Körösvidék, 1921 (2. évfolyam) április-június • 69-141. szám
1921-05-26 / 113. szám
Békéscsaba, 1921 mdjüs 26. Körösvidék 3 A parlamentben is az elsők közé tartozott, aki a szociális gondoskodást, a néppel való törődést, a népnevelest és a gazdaságilag gyengébbek védelmét minden alkalommal hangoztatta, a társadalomban pedig elveit ugy a magasabb, mint a szélesebb rétegekben gyakorlatilag is érvényesítette. Számos népművelési és népjóléti intézmény létesítése az ö nagy nevéhez fűződik. Mint békésmegyei birtokos mindenkor nagy melegséggel karolta fel a megye és népének érdekeit és a földbirtokreform akcióját jóval megelőzve, gerendási és vandháti birtokát a földnélküliek és a törpebirtokos gazdák között felosztotta, akik most mint jómódú kisgazdák boldogulnak és áldják Apponyi nevét. A politikai pályára lépve Apponyi a 67-iki kiegyezés nemzeti irányban való végrehajtását, vagyis a teljes állami önállásunkat követelte. Ezért harcolt mindig, ugy a „Nemzeti Párt", mint később a „48-as Függetlenlégi Párt" keretében. Öncél, önérdek sohasem vezeti, hatalomra nem vágyik, megalkuvást nem ismer. Kormányelnök nem is lett soha. 1905. évben került végre a minisztériumba, vallás- és közoktatásügyi miniszter lett, de'négy év után már leköszönt. Országos kormányzati hatalmat kifejezetten ma sem bir a nemzettől. Tisztán a maga nagy szellemi tehetségével és lelkének nemességével végzi az ország védelmi és mentő munkáját. A nemzet, az ország végzetes napjaiban is csak az ország keresztjét tette a vállára, amelyet ő hurcolt a párisi Golgotára, de olyan méltósággal, hogy még a latrok is könynyeztek. Politikai álmai végre — bár fájdalom az ország romjain — mégis megvalósultak, amennyiben most már függetlenek vagyunk Ausztriától, meg van a független magyar nemzeti állam, a külön vámterület, az önálló magyar állami bank alapja és a magyar nemzeti hadsereg, amelyért annyi küzdelem folyt. Igaz, hogy a rövidlátás, a kapzsiság, a gyűlölet, a lelkiismeretlenség fojtogatja szerencsétlen hazánkat és kegyetlenül megcsonkította országunkat, de Apponvi bölcsességével és vitéz hadseregünkkel Isten engem ugy segéljen visszaszerezzük elrablott területeinket és Magyarország szebb lesz mint volt. A magyar igazán boldog lesz, mert: CsonkaMagyarország nem ország, egész Magyarország m pnnyország! A nemzet eme dicső feltámadásának reménységét is ünnepeljük ma Apponyiban és erCsen bízunk benne, mert: Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában! A beszédet általános hosszantartó éljenzés követte, majd közfelkiiltással és egyhangú lelkesedéssel fogadták el, az állandóválasztmánynak az Apponyi ünneplésére vonatkozó javaslatát. Az alispán az ülést 10 percre felfüggesztette. Szünet után a vármegye közállapotairól és a nevezetesebb eseményekről szóló alispáni jelentést ismertette az előadó. A jelentést egész terjedelmében (amint már régebben ismertettük), tudomásul vették. A vármegyei számonkérőszéknek a tisztikar tevékenységéről szóló jelentését és a jelenlegi kormány kinevezéséről szóló minisztelnöki leiratot tudomásul vették. Az eredeti tárgysorozattól eltérőleg a póttárgysorozat első pontjának tárgyalására tértek át ezután. A főjegyző felolvasta, a dr. Egán Imre volt főispánnak állásától való felmentésére vonatkozó belügyminiszteri leiratot és a volt főispánnak a törvényhatóságibizottsághoz irott búcsúlevelét. Az állandó választmány javaslatára elhatározták, hogy jegyzőkönyvbe iktatják, hogy dr. Egán nyugalmazott főispán nagy tudását és erős munkabírását odaadással hasznosította a megye érdekében. Győrvármegye körirata alapján elhatározták, hogy a törvényhozó ha-' talomnak alkotmányos formában való kiegészítése (a második kamarának életrehivása) érdekében a nemzetgyűléshez feliratot intéznek. -per m\ Budapest, május 25. A Tisza-per mai tárgyalásán Friedrich volt ügyvédjét hallgatták ki első tanuként, aki eskü alatt jelentette ki, kogy Friedrich mindég a legnagyobb felháborodással beszélt Tisza megöleiéséről, amelyben semmi része sem volt. A következő tanuk: Glatz soffőr, Rogdcsi Miklós fényképész, • Csizmadia Sándor nemzetgyűlési képviselő, Rogdcsi Kálmán gyógyszerész, Térfi Alfréd mozirendező és Kálmán László gazdálkodó mind Dobó ellen és Friedrich mellett vallottak. HÍREK Lapunk legközelebbi száma a j közbeeső ünnepre való tekintettel szombaton jelenik meg. — Egán búcsúja a vármegyei tisztviselőktől. Dr. Egán Imre volt békésvármegyei főispán szerdán délelőtt 10 orakor bucsuzott el a vármegyei tisztviselői kartól. — A Leányközépiskola első érettségi vizsgálata. A békéscsabai állami felső leány- és kereskedelmi iskolában a f. tanévben lesz az első érettségi vizsgálat. Az érettségit tevő leányok VIII. o. vizsgálatai f. hó 27.,'28., 30. és 31. napjain lesznek. Az érettségi vizsgálat írásbeli része junius 6—10. napjain, a szóbeli pedig junius 17-én lesz, ez utóbbi Kirchner Bela udv. tan., a felső keresk. iskolák kir. főigazgatójának elnökletével. A szóbeli vizsgálatok nyilvánosak. Érettségit tesz ezidén 14 növendék. Az intézet többi osztályaiban az előadások junius 21-ig tartanak. Az évzáró vizsgálatokat helyettesítő nyilvános összefoglalások junius 22—27. napjain lesznek s a tanév junius 22-en ér véget. — Közgyűlés. Az országos polg. iskolai Egyesület Arad—békési köre ma, csütörtökön délelőtt 11 órakor tartja évi rendes közgyűlését a polgári fiúiskolában. A gyűlésen a polgári iskolák reformjával kapcsolatos kérdések és folyó ügyek kerülnek tárgyalásra. — Eljegyzés. Kurunczy Miriskát eljegyezte Táboi Ferenc. (Minden küiön értesítés heiyett.) — Kedves Szerkesztő Ur! Meglepetéssel olvastam ma egy kezembe került nyomdaterméken, hogy bizonyos Gusztáv Adler nevü ur — bizonyára hitsorsos — „egykor hatalmas" államából mint vendég érkezik Csabára. Nem tudom, hogy a tudatlanságon bosszankodjam-e, vagy nevessek azon, hogy: ime a fajiság. El sem tudja képzelni, hogy más kiváló legyen, mint — az Adlerek. Csak csudálkozom, hogy miért nem inkább Adler Gusztinak irták, bizalmaskodón, szokásuk szerint ? Szegény Gusztáv Adolf svéd király és legnagyobb hőse nemzetének és a protestantizmusnak! Ha tudná, hogy Adlert faragott belőle a csak űrmértékkel mérhető Tudás, a faji gőg. Ha már benne vagyok a panaszban, azt is elmondom, hogy megütköztem Zsilinszky Endre rettenetes meggyilkolásán kedden, mikor „a szó szoros értelmében kivágta Zsilinszky bal arcát Szilágyi kardja." Ha vasárnap nem beszéltem volna az egészséges Zsilinszkyvel, még el is hinném. Igy csak furcsáltam magamban, hogy a mai napra a kis harnis, aki szerette volna, ha igaza van, megrótta igen komolykodóan saját maqát — amiért vértől csepegő cikket irt. Aszongya, hogy aszongya: ... A lapok teljesen önkényesen, párbajpolitikájuk (?) szerint sebeztek, illetve nem sebeztek . . . Szép kis panoráma, de nevetséges is . . . Ha már éppen párbajról . . . van szó ... a legnagyobb sebeket maguk a lapok ütötték — a félrevezetett közönségen ! Pompás, nagyszerű I Szórói-szóra igy van ! Ritka, becsületes és őszinte i önvallomás! Szerkesztő ur nem olvas, hogy az ilyeneket nem veszi észre? Tisztelettel: Pápaszemes. (A szerk. olvas, esak nem vesz észre.) — Az Egán—Oroszlány párbaj. Egyes lapok a volt főispán és Oroszlány lapszerkesztő közötti párbajról olyan tendenciózus tudósítást közölnek, mintha Egán is megsérült volna. Most annak a közlésére kérték fel lapunkat, hogy Egán egyáltalán nem sérült meg s a párviadalt azért fejezték be, mert Oroszlány annak folytatására képtelen volt. j — Esküvő. Ifj. Velczel József és i Krampner Matildka esküvőjüket ' tartották 1921. május 24-én Békésen. (Minden külön értesítés helyett.) — Mennyi pénzt váltottak be Csabán. Az ezer- és tizezerkoronások becserélésének határidejét a pénzügyminiszter tudvalevőleg meghosszabitotta junius 5-ig. Az Osztrák-magyar bank helybeli fiókintézete a becserélés kezdete, — május 9. óta — 209 millió korona értékű régi ezrest váltott be eddig és 194 millió értékű ui államjegyet bocsátott forgalomba. Itt említjük meg, hogy a magy. kir. jegykibocsátó intézet julius 1 -ével kezdi meg a működéséi. — Békéscsaba képviselőtestületének közgyűlése. Békéscsaba város képviselőtestülete 1921. évi junius hó 6-án (hétfőn) délelőtt fél 9 órakor a városháza nagytermében rendes közgyűlést tart. A közgyűlés tárgysorozata a következő : 1. Polgármesteri jelentés. 2. Mozgóképszínházakról szóló városi szabályrendelet. 3. Hetivásárokról szóló szabályrendelet. 4. A békéscsabai gyalogezred megkeresése kertgazdaság céljaira terület bérbeadása iránt. 5. Ugyanannak megkeresése a katonai sporttér átengedésére vonatkozó feltételek módosítása iránt. 6. Az állami csemetekert átengedésére vonatkozó szerződés módosítása. 7. Polgármesteri jelentés a függő kölcsön visszafizetéséről. 8. Kiiment Mihályné kérelme főzőtanfolyamának segélyezése irán*. 9. A „Hadróa" békéscsabai csoportjának felebbezése. a villamos felügyelő bizottság határozata ellen. 10. A gazdasági ismétlő iskola számadása. 11. Illetőségi ügyek. 12. Szabadság iránti kérvények. 13. Póttárgysorozatba felveendő ügyek. — A róm. kath. leánvegyesület elnöksége felkéri ugy a választmányi, mint a rendes tagokat, hogy vasárnap délután 4 órakor fontos megbeszélések miatt a Herkély-iskolában megjelenni sziveskedjenek. * Csomagszállító vállalat. Közöltük lapunkban, hogy egy hézagpótló uj intézmény létesül Csabán, mely a közönség kényelmére a város területén előforduló csomag- és podgyászforgalmat lesz hivatva lebonyolítani. Mint értesülünk, e vállalat f. hó 30-án, hétfőn már megkezdi működését. * Gyapjuvásár Debrecenben. A „Hangya," Keresztény Fogyasztási és Érlekesitö Szövetkezet junius 26-án, 27-én és 28-án Debrecenben országos gyapjuvásárt rendez több pénzintézet támogatása mellett. A vásárra meghívta az Országos Magyar Gazdasági Egyesületet, az Országos Magyar Kereskedő Egyesületet, a Gyáriparosok Országos Szövetséget, a gazdasági főfelügyelőséget, a belföldi és külföldi gyárosok és nagykereskedők javarészét. A részvételi feltételeket legközelebb részletesen ismerteti. — Az Erdélyiekhez! Az E. M. Sz. Sz elnöksége felhívja a Szövetség tagjait, hogy a MOVE péntek és szombati műkedvelő előadásán minél nagyobb számban vegyenek részt. * Tanulmányut. Gavenda Béla tánctanár Budapestre utazott egy magasabb táncművészeti továbbképző tanfolyamra, melynek elvégzése után az összes legújabb és legmodernebb magyar és külföldi táncokat, csoportos balletteket, páros táncjeleneteket stb. tanítani fogja. * Városi Mozgó Tih Minh 4 részes kalandortörténetben René Cristé játsza a főszerepet. — Nem azonos. Francziszky Dániel kovácsmester Jókai-u. 30. szám alatti lakos felesége nem azonos azzal a Franciszky Dáníelné| vei, akit a békéscsabai járásbíróság j tejhamisitasért 200 koronára itéit el a mult hét folyamán. VÁLTOTT itáR JEGYET *5? HIRüNDULflSRfl?