Körösvidék, 1921 (2. évfolyam) április-június • 69-141. szám
1921-06-21 / 134. szám
Békéscsaba, 1921 juniüs 21. KörösvuSék 3 tatta, hogy a Haza mai súlyos helyzetében senkinek sem szabad kivonnia magát az adóteher alól és mindenkinek olyan áldozatot kell vállalnia, aminő teherbíró képességének és az arányos teherviselés elvének megfelel. A választmány elhatározta, hogy Galgóczy Géza társelnök vezetése alatt küldöttséget küld a pénzügyigazgatóhoz és az ezidőszerint ott tartózkodó miniszteri kikőldötthöz, hogy a gazdák sérelmeire sürgős orvoslást eszközöljenek ki és kérjék az adójavaslatokra vonatkozó iratoknak megküldését minden egyes községnek, hogy mindenkinek módjában álljon azokba betekintést nyerni és megtudni mi alapon adóztatják meg. Minden községet is megkeres az egyesület, hogy gondoskodjon olyan egyénről, aki a gazdáknak a szükséges felvilágosításokat megadja. Távirati megkeresést is intézett az egyesület a pénzügyminiszterhez az észrevételek beadására kitűzött határidő meghosszabbítása iránt. A vagyonváltság javaslattal ezúttal nem foglalkozhatott a választmány, miután teljes tájékozatlanság van még annak tartalmát illetően. Előterjesztette ezután a titkár a Magyar Mezőgazdák Szövetkezetének átiratát, mely szerint megrendeléseket superfosfát műtrágyára már ismét előjegyzésbe vesz, árakat azonban nem közöl. A hatvani magnemesitő r. t. is már most kéri bejelenteni a vetőmagszükségletet, de az árakat szintén nem írták meg. A dohány fuvardiját a pénzügyminiszter kilométerenként az eddigi 1 koronáról 3 koronára emelte. Az OMGE vármogyénként 10 díszoklevelet ad ki a többtermelés előmozdítására azoknak a kisgazdáknak, akik nemesitet vetőmaggal a legjobb eredményeket érik el. Remélhetőleg ezt az üdvös buzdítást a többtermelésre rövidesen ki fogják terjeszteni minden termelésre és a kisgazdák nemes versenyre fognak lelni a termelés terén. íi jl jR. jjfcL K — Papválasztás Gyulán. Vasárnap választotta meg a gyulai református egyház boldogult Dombi Lajos örökébe uj papját. Aválasztás iránt szokatlanul nagy érdeklődés mutatkozott, a szavazásra jogosultaknak több mint háromuegyed része leszavazott, a 1iz jelölt közül csak kettőre esett szavazat s az eredmény az, hogy dr. Pallmann Péter gyulai vallástanitó lelkészt 4S0 szóval megválasztották Sebestyén Béla volt lugosi menekült lelkész 200 szavazatával szemben. A választás mindvégig sima lefolyása volt, rendzavarás nem fordult elő. — A magyar köztisztviselők fogyasztási szövetkezete csabai fiókárudája a Luther és Irányi-utca sarkán junius 21-én megnyílik,, ahol is a köztisztviselők kedvezményes ellátásán kivül mindennemű fűszer, csemege, sajt, palackozott, égetett és édesített szeszes italok, bor, sör, továbbá festék és anyagáruk a legolcsóbb napiárakon szolgáltatrak ki: 1 kilő kristály cukor 86 kor. 1 kiló rizs 28 K, 1 kiló mák 38 K, 1 kiló pörköltkávé I. o. 140 K, 1 kiló pörköltkávé II. o. 120 K, 1 liter asztali bor gyöngyösi 32 K és ezeken kivül mindenféle itt fel nem sorolt cikkek a legelőnyösebb napiárakban figyelmes kiszolgálás mellett bocsájtanak a t. vevők rendelkezésére. Mindenkinek szabad bemenet. — Hatósági szemle az uj fürdőtelepen. Az erzsébethelyi uj fürdótelepen hétfőn délelőtt tartották meg a hivatalos rendőri, mérnöki és közegészségügyi telepszemlét. — Vasutasok kirándulása a gyulai Városerdőbe. A békéscsabai MÁV. alkalmazottak julius hó 3-án nagyszabású jótékonycélu műsoros és egész napi szórakoztatással egybekötött bátyus kirándulást rendeznek a gyulai városerdőbe. A nagyméretű és figyelmes körültekintéssel rendezett kiránduláson nemcsak Békéscsaba, Gyula, Sarkad, Békés stb. vasutassága, hanem a környék polgári közönsége is a résztvevők egész tömegével képviselteti magát. Reggel különvonatok viszik ki, este pedig különvonatok szállítják vissza a közönséget, amelynek kényelméről minden más módon is a legteljesebb mértékben gondoskodik a rendezőség. Az erdőben a gazdag és értékes műsoron kivül több fúvós és vonós-zenekar fogja a közönséget szórakoztatni. Hideg ételekről (felvágottak, hidegsültek stb). valamint jó és olcsó borról, sörről és különböző üdítő italokról a rendezőség már gondoskodott. Egyébként napi élelmet mindenki tetszése szerint visz magával. A műsorra és a részvételi dijakra vonatkozó további tudnivalókat falragaszok utján és a „Körösvídék"-ben közli a rendezőség a közönséggel. Kedvezőtlen idő esetén julius 10-re halasztják el a kirándulást, amelynek sikerét a nagyméretű rendezés és a közönség hatalmas érdeklődése biztosítja. — Az Erdélyi Gazdasági Egylet tisztujitása. A napokban tartotta meg Ergély legnagyobb gazdasági egyesülete éves közgyűlését. Elnökké ismét megválasztották Jósika Gábor bárót, alelnökké Bethlen György grófot és Szász István volt állami jószágigazgatót. Megalakították nagyrészt a volt tagokkal az igazgatóválasztmányt, a szakosztályokat és az állandó jellegű bizottságokat. — Benzinajánlat. Az alispán arról értesítette a várost, hogy a Hadirokkantakat Foglalkoztató és Gyámolító Szövetkezet (Budapest, VIII. Kemény Zsigmond-u. 7. sz.) benzin- és olajáruk szállítására ajánlatot tett. Az ajánlatában foglalt árak a következők: Benzin kg.-ja (760 fajsúly) 33" 15 K, 4-es motorolaj kg.-ja 30 K, 6-os gépolaj 36, gázolaj 24"50 K. Az árak ab Budapest vasúti állomás értendők. Hordókat darabonként 400 K betét ellenében bocsájt a rendelők rendelkezésére. Visszaszolgáltatás esetén a betétet visszaadja. — Igazoltatták az A. B. C. békéscsabai kiküldötteit. Súlyos vádak alapján, amelyeket' az Anti Bolsevista Comité vezetősége ellen az utóbbi hetek folyamán emeltek, a budapesti reridőrfókapitányság felfüggesztette a Comité működését és vezetői ellen elrendelte a vizsgálat megindítását. Békéscsabára napokkal ezelőtt két kiküldöttje érkezett a Comiténak szervezési és propagandamunkálatok végzése céljából. A békéscsabai rendőrség a budapesti főkapitányság felfüggesztő rendelkezése következtében a kiküldötteket uj igazolás alá vonta, munkájukat pedig felfüggeszti, a Comité vezetősége ellen indított vizsgálat befejezéséig. — Gyűjtés a szerencsi református templom felépítésére. A szerencsi református egyháznak kérelmére a belügyminiszter a .vallás és közoktatásügyi miniszterrel egyetértőleg megengedte, hogy 1921. évi március 20-án leégett templomának kijavítására szükséges anyagi eszközök megszerzése céljából 1921. évi junius hó 15-től számított hat havi időtartamon át az ország egész területén gyűjthessen. — Felhivás a menekültekhez! A m. kir. pénzügyminiszternek a betétek, folyószámlakövetelések és a természetben elkülönítve őrzött készpénzbetétek, továbbá részvények és szövetkezeti üzletrészek, a külföldi pénznemek és külföldi értékpapírok vagyonváltságáról szóló 1921. évi XV. t.-cikk végrehajtása tárgyában folyó évi május hó 30-án kiadott 55.000 számú rendelete 7. íj-ának III. pontja értelmében az igazoltan j menekült magyar állampolgárok tu- j lajdonát képező betétek, folyószámla követelések és letétek után akkor, ha ezek 1918. november hó 1-je óta helyeztettek el, stb. az egyébként járó vagyonkulcsok felének alkalmazásával lesz a vagyonváltság megállapítva. Felkérem ezek alapján a körletemhez tarto?ó érdekelt menekülteket, hogy menekülti minőségük igazolására nálam a hivatalos órák alatt (délután 5—5 óra között) jelentkezni szíveskedjenek. A menekültügyi hivatal vezetője. — Anyakönyvi hirek. Hétfőn, 20-án a következő bejegyzések történtek: Született 1 fiu (r. kath.) Meghaltak Vidovenyec Mária ág. ev. 11 hónapos, B. Nagy Györgyné ref. 36 éves. Házasságot kötött Sípos András Tóth Judittal. — Elszámolás, fiz „Erdélyi Magyar-Székely Szövetség" hölgy bizottsága által f. hó 12-én rendezett kerti ünnepélyén befolyt S&zesen 57.954 kor. 90 fillér. Kiadás volt (zene, sör, bor, konfetti, cukrászsütemény, rendördij stb.) 23.157 K 35 fillér. Pénztári maradvány 34.797 kor. 55 fillér. A számadást a gyűlésre meghívott hölgybizottsági tagok helyesnek találták, elfogadták és egyhangúlag magukévá tették a k£ri elnöknek azt az inditvánuát, hogy a népünnepély jövedelme teljes összegében bocsájtassék rendelkezésére az országos központnak. — Nyári tanfolyam tanitók és tanároknak. Az Országos Gyorsíró Tanács a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztertől nyert felhatalmazás alapján olyan tanitók (tanítónők és tanárok) részére, akik a jövőben a hazai középiskolákban vagy kereskedelmi oktatási intézetekben gyorsírást, gépírást és szépírást óhajtanak tanitani. f. évi julius—augusztus hónapokban Budapesten tanfolyamot rendez, melynek elvégzésével a hallgatók képesítő vizsgálatra bocsáttatnak és ennek sikeres letétele után, a fenti három szakirás valamelyikének, vagy mindegyikének tanítására állam- j érvényes oklevelet nyernek. E tanfolyamon csak olyan tanitók (tanítónők, tanárok tanárnők) vehetnek részt, akik a fenti három irásszaktárgyak egyikét valamelyik nyilvános jellegű iskolában már sikerrel tanították, vagy akik a fenti intézetek valamelyikében, ha más tárgyat is tanítanak, de az említett Írások valamelyikével már behatóan foglalkoztak s akik legalább is érettségi bizonyítvány, vagy elemi iskolai tanítói oklevéllel (gyorsiró-tanitói oklevéllel) rendelkeznek. A tanfolyam folyó évi julius hó 1-én kezdődik és augusztus 31-éig tart. A tandíj a két hóra szakirásonként 200 K. A tanfolyamra legkésőbb f. hó junius 18-áig kell jelentkezni irásbelileg az Országos Gyorsíró Tanács előadói irodájában (Budapest, V., Országház). A jelentkezés alkalmával a tandíj első fele is lefizetendő. Az állam részéről ez alkalommal a jelentkezők segélyben nem részesíthetők. A tanfolyam csak akkor r.yilik meg, ha kellő számú hallgató jelentkezik, akik a tanfolyam helyiségeiről és megnyitási idejéről külön értesítést kapnak. — Liszt-harmatjárvány. A mult évben nagy károkat okozott az ország bortermésében a liszt-harmatjárvány. A veszedelmes növényi betegség helyenként az idén is fellépett. A járvány terjedésének megakadályozására a földmivelésügyi minisztérium finom minőségű ventillált kénport szerzett be amelynek elosztását kedvezményes áron a Magyar Gazdák Szövetkezete (Budapest, Alkotmány-u. 29.) végzi. — Tolvaj csavargó. A rendőrség őrizetbe vette Nagy Tyukodi György 65 éves csavargót, aki a Rozner féle elhelyezőirodában elemelt egy 500 koronát tartalmazó pénztárcát. — Nyugtázás. Az Erzsébethelyi Daloskör junius hó 11-én tartott műsoros estélyén felülfizettek : Erzsébethelyi Fogyasztási Szövetkezet 700, Gécs László 500, Wagner József 400, Rjecsicza János 300, dr. Dzurikjózsef, Mispál Frigyes 200—200, Hugyecz György 130, Sukk Kálmán, dr. Linder Károly, Kis M. Miksa, Darida Károly, Tomka András, Bodnár Károlyné, Kovácsik János, Csatlós Balázs, Csatlós Imre, Kálló Ferenc, Stiaszny Ödön, Bodnár Károly, Csuvarszky Mátyás, Guttmann Ernő, N. N., Iparos Olvasókör, BIME, Kugel-cég 100—100, Varga András, Varga Mihály 70-70, Gajdács Mátyás 60, Sipos Ignác, Vandlik, dr. Galli Károly, dr. Molnár György, Saguly József, Koppányi Gyula, Sindár Mátyás, Gulyás Mátyás, Uhrin Adám,Györky { ános, Greksza György, dr. Rell Lajos, legedüs Bernát, Vas- és fémmunkások szakcsoportja, Paróczay János, Gajdács Sámuel, Gajdács András, Brüller Ármin, Thuri László, EMTE, Bujtás lózsef, 50—50, Rosz Hermann, Vidovszky Kálmán, Fabulya János 40—40, Zsarnóczay Károly, Czirok János 30—30, dr. Kulcsár Sándor, Lehoczki Igor, Bohus László 25—25, Babich Pál, Gregor György 20—20, Tőkés Albert, Kállós Kálmán, N. N. 15—15, Gergely Mihály 10, N. N., N. N., N. N., N. N, N. N. 5 -5 koronát. aBaBaaaaaaaaaifaBaBaBaBaaaB Tőzsde Zürichben a magyar koronát 2*35 jegyezték Valuták s Napoleon 780-800 Svájci frank 41-25-42-25 Leu 3-75-3-85 Márka 3-50—3-60 Angol font 900—930 Francia frank 20-30-20-50 Dollár 235—245 Lira 12-20—-12-50 Rubel 52—54 Szokol 3-40-3-50 Korona-dinár Frank-dinár 6-40-6-50 Léva Osztrák bélyegzett 34 3A—363/4 Lengyel inárka 17—19 Országos vásárok junius hóban: Békésmegyében és a környéken junius hó második felében a következő helyeken és napokon tartanak országos vásárt: Békéscsaba „ 25—27 Battonya „ 25—26 Kisújszállás „ 26 Kiskundorozsma „ 26 Csongrádmindszent „ 25—26 Nagykőrös „ 26 Jászladány „ 26 Körösladány „ 28 SPORT FOOTBALL Testvériség (Bpest)—Előre MTE 4-2 (2-2) Tegnapi számunkban, mikor a várható eredményeket megbeszéltük, azt irtuk, hogy — előfordulhat az a meglepetés, hogy az Előre kisebb (nem négy gólaránybáh nyeri a mérkőzést. S ime, előfordult az a