körösvidék, 1921 (2. évfolyam) október-december • 218-296. szám
1921-11-15 / 258. szám
2 fóörőswltiék Békéscsaba, 1021. november 15. ROPBR Pál meghalt Hétfőn délben már mindenki tudta s az egész város arról beszélt, hogy Korén Pál ev. lelkész, érd. espere.s meghalt. Nem sokáig betegeskedett. Alig néhány hét alatt végzett a hatalmas testalkatú aggastyánnal a gyilkos kór s már megbékélten, az igaz emberek nyugodt öntudatával áll az örök Biró előtt. 76 évet élt, 54 évig lelkipásztorkodott, mely időből 30 évet töltött Békéscsabán. Temetése 16-án délután 2 órakor lesz az ev. nagytemplomból s a Körösön-tuli temetőben helyezik örök nyugalomra. Az egyház és a család a következő gyászjelentéseket adták ki: A békéscsabai ágostai hitvallású evangelikus egyház mély fájdalommal jelenti érdemdús, feledhetetlen lelkészének, nagytiszteletü Korén Pál érdemült főesperesnek, életének 76-ik, lelkipásztorkodásnak 54-ik, békéscsabai lelkészkedésének 30-ik évében, hosszas szenvedés után, folyó hó 14-én délelőtt 11 órakor történt gyászos elhunytát. Temetése folyó hó 16-án délután 2 órakor lesz a nagy templomból. „Mostan bocsátod el, Uram, a te szolgádat, a te beszéded szerint, békességben: mert látták az én szemeim a te üdvösségedet." (Luk. 2., 29-30.) Békéscsaba, 1921. november 14. Alulírottak mélyen megszomorodott szívvel jelentik, hogy a jóságos apa, nagyapa és dédapa Korén Pál békéscsabai ev. lelkész, érd. esperes, életének 76-ik, áldásos lelkészségének 54-ik évében, Istenbe vetett rendületlen hittel'viselve nehéz szenvedését, f. hó 14-én délelőtt 11 órakor az Úrnak visszaadta drága lelkét. Feledhetetlen halottunk földi maradványait folyó hó 16-án délután 2 órakor fogjuk az ág. h. ev. egyház szertartásai szerint a nagytemplomból a Körösöntuli temetőben örök nyugalomra helyezni. „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam." (II. Timóteus 4., 7.) Békéscsaba, 1921. november hó 14. ifjú Korén Pál, Korén Jolán férjezett dr. Rell Lajosné, Korén Emil gyermekei. Neuman Jenő, özv. dr. Wagner Dánielné, ifjú Korén Pálné született Kasztner Gizella, dr. Rell Lajos, Korén Emiiné született Donner Paula vejei és menyei. Levius Ernő, Neumann Jenő, Klárika, Szilassy Klárika dédunokái. Neumann Jenő, Neumann Vilma férjezett Pataky Sámuelné, Neumann István, Wagner Ella férjezett dr. Szilassy Antalné, Wagner Dani, Korén Pál, Korén Gizella, Korén Emma, Korén István, Korén Jenő, Rell Jolán, Rell Lajos, Rell Rózsi, Rell Vilma, Korén István, Korén Emil, Korén Pál unokái. Életrajza Korén Pál ág. h. evang. lelkészesperes. Korén István ny. ág. h. ev. liceumi tanár és Neumann Júlia fia, szül. 1845 nov. 24-én Aszódon (Pestmegye); a gimnáziumnak I-ső osztályát szülőhelyén, a II—VIII. osztályokat Szarvason, Tatay István igazgató vezetése alatt végezte; egy évig Sopronban theológiái hallgatott és ezen idő alatt Kolbenheyer Mór ev. lelkész házánál nevelősködött; különösen Müllner Mátyás theológiái tanár hatott jellemére és szelleme kimüvelésére. 1864—1865-ben Pozsonyban folytatta theológiái tanulmányait Lichner Pál igazgató s Szeberényi Lajos theol. tanár vezetése alatt. Ez időben Korén kezdeményezésére létesült a pozsonyi theologiai egylet, melynek azután titkára s könyvtárosa lett. 1865 őszén Baselbe ment, hol mint a theol. alumneum lakója s a Schweizerhüsii tagja, szorosabb ismeretséget kötött a német egyetemi ifjúsággal. 1867-ben a berlini egyetemet látogatta. Ugyanezen évben Székács József bányai ág. ev. püspök előtt papi vizsgát tett és szept. 24-én pappá szenteltetett. Segédlelkész volt Haan Lajosnál Békéscsabán két hónapig, azután pitvarosi (Csanádmegye) lelkésznek választották, hol 1869 május 24-én beigtatták. Pitvarosi lelkészkedése alatt épült a templom, a lelkészlak és az iskola; az ő utánjárására szerveztetett a mezőhegyesi filia. Kilenc évig az esperesség jegyzője, majd a gyámintézet jegyzője, utóbb pénztárnoka volt. 1891-ben a békéscsabai egyház választotta lelkészének és 1892 januárban igtatták be. 1896-ban esperes lett. A békéscsabai gimnázium kiegészítése és építése körül nagy buzgósággal fáradozott. Néhány alkalmi egyházi beszéden kívül a Garzó Gyula által kiadott Gyakorlati bibliamagyarázatok (Debrecen, 1881) c. gyűjteményes munkában Mózes I. könyvének terjedelmes magyarázatát irta. Munkái: 1. Gyámintézeti beszéá, melyet a békési ág. h. evang. esperességnek Orosházán 1880 julius 6-án tartott közgyűlését megelőző istentisztelet alkalmával mondott. (Békéscsaba, 1880). 2. Pál apostol levele a zsidókhoz. Templomi magyarázatok alakjában feldolgozta Gyomán 1896-ban. 3. Dr. Luther Márton kiskátéjának magyarázata. (Békéscsaba, 1897). 4. Luther és Melanchton jellemrajza. (Békéscsaba, 1898). 5. Mi okozta a reformációt ? (Orosháza, 1898.) 6. Jézus csodái. 7. Epistolai magyarázatok. 8. Jézus szenvedése. 9. jézus beszédei. 10. Jézus csudái. 11. Konfirmációs könyv. 12. Mi jót tett a reformáció? 13. A reformáció utóhatása. 14. Vasárnapi epistolák és vegyesek stb. 1869 május 24-én lépett házasságra özv. Wagner Dánielné szül. Jeszenszky Emmával (meghalt 1913 okt. 20-án). Ebből a házasságból 8 gyermeke született, kik közül Pál ev. tábori lelkész, Jolán férj. dr. Rell Lajosné és Emil vannak életben s halálát a kiterjedt rokonságon kívül 17 unoka és 4 dédunoka siratják. Qsztroh katonai dihfotura Hyugatmagyarországon Megszűnt a vonatforgalom Ausztria felé — Elhurcolták a nezsideri főszolgabírót Budapest, nov. 13. A MÁV igazgatósága szombaton este arról értesült, hogy az osztrákok nem fogadják a magyar vonatokat határáltomásaikon. Azóta osztrák vonatok sem indultak Magyarország felá. A MÁV igazgatóságának intézkedése folytán most már csak Pándorfaluig, illetőleg Sopronig közlekednek a budapesti vonatok is. Ausztriával tehát mindennemű vonatösszeköttetés megszakadt. Sopron, nov. 14. Hir szerint a mosonmegyei Barátudvarig nyomulnak elő az osztrák csapatok. Tormafaluba mintegy 1000 főnyi csapat érkezett egy ezredes parancsnoksága alatt. Az osztrákok az általuk megszállott területeken teljes katonai diktatúrát léptettek életbe és a polgári hatóságokat a katonai parancsnokságok alá rendelték. A telefonközpontokat lefoglalták és megszüntették a meg nem szállott magyar területekkel a telefonösszeköttetést. Nezsiderről mára virradó éjjel elhurcolták az ottani főszolgabírót. Bécs, nov. 14. Hivatalos jelentés szerint Nyugatmagyarország kiürített területeinek a megszállása zavartalanul folyik. Az előnyomuló csendőrség után antantvezetéssel megkezdte a birodalmi védőrség is a magyar területekre való bevonulását. Remélik, hogy egy hét alatt befejeződik az Ausztriának itélt területek megszállása. Decemberben váltják be a 20 ós lO koronásokat (Budapest, nov. 14.) A hivatalos lap 15-iki számában rendelet jelenik meg, amelynek értelmében az OsztrákMagyar Bank magyar bélyegzésü 200, 50 és 25 koronás jegyeit november 16-tól 30-ig terjedő időben 75 százalékos levonással cserélik be. Ezek a bankjegyek november 30-án tul teljesen értéküket vesztik. Decemberben kezdik meg a 20 és 10 koronás magyar bélyegzésü bankjegyek beváltását, egyelőre levonás nélkül. Amerika javaslata az angol politika diadala (Bécs, nov. 14.) A „Mittags Journal" londoni jelentése szerint az angol küldöttség körében az a vélemény alakult ki, hogy Amerika javaslata a tengeri leszerelésre vonatkozólag az angol politika diadala. Amerika és Japán versengése ugyanis veszélyezteti Anglia tengeri uralmát. Japánra nézve is kedvező az az amerikai álláspont, amely szerint hajóállományát jelentékenyen csökkenteni kell s Amerika leszerelése ezt lehetővé is teszi. alaptalanok a magyar-román közeledés hírei 7 A bukaresti kormány cáfolata Bukarest, november lé. Az oláh kormány hivatalos közlése szerint teljesen alaptalanok azok a hirek, amelyek szerint tárgyalások folynak szorosabb magyar—román kapcsolat megteremtése érdekében. Ezeknek a híreszteléseknek csak az a céljuk, hogy Romániával szemben bizalmatlanságot keltsenek a kisántánt többi államaiban. Az oroszok ellen fegyverkeznek a csehek (Prága, nov. 14.) Beavatottak súlyos következtetéseket fűznek az ukrán ellenforradalmárok katonai kiküldötteinek prágai utazásához. Megbízható forrásból eredő hirek szerint a csehek komoly támadásra készülnek Szovjetoroszország ellen és eddig már mintegy 25 ezer főnyi csapat áll készen az oroszok ellen indítandó fegyveres akcióra. Németország csöd előtt (Paris, nov. 14) A franciák és a belgák azt követelik, hogy a szövetséges hatalmak mondják ki Németország csődjét és küldjék ki a felszámoló bizottságot. Ezzel szemben Anglia 3 évi moratóriumot ajánl a nérnet tartozásokra. Titkos angol-török szerződés A francia-török szerződés szövegének közlésével egyidejűleg, a Maiin nagy szenzációval lepi meg a világot. Leközli az állítólagos angoltörök titkos szerződés szövegét, melyet Konstantinápolybas 1919-ben kötöttek Dzsemad Ferid és az angol nagykövet. E szerződés a francia érdekek kijátszásával igyekezett Törökországot az angol érdekek szolgálatába állítani. Árulják az oláh petroleumforrásokat (Bukarest, nov. 14.) Titulescu pénzügyminiszter Párisban.'egy ujabb kölcsön felvételéről tárgyal, melynek fejében a petróleumforrásokat akarja lekötni. E kölcsön arra fog szolgálni, hogy a már esedékes beváltatlan bonokat beváltsák. A minisztertanács elhatározta, hogy a kincstár birtokában levő 2800 kg. aranyat eladja a Nemzeti Banknak (Banca Nationala). Mindkét akció a lei kurzusának javítását célozza. Budapesti sertésárak (Budapest, nov. 14.) Zártvásáron eladatott 40, Szabadvásáron eladatott 8 darab. Legjobb minőségű 96—104, Közép minőségű 80—92, Silány minőségű 60—80 korona. Feliig yelőválosztás az ev. egyháznál Békéscsaba, nov. 14. R békéscsabai evangelikus egyház f. hó 14-én, reggel 9 órakor az istentisztelet után közgyűlést tartott a nagytemplomban, melyet csaknem teljesen megtöltött a hívek nagy tömege. Az egyetlen tárgy az egyház világi elnökének — felügyelőjének — megválasztása volt. A közgyűlés, melyen dr. Szeberényi Lajos Zs. esperes elnökölt, egyhangú lelkesedéssel Korosy Lászlót választotta meg, ki a méltóságot már évek óta viseli a békéscsabai evangelikus egyháznál, nemes önzetlenséggel, igaz egyházszeretettel. Mi van ma ? 1921. nov. IS., kedd Róm. kath.: Gertrúd Sz. Prot.: Lipót. Nap kél 7 óra 04 perckor, nyugszik 16 óra 25 (4 25) perckor. Hold kél 16 óra 35 perckor (d. u. 4-35) nyugszik 6 óra 35 perckor (reggel).