Körösvidék, 1921 (2. évfolyam) április-június • 69-141. szám

1921-05-22 / 110. szám

2 Körösvitíék Békéscsaba, 3 921 - mdjus 22. nácsnok és Szalay Gyula földbirto­kos, városi képviselőtestületi tagok­ból álló küldöttséget bízza meg. A felolvasott véghatározatot han­gos lelkesedéssel egyhangúlag fo­gadták el, majd Áchim László in­dítványára elhatározták, hogy dr. Korniss Géza tanácsnok beszédét teljes terjedelmében jegyzőkönyvbe iktatják. NemzetgyUlás • Budapest, május 21. A nemzetgyűlés mai ülését Bottlik József elnök tél 11 órakor nyitotta meg. Gaál Gaszton napirend előtti fel­szólalásra kért és kapott engedélyt. A pénzbecserélés zavartalan me­netének biztosítása érdekében szólott. Arról értesült, hogy a vidékre érke­zett uj pénz nem mindenütt fedezi a szükségletet. Tud olyan helysége­ket, amelyekben üzérek 8—900 ko­ronáért vásárolják össze a régi ezreseket. Olyan intézkedéseket kiván, amelyek biztosítékul szolgáljanak az ellen, hogy a pénzbecseréléssel a népet kiuzsorázzák. Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter azonnal válaszolt Gaál Gaszton fel­szólalására. Szavait általános meg­nyugvással vették tudomásul. A költségvetés vitája során Patacsy Dénes szólalt fel elsőnek. Kérte a pénzügyminisztert, hogy a kis- és középbirtokosokkal szem­ben kivételesen hajtsa végre a va­gyonváltsági rendelkezéseket s a kis­birtokosságot ne vonja egy kalap alá a konjunktura szerencselovag­jaival. Sürgette a közigazgatási reform megvalósítását és a szociális prob­lémák megoldását. A baranyai lakosság nevében kérte Baranya kiürítésének a szorgal­mazását. A következő szónok Szilágyi La­jos volt. A levélcenzuráróí, a föld­reformról és a királykérdesról szó­lott. Bejelentette, hogy rövidesen olyan konkrét indítvánnyal lép a Ház elé, amely közel hozza egy­máshoz a szabad király választókat és a legitimistákat. • BBIDIIDSIIIBIIISSIGIIIIQUSIBHIIB íi Tiszoper mai tárgyalása Budapest, május 20. A Tiszaper mai tárgyalásán Tar­ján Vilmos tanú; hallgatták ki. Elő­adta, hogy a gyilkosságról először Szamossy Armandtól értesült. Nem •1? sokkal a gyilkosság megtörténte után Pozsonyban ismerkedett meg a Hel­tai-féle különítménnyel. Itt beszélt először Dobóval is, aki azzal dicse­kedett, hogy ő ölte meg Tiszát. Több katona is állította, hogy Dobó volt Tisza gyilkosa. Kéri Pál több kérdést intézett Tarjánhoz, aki elmondta, hogy az órajelenetről az Otthon körben hal­lott. Végh Béla géplakatos kihallgatása következett. Elmondta, hogy Hüttner egy izben Budapestre küldte pénz­ért a hadügyminisztériumba. Ug/ emlékszik, hogy 20 ezer koronát kapott, amit elvitt Hüttnernek. Élelmiszert kapunk Szerbiából (Budapest, május 21.) A MÁV. 400 mozdonyt, 500 személykocsit és 2000 teherkocsit javított a szerb vasutaknak. Ennek ellenében a ma­gyar állam a javítási költségek két­szeresének erejéig élelmiszereket hoz be Szerbiából. Ostromállapotot filrdeffeh az oiii a a Esehszloil és a iengp! liatáp mentén Cihoski Henri oláh altábornagy rendelete — Az egész hetedik hadtest területe hadizóna Arad, május 21. A 7-ik oláh hadtest parancsnoka, Cihoski Henri altábornagy az alábbi rendeletet adta ki a mai napon: t I. számú rendelet. „Mi Cihoski Henri altábornagy, a 7-ik hadtest parancsnoka, tekin­tettel a 853—921. számú királyi rendeletre, amely elrendeli a magyar, csehszlovák jés a lengyel határ mentén 30—50 kilométeres zónán az ostromállapotot az ország biztonsága és védelme, valamint a közbiztonság érdekében az ostromállapotról szóló törvény alapján az alábbiakat rendeljük: 1. Hadizónának tekintendők a magyar határ és egy vele párhuzamo­san húzódó vonat között alábbi községeit: Eisen Egre (Cote 310) Vrf. Sírungarita (cote 589), Vrf. Ivanita (cote 780) Cioaca Casim (cote 628), Cote 459, Lipovita cote 213, Lippa keleti széle, Szobos (cote 227), Lippakeszi déli széle, Temesillésd déli széle, Féregyház déli széle, Vioga déli széle, Monostor (cote 149), Sándorháza nyugati része, Ujhely keleti része és Csatád keleti része. 2. A hadizónán belül fekvő városokban a forgalom éjjel 22 óráig van megengedve. 3. Minden, a hadizónán belül állandóan, vagy csak ideiglenesen tar­tózkodó egyén köteles mindenkor személyazonosságát, megbízhatóságát és szabadmozgási engedélyét igazoló okmányokat magánál viselni, amelyeket a prefekturák adnak. ki. Az angolok a Rajna jobbpartjának a kiürítését kívánják (London, május 21.) Az angol közvélemény mind élesebben for­dul a franciák ellen. Az angol kor­mány tagjai ina tanácsot tartottak, amelyen egyhangúlag kimondták, hogy követelik a Rajna jobb­partján tett francia kato­nai biintetőrendelkezések megszüntetését és haladéktalanul lépéseket tesznek a Rajna jobbpartján megszállva tar­tott német területek kiüríttetése iránt. i A pénzügyi bizottság \ elfogadta az indamnitási javaslatot (Budapest, május 21.) A nemzet- i gyűlés pénzügyi bizottsága tegnap : { délután tárgyalta a pénzügyminisz- ; í ter uj indemnitási javaslatát, ame- j i lyet változatlanul elfogadott. ; Az oláhok nem szüntetik \ meg a repatriálást i I (Ared, május 21.) Vatian Aurél, j I az aradi repatriáló hivatal főnöke j I kijelentette, hogy hivatala semmi- j ; féle intézkedést vagy rendeletet sem j I kapott, amelyből arra lehetne kő- j ' vetkeztetni, hogy a bukaresti kor- ; | mány meg akarná szüntetni a ma- j í gyar lakosság repatriálását. A miniszterelnök lovagias ügye (Budapest, május 21. Gróf Bethlen j j István minisztereinők provokáltatta i Szilágyi Lajos nemzetgyűlési kep­j viselőt a nemzetgyűlés tegnapi ülé­sén tett kijelentéseiért. Szabad lesz a gabonaforgalom (Budapest, május 21.) Mayer Já­nos közélelmezésügyi miniszter a „Körösvidék" budapesti munkatársa előtt kijelentette, hogy a tegnapi minisztertanács a gabona forgalmá­nak szabaddá tétele mellett döntött. Az erre vonatkozó rendelet rövide­sen megjelenik. Vásárlási monopo­liumot senki sem fogja kapni. Az uj gabona ára 1000 koronán alul lesz. Máriának Mi van ma ? i 1&21. május 22., vasárnap Róm. kath. és Prot.: Szentháromság vas. A nap kel reggel 4 óra 16 perckor, nyíagszik délután 7 óra 38 perckor. A hold kél délután 8 óra 23 perckor, nyugszik éjjel 4 óra 49 perckor. Délután 3 óra Tevéi közgyűlése á Vá­rosháza nagytermében. Délután 5 óra Rudolf-főgimnázium Tevéi­ünnepe a tornateremben. Este 7 és 9 óra Mozi-előadás a Városi Színházban. 1921. május 23., hétfő Rkath : Dezső pk. vt. Prot: Dezső. Nap kél reggel 4 óra 15 perckor, nyugszik este 7 óra 39 perckor. Hold kél este 9 óra 14 perckor, nyugszik reggel 5 óra 36 perckor. Délelőtt 10 óra Az erzsébethelyi állami elemi iskola Tevéi-ünnepe. Este fél 7 és fél 9 órakor Mozi-előadás a Városi Színházban. Este 7 óra Bime-dalárda férfikar próbája. Este 8 óra Keresztény Daloskör össz­próbája. A Jókai-szobor leleplezése (Budapest, május 21.) Szombaton délután nagy pompával rnent végbe az első budapesti Jókai-szobor le­leplezése. Hegedűs Lóránt pénz­ügy mínisztsr a kormány nevében, Hegedűs Sándor pedig a Petőfitár­saság nevében mondott nagyhatású beszébet a szobornál, cl n a x b .1 n i Bejártam messzi földeket Sok hosszú éven vándoroltam Vad bércen fellegek felett S néhol alant az uti porban. Mint megtépett felhődarab Erdő felett az alvó éjben Lapulva csillagok alatt; Egyre szótlanul mendegéltem. Nem tudtam, meddig s mért megyek. Nem csalt remény, nem csaltak vágyak. Ha édes, langyos este lett, Én rám soha, seholse vártak ... Ma — nem tudom, mért — nem megyek. Ma minden fojtott szavam éget! Ma feltárom a lelkemet S hívatlanul Elébed lépek. Lelkemből kincseket adok! Van egy mesém ... erdő mesélte ... Dalom, mit csalogány dalolt Csillagfényes tavaszi éjbe. ... Arany hajadba vadvirág ... Rá harmatgyöngyöt hajnal hintett S május lehelte illatát. . . — Ó vedd el tőlem mind e kincset! Mind-mind a lelkemmel adom És . .. csak egy álmot viszek érte, Hogy elkísérjen utamon Tovább a szürke, néma éjbe ... 921. május. 5. ) INGYEN HIRDETHET 9 RÖRQSOIQÉHBEN MINDEN ELŐFIZETŐ Havonként egyszer minden előfizető 15 szóig terjedő hirde­tését az apróhirde­tések között teljesen díjtalanul közöljük. oauauitlBfli HÍREK Meghívó. A Körösvidék R.-T. Igazgatósága f. hó 24-én, kedden dél­után 3 órakor ülést tart, melyre a t. Igazgató urakat tisztelettel meghívja az Elnökség — Tanácsülés. A pénteki tanács­ülésen iparigazolványt kaptak: Ku­csera György kőműves, Haluska János cipész, Bodorik István aszta­los és üveges, Goldstein Hermán bádogos, Zsiga György ács, Pick Nándor építési vállalkozó, Pick Nándorné csomagszállító, Péli Mi­hály baromfi- és tojáskereskedő iparűzésére, Kámán György és Be­lanka Mihály cement- és betonáruk készítésére és eladására, Hrabovszky Györ yné női és férfi fehérnemű készítésére és eladására Békés Dezső sörnagykereskedésre, Kulpin Mihály, Ede és Ferenc női konfekció és divatcikkek nagybani adás-vételére. A hadirokkantak egyesületének át­engedte a tanács a Széchenyi-ligetet május 29-re népünnepély tartása céljából. Építési engedélyt kaptak: Belanka Pál és Gálik Mátyás. — A főgimnázium Tevéi-ün­nepe. A békéscsabai ev. Rudolf­főgimnázium vasárnap d. u. 5 óra­kor a tornateremben a Tevéi javára hazafias ünnepet rendez, melynek műsora a következő: 1. Himnusz, énekli a főgimn. énekkar. ' 2. Dr. Rell Lajos igazgató meg­nyitó keszéde. 3. Pongrácz Irma V. o. t. zongora­játéka. 4. Török László VII. o. t. szava­lata. 5. Hubay : Betcense, előadja a fő­gimn. énekkar. 6. Hild György VIII. o. t.: A ma­gyar diákság a nemzeti mozgalmak­ban. 7. Kuruc nóták, előadja a fő­gimn. énekkar. 8. Balogh János VII. o. t. sza­valata. 9. Magyar nóták, előadja a fő­gimn. zenekar. 10. Szózat, előadja a főgimn. énekkar. — A Délvidéki Liga szegedi közgyűlése. A Délvidéki Liga sze­gedi főosztálya május 22-én ünne­pélyes díszközgyűlést tart, amelyre dr. Berthóty István polgármestert is meghívta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom