Körösvidék, 1921 (2. évfolyam) április-június • 69-141. szám

1921-06-09 / 124. szám

<Zsütörtök II. évfolyam 124. szám. Szerkesztőség es kiadóhivatal: Békéscsabán, Szent István-tér 18. szám A szerkesztőség telefon száma: 60 Eiöfizetési árak figv hóra 35 K, negyedevre 100 K, félévre 200 li. — Egyes szám ára 2 kjrona Ujebb pálfordulás Ismét kénytelenek vagyunk fog­lalkozni Csaba nemzetgyűlési kép­viselőjének jelentéktelen személyével abból az alkalomból, hogy merész lendülettel visszarepült, mint követ­kezetesen elvhü férfiúhoz illik, volt fegyver- és elvtársai átmázolt cimü pártjába, azok közé, akikkel együtt ántántbarátkoztak s akikkel együtt csináltak „forradalmat". Helyeseljük az őszinteséget. El­végre Balla urnák igazán semmi köze nem lehetett a kisgazdapárthoz, hiszen neki a kisgazdák érdeke soh­sem volt fontos, legfeljebb a voksa. Neki az utca népe a nép, nem a dolgozók ; íz ő népe az a nép, amely Budapest utcáin az ő vezetésükkel függetlenítette Magyarországot nem­csak az „osztrák"-tól, de kincses Erdélytől, a tündéri felvidéktől, a dusantermő Bácska-Bánáttól s most, hogy ismét egymás kebelén vannak a megszököttek kivételével mind­azok, akik a „diadalmas torradalom" előkészítéséből kivették részüket, ve • zérükkel és mintaképükkel, Lová­szival együtt, azon működnek, hogy miképen faragják le Csonkamagyar­országról Baranyát és Nyugatma­gyarországot. Balla ur Békéscsabán kisgazda­párti ajánlással lépett fel és ezzel, valamint demagógiával sikerült neki többséget szerezni. Amikor a kis­gazdapártban már nem maradhatott, nagy hangon otthagy a, de választóit elfelejtette megkérdezni, hogy he­lyeslik-e állásfoglalását, helyeslik-e pálfordulását. Most aztán Balla ur ismét elvet és pártállást változtatott és visszatért egész nyilvánosan a Lovászy, Batthyányi pártjába, régi fegyvertársai közé, akikkel együtt haladt a múltban és együtt kiván haladni a jövőben. Tette pedig ezt azután, amikor köztudomásu lett a miniszterelnök parlamenti leleplezé­séből, hogy Lovászy, a pártelnök megegyezett a bécsi hazaáruló kom­munista vezérekkel és velük egyet­értőleg dolgozik Bécsben Magyaror­szág ellen. Tette ezt olyan formá­ban, hogy nyiltan azonosította ma­gát Lovászyval és kérkedett forra­dalmi szerepével. Balla ur most is elfelejtette megkérdezni Békéscsaba választópolgárságát jó előre s lehet, hogy utólag, barátságos vacsorázás közben szerez néhány embert, akik hajlandók lesznek a csabai válasz­tók nevében, de azok megbízása nélkül bizalmat szállítani Balla ur­nák, ugy, amint legutóbb történt. Az első cselekedete Balla urnák, amióta Csaba város egy részét kép­viseli, amely egyenes és őszinte. Mi tudtuk mindig, hogy a Balla keresz­ténysége olyan konjunkturális, akár a kisgazdamivoltja. — A szive őt visszahúzta oda, akikkel együtt lett nagy azon az áron, hogy sikerült neki Magyarországot kicsire csinálni. Balla ur eddig sem tagadta, most pedig nyiltan beismerte, hogy tevé­keny része van a Károlyiék ország­veszejtésében s igy minden jogcime megszűnt arra, hogy Békéscsaba keresztény és nemzethü lakosságát képviselhesse. Ha ahoz nincs erkölcsi bátorsága, hogy lemondjon, Békés­csaba cserbenhagyott, elámított vá­lasztóinak kell őt figyelmeztetni, hogy azon az uton, amelyen halad, kö­vetni nem hajlandó. Békéscsaba kö­zönségének hangos szóval kell til­takoznia az ellen, hogy az a férfiú, aki a csabai mandátum jogán ül a nemzetgyűlésen, a magyar nemzet külső és belső ellenségeivel össze­ölelkezve dolgozhasson a keresztény Magyarország ellen 1 Semmi közünk ahoz, hogy Balla urat szimpátiája kikhez vonzza, de az ellen a leghatározottabban tilta­kozunk, hogy a csabai mandátum immunitásának leplébe burkolózva törjön a keresztény Magyarország ellen! A franciák ratifikálták a trianoni békét Nem tökéletes a trianoni bóké — A Bánság a szerbek ellen Páris, junius 8. szerződés ratifikálásáról szóló 478 szavazattal 74 ellenében A kamara a trianoni béke• törvényjavaslatot ma délután elfogadta. (Páris, junius 8.) A Havas-ügy­nökség jelenti: A kamara kedd dél­utáni ülésén folytatta a trianoni békeszerződés ratifikációs vitáját. — Gaszton Dechamps kijelenti, hogy a magyar belpolitikába Franciaország nem avatkozott bele. Magyarország, miután ér­dekei ellenére vonták bele a háborúba, később Moszk­va felé irányitotta tekin­tetét, amelynek módszerét Kun Béla hadserege tette magáévá. A magyarok végül Franciaország, felé fordultak, afelé az ország felé, amely sohasem tagadta meg a loyá­lis segítséget és támogatást azoktól a nemzetektől, amelyek ezt tőle kér­ték. Dechamps nem tudja megérteni azokat a szónokokat és irókat, akik Franciaországot imperialistának de­nunciálják, amikor pedig nem is imperialista. (Általános taps.) A magyarok tehát nem Moszkva felé tekintenek, • hanem a nagylelkű Franciaország felé, amely nem ta­gadja meg tőlük segítségét. Wetterle elmondja, hogy a Bán­ság népessége tiltakozott Elzász­Lotltarirga képviselőjénél az ellen, hogy szűkebb hazájukat akaratuk ellenére felosszák Szerbia és Románia között, mert Mária Terézia volt az, aki egykor a Bánságban húszezer elzász-lotharingiai parasztot telepi­tett le. Wetterle tiltakozik az ül­döztetések ellen, amelyek­nek a bánsági parasztok ma Szerbia részéről ki­vannak téve, és hozzáfűzi, hogy a béke okvetlenül felborul, ha a kisebbségeket nem vé­delmezik meg. Briand kijelenti, hogy a béke­szerződés rendelkezik a kisebbsé­gekjogairól, de a szerződés érvényes­ségéhez szükséges annak ratifikálása. Szükséges tehát, hogy a szerződés végrehajtásáról gondoskodjanak. Guernier Margainak és Boncourt­nak adott valaszában kijelenti, hogg a trianoni szerződés pontatlan. Aki a nemzetiségi elveket teljes tiszte­letben akarná tartani, az csak a zűrzavarok okait növelné. Az elő­adó rámulat arra, hogy szorgal­mazni kell a kis államok közötti egyetértés megvalósítását és ratifi­kálni kell a szerződést. Éhínség Kattowitzban (Berlin, )unius 8.) Kattowitz la­kossága az egész müveit világhoz | kiáltványt intézett, melyben közli, | hogy a városban az éhinség tető­pontját érte el és kérdi, hogy mi­kor várhatják a város felszabadí­tását? Drozdy a bíróság előtt (Budapest, junius 8. A veszprémi törvényszéken ma délután kezdték tárgyalni Drozdy Győző bűnügyét, melyet tudvalevőleg a. kommün alatt Pápán tartott előadása miatt indí­tottak ellene. a nemzetgyűlés ülése Budapest, junius 8. Rakovszky István elnök ma dél­előtt fél 11 órakor nyitotta meg az ülést. Napirend előtt' Schandl Károly válaszolt Szterényi beszédére és megvédelmezte a szö­vetkezeteket. A napirendnél Budaváry László határozati javas­latot terjeszt be, hogy a köztiszt­viselők vasúti kedvezményénél ne tegyenek különbséget. Vértes Vilmos István azt kívánja, hogy a kisiparban képesítés nélkül senki sem működhessék. Ma sok a kontár! Fel kell állítani a késmárki textilipari tanfolyamot. Ha a külügy­minisztériumban nem a Ballplatzi emberek ülnének, nem volnának a szomszédos államokkal gazdasági nehézségek. A MÁV díjtételek leszál­lítását is szükségesnek tartja. Sziráky Pál n közutak rendbe­hozatalát sürgeti, mert ez a mező­gazdasági termelés fokozása szem­pontjából is fontos. Az ipari és mezőgazdasági szakoktatás ügyé­ben kevés történik. Helyesli Cser­nyus javaslatát. Mahunka Imre az iparosság támo­gatására nivja fel a miniszter fi­gyelmét. Hegyeshalmy Lajos válaszol a fel­szólalásokra. Elve, hogy minden nyersterményünket magunk dolgoz­zuk fel. A mezőgazdasági ipar ér­dekében mindent megtesz, mert ki­vitelre csak itt számithatunk. A niunkáskérdésröl beszél ezután a miniszter és a munkanélküliség eny­hítését tartja szükségesnek. Pontos összeírás szerint az országban ösz­szesen 40.115 munkanélküli van s ezek háromnegyedrésze Budapestre esik. Intézkedni fog a szükségmun­kák megindításáról. Sajnos, ezekre a munkákra a tulajdonképeni mun­kások nem jelentkeznek, inkább a jegyzők, hivatalnokok. Magának a Máv.-nak a munkái három; a pos­táé 1 milliárdot tesznek ki. A vasúti alkalmazottak érdekeit szivén viseli. Mayer János közélelmezési mi­niszter a szabad forgalom hive. Az ellátatlanok közé mindazokat fel kellett venni, akik arra rá vannak utalva. A Szterényi indítványát, hogy a magántisztviselőket és kereskedel­mi alkalmazottakat is vegyék fel, nem teheti magáévá. így is 3 millió métermázsa gabonára van szüksége. A kereskedelmi tárca költségveté­sét ezután általánosságban és rész­leteiben is elfogadják. A földmivelésügyi miniszteri tárca költségvetéséhez Széchenyi Viktor szólal fel. A népies mezőgazdasági szakoktatás kérdésével foglalkozik és a földre­form végrehajtása kapcsán ennzk a megoldását is szükségesnek tartja. Elnök jelenti, hogy 14 interpellá­ció van bejelentve, melyre délután térnek rá.

Next

/
Oldalképek
Tartalom