Körösvidék, 1921 (2. évfolyam) július-szeptember • 142-217. szám

1921-09-15 / 204. szám

Béflcscsúbci, i921 szeptember 15 Körosvidék 3 HIREK — Uj maximális árak. Az ár­vizsgáló-bizottság ismét erélyesen lép működésbe. Munkáját sok eset­ben szükségessé teszi az a szo­morú körülmény, hogy egyes köz­szükségleti cikkek árusitoi az uzso­rás ármegállapításban nem akarnak határt ismerni. Az uj ármegállapitó és ellenőrző rendelkezések már út­ban vannak a végrehajtó hatósá­gokhoz, amelyek a legnagyobb szi­gorúsággal fognak őrködni a maxi­mális árak betartása felett. Eddig még csak annyit tudunk, hogy az elsőrendű szilva árát 5, a másod­rendűjét 3 koronában állapították meg kilogrammonként. — Értesítés. R „MOVE" érte­siti tagjait, hogy raktár- és iroda­helyisége további intézke désig min­dennap délután 3—6 óráig van nyitva. Az elnökség. — Szövőgyár Mezöberényben. Már egy izben emiitettük, hogy Mezöberényben egy nagyszabású szövőgyár létesül. Rz előkészítő munkálatok annyira előhaladtak, hogy a részvénytársaság tervezeteit bírálat és jóváhagyás végett a vár­megyei közigazgatási bizottsághoz beküldötte. A szövőgyár épületének tervrajzait Ágoston műépítész ké­szítette. — Sándor Erzsi operaestje. Az „Aurora" nagyszabású estélyé­nek részletes programmja még nem érkezett meg, de az eddigi hírekből is nyilvánvaló, hogy ilyen nivóju hangverseny még nem volt Csabán. Wolff—Ferrari egyfelvonásos ope­rája, a Susan titka, ugyanabban a szereposztásban (Sándor Erzsi és dr. Dalnoky Viktor) megy, mint az Operában. Ezenkívül Sándor Erzsi magánszámot is ad, valószínűleg a csengettyü-áriát a Lakmé operából. Dalnoky szintén szerepel egy opera­áriávai. Az est többi részét az Opera csodálatos táncosnője, Ptasciiinszky fogja kitölteni, aki Liszt, Chopin, Beethowen és Debussy müveire fog táncokat lejteni. A kíséretet Fleischer Astal, az Operaház karmestere látja el. Az „Aurora" vezetősége kéri a közönséget, hogy jegyeit hétfő délig váltsa meg, mert az előadást csak ugy tarthatják meg, ha kellő számú jegy eladatott. — Fegyházzal sújtott békés­megyei kommunista. A kalocsai kir. törvényszék Német András oros­házi lakost, aki a proletárdiktatúra alatt napszámosból vörös zászlóalj­parancsnokká avanzsált és több bün­tettet követett el, három évi fegy­házra ítélte. Az ítéletet, mely jog­erős — megküldötték Békésvárme­gyének is. — Magyar felirás a bukaresti j kiállitásos vásáron. A román kor- j mány szeptemberben kiállitásos vá- j sárt rendez Bukarestben állítólag a román ipar termékeiből. Minthogy azonban romániának román ipara alig van, (mert a régi királyságban is túlnyomó részben idegen kézben van a számottevő ipar, a megszál­lott magyar területen pedig semmi­féle román ipar sincs,) természetes, hogy a bukaresti kiállitásos vásáron csakis idegen tollakkal fognak kér­kedni a románok. Goga Octávián miniszter, aki még nem felejtette el egészen, mit köszönhet a román nép és ő maga különösen is a ma­gyar kulturának, megengedte a ro­mán megszállás alatt levő területek magyar kiállítóinak, hogy kiállított tárgyaikat magyar felírással is meg­jelöljék. Ezrével halnak éhen az oroszok Amsterdam, szeptember 14. A jó múltkori segélykiáltásra nemzetközi segítő akció indult útnak Oroszországba, hogy a kommunizmus ártatlan áldozatainak segitő jobbot nyújtson. A kiküldöttek arról számolnak be, hogy borzalmasabbak az oroszországi állapotok, mint elképzelni lehet. A falvak népe éhezik s óriási karavánokban zudul a nagy városok felé, pedig .ott is csak ujabb gyötrelem vár reá. A lakosság már régóta csak vadnövények magvaiból őrölt kenyeret kap szalmával keverve. Az utvonalak mentén az éhenhalt emberek hullái százszámra fekszenek temetetlenül. Irtózatos a kép, melyet Szovjetoroszország mutat. A „világotmegváltó" kommunizmus olyan borzalmakat teremtett, amelyeket nemcsak leirni, de még csak elgondolni sem lehet. A segitőakció vezetősége sürgeti, hogy ujabb nemzetközi missziót küldjenek Szovjetoroszországba a rettenetes nyomor enyhítésére. — Megkegyelmeztek a szol­noki gyermekgyilkos anyának. Szolnokról jelentik : A törvényszék tegnap értesítést kapott, amely sze­rint a kormányzó Pató Imrénének a szolnoki gyermekgyilkosnak megke­gyelmezett. Patónét januárban halálra ítélte a bíróság, mert leányát meg­ülte és holttestét egy vasúti teher­kocsiba rejtette. A kegyelem a halá­los ítéletet 10 évi fegyházra változ­tatta. — Fémjelzési dijak felemelése. A pénzügyminiszter a fémjelzési illetékeket a következőképpen álla­pította meg : az aranyáruszerek, huzalok és rudacsok után kilogram­monként 2500 korona ; ezüstáru­szerek, huzalok és rudacsok után kilogrammonként 300 korona; ara­nyozott valódi (ezüst) huzalok után kilogrammonként 350 korona. — Rex mester Csabán. Rex mester, a külföldön is ismert tele­patikus fenomén Békéscsabára ér­kezik. Szenzációs élőadásait 20-án és 21-én este tartja a Városi Szín­házban. — Szétdúlták Hörzendorfi Con­rád fiának sirját. Bécsből jelentik : A bécsújhelyi katonai akadémia te­metőjében ismeretlen tettesek feldúl­ták Hötzendorfi Conrád 1914-ben elesett Herbert nevü fiának sirját. A tettesek ellopták az emlékszobrot, amelyet egy babérkoszorúval felre­pülő sas díszített. — Négyszázmilliósékszercsem­pészés. Egyes napilapok beszámol­tak arról, hogy Jugoszláviában a Simplon-expresszen a hatóságok nagy aranycsempészést fedeztek fel, mely az utódállamokból Amerikába irányult és zavartalanul folyt hóna­pokon keresztül. A nyomozás szálai Budapestre is elvezettek. Zágrábban nevezetesen letartóztatták a csempé­szés egyik faktorát, akinek a kihall­gatása során megállapították, hogy egyik legfőbb társa egy Karldorf Valdemár nevü amerikai, aki nem­régiben éppen a budapesti rendőr­ség kezébe került. Karldorfot annak idején tudniillik körülbelül egymillió korona értékű ékszerével együtt a magyar határon tartóztatták fel, de irataival akkor sikerült a rendőrséget megtévesztenie és elengedték. Most kiderült, hogy ez az ember egyik főmozgatója volt a nagy arany- és ékszercsempészésnek. A zágrábi ki­hallgatásokból megállapítható, hogy eddig 420 millió korona értékű ék­szert továbbítottak az utódállamok­ból Amerikába. A vallomások sze­rint állítólag egy newyorki bankcég áll a vásárlások mögött, amely Karldorf részére tekintélyes dollár­küldeményeket továbbított a bevá­sárlások céljaira. Az utódállamokban most nyomoznak Karldorf után, de eddig még nem sikerült ráakadni. — Frigyes kir. herceg amerikai kölcsönt vett föl. Párisból jelentik a Magyarságnak: Frigyes osztrák főherceg és magyar királyi herceg amerikai pénzügyi körökkel oly üzleti megállapodást létesített, amely sze­rint az amerikai konzorcium Frigyes­nek négy országban levő fekvő­ségeire és ingatlanaira (Magyar­ország, Ausztria, Csehország és a jugoszlávok által megszállt magyar Délvidék) kétszázmillió dolláros köl­csönt folyósít, amelyhez állítólag megkapta az amerikai kormány hoz­zájárulását is. Érdekes, hogy az üzletet és az amerikai kormány hozzájárulását René Viviani volt francia miniszterelnök eszközölte ki, aki legutóbbi amerikai tartózkodása alkalmával, amikor a francia-ame­rikai szövetség előkészítésére Was­hingtonba utazott, kötötte ezt a tranzakciót a száműzött herceg és az amerikai pénzpiac között. Hir szerint a francia kormány ellenzi a kölcsönmüveletet s most befolyásos francia körök, főleg Viviani és ba­rátai azon fáradoznak, hogy a francia kormány hozzájárulását is meg­szerezzék. — Dettre volt kormánybiztost és Kállay ügyvédet kizárták az ügyvédi kamarából. Szegedről je­lentik : Az ügyvédi kamara fegyelmi bírósága szombat délután tartott ülésén Dettre János ügyvédet és Kállay Emil ügyvédet a kommuniz­mus alatti magatartásukért kizárta tagjai sorából. A nevezett ügyvédek jelenleg megszállott területen tartóz­kodnak, de a fegyelmi tanács a meg­tartott beható vizsgálat után bebizo­nyitottnak látta a vadakat és ennek alapján hozta meg az ítéletet. Az ügyvédi kamara ugyancsak e vasár­nap délelőtt tartott ülésén foglal­kozott a forgalmi adó viszonyával az ügyvédekkel szemben. A gyűlés kellő megvitatás után arra a hatá­rozatra jutott, hogy az uj adó az ügyvédekre nézve akkor lesz leg­előnyösebb, ha annak nagyságát ál­talános összegben határozzák meg. Az értekezlet elhatározta még, hogy felir az iparügyi miniszterhez a Ill-ad osztályú kereseti adó eltör­lése tárgyában, mert az ügyvédi kar gazdasági helyzetére hátrányos az a körülmény, hogy két oldalról is adóz­zanak az államnak. — Orvos helyettesítés. Szente­tornya községben a községi orvosi teendők ellátásával dr. Fogarasi Béla orvost bízták meg. — Villanyvilágítás Derecskén. Derecske községben rövid időn be­lül megkezdik a villanyvilágítást, a melyhez már minden előkészítő mun­kálat megtörtént. A munkálatokhoz szükséges pénzt részvénytársaság adta. A község maga 500 ezer kor. névértékű részvényt jegyzett. — Vasutforgalom Bécscsel. A A Györ—Sopron—Ebenfurti vasút a Bécscsel való forgalmat ismét felakarja venni. Amint Sopronból irják, a javítási munkálatok befeje­zése azokon a helyeken, ahol a síneket felszaggadták, befejeződött s igy a forgalom esetleg már hol­nap megkezdődik. —• Anyakönyvi hirek. Születések száma összesen 3. 2 fiu, 1 leány, Bíró Ferenc r. k., Juhos Judit ág. h. ev., Krajcsó Pál r. k. Meghaltak: Baukó György ág. h. ev. 2 hóna­pos. Házasságot kötöttek : Fórján András—Kovács Muchár Jucikával, Bencsik Aláté—Blahut Zsófiával, Lacó János—Lipták P. Dorottyával. — A szerb hadsereg feleskü­dött Sándor királyra. A megszál­lott zalai részekről érkezett hirek szerint a szerb hadsereg egyes ala­kulatai felesküdtek Sándor szerb királyra. — Automobilos gyermekrabló. Érdekes távirat érkezett tegnap a debreceni rendőrséghez. Szegedről, az ottani államrendőrség küldte az értesítést, mely szerint egy hatal­mas autón utazó 40 év körüli, őszes, uriasan öltözött egyén Ceg­léden és Kecskeméten két gyerme­ket rabolt el és Debrecen felé vette útját. A feljelentést egy 13 éves fiu tette, akit a rabló Kecskemétről vitt magával. Az autóban ott talált egy Mariska nevü 5 éves leánykát is. Szegeden a fiu kiugrott a gép­kocsiból és a rendőrségre sietett. Az automobil elrobogott. Az ame­rikai izű gyermekrablás ügyében folyik a nyomozás. — Országos vásár Szentesen. Szentesen szeptember hó 17-én, 18 -án és 19-én országos vásár lesz, amelyre szabályszerű marhalevél­lel mindennemű állat felhajtható. A hatóságok figyelmeztetik az áruso­kat és iparosokat, hogy a vásáron csakis iparigazolvánnyal jelenhetnek meg. — Feleannyi a várható tengeri­és burgonyatermés, mint tavaly. A földmivelésügyi miniszter mai termésjelentése szerint a legutolsó vetésjelentés közzététele óta eltelt két hét időjárása a mezőgazdaságra kedvező fordulatot hozott. A termés­jelentés még nem foglalja magába a felszabadult területek termésered­ményét, viszont Nyugatmagyarország szerepel a jelentésben. A buza csép­lését az egész országban elvégezték. A minőség általában kitűnő, a suly 79—80 kilogramm. A buza meny­nyisége a cséplés befejeztével 66.000 métermázsával kedvezőbbnek mu­tatkozott, mint négy héttel előbb. A valószínű össztermés 6-7 mázsás átlag mellett 12,231.478 mázsa. A rozs cséplését is elvégezték, minő­sége igen jó, hektoliter súlya 72—75 kilogramm. Az előző becslésnél 200 ezer mázsával több, vagyis összesen 5,374.094 mázsa várható. Az árpa minősége jó, a szem szép fehér szinü és súlyos, hektoliter minősége 65—67 kg. Összesen 4;424.748 má­zsás termést remélhetünk, vagyis 87.000 mázsával kevesebbet, mint az előző termésjelentés kiadásakor. A zab cséplését tu'nyomórészben már befejezték. Összesen 2,625.522 mázsa a valószínű zabtermés. A tengeri fejlődésére az utóbbi esők már csak elvétve gyakoroltak ked­vező hatást. A várható termésered­mény 75.000 mázsával gyengébb s összesen 6,242.891 mázsára tehető. A burgonya terméskilátása 200.000 mázsával rosszabbodott és összesen 11,614.215 mázsát várhatunk e fontos kapásnövényből. A mult év­ben húszmillió mázsánál több ter­mett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom