Körösvidék, 1921 (2. évfolyam) július-szeptember • 142-217. szám

1921-09-04 / 196. szám

Békéscsaba, 1921 szeptember 4. Vasárnap II. évfolya

m 196. szám. tatsaarirat- sm waaoeeamatM&ai Measssstasr.EsaaGB&ssa'i Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsabán, Szent !sh'á.t»tér IS. szum A szerkesztőség tetefon száma: 60 Előfizetési árak: Egy hóra 35 K, negyedévre 100 K, félévre 200 K. — Egyes szám ára 2 korona 8 kétszinü Busztria Köztudomásu, hogy a diplomácia sehol sem játszik nyilt kártyával, de köztudomásu az is, hogy olyan ravasz és kétszinü egy államnak diplomáciája sem volt soha, mint az Ausztriáé. Évszázadokon keresztül arra nevelte ez az állam diplomatáit, hogy ügyesen tudják félrevezetni azokat, akikkel a barátsag és jóviszony hangoztatása mellett ültek le a zöld asztalhoz. Kétségtelen, hogy nagy gyakorlatra tettek szert e téren, sőt szinte a művészetig vitték diplomáciai ravaszságukat. Kétszinü munkájukkal mindenkit igyekeztek becsapni, de senkit sem olyan kitartással, mint a velük évszázadokon keresztül a legszoiosabb viszonyban élő Magyarországot. Fájdalom, e törekvésük nem volt sikertelen. A természeténél fogva egyenes, őszinte, szókimondó és becsületes magyarság naivul mindig feltárta Ausztria előtt is egész lelkét. Ök azonban a becsületes nyíltságot csak ellenünk használták ki. Ravaszul kikutatták legféltettebb titkainkat, az ő szándékaikat pedig a legtöbbször olyan gondosan leplezték, hogy mi igazi céljukat csak akkor láttuk meg, amikor már becsaptak, falhoz állítottak, kiszipolyoztak bennünket. Sok minden megváltozott ezen a világon néhány év óta, csak Ausztria jelleme maradt a régi: kétszinü, hazug, ravasz. Fényes bizonysága ennek az a leleplezés, amelyet hivatalos körök mondottak el Schober kancellár beszédével kapcsolatban a sajtó képviselőinek, E leleplezés kimutatja, hogy az egész nyugatmagyarországi kérdésben csupa hazugság, árulás, kétszinüség volt az osztrák diplomaták minden szava. Előttünk szüntelen azt hangoztatták, hogy nem vesznek igénybe katonaságot Nyugatmagyarország átvételénél, az antantnál pedig minden követ megmozgattak, hogy kieszközölhessék a katonaság használatának megengedését. , Előttünk hangoztatták, hogy nem fogják sürgetni Nyugatmagyarország átídását, az antantnál pedig a legenergikusabban követelték az átadás sürgős végrehajtását. Előttünk folyton hangoztatták, hogy e kérdést békességben akarják velünk elintézni, az antanttól pedig ugyanekkor katonai segítséget kértek ellenünk. Ha tárgyaltak diplomatáinkkal, csupa kedvesség és engedékenység volt minden osztrák, hátunk mögött meg egyebet sem tettek, mint a mi kijátszásunk és becsapásunk módozatait főzögették boszorkánykonyhájukban. De nem sikerült ezúttal a csel. A magyar kormány átlátott az osztrák szitán s végső szükségében az erő eszközéhez folyamodott, hogy az uj becsapást megakadályozza. Megállította a kivonuló csapatokat, de kifejezetten csak addig, amig jogos ki! vánsága teljesítését nem biztosítja j Ausztria. És most jajgat, kapálódzik és árulást, háborút kiabál a rossz szomszéd. Pedig nem történt egyéb, csak éppen az, hogy nem sikerült a csel, nem estünk bele a csapdába. De hát éppen ez fáj nekik, az, hogy most az egyszer egyenes uton kell járniok, ha előre akarnak jutni. Csakhogy ez az egyenes ut sehogy sem tetszik Ausztriának. Inkább telesiránkozza mindenféle uj és kegyetlen hazugságokkal a világot, — ahelyett, hogy felvenné becsületes ábrázatát s biztositana bennünket arról, hogy teljesíteni tudja és fogja azokat a követeléseket, amelyek nem a mi tulköveteléseink, hanem egyszerűen azoknak a feltételeknek teljesítését jelentik, amelyeket a békeszerződés előir. Csakhogy ehhez egyenes lélek, becsületesség és férfias őszinteség kellene. Ezt pedig honnan vegyék e ravaszságukról és kétszinüségtíkről hírhedt osztrákok? taaMastvaanwciSEi i kiüld kritikája a nyüpífnappopszági mmjú ií Pdris, szept. 3. A francia lapok állandóan nagy részletességgel foglalkoznak a nyugatmagyarországi eseményekkel. Kiemelendő, hogy az egész francia sajtó, tekintet nélkül az egyes lapolt politikai irányára, pártatlanul irja le az eseményeket és elfogulatlanul bírálja meg Nyugatmagyarország lakóinuk a szabadságharcát. A bécsi lapok ferdítéseivel és alaptalan rémhíreivel szemben mindenkor helyet ad a magyar kormány által kibocsájtott cáfolatoknak. Az egyik tekfhtélyés párisi lap a magyar határ felé igyekvő osztrák csapatokat „kommunista bandáknak" nevezte jelentésében. London, szeptember 3. A londoni lapok legnagyobb része ellenséges szemmel nézi a nyugatmagyarországi eseményeket. A Dayli Telegrapli kommunista haguó'rfiányaihoz hiven mostan is Magyarország ellen igyekszik hangulatot keiteni. Azt követüli egyik cikkében, hogy a magyarokat is olyan könyörtelenül fegyverezzék le a szövetségesek, mint ahogy a bulgár oka t lefegyverezték. Róma, szept. 3. Rz olaszok Nyugatmagyarország elszánt harcosaival együttéreznek. Roberto Cantelupo az olasz kormány sugalmazására egyik kormánylapban hosszas nyilatkozatot közöl, amelyben megállapítja, hogy az elszakitásra szánt területek lakóinak tiltakozása jogos. Prágát és Itelgrádot óva inti a magyar—osztrák osztozkodásba való beavatkozástól. Szerinte a szerbek és a csehek csalódnak, ha azt hiszik, hogy a nagyantant elnézné bármilyen megmozdulásukat. Rájuk nézve nagy veszélyt jelentene, ha megkísérelnék Nyugatmagyarország megszállását. A magyaroknak tudniok kell (irja az olasz diplomata), hogy az olaszok a magyar nemzetnek igaz barátai. A területi kérdések megoldása pedig nem a kisantant ügye, hanem kizárólag a nagyhatalmuké. Prága, szeptember 3. f A „Prager Presse" jelenti: A legfelsőbb tanács hiteles okmányokhoz jutott, amelyek azt tanúsítják, hogy Magyarországon felvetették megint az integritás eszméjét és előkészületeket tettek a megvalósítására. London, szeptember 3. A nagykövetek tanácsa csodálkozását fejezi ki afelett, hogy a magyarok késleltetik Nyugatmagyarország átadását, holott a baranyai területek kiürítése már megtörtént. A tanács véleménye az, hogy Magyarország nem halaszthatja tovább a kiürítést. 1101-esek psziinnepe A volt 101-ik gyalogezred tagjai meghatóan szép ünnepet rendeztek folyó hó 3-án a Csardakin hegyen vivott dicsőséges, de sok hős áldozatot követelő csata emlékére. Délelőtt fél 10 órakor a római katholikus templomban zenés gyászmise volt, amelyet Tarcsafalvy Lajos tábori lelkész celebrált. A zenét Ágocs Arzén kántor orgonakisérete mellett a helybeli katonai zenekar szolgáltatott. A megható istentisztelet kiemelkedő pontja volt Tarcsafalvy tábori lelkész gyújtó szép beszéde. Magyar lelkének minden heves tüze, hitének sziklaszilárd ereje, ott lüktetett minden szavában. Megragadó szavai két ravatalhoz vezették" a hallgatóságot. „Az elsőt a talpig magyar becsületesség magyar hősei golyó s gránátroncsolta testükből állították fel örök dicsőségére a magyar névnek; a másikat a becsapott, hiszékeny magyar becsületesség emelte, örök szégyenére és gyalázatára nemzetünknek." Megkapóan fejtegette a téves és gaz tanok pusztító hatását, mellyel szemben büszkén lobogtatta fel az ősmagyar erények, a becsületesség, hazaszeretet és keresztény vallásosság örökvilágiíó fáklyáját. Beszédét azzal fejezte be, hogy hitvallást tett ama meggyőződéséről : „Magyarország nagy és erős lesz, naggyá és erőssé teszi a hősök köztünk járó lelke, akik megtanítanak arra, hogy ne siránkozzunk és jajgassunk, hanem legyünk mindnyájan bátor, öntudatos katonái a keresztény megújhodásnak, a nemzetet ujjászülő munkának." A hatalmas szónoki hévvel előadott beszéd mély hatást gyakorolt a hallgatóságra, mely e gyönyörű gyászmisét a Hymnusz éneklésével fejezte be. A gyászmisén megjelentek a volt százegyes tisztek, a nemzeti hadsereg kiküldöttjei, a városi hatóság, de az egyesületek képviselőit nem láttuk ott s bizony a közönség is nagyobb érdeklődést tanúsíthatott volna. Ugyancsak több écdeklődést érdemeltek volna meg dicső hőseink azon a fejemelő ünnepen, mely a Hősök temetőjében folyt le. A gyászmise után a katonaság s néhány száz főből álló közönség vonult ki a Hősök temetőjébe, ahol a szobor körül alkottak gyürüt. Az ünnepet a katonazenekar nyitotta meg a Himnusz előadásával. Majd Saguly József főgimn. tanár lépett a szobor elé s hatalmas beszédben méltatta az ünnepet. Szólt a 101-esek hőstetteiről, a magyar katona hűségéről, kötelességtudásáról, melynek gyászosan nagyszerű tanújelét adták fiaink a csardaki-i ütközetben is. Hangsúlyozta, hogy csak ezeknek a katonai erényeknek uj fellobogása mentheti meg s teheti újból naggyá hazánkat. Ezek az