Körösvidék, 1921 (2. évfolyam) július-szeptember • 142-217. szám

1921-07-03 / 144. szám

2 Körösvidék Békéscsaba, 1921, julius 1. . Ugy történt tudniillik a dolog, hogy akkoriban érkezett Csabára a gimnáziumi érettségi vizsgálatokra kiküldött kormánybiztos. Lidi pe­dig egyik széltében ismert nevü gim­náziumi tanárnál szolgál, aki vasár­nap délben vendégül látta a kor­mánybiztost. Természetesen szó esett a konyha körül is a vendégről. Lidi meg igen csak félfüllel hallhatott a dologról s a „kormánybiztos" emle­getésekor csak a szó első felére volt figyelemmel. így történt, hogy nyu­godt lélekkel mesélte a kormányzó érkezését, mert ő maga is hitt benne. Másnap dél felé tényleg nagy gyü­lekezés támadt a házuk táján. Nem csak juliék jöttek el, hanem minde­nikük elhozta legmeghittebb isme­rőseit is. Sőt a Lidi hűséges hó­dolója is ott volt, akit mint aféle katonamesterembert különösen ér­dekelt a látogatás. A nézőközönség egyrésze az udvaron lapult meg a tyúkólak között, meg a bokrok alatt. Izgalmas várakozás telt el, amig végre tényleg megérkezett a vendég. A nyakak megnyúltak a ketrecek mögött és kiki düllesztette a szemét, ahogy csak tudta. Nyilott a kapu és betoppantak: — a tanár, meg a kor­mánybiztos. Az ebédlőbe való bevonulás meg­történte után Lidi kisurrant a kony­hából, hogy élvezze a hatást közön­sége ábrázatán. Kellemetlen meglepetés érte. Han­gos zugoiódással fogadták, sőt még fenyegették is. Még a katonája is harcias pózba helyezkedett elébe: — Lúvá tettél Lidi! — Én-e? — Te ám! Hát e' neked a kor­mányzó ?! — A vót biz' a. Hogy ne lett vóna! — Hát láttál te mán kormányzót cibiibe ? — Azír jött cibiibe, hogy meg ne ismerjék. — Ne feleselj mán ! Hát ilyen ba­jussza van a kormányzónak? — Hát milyen? — Hát semilyen! Mondhatom, blaméroztad magad ! Eután meg, vedd tudomásul, felőlem vihedd is, meg hoz!iadd is a vizeskannát. Alászol­gája! Azzal sarkon is fordult és a bosz­szankodó lányfiéppel együtt elvonult. Lidi pityeregve nézett utána,— majd amikor a kapu becsapódott, beszaladt a konyhába és az asztalra dőlve sírdogált. SPORT Az UTE Csabán A CsAK csapata ma délután fél 6 órakor saját pályáján az újpestiek jóképességü csapatával mérkőzik. Az UTE, níely évek óta az I. osz­tály egyik legjobb csapata, majd­. nem teljes csapattal érkezett Csa­bára s ugy azok a hirek, amelyek egy egészen kombinált csapatról szólnak, nem igazak. Az újpestiek­nél szerepelni fog Schaller, Szidon, Baubach, Kelecsényi, Vogl III. stb. s Priboly, a többszörös válogatott csak fegyelmi büntetése miatt nem vehet trészt. A 3—4 tartalékkal játszó Ujpes igy is legalább két góllal jobb, mint a CsAK, ha kijátsza for­máját s igy változatos és szép játék­ban lesz részük mindazoknak, akik vasárnap a sporttelepet felkeresik. MOZI. Városi Mozgó. Még ma is mű­soron van a Városi Mozgóban a páratlanul szenzációs érdekességü Barrabas II., mely képnél azt a rendkívül finom művészetet és mese­összeállítást csodálhatjuk, amit csak a francia filmtechnika tud produ­kálni. A vasárnapi előadások fél 8 és 9-kor kezdődnek. Rátkai Márton, Boyda Juci, Hetyei Aranka, Lukács Pál játszanak a Littke Fox cimü 6 felvonásos detektivtörténetben, mely nemcsak hogy izgalmas jelenetekkel szolgál, de elejétől fogva derültség­ben tartja a közönséget. A darab cselekménye egy nagyértékü ékszer eltűnése körül mozog, s a titok­zatos tolvajt hosszú nyomozás után — sikerül kideríteni egy — szarka személyében, amelyet egy kalandor­pár oktatott be erre a mesterkedésre. A Littke Fox hétfőn és kedden lesz műsoron. Porzsolt Kálmán hires szín­müve a „Színésznő" lesz a jövő hét szenzációja, mely csak egy napon, pénteken kerül bemutatásra. Nádor Mozgó. Féi 8 és 9 órai előadásokban kerül még ma bemu­tatásra a rendkívül érdekes „Arany­pille" III. része, melyet egy vígjáték, a „Zigató mint őrgróf" előz meg, melynél a legkomikusabb jelenetek nevettetik a közönséget. Apróhirdetések (Egyszeri hirdetés 10 szóig 20 korona, azonfelül minden szó külön 2 korona. Azonnal eladó egy jókarban levő complett használt hálószoba' bútor. .Cim Kiss Ernő-utca 1. 1—5 Eladó az Árpád-sor 54. számú ház, 2 drb 2V2 éves tinó, 1 drb fejőstehén, 1 drb 4 hónapos bikaborju, 1 drb 3 éves magkoca 6 drb fiával és 7 drb liba sür­gős eltávozás miatt 220.000 K árban. Ér­tekezni ugyanott a háztulajdonossal. Ügyes fiu vaskereskedő tanoncnak felvétetik Empórium Kereskedelmi RT. vasüzlete Andrássy-ut 39. 1—2 Felveszek egy jó szabómunkást. Kollár János uriszabó, Szarvasi-ut 11. Eladó ház I., tekezni ugyanott. Bánát-utca 3. sz. Ér­Allást keres az összes vezérmü­vekről levizsgázott és több évi gyakor­lattal biró gépész kereskedelmi üzemhez, esetleg gazdasági uradalomhoz főgőpész­nek. Egyelőre cséplést is elvállal. Cim a kiadóban. Eladó méhes 50 családra berendezve, 15 család méh. Stern Vilmos, M.-Bánhe­gyes, Kossuth-ut 57. 1—1 Varrónő jutányos áron munkát vál­lal, valamint házakhoz is ajánlkozik. — Cim Filipinyi Erzsike, Jókai-utca 30. Oki. tanítónő felvételi és javító vizsgákra leányokat előkészít. Aquarel festésre is tanit. VI., Degré-utca 13. Eladó ház, mely áll 2 épületből, (4 lakószobával) nagy udvarral és kert­tel. Esetlég fél porta is eladó. Az egyik portán van 1 szoba, konyha es kamra, a másik áll 3 szoba, konyha és melléképü­letekből. Cim : Egressy-utca 28. Nagy jutalmat kap az, aki özv. dr. Veres Jánosnétól a közelmúltban el­lopott ékszerek nyomára vezet. Jelentést a rendőrségen kell leadni. 1—3 Eladó MÁV. 6 PH. magánjáró, csép­lőgarnitura. Szarvasi-ut 38. sz. Hasaskoca eladó. Prónai-utca 26. szám. Eladó egy Mauthnei-féle vörösréz permetező özv. Kajtárnénál, Sertéshiz­lalda. 1-3 Haszonbérbe kiadó lakás és gazdaiági épületekkel jól felszerelt 61 holdas birtok a várostól két kilométer távolságra. Felvilágosítást ad dr. Uhrin László ügyvéd. Tartalékos altiszt későbbi ko­moly ismeretség céljából ismeretséget kötne jobb iparos leánnyal. Teljes cimü let eleket „Iparos" jeligére a kiadóba kérek. Eladó ház. VI., , Perényi-utca 67. számú ház eladó. — Értekezhetni lehet ugyanott. 1—1 Kalap Tisztelettel felhívom a hölgyközönség figyelmét hogy a raktáron levő női kalapokat mélyen leszállított áron árusitom. TÁRKÁNY TERKA. Értesítés! Tisztelettel értesitem t. megrendelőimet, hogy uriszabó műhelyemet Petőfi-utca 10. sz. alá HEL YEZTEM ÁT. Ugyanott 1—2 jó fiu * tanulónak felvétetik. ' Gaál Zoltán férfiszabó. Csabán, Lázár-utca 8. sz. alatt alig használt teljes hálósxoha bútor legolcsóbb árban azonnal eladó. Eladó egy jókarban levő duplaféderes hintó. Megtekinthető Andrássy-ut 20. szám alatt Végh Endre péknél. 1—1 ASZTALI és FALí telefonok a postai elöirásnak megfelelő 3500 KOROHÁÉRT K97H3TÚ WITTASZEK ERNŐ ÉS TÁRSA villamossági vállalat Békéscsaba Andrássy-ut 7. Nádorral szemben Eladó uj ház Szöllő-utca 6. számú ház, mely­ben van 2 szoba, konyha, kamra, pince és mellékhelyiségek, eladő Eladó szabadon­futó fcontrafeftes kerékpár. III., Inkey-utca 10. SZÁLLÍTTASSA csomagját a ,, CSOMAG­SZÁLLITÓ"-val, Orosházi­utca 25. sz., hol áru- és podgyászbiztosiiást is el­fogadnak. 1—1 Bophezelési tanfolyam R földtnivelésügyi m. kir. minisz­ter rendeletével a budafoki pince­mesteri intézetbe a f. évi augusztus hó 1 — 11-ig tartandó borászati tan­folyamon résztvenni kívánó tanítók, lelkészek az eziránti bélyegköteles kérvényeiket folyó évi julius hó l-ig terjesszék be. A tanítók a tanfelügyelőséghez, a lelkészek közvetlen a pincemes­teri intézet igazgatóságához. R 10 napra terjedő tanfolyamon résztvevők a lakás és élelmezési költségeinek fedezésére utólagosan 400 koronát kapnak. Barrabas kalandorfilm II. rész a Városi Mozgóban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom