Körösvidék, 1921 (2. évfolyam) április-június • 69-141. szám

1921-05-29 / 115. szám

Békéscsaba, 1921 juniüs 3. Körösvidék 3. SPORT FOOTBALL Űrnapjára a szegedi kerület osz­tályközi footballmérkőzést rendezett Csabán, amely — az erőviszonyoknak megfelelően — városközi mérkőzés volt. Hódmezővásárhely és Csaba válogatottjai állottak szemben egy­mással és a játék —ha az eredmény ránk nézve nem is kedvező, bevál­totta a hozzá fűzött reményeket. A csabai csapat a CsAK. és Előre legénységéből volt igen szerencsés kézzel összeállítva. Ami kevés hiba a játék folyamán volt, az a pillanatnyi indispoziciónak tudható be egyedül és—a birónak. A vendégek fizikumra gyengébbek. Játékuk ésszerű, de stílusban messze a csabaiak mögött állottak. Teljesen elfogulatlanul kell megállapítanunk, hogy a csabai csapat három góllal jobb volt ellenfelénél s ha a biró ugy vezeti a mérkőzést, mint a CsAK—Előre bajnokit vezette, ez a gólarány az eredményben kifejezésre is jutott volna. Gyönyörű közönség gyűlt össze fél hatra a CsAK. pályáján és zugó tapssal köszöntötte a pályára lépő csapatokat. A helyválasztásnál a sze­rencse Vásárhelynek kedvez s igy a mieink kerülnek nappal szemben. A kezdésnél a vendégek centere egy véletlen összefutásnál megsérül s néhány percre elhagyja a pályát. A lapda a mieinknél van s erős iramot diktálva csapatunk a 4. percben kor­nert ér el. Ezután a csabai csapat állandó fölényben van, de szépen kidolgozott támadásait megakasztja a biró sípja, vagy érthetetlen bal­szerencséje a csatároknak, mert csak ennek tulajdonitható, hogy bomba­szerű lövéseik a kapufáról pattannak vissza, vagy a kapu fölé kerülnek. Időnként mezőnyjáték is van s a vendégcsapat hátvédeinek felszaba­dító rúgásai juttatják a labdát a mi térfelünkbe; gólokban kifejezett ered­mény azonban a félidő végéig nincs. Helycsere után változatosabb játék indul meg. A vendégcsapat is len­dületbe jön és néhány veszélyes támadását hátvédeink szerelik le. A csabaiak azért megtartják állandó fölényüket és sok sikertelen kísérlet után Hercka a 35 percben golt ér el. A sikernek azonban nemsokáig örül­hettünk, mert az újrakezdéskor a labda a vásárhelyiekhez jut, akik egy percre rá kiegyenlítenek. Ezen a gólon ugyan lehetne vitatkozni, mert a vásárhelyiek egész csatársora: 4 ember tiszta offsid helyzetben volt az akció megkezdésekor, de ezt a biró, aki a csabaiak térfelén állott, nem vet.e észre. A hátra levő 10 percben aztán komoly akció nem volt. A vásárhelyiek a játék egész folyamán ügyeltek góllővő csatá­rainkra s igy azoknak nehéz hely­zete volt. Az eredménnyel a ven­dégek meg lehetnek elégedve. A Máv. gépgyári S. K. lesz va­sárnap a Csak ellenfele. A Máv. az I. osztályban igen szép eredménye­ket ért el és komplett első csapata feltétlenül 1—2 góllal jobb a Csak legénységénél, főleg most, hogy cseh megszállott területekről visszatértek Bobor, Csida, Mezei, a csapat régi erősségei. A mieinknek önzetlenül, lelkesen és szerencsével kell játszani, ha saját otthonukban győzni akarnak. A mérkőzés Vs6 órakor kezdődik s előtte az Előre b. csapata játszik. Apróhirdetések (Egyszeri hirdetés 10 szóig 120 korona, azonfelül minden szó külön 2 korona.,) Törzskönyvezett 6 hónapos bim farkaskutya eladó. Cim a kiadóban. Balkaros és sima cipész central­bibin női karikahajós, Singer varrógé­pek eredeti gyári áron kaphatók. Rotter Sáidor Snger ós más rendszerű varró­gépek gyári raktára. Békéscsaba, An­drássy-ut 4. 1—5 Eladó benzines motoreke. Eredeti német gyártmányú VD. 80 lóerős, 6 ekével, Stock rendszorü, t-iljesen uj, csak próbaszántást végzett, összes gyári felszereléssel együtt. Levélre nem vála­szolok, csak a vevővel tárgyalok. Baky Károly Cegléd. 1-3 Használt kirakat portál eladó. Cécs-malom, Erzsébothely. 1—2 Eladó oépiögarnitura. Magán­járó, MAV. 8 lóerős, golyós csapágyas, 54 colos, 8 éves, összes szíjakkal, hévér, fecskendő, mázsa stb. stb. A garnitúra kifogástalan jó karban van. Levélre nem válaszolok, csak a vevővel tárgyalok. Baky Károly Cegléd. ' 1—2 Eladó Franciszky Dániel kovács­mesternél egy uj kocsi és egy uj kordé. Ugyanott egy fiu kovácsinasnak felvé­tetik. III., Jókai-utca 30. 1—2 Eladó házak Gyulán, nagyon ol­csón. Három szobás lakással, 384 négy­szögöl telekkel 70.000 koronáért. Három szobás, két konyha, kocsiszín, istálló 450 négyszögöl telekkel 130.000 koronáért. Négy lakásos, 13 szoba, 4 konyha, 4 kamra, nagy pince 360.000 koronáért. Gyula, Ingatlanforgalmi Iroda, Part-utca 4. szám. 2—2 Jó házi kosztot kihordásra ad menekült, tisztviselő neje. Andrássy-ut II. barak 2. sz. ajtó. 1—3 Eladó. Arany-utca 27. számú ház szabad kézből eladó. — Értekezhetni le­hel ugyanott. Eladó. Békéscsabán, Kossuth-tér 2. számú ház. Bővebbet Zsilinszky-utca 28. Eladó. 5 darab 11/2 éves disznó eladó. Megtekinthető II. Kistabán-utca 1. szám. (Ház eladó fél hold földdel, kanálisi szőlők. Jelentkezni VI. Berzsonyi-ut 69. Eladó. 1 ruha, 1 mángorló, 1 mosó­gép, 2 drb éjeli szekrény máiványlappal és több kaptár. Megtekinthető, IV. Mik­száth-utca 10. sz. a. 1—3 Eladó. Gyulai-ut 11. sz. allatti nagy ház, mely áll .3 lakásból, (2 utcai és 1 udvari) 900 C-öl gyümölcsöskerttel. Je­lentkezni Kázsmér Acdrásnál, ugyanott. Eladó ház. Wesselényi-utca 13. sz. alatti. Értekezni ugyanott. 1—1 X. Varga István uri- és női-cipész I. ker. Corvin-utca 1. szám. Eladó méhek. Zsilins?.ky-utca 34. sz. alatt egy méhos, 3 erős csa ád méhhel, 12 kaptárral, teljes felszereléssel eladó. 29—33. sz. nagy Singer cilinderes varrógép eladó. Cim a kiadóban. Eladó ház, azonnali beköltözésre, Szarvasi-ut 38. 1—i Méh- törzsek á 1500, rajok á 400 miilép kp:- 400, — méz kg. 6 5 koronáért kapható í. ker. Ujkigyósi-u. 15. sz. — Ugyanott egy stráfkocsii eladí. 1—1 Egy használt Ferenc József kabát eíadó. Jókai-u. 15. sz. 1 11 Eladó fólház. Átvehc.ő lakással, kedvező fizetési feltételek mellett 65000 koronáért, érdeklődni lehet I. Ker. Arany, utca 29. sz. 1—1 Aratógép, marokrakó alig használt javított állapotban eladó Kokavecz György gópészné. Medgyesegyházánj 1—1 Eladó föszij. Egy teljesen jókarban lévő, 140 mm. széles, 12 méter duplahossz főszij eladó ifj. Varga Andrásnál Kondoroson. 2—2 Petróleum viszonteladóknak kg. 28 kor. literje 24 K. Kívánatra köl­csön vashordóban bármily mennyiségben kapható TURCSEK KÁLMÁN olajnagykereskedőnél Békés. 2—4 Eladó föld. A vágóhíd közelében a 2226/1. számú tanya eladó. Értekezni lehet dr. Pető Ákos ügyvéddel. Tenyészbika eladás. A körösladányigrófMerán uradalom­ban egy 3 és fél éves vöröstarka simenthali keresztezésü tenyész­bika eladó. Az eladást Kiss Béla uradalmi intéző eszközli, Körös­ladány János major, telefon sz. 3. Dr. Sailer Vilmos uradalmi ügyész Békéscsaba, telefon sz. 12. Az Őr-utca 2. számú h á a Rokka-szövőgyárrnellett.mely áll 5 szoba, 2 konyha, 2 kamra és egyéb rtiel­léképüktekbő', kedvező fize­tési feltételek mellett eladó és részben azonnal, teljesen pedig október 1-én átvehető. Bővebb felvilágosítást ad Dr. PETHÖ ÁKOS ügyvéd. Követelje mindenütt fijWfí c és cipő- „GflF" Uul U készítményeit védjeggyel Ha nem kapná kereskedőjénél, ugy forduljon közvetlenül Gerií Adolf Fia céghez Budapest, IV. ker., Kossuth Lajos-utca 4. sz. Cipőüzem : Budapest, 1., Bercsényi­utca 10. Nagybani üzem : Budapest, V., Akadémia-u. 6. Női kalapokat Fest bármilyen szinre Átvarr bármilyen formára Panama és giralrii kalapokat tisztit rövid idő alatt, saját módszere szerint Széli kalapos, Baross-utca 14. FAGYLALT naponként kapható a GUBICZA cukrászdában Vasut-u. Lakodalmi torták szolid árakon 1 —10 flhar Ön szép tenni? i^T* 0 8 Moliluro Crémet és szoppant Szeplő, májfolt ós mitesser ellen! Arca rózsás és bársonyos lesz ! — Kapható : Bally lénicll drogériájában Békéscsaba, Szent István-tér 16. szám. Cséplőgép-, valamint 2~ 1 0 malomtuíajdcnosoH figyelmébe! Olcsó és szolid kiszolgálás mellett bár­milyen cséplőgépekhez tartozó keféket, malomlienger-keféket és e szakmába vágó dolgokban szives megrendelést elfogad Ifj. Páhi Lajos kefekészitő, Békéscsaba, Baross-utca 4. szám. i/e 2 drb. használt, de jó karban lévő ágy, 1 drb. erős kézi síráf­kocsi, 1 drb. teljesen jó karban levő kerékpár, 1 rövid gyalupad KORIT ÁR MÁTYÁS hentesnél (Békéscsaba, Berényi-ut 45. szám). Hirdetmény. A békéscsabai Rudolf-főgymná­sium pénztára — mig nem nagy készlete tart — állandó 6°/o kamat mellett ad kölcsönt házra és föld­birtokra Kölcsöntkeresők alólirt fel­iiqyelőliőz forduljanak. Dr. Sailer Vilmos főgymn. felügyelő, Kiss Ernő-utca 2. és kapható a Körös­vidéknél a május havi Divat Sálon nyári divatújdonságok\! HARISNYÁIT ha rongyosak, ne dobja el, mert prima anyaggal MEGFEJELEM/ Férfi és gyermek zoknik, strapa és divatharisnyák meg rendolhetők. Olcsó árak. Kitűnő előállítás. Rácz Antalné harisnyakötészete, Or-ulca 2. szám alatt. Ugyanott egy ügyes tanulóleány felvétetik Eladó ház. Lázár-utca 27. sz. ház eladó. Érte­kezni lehet ugyanott. 2—2 f az összes helyeken, ahol a Hadikéi patkányirtót használták. :-: Kipusztultak a patkányok Békéscsabán J Semmi más állatra, vagy jószágra nem veszélyes. K ipható minden gyógyszertárban és drogériában. FŐRAKTÁR: BÉKÉSCSABÁN GALLY ÉS WÉNiCH OROGUERSÁJA.

Next

/
Oldalképek
Tartalom